Új Szó, 2007. március (60. évfolyam, 50-76. szám)
2007-03-17 / 64. szám, szombat
12 Szalon ÚJ SZÓ 2007. MÁRCIUS 17. www.ujszo.com Az ártatlanság erejéről, az önfeláldozásról szóló misztikus rémmese egyszerre káprázatos és borzasztó. Eltéved, akinek nincs világosan kitűzött célja... Háborúban nincs kegyelem A tizenkét éves Ofélia (Ivana Baquero) várandós édesanyjával, Carmennel (Ariadna Gil) egy északi spanyol falubeli elhagyatott malomhoz igyekszik anyja új férjéhez, a kimért és zsarnok Vidal (Sergi López) kapitány főhadiszállására. A leendő szadista apa válogatott kínzási eszközökkel próbálja szóra bírni az elfogott gerillaharcosokat. A kislány már korábban is rajongott a tündérmesékért, most a helyzet kegyetPan's Feláldoznád magad másokért? Ezt a súlyos kérdést boncolgatja gondolatébresztő módon A Faun labirintusa című mexikói-spanyol Oscar-díjas film, mely a spanyol polgárháború idején játszódik. BORKA ROLAND (Képek: MMVII Picturehouse, Reuters) ben a kegyetlenség és az erőszak a mindennapok része. Egy olyan világba kalauzolja el a nézőket, ahol minden csupa fájdalom, kín és düh. A történetet kiválóan aláfesti- kiegészíti a kép- és hangvilág. Látványosan, és őrülten naturálisán. A horrorisztikus elemeket komor színek teszik még élethűbbé. Minden egyes kameraállás, minden mozgás tökéletesen eltalált, nincsenek klisék. A történetet nem teszik elcsépeltté az unalomig ismételt karakter nélküli jelenetek. Minden a A tizenkét éves lány a háború szörnyűségei ellen az álomvilágba menekül lanságával. A fegyverropogások, robbantások kereszttüzében megjelenik egy tündér, hogy elvezesse a kislányt egy elhagyatott, titokzatos kőlabirintusba. A hely őrzője egy faun, aki meggyőzi a lányt, hogy nem más, mint az alvilági tündérkirály rég elveszett gyermeke, az elfeledett birodalom jövőbeni hercegnője. Ám ahhoz, hogy visszatérhessen képzeletbeli otthonába, valódinak hitt édesapjához, három próbatételt kell megoldania. Ofélia a felkelők egyik szimpatizánsával, Mercedesszel (Maribei Verdú) köt szoros barátságot. Segítségével megoldja a nehéz feladatokat, de nem kerülhető el a tragikus végkifejlett. Fájdalom útvesztője A spanyol polgárháború alatt játszódó történet az emberi kegyetlenség és bestialitás világát ábrázolja. A rendező az emberiségről alkotott véleményét tálja a nézők elé a felkavaró alkotásban, melylensége miatt a maga által alkotott mesevilágba menekül. Egyszerre megelevenednek a mesebeli lények, de a kép korántsem megnyugtató. Sőt: összeolvad a vad és erőszakos világ kilátástahelyén van. Mindenki jó időben, jó helyen szólal meg, és néha a premier plánban bemutatott ijedt tekintet teszi még hátborzongatóbbá a filmet. Egyedüli hiányosságnak a hajtóvadászat hétköznapivá való degradálást, illetve a kislány mesevilágba történő belépésének fantáziátlanságát lehet hibaként felróni. Ám ez a történet szempontjából mellékes, ahogy az egyes elvarratlan szálak sem zavaróak. Szimbólumokkal és képekkel mesél a történet. Az ártatlanság erejéről, az önfeláldozásról szóló misztikus rémmese egyszerre káprázatos és borzasztó. Az élet útvesztőjében eltéved, akinek nincs világosan kitűzött célja. A kevesebb több A Faun labirintusa című filmet Guillermo del Toro írta és rendezte. A negyvenkét éves direktort nem nagyon kedvelik Hollywoodban. Eddigi munkái (Mimic - A Júdás-faj; Penge II.; Pokolfajzat) nem kerültek be a filmtörténelem remekei közé. Legutóbbi alkotása azonban minden várakozást felülmúl. Bebizonyítja, hogy ha van egy kiválóan megírt és megszerkesztett történet, annak elmesélését nyugodtan rábízhatjuk ismeretlen színészekre. Hiszen ez esetben maga a történet vonzza a nézőket, nem pedig a dollármilliós gázsiért dolgozó hangzatos nevű sztárok. A rendező még egy nagyszerű dolgot tud: a lehető legjobb ismeretlen szakemberekkel veszi körül magát, akik könnyen a jövő filmiparának meghatározó formálóivá válhatnak. A csodaszép képekért Guillermo Navarrónak lehetünk hálásak, a zenéért Javier Navarrete érdemel dicséret. Nem beszélve a korhű kosztümök készítőiről, Lala Huetéről és Rocío Redondóról. A közel kétórás megindító film tizenhat éven aluliaknak nem ajánlott. DVD-AJANLO Bakker H. NAGY PÉTER A Pokolfajzat című filmben (amelynek DVD-kiadása hihetetlen mennyiségű extrát tartalmaz) a „bakker” az egyik kulcsszó. Ha a címszereplő így nyilatkozik meg, akkor ott „gáz van”: a számítottnál erőteljesebb, nagyobb és szívósabb az ellenfél. Mielőtt elmondanám, hogy ez miért érdekes beszólás, nézzük a dolog feltételrendszerét. Guillermo del Toro egyre elké- pesztőbb megoldásokkal rukkol elő. Mái a Mimic-A Júdás-faj című filmjében bemutatott mesterségesen előidézett evolúció, a csótányok intelligenciájának kialakulása sem maradt visszhangtalan, ám a genetikailag módosított vámpírok sikere, a Penge II. fogadtatása felülmúlta az elvárásokat. Hogy mindezt még lehet fokozni, arra a rendező Pokolfajzat című produkciója lehet példa, amelyben különleges fajként felbukkan Abe Sápién, a kétéltű ember. (Sőt e sorok írásával egy időben dönt a filmakadémia arról, hogy Tora A Faun labirintusa című alkotása megérdemli-e az Os- car-díjat. [A film három Oscart kapott: a legjobb látvány, a legjobb operatőr és a legjobb smink kategóriában - a szerk. megj.]) Abe Sapienről a következőket tudjuk meg a filmből. Abe-et egy vízzel teli tartályban találták egy washingtoni kórházban. Nevét a tartályhoz csatolt papírcetliről kapta, amelyen az Icthyo sápién megjelölés és Abraham Lincoln meggyilkolásának időpontja állt. Abe halember, aki képes lélegezni a víz alatt és ellenáll a mélység nyomásának. Szárazföldön briliáns jelolvasó, intelligenciája lehetővé teszi például, hogy egyszerre több könyvet olvasson. Toro nyilatkozata szerint „hihetetlen telepatikus képességekkel rendelkezik, belelát múltba és jövőbe egyaránt, kiismeri bárkinek a személyiségét pusztán egy tárgyból, melyet az adott illető a kezében tartott”. Abe (Doug Jones) - megtalálását követően - a BPRD (Paranormális Kutató és Védelem Hivatal) kötelékébe lépett a démon Pokolfajzattal (Ron Perlman) és a pirokinetikus Liz Shermannal (Selma Blair) együtt, a többi szuperhumán lény feltétlen bizalmát élvezve. A Pokolfajzat bonusz korongján a sok-sok érdekesség mellett biográfiák is találhatók, ám ezek közül hiányzik a halemberé. Nem tudunk meg tehát arról semmit, hogy miképpen alakulhat ki egy ilyen faj. Ez a kérdés pedig felvet egy igen jelentékeny problémát. Tegyük fel, hogy Abe-et nem Beljajev, hanem a természet hozta létre. Ha ezt elfogadjuk, beleütközünk az utóbbi évtizedek egyik leghajmeresztőbb biológiai problémájába, a mutációk működésének kérdéskörébe. Ezzel kapcsolatban máris leszögezhetjük, hogy az említett tudományterületen a mutáció elsősorban nem negatív értelemben használatos. Olyan tervezhetetlen, öröklődésbeli változást jelent, amely az élővilág átalakulásának egyik hajtómotorja. Mutációk nélkül nincs evolúciós „ugrás”. A vita tehát nem e körül bontakozik ki, hanem ennek mértékét érinti. Érdemes erre verni egy pillantást. Számos érv szól amellett, hogy új fajok létrejöttét makromutációk teszik lehetővé. Gyakran előfordul ugyanis a természetben, hogy olyan élőlények születnek, melyek gyökeresen eltérnek fajtársaiktól. Az egyik leghíresebb eset Kanadában történt. Két kislány a kerti tóban egy olyan varangyot talált, melynek első ránézésre nem volt Tudjuk persze, hogy pusztán a képzelet szülötte, de rendkívül nehéz meghatároznunk ennek a csodának a mértékét... szeme. Ha azonban kinyitotta a száját, láthatóvá vált, hogy a szemei a szájpadlására „csúsztak”, ezért nyitott szájjal már képes volt reagálni környezetére. Egyes teóriák szerint az evolúció ehhez hasonlóan működik, „ígéretes szörnyeket” hoz létre, melyek ugrásszerűen serkentik a fajképződést. Számos érv szól amellett is azonban, hogy az üyen „szörnyeket” nem őrzi meg a természetes kiválasztódás, támogatja viszont a mikromutációkat, a kis léptékű változásokat. A jókora eltéréssel születő lények ugyanis nagyon ritkán maradnak életben, és még ritkábban képesek a szaporodásra. A mikromutációk ellenben úgy zavarják meg az eredendő (a test felépítését érintő) bonyolultságot, hogy az ne bizonyuljon törésnek, hanem maga a bonyolultság fokozódjon. Ekkor a módosulást előidéző gének következő szelekciója úgymond „tisztázhatja a részleteket”. Ily módon változhat meg például a kígyók hosszúsága vagy a rovarok szeivényezettsége. Korántsem biztos, hogy eldönthető, melyik álláspont a helyes, és melyik a helytelen. Ha vetünk egy pillantást a múltra, olyan kérdésekkel szembesülhetünk, melyek hol az egyik, hol a másik hipotézist igazolják. Az úgynevezett kambriumi robbanás például (melynek tanúsága a kanadai Burgess-pala faunája) olyan élőlények tucatjait eredményezte, mintha ezeket valakinek a kísérletező kedve hozta volna létre. A gyors evolúciós barkácsolás ellenében pedig a bojtosúszós hal hozható példaként, melyről azt hitték a zoológusok, hogy a dinoszauruszokkal együtt kihalt a faj, ám e devon kori élőlények leszármazottjait 1938-ban „felfedezték” az afrikai partoktól nem messze. A kövületekhez képest alig mutatnak eltéréseket a ma élő példányok. 400 millió év óta pedig sokat változott a világ... És aztán itt van nekünk Abe Sápién, aki egy biológiai csoda. Tudjuk persze, hogy pusztán a képzelet szülötte, de a fentiek fényében rendkívül nehéz meghatároznunk ennek a csodának a mértékét. A makromutáció esetei arra figyelmeztetnek, hogy a természet bizony produkál néha Abe-hez hasonló „teremtményeket”. Ha ezzel az előfeltevéssel nézzük újra a Pokolfajzat című filmet, a címszereplő rezignált felkiáltásai másodlagos értelmet nyerhetnek. Ebből a szempontból az említett szó használata nem más, mint a kiszámíthatatlan makromutációk iránti döbbenet kifejeződése. Bakker, ez szörnyen jó!
