Új Szó, 2007. március (60. évfolyam, 50-76. szám)

2007-03-19 / 65. szám, hétfő

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. AAÁRCIUS 19. Egészségünkre - hirdetés V A citromlé összehúzó hatása miatt javulhat a narancsbőrös terület vérellátása Ha még nem túl nagy a baj Ha még a kötőszövet nem lazult meg túlságosan, va­gyis a narancsbőr csak a problémás területek össze­nyomásával, és erős fénynél érzékelhető, akkor nincs semmi baj. FELDOLGOZÁS Tanácsaink segítenek, hogy nyárra tükörsima, feszes legyen a bőre. A narancsbőr kialakulásának alapvető okait szinte unalomig is­mételjük: ülőmunka, kevés víz fo­gyasztása, kávézás, cigarettázás, mozgásszegény életmód. Sajnos csodaszer nem létezik, azonban ha nem túl nagy a baj, és következete­sen betartja tanácsainkat, nyár ele­jén bátran felveheti a legrövidebb miniszoknyát is. Kisebb horpadások ellen Leggyakrabban a comb hátsó ré­szén, és a fenéken alakulnak ki ta­pintható bemélyedések. Itt a legna­gyobb a mérgező anyagok lerakó­dása és a zsírsejtek felhalmozó­dása. Vagyis ezen a részen a vérkeringés kifejezetten rossz. Esténként térdtől fel­felé haladva gyúrja át a combját és a fe­nekét, amíg ki nem pirul a bőr. Ezután frottírkesztyűvel vagy természetes szőrű kefével, kör­körös mozdulatokkal - szintén alulról felfelé haladva - masszírozza át a problémás részeket, majd vegyen kétperces hideg-meleg vál­tózuhanyt. Alaposan törüközzön meg, és a kisebb horpadásokat dör­zsölje be a következő keverékkel: ♦ 1 citrom leve ♦ annyi vízzel hígítva, amennyi a citromlé. A citromlé összehúzó hatása mi­att tovább növelheti a problémás részeken a véráramlást. Csak a bőr összecsípésével látha­tó narancsbőr ellen. Látványos javulás érhető el, ha három hónapon keresztül gyöm­bér- és rozmaring illóolajjal kike­vert olajat használ: ♦ 1 dl bázisolaj (például: babaolaj, mandulaolaj) ♦ 20 csepp gyömbér illóolaj ♦ 20 csepp rozmaring illóolaj Alaposan rázza össze, és este, le­fekvés előtt körkörös mozdulatok­kal masszírozza a bőrbe. Legjobb hatást akkor érhet el, ha az olaj fel­vitele után, száraz frottírkesztyűvel dörzsöli a keveréket a bőrbe. Ha kisbabát vár, sajnos ezt a keveréket nem használhatja, mivel rendkívül erőteljesen fokozza a vérkeringést. Narancsbőr a hason Nem túl gyakori jelenség fiata­labb korban, általában harminc éves kor felett alakul ki. A has az a rész, amelyet alig-alig mozgatunk meg a hétköznapokon. Ebben az esetben csak a hasizom gyakorla­tok és a napi három liter víz segít. Jövő heti számunkban olyan módszert ajánlunk, amellyel megakadályozhatjuk a narancsbőr kialakulását. SZEPSEGTRUKKOK Hogy mire jó a kanál? A „táskás” és a piros szemek el­tüntetésére. A kanalat tegye hűtő- szekrénybe, majd reggel helyezze a duzzadt szemre. A hideg aktivi­zálja a nyirokrendszert, és a duz­zanat elmúlik. Tornáztassa meg az arcát! Minden nap mozgassa meg mind a 48 arcizmát. Győződjön meg róla, hogy senki sem látja, és a tükör előtt csináljon grimaszokat. Nyissa tágra a szemét és száját, amennyire csak lehet. Öltse ki a nyel­vét, és próbálja megérintem vele az orrát. Nyújtsa az állát előre, majd szélesen mosolyogjon. Nyissa tágra a szemét, húzza össze a szemöl­dökét. Csücsörítse össze a száját, kis ideig hagyja úgy, majd húzza mosolyra a száját Naponta többször ejtse ki az A, E, J O és U magánhangzót Ráncok ellen: Húz­za össze a szemöl­dökét, a mutatóuj­ját pedig nyomja el­lenkező irányba Kik nyertek? Dove-készítményt küldünk Bartalos Enikő alistáli, Laczkó Er­zsébet csúzi és Borsos Ágnes rimaszombati olvasónknak. Vitalux Plust nyert Dittel István szepsi, Sztupán Erzsébet áji és Bognár Irén dunaszerdahelyi olvasónk. Biopron terméket kap Bohák Csaba tonkházai, Odor Hilda nagysallói és Uzsák Gyöngyi perbetei olvasónk. A gútai magán szakközépiskolában a csokoládéterápiát oktatják Édes élet - ráncok nélkül BORKA ROLAND Szinte mindenki szereti a cso­koládét. Manapság már nemcsak eszszük, hanem egyre nagyobb teret hódít az ún. csokoládéterá­pia. A gútai Schola Privata Gutaiensis magán szakközépisko­la kozmetikai szakának diákjai most ismerkednek ezzel a mód­szerrel. Sipos Denisa tanárnő szerint iz­galmas és érdekes élményben lesz része annak, aki kipróbálja ezt a nem mindennapi kozmetikai ke­zelést. Garantáltan jobb kedvre derül. „Nemrég vezettük be ezt az új szaktantárgyat, mely során a tanulók elsajátíthatják a csokolá­déterápia fortélyait. A csokoládé élvezetet nyújt, kényezteti, nyug­tatja, hidratálja és táplálja a hőrt. Élénkíti az érzékeket, oldja a stresszt és általánosan jó közérze­tet teremt.” A diákok pedig öröm­mel fedezik fel ennek az édesség­nek az új felhasználási módját. A kezelés hetente hatszor javasolt. A diákok megismerkednek a keze­léssel, mely több szakaszból áll. Az első művelet a cukorral végzett bőrradírozás, mely megtisztítja az arcot, a dekoltázst, az egész tes­tet. Kristálycukorral eltávolítják az elhalt bőrsejteket, majd a bőrt bekenik csokoládémasszával, mely 100 százalékos csokoládéból és bőrtápláló tejből készül. „A ha­tás már egy kezelés után jelentke­zik. A massza segíti az anyagcse­rét, puhítja, táplálja, hidratálja, frissíti a bőrt és késlelteti az öre­gedést. A terápiát már 25 éves kor felett ajánlatos elkezdeni, hiszen nem kisimítja a ráncokat, hanem késlelteti kialakulásukat. Mind a fiúk, mind pedig a lányok kipró­bálhatják.” A diáklányok gyakor­lott mozdulattal kenik be a felol­vasztott csokoládéval az arcot. A csoki alapanyagai természetesek, zsírszegények, így az elhízástól nem kell tartani. A magán szakközépiskola min­dig is élen járt a különleges sza­kok bevezetésében, melyeknek nagy keletje van Európa számos országában. A csokoládéterápiá­val egy pozsonyi szépségipari fó­rumon ismerkedtek meg. A csokoládé nemcsak ízletes, hanem egészséges is (A szerző felvétele)

Next

/
Thumbnails
Contents