Új Szó, 2007. március (60. évfolyam, 50-76. szám)
2007-03-16 / 63. szám, péntek
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. AAÁRC1US 16. Vélemény és háttér 7 FIGYELŐ ROMÁN LAPOK A román sajtó szerint az autonómia mellett érvelt Kolozsváron Sólyom László magyar köztársasági elnök. A Bukarestben megjelenő országos napilapok közül a Cotidianul számol be legrészletesebben a kolozsvári Állami Magyar Operaházban elmondott államfői beszédről. A lap tudósítása szerint Sólyom az autonómia mellett érvelt beszédében; demokratikus párbeszédet szorgalmazott a népek között, hogy a többségi lakosság autonómiával kapcsolatos előítélete megszűnjön. A lap szerint Sólyom álláspontja „kevésbé volt árnyalt”, mint egy hónappal korábban, bukaresti hivatalos látogatása során. A Jurnalul National című lap arról számol be, hogy miközben Sólyom Romániába látogatott, „Budapesten szidják”. Az elmúlt időben többször is magyarellenes cikkeket közlő Gardianul című napüap szerint a magyar államfő erdélyi kőrútjának az volt a fő célja, hogy támogassa Tőkés László európai parlamenti jelöltségét. BELGA LAPOK Óriási feszültség övezi a magyar nemzeti ünnepet, amelyet az ellenzék arra akar kihasználni, hogy újraindítsa zavaró akcióit - véli a Le Soir című napilap. A beszámoló szerint a kormány otthonmaradásra kérte a lakosságot, attól tartva, hogy a megmozdulások erőszakos összecsapásokká fajulnak, a nagykövetségek pedig az érzékeny belvárosi körzetek elkerülésére szólították fel a külföldieket. „Emellett a közvéleményben már egyfajta fásultság érzékelhető a Fidesz szitkozódásai iránt” - idézi a belga újság egy Budapesten dolgozó külföldi diplomata véleményét. Amihez egy másik diplomata hozzáteszi: a hosszú és várhatóan napos hétvégén a budapestiek kirajzanak majd vidékre. OSZTRÁK LAPOK Fokozott riadókészültségben a biztonsági erők Magyarországon című cikkben számolt be a bécsi Kurier tegnapi száma a március 15-i ünneppel kapcsolatos várakozásokról. A független újság felhívta a figyelmet arra, hogy az ünnepnapon mára túlsúlyba került az erőszak újbóli kitörése miatti félelem. A lap emlékeztet a tavaly októberi utcai ösz- szecsapásokra a kormányellenes erők és a rendőrség között. Akkor Orbán Viktor számított „befűtőnek”, aki a mostani nemzeti ünnepre is mozgósított. Egy másik cikkében az osztrák újság azt úta, hogy Magyarország kormánya szakítópróba előtt áll. Ennek lényege, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök végre tudja-e hajtani reformjait, vagy Orbánnak sikerül a lakosságot e politika ellen feltüzelni és így megbuktatni a kormányfőt. A Der Standard arról számolt be, hogy sok magyar tart attól, hogy a múlt év őszéhez hasonlóan ismét szélsőjobboldali kormányellenes erők rendzavarásaira kerülhet sor. A lap azonban úgy vélte: az összecsapásokkal kapcsolatos félelem ellenére úgy tűnik, csak kevéssé valószínű, hogy október 23. megismédődik. Március 15. üzenetét a mindenkori kormányzat a saját ízlése szerint értelmezi Egy ünnep arcai A kiegyezés után nem tiltották a 48-as megemlékezéseket, de nem is nézték jó szemmel. Március 15-e csak 1927-ben vált nemzeti ünneppé. A100 éves évfordulót Vorosüov marsallal tették még emlékezetesebbé. 1951-től újra munkanap lett március 15-e, és 56 után nem nagyon erőltették a központi megemlékezéseket. Ismerje meg velünk az ünnep történetét! HÁTTÉR 1849-1919 Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverését követő évtizedekben tilos volt mindenfajta megemlékezés megtartása. 1860- ban fiatalok egy csoportja a munkásság által is támogatott tüntetésen összetűzésbe keveredett a rendfenntartó erőkkel. A megemlékezés tragikus véget ért: a katonaság rohama során halálos sérüléseket szenvedett Forinyák Géza joghallgató. Az ünnep restaurálására csak a kiegyezés során kerülhetett sor. Ferenc József viszonya március 15- hez nem szorul különösebb magyarázatra, a Habsburg uralkodó nem tiltotta a megemlékezést, de azt nem is nézte jó szemmel. 1898-ig, a forradalom 50. évfordulójáig a csendesen megtűrt megemlékezésekkel nem is volt semmi baj. Csakhogy ekkor merült fel az az igény - ezt Kossuth Lajos fia, Kossuth Ferenc fogalmazta meg - hogy legyen nemzeti ünnep március 15-ből. Az uralkodó és a kormány kényelmetlen helyzetbe került, mert nem lehetett éppen az évfordulón nemet mondani. Végül köztes megoldás született: a 48-as törvények király általi szentesítésének napját, azaz április 11-ét fogadták el, műit ünnepnapot. így fordulhatott elő, hogy míg a szabadelvű politikusok és a hivatalos megemlékezések április 11-én voltak, addig a függetlenségiek március 15-én tartották meg az ünnepet. 1920-1948 Horthy Miklós hatalomra kerülését követően az új rendszernek újra kellett gondolnia az ünnephez való viszonyát. A magát ellenforradalminak tituláló berendezkedés azonban bajban volt, amikor egy forradalom ünneplése került szóba. Ezért a kor ideológusai úgy vélték, hogy a március 15-i üzenet helyett jobban illik a nemzet tragédiájához - Trianonhoz ha Világosról és október 6-áról emlékeznek meg március 15-én. Az ünnepségek ezzel 1927-ig nem emelkedtek állami szintre. Ekkortól beszélhetünk ugyanis hivatalosan is nemzeti ünnepről. A központi rendezvények a 20-as, 30-as években viszont még nem a Múzeumkertben voltak, hanem a mai Szabadság téren, a négy égtáj felé felállított irredenta szobrok között - emlékeztetve mindenkit az 1920-ban elvesztett területekre. A világháború közeledtével ezek a megemlékezések átcsúsztak a Hősök terére, ahol a forradalmi üzenetből a haza védelmét próbálták aktuális tartalommal társítani. 1942-ben a Magyar Történelmi Emlékbizottság A márciusi ifjakat ábrázoló transzparensek sokkal kisebbek voltak, mint amelyeken Lenin, Sztálin és Rákosi látszott. szervezett megemlékezést a Petőfi szobornál. Ez azonban háborúellenes demonstrációba torkollott, és a rendőrség kardlapozással oszlatta fel. A második világháború után a forradalom századik évfordulójára készült az ország. A totális hatalomátvételre készülő kommunistákra maradt, miként ünnepük 48 emlékét. Az országgyűlés törvénybe iktatta a magyar forradalom és szabadságharc Jelentőségét”. A centenáriumi ünnepség a Kossuth téren, a Petőfi szobornál és a Múzeumkertben zajlott. Az eseményre meghívták Vorosilov marsaik, a Szovjetunió miniszterelnök-helyettesét is. 1951-1988 A kommunista ünnepek egyik jellegzetessége volt, hogy a márciusi ifjakat ábrázoló transzparensek sokkal kisebbek voltak, mint azok, amelyeken Lenin, Sztálin és Rákosi voltak láthatók. Utóbbi egyébként a centenáriumi ünnepségeken - miközben beszédét olvasta fel a Kossuth téren felállított díszemelvényen - váratlanul, és máig tisztázatlan okok miatt az órájára nézett. Ünnep ide, évforduló oda, 1951-től minisztertanácsi rendelettel újra munkanappá nyilvánították március 15-ét. Vélhetően kicsit sok volt a tavaszi ünnep az új rendszerben: március 21-e, a Tanácsköztársaság kikiáltásának napja, április 4- e, Magyarország felszabadítása - no és persze március 9-e, Rákosi Mátyás születésnapja, amit országszerte, fellobogózva volt kötelező megünnepelni. Ebbe a környezetbe már nem fért bele március 15-e. 1953. március 5-én elhunyt Sztálin, így a 10 nappal később megtartott megemlékezésen már a Sztálint, Lenint és Rákosit ábrázoló portrék kisebbek, a márciusi ifjaké pedig nagyobbak lettek a Nemzeti Múzeum homlokzatán. 1956 után érthető módon veszélyes dolog volt a forradalom emlékével ünnepelni. A következő esztendőkben a Múzeumkertben és a Petőfi szobornál mindössze 150-200 ember vett részt a rövidre szabott ceremóniákon. 1969-re azonban a Kádár-rendszer már elég erősnek érezte magát ahhoz, hogy újra utcára vigye a tömegeket - de ideológiát is gyártott az ünnep köré: ez volt a FIN, vagyis a Forradalmi Ifjúsági Napok. Március 15-ét, 21-et, és április 4-ét ünnepelte a Kommunista Ifjúsági Szövetség. 1973 volt az első esztendő, amikor gumibotoztak a Petőfi szobornál. A kincstári megemlékezésből nem kérő fiatalok valódi 48-as üzenetekre vágytak, valódi 48-as megemlékezést igényeltek - és persze finom rendszerkritikát is megfogalmaztak, amikor a különutas ünnepet választották. Az utolsó gumibotozó március 15-e 1988-ban volt. Pedig 4 hónappal korábban, 1987. december 15-én az MSZMP Politikai Bizottságának határozata már újra nemzeti ünneppé nyilvánította március 15-ét. De ez már nem jelentett semmit. A rendszerváltó értelmiség külön ünnepelt, (mult-kor.hu) KOMMENTÁR aBB8agBa8^8«88888fflaB8Bjig^gBgg8l8BMM8BB8g8iMB8BBgB«MM»MMMMI Uniós egyenlősdi S1DÓ H. ZOLTÁN Egység a sokszínűségben - ez a jelszó vezérelheti az Európai Bizottságot napjainkban, amikor szinte futószalagon ismerteti a mind több termékre vonatkozó egységes adókulcs bevezetéséről szóló elképzeléseit. A különösebb ellenállás nélkül korábban elfogadott egységes dohányadó miatt legalább 2009-ig folyamatosan drágulni fog nálunk a cigaretta. Lehet ezen füstölögni, ám legyen; aki károsítja az egészségét, az legalább a majdani orvosi kezelését finanszírozza. A napokban megszellőztetett közös gázolajadó viszont már keményebb dió, a sörre vonatkozó egységes adóteher emelése még kényesebb ügy, végül az egy szintre hozandó társasági adó kérdése pedig már szinte kivitelezhetetlen. A dízelolaj ára azonos szintű terhelésének gondolata mögött minden jel szerint Németország húzódik meg, mivel a kamionsofőrök az ottani magas üzemanyagárakat látva katonai térképeken is aüg fellelhető kerülőutakat választanak, csak hogy olcsóbb helyeken tankolhassanak. Az országutak vándorainak ügyeskedéséből, a gázolajturizmusból például Csehország is profitál. Ellenben a sör jövedéki adójának lebegtetett drasztikus emelése mögött biztosan nem német szándékot kell keresnünk, a csehekről meg nem is szólva. Állítólag az egyre iszákosabb európaiakat szeretnék a drágítással a józanság útjára tereim. Ha valóban ilyen nemes szándék húzódik meg a terv mögött, akkor viszont miért nincs a borra kivetett közös uniós adó? Azért, mert a franciák sem okvetlenül elsőként a kefir után nyúlnak, ha komótosan elköltött ebédüket le akarják öblítem. A példákból kiderül, kőkemény gazdasági és nemzeti érdekek mozgatják a nagy uniós egységesítési elképzeléseket. Nem mellékesen megjegyezzük: ha a gázolaj és a sör esetében mégis bekövetkezne a jelenleginél magasabb szinten történő adóegyesítés, akkor az ránk semminemű hatást sem gyakorolna, mert Szlovákia, az eminens Steinmann diák mintájára, már jó előre üyen magas adóterheket vett a nyakába. És az egységes társasági adó, amelynek megvitatásától - Ivan Miklós volt pénzügyminiszter őszinte sajnálatára - már Robert Fico kormányfő sem zárkózik el? Az igaz, hogy a 2004-ben az Európai Unió új tagjaivá vált 10 állam adóterhe átlagosan 10 százalékponttal marad el a régi tagok átlagos adókulcsától, ami elvileg komoly versenyelőnyt jelent az újoncok számára. Másrészt az is igaz, hogy az uniós veteránok egy folyondár kuszaságát mutató, kiskapuk által pettyezett adótörvényei szinte semmivel sem nagyobb adóbefizetést eredményeznek, mint az alacsonyabb kulcsú, átiáthatóbb és egyszerűbb balti vagy szlovák adórendszer. Vagyis ez egyszer nem nekünk kellene a szövevényes francia vagy német megoldáshoz igazodni, hanem fordítva. Halkan megjegyezzük: talán meglepő, de máris ez utóbbi történik, az elmúlt években a franciák, a németek, az olaszok vagy az osztrákok is adót csökkentettek. A divatba jött nagy egyenlősdi hullámát meglovaglóknak az az eszükbe sem jut, hogy ha már a bérszínvonal sem azonos, akkor miért pont az adóteher legyen egységes és magas? Kinek az ünnepe? CZAJL1K KATALIN Amikor ezeket a sorokat írom, egyelőre nem érkezett hír a magyar- országi ünnepségeket kísérő lényegesebb rendbontásról. Az, hogy Budapest főpolgármesterének tojással való megdobálása már nem számít botránynak, elegendően minősíti a magyarországi közállapotokat. Lényegében mindegy is, lesznek-e rendőri beavatkozást, esetleg túlkapásokat kiváltó akciók. Március 15. többé nem az, ami volt, vagy aminek lennie kellene. De mi is az, ami már nincs, illetve, aminek lennie kellene? Az 1848-49-es Szabadságharcot előidéző márciusi eseményekről való megemlékezésnek mindig is volt aktuálpolitikai üzenete. S nem feltétlenül azért, mert a hatalom vagy éppen az ellenzéke vissza akart élni vele. Egyrészt a 20. század folyamán 1848. március 15-e túl közeli dátum volt ahhoz, hogy legyen ideje teljesen „semlegessé” válni, másrészt egy-egy nemzeti ünnep esetében egyenesen kívánatos az aktuális üzenettel való megtöltése ahhoz, hogy az emlék élő maradjon. Ha az aktuálpolitika mentén értelmezzük a történelmi eseményeket, ha kijelöljük egy-egy történelmi üzenet jelenkori „örökösét”, és persze az ellentábort is, az tapinthatóvá, beazonosíthatóvá teszi az ünnepet. Az az ideális, ha közmegegyezés van a kérdésben, hogy ki a legitim hordozója egy-egy üzenetnek, eszmének. Ilyen helyzet azonban ritkán fordul elő. Mindig akad néhány jelentkező, aki kizárólag magának követeli a címet. Ha ezek a csoportok nyüvá- nos támogatásra tesznek szert, az hozzájárulhat a társadalom megosztottságához. Ekkor mutatkozik meg a legtisztábban a történelem formálhatósága, az a tény, hogy a történelem nem a múltról, hanem a jelenről szól. Arról, hogy végül melyik értelmezés válik „hivatalosan” elfogadottá a mindenkori hatalom birtokosai döntenek. Nem kell feltétlenül politikai hatalomra gondolnunk, hiszen a kommunista diktatúra 40 év alatt sem tudta magát legitimmé tenni, ahogy március 15-ét sem tudta a magáévá tenni. A nemzeti ünnepekért folyó „harcok” azt a valóságot tárják elénk, hogy a történelem nem objektív valóság, a múlt eseményeinek összessége, hanem a mi elképzelésünk a múlt eseményeiről, amely leképezi poütikai, erkölcsi, esztétikai kategóriáinkat, és természetesen a hatalmi struktúrában elfoglalt helyünket. Az, ami egyesek számára a szabadságot jelentette, másoknak elnyomást okozott, s a mindenkori győztesek sem létezhetnének vesztesek nélkül. Mindez persze nem jelenti azt, hogy illik nemzeti ünnepeket olcsó napi politikai célokra lenyúlni. Mert ami ma Budapesten történik, az nem nevezhető másnak. Ez azonban, sajnos, természetes része a politikai küzdelemnek. A szlovákoknak nincsenek március 15-hez fogható nemzeti ünnepeik, ha lennének, mérget vehetnénk rá, hogy csakugyan megosztanák a poütikai palettát. Magyarország tehát bizonyos értelemben újraírja a történelmét, amivel azonban nem a múltról, hanem a jelenéről tesz tanúságot, és jövőjét jelöü ki.- Hogy voltál erre képes? Egy fídeszessel... (Peter Gossányi karikatúrája
