Új Szó, 2007. március (60. évfolyam, 50-76. szám)
2007-03-01 / 50. szám, csütörtök
VI Sport ÚJ SZÓ 2007. MÁRCIUS 1. www.ujszo.com ►V. Amikor még együtt voltak a komáromiak (A szerző felvételei) Miért csúszott a férfi 1. liga alsóházába a komáromi röplabdacsapat? Páratlan pechsorozat Legutóbb az alapszakasz első részének befejezésekor írtunk a komáromi I. ligás Spartak férfi röplabdacsapatáról. Volt is miről, hiszen az újonc nem kis meglepetésre magabiztosan állt a bajnokság élén. Azóta az alsóházba zuhant. KERESZTÉNYI GÁBOR Nem csoda, hogy az alapszakaszban még eufórikus volt a hangulat a csapat háza táján, akár végső érmes helyezésre is jogosan gondolhattak. Aztán jött a visszavágók sorozata, és a mérleg 12 vereségre és csak két győzelemre romlott. A Spartak a táblázaton lecsúszott az 5. helyre, a rájátszásban már csak a bennmaradásért harcolhat. Utánanéztünk, mi történt a komáromiakkal? Bizonyítványukra Németh Ödön edző adott magyarázatot: „Ötvenéves fejjel, sok-sok lejátszott bajnoki évad során még nem éltem meg ilyen pechsoroza- tot, mint amilyen a mostani. Tizenötjátékossal neveztünk a bajnokságba - kanyarodik vissza az évad nyitányára. - Igaz, az egyik röplab- dázónknak Prágában lett új munkahelye, ketten pedig bejelentették, hogy más elfoglaltság miatt nem tudnak a csapat rendelkezésére állni. Maradtunk tizenketten, ami még az edzésekhez és a játékhoz elégséges lett volna. Az alapszakasz második részében azonban váll- és kézsérülések, valamint betegségek sújtották sorainkat. Ráadásul az egyik röplabdázónk három hónapos eltiltást kapott. Mérvadó kulcsemberek kerültek a sérültek listájára. Úgy kellett kiállnunk a FORDULÓKRÓNIKA FÉRFI I. RÖPLABDALIGA, nyugati csoport, rájátszás, az 1-4. helyért, 1. forduló: Šaľa-Prievidza 3:2 és 3:1; VKP B-Nové Mesto B 3:0 és 3:0. A bajnokság állása: 1. Sala 30 22 8 79:46 52 2. VKP B 30 21 9 71:33 51 3. N. Mesto B 30 16 14 64:54 46 4. Prievidza 30 15 15 57:63 45 Az 5-8. helyért, 1. forduló: Komárno-Trenéín 3:2 és 2:3; Komjatice-Martin 3:2 és 3:1. A bajnokság állása: 5. Komárno 30 14 16 60:59 44 6. Komjatice 30 14 16 49:68 44 7. Martin 30 9 21 47:69 39 8. Trenčín 30 9 21 42:77 39 mérkőzésekre, hogy egyetlen sán- coló játékosunk sem léphetett pályára. TÜd kicsit is ért a röplabdához, az tudja, hogy ez mit jelent. Alkalmanként csak hatan tudtunk kiállni a mérkőzésre, cserelehetőség nélkül. Nekem, az ötvenéves edzőnek is játszanom kellett, pedig csak kínlódva tudtam a fájós térdem miatt segítem a csapaton. Nem csoda, hogy elúsztak a mérkőzések, a pontok.” Ezek után még az is .előfordulhat, hogy kiesik a csapat a bajnokságból, szűrtem ki az edző újabb válaszából. „Ha a folytatásban az utolsó helyen álló trencséniek csapatát megerősítik az extraligás játékosaik, egy klubon belül pedig erre lehetőség van, akkor bajba kerülhetünk. Ki tudja megjósolni, kijön, vagy nem jön rendbe játékosaink közül, kire számíthatunk még a rájátszásban. Ennyi sérült mellett az edzéseink is olyanok, amilyenek. A legrosszabb esetben úgy próbáljuk majd menteni a helyzetet, hogy a diákcsapatunkból két fiút, a nagyon tehetséges Ferencz Dávidot és Vavrinec Andrást játszatjuk, hogy legalább ki tudjunk állni a mérkőzésekre.” A komáromiak pechsorozata a legutóbbi hétvégén is folytatódott, hiszen megsérült egyeden légiósuk, Pócza Tibor, akire vállműtét vár. Mészáros László az élvonalban is futballozott A deméndi csapatkapitány ÚJ SZÓ-PORTRÉ SPORTMENÜ Röplabda NŐI. I. LIGA, rájátszás, az 1-4. helyért, 2. forduló - március 3., 11.00: UKF Nit- ra-Púchov. FÉRFI I. LIGA, rájátszás, az 1^4. helyért, 2. forduló - március 3.: Šalá-VKP B. (ú) KÖZLEMÉNY ♦ Az Érsekújvári Területi Labdarúgó-szövetség játékvezetői bizottsága értesíti az érdeklődőket, hogy a járásban játékvezetői tanfolyamot rendez kezdőknek. Időpontja 2007. március 2. és 3. Tizennyolc éven felüliek jelentkezhetnek a területi fociszövetségen, mégpedig a 035/64 28 238-as telefonszámon. A bizottság értesíti az érintett játékvezetőket, hogy az idény eleji tanfolyam 2007. március 10-én 8.30- kor lesz az érsekújvári Perla étteremben. Csak a részvétel garantálja az érintetteknek, hogy tavasszal is a bírói testület tagjai maradhassanak, és nevezhessék őket a bajnoki mérkőzésekre, (ú) Küencéves korában Vydra József tanítványa volt a serdülőknél Léván, majd Repány és Lebocz edzők istápolták föd pályafutásának kezdetét. Már 17 évesen a felnőtt keretbe sorolták Mészáros Lászlót, és mintegy három hónapig pályára léphetett az I. szlovák nemzeti liga összecsapásain. Következett a tényleges katonai szolgálat Sušicében, amely akkortájt a II. cseh nemzeti liga résztvevője volt, s természetesen ő is kezdő és húzóember lett. Két év után visszatért szülővárosába, Lévára. 1995-ben a II. ligás zsolnaiak hívták. Az ajánlatnak nem tudott ellenállni, s három és fél évig maradt a Vág-parti városban. Visszaemlékezései szerint majd’ megszakadt a szíve, amikor anyaegyesülete ellen is kellett küzdenie bajnoki mérkőzéseken. Megnyerték a bajnokságot, s az I. ligában szerepelhettek. Stanislav Griga, Dušan Radolský és Anton János keze alatt olyan csapattársakkal léphetett a zöld gyepre, mint Marek Mintái vagy Peter Vicék. „1979-ben Rimaszombatba kerültem vendégszereplésre. Sajnos az utolsó hazai meccsünket a rózsahegyi gárdával igencsak elbaltáz- tuk, így visszacsúsztunk a II. ligába - emlékezik a gömöri kiruccanásra.- Ezután fél évig ismét lévai játékos lettem, ahol a II. ligás létjogosultság megmentése volt a fő cél. Sajnos, nem sikerült. Elkeseredésemben egy ausztriai V. ligás csapathoz szerződtem.” Később egy csehországi alacsonyabb osztályú együtteshez igazolt, s az itt eltöltött három évre emlékezik vissza a legszívesebben. Onnan visszatérve engedett a mo- csonoki Eldus hívó szavának, s az V. ligába segítette a gárdát. Sajnos egy makacs sérülés több mint fél évre megszakította pályafutását. Felépülése után barátja és az akkori deméndi edző invitálta őt a több mint 1200 lakost számláló település csapatába, s azóta ott rekedt. Megnyerve a területi bajnokságot, jelenleg az V. liga keleti csoportjában az előkelő 3. helyen tanyáznak. Mészáros László a csapatkapitány, 37 éves és 3-4 évet ad még magának a versenyszerű sportolásra. Pályafutásához tartozik, hogy 78 ligameccsen szerepelt, és 18 gólt szerzett az élvonalban. 1977-ben egy alkalommal a szlovák ligaválogatottban is pályára lépett. A16-18 évesek csehszlovák válogatottjában 20 alkalommal kapott játéklehetőséget. Nős, tizenegy éves Emma lánya az ŠK Atom Levice sikeres úszója, (áb) Mikor kezdődnek a csatározások a területi labdarúgó-bajnokságokban? Elhalasztott focirajt Komáromban ÚJ SZÓ-ÖSSZEÁLLÍTÁS Komárom/Léva/Nyitra/Ér- sekújvár. A focirajongók már türelmetlenül vátják az alacsonyabb osztályú futballbajnokságok tavaszi rajtját. Utánanéztük, hogy a komáromi, a nyitrai, a lévai és az érsekújvári területi bajnokságokban mikor kezdődnek a második felvonás mérkőzései. ♦ Léván a felnőtt I. és II. osztályú pontvadászat március 18-án a 16. forduló találkozóival indul, csakúgy, mint az ifjúsági első osztályú bajnokság (délkeleti és északnyugati csoport), amelyben a 10. és a 14. felvonás összecsapásait láthatják a drukkerek. A felnőtt III. osztályú csatározások közül az észak- nyugati csoportban március 25-én a 15. forduló találkozóit rendezik, míg a délkeleti csoportban csak április 15-én rajtol a tavaszi szezon Léva. Alapos helyzetértékelő sajtótájékoztatót tartott a napokban az FK Slovan Levice fociWub vezérkara. Juhász József elnök kiemelte, hogy néhány csoportosulás akarata ellenére tovább él a lévai labdarúgás. A felnőtt csapat egyéves kihagyás után a területi bajnokságban szerepel, s elsősorban a fiatal játékosokból álló gárda tapasztalatlansága miatt csak a második helyen telelnek. Természetesen kiemelt célkitűzésként kezelik az V. ligába való feljutást, de az esetleges sikertelenség esetén sem keserednek el, és tovább építik az együttest. Noha tavaly némileg javult a városi vezetés focihoz való hozzáállása, a klubvezetőség még mindig kevésnek ítéli meg az anyagi támogatás összegét. Az önkormányzat tavaly mintegy 2,5 mülió koronát utalt át számlájukra, a sportpálya üzemeltetése azonban ennek az összegnek jelentős részét felemészti. A futballszövetség csúcsEgy hete beszámoltunk róla, hogy a diákok mezőnyében a komáromiak, az ifjúságiak között a naszvadiak nyerték a Komáromi Területi Labdarúgó-szövetség által rendezett csallóközaranyosi teremfocibajnokságot. Most a győztes csapatok képviselőinek értékelését közöljük. SZRENKÁNYI DÁNIEL, a komáromi diákok edzője: „A mi csapatunk és a perbetei gárda kilógott a mezőnyből, s a papírformának megfelelően csak a döntőben találkoztunk. Védenceim a fináléban technikaüag és taktikaüag is felülmúlták az ellenfél játékosait, s megérdemelten győztünk. Kutyakötelességünknek tartottuk a torna megnyerését, hiszen míg mi a II. ligában, riválisunk pedig két osztállyal lejjebb, a kerületi pontvadászatban szerepel. Egyébként a perbetei együttesben több ügyes focis(10. forduló). A diákok közül az A csoportban március 31-én a 13., míg a B csoportban április 14-én a 12. felvonással indul a focikikelet. ♦ Nyitrán a felnőtt I. osztályú pont- vadászat rajtol elsőként, március 18-án a 16. forduló találkozóit játsszák, az ifjúsági I. A osztályban ugyanebben az időpontban a 14. felvonás meccseit rendezik. A felnőtt n. és a III. osztályú küzdelmek (A, B csoport), valamint az ifi I. B, C, és D osztályának nyitányára két héttel később kerül sor. A diákok közül az I. B és I. C osztályú csatározások április hetedikén, míg a további küzdelmek (I. C, I. D) április 14-én rajtolnak. ♦ Március 17-én az ifjúsági bajnokságok (A és B csoport), valamint diák pontvadászatok (A és B csoport) küzdelmei a 14. fordulóval indulnak az Érsekújvári járásszervétől 550 ezer koronát kaptak az ifjúsági labdarúgás fejlesztésére. Kezdetben ígéretesnek tűnt a Marian Kirthtel kötött támogatási szerződés. Az üzletember ugyan mintegy 350 ezer koronával támogatta tavaly a lévai labdarúgást, a további együttműködést azonban kizárólag a klub tulajdonosaként tudta volna a jövőben elképzelni. A vezetőség a felajánlott segítséget ebben a formában azonban nem tudta elfogadni. Marek Szegény, az ifjúsági csapatok vezetőedzője arról tájékoztatott, hogy jelenleg 11 csapatuk szerepel a különféle bajnokságokban, közülük a legeredményesebbek a 13 és 15 évesek alkotta diákcsapatok, amelyek az I. ligában szerepelnek. Hiányosságnak számít, hogy a csaknem 40 ezer lakost számláló város nem rendelkezik műfüves pályával. A vezetőket viszont örömmel tölti el az a tény, hogy a fiatal futballpa- lánták szülei jelentős összegekkel is támogatják a lévai sportélet fejlesztését. (áb) ta szerepelt, akik a felsőbb bajnokságokban is megállnák a helyüket.“ A 66 esztendős Szrenkányi Dániel több mint negyven éve foglalkozik a komáromi diákokkal, Németh Szüárd és Lérant Péter is a tanítványai közé tartozott. GÁL JÓZSEF, a naszvadiak klubelnöke: „Boldogok vagyunk, hogy IV. ligás ifjúsági csapatunk nyerte meg a színvonalas tornát. Végre kezd beérni Gál Tibor edző rendszeres munkája. Tehetséges játékosaink még sokra vihetik. Remélem, hamarosan a felnőttek között is bizonyítanak majd. Kitettek magukért a szervezők, csak azt nem értem, miért nem a mindössze egyszer inkasszáló hálóőrünk lett a torna legjobbja. Diákjaink is helyt álltak, negyedik helyezésükkel felettébb elégedettek vagyunk. Idén ünnepeljük az egyesület megalakulásának 80. évfordulóját, ez a siker is jelzi, jó kezekben van az utánpótlás.“ (sz. z.) ban. A felnőtt I. és II. osztályú bajnokságok egy héttel később a 14. felvonás meccseivel rajtolnak. A III. A és B osztályú bajnokság kezdetére április elsején kerül sor, mindkét pontvadászatban a tizedik forduló meccseit bonyolítják le. ♦ Legtovább Komáromban kell várni a második felvonás rajtjára: a felnőtt I. és II. osztályú pontvadászatban csak március 25-én indul útjára a labda, az előbbiben a 14., az utóbbiban a 12. felvonás találkozóit figyelhetik a szurkolók. Az ifjúsági és a diákbajnokság küzdelmei március 31-én kezdődnek. „Miért sietnénk, hiszen nincs olyan sok csapatunk. A klubok vezetőivel megegyezve egy héttel elhalasztottuk a felnőtt pontvadászatok rajtját” - mondta lapunknak Anton Littva, a komáromi területi szövetség titkára, (sz. z.) HOLTIDÉNYBEN Új klubvezetés Csatán Csata. Az év elejétől sportvezetőként is tevékenykedik Varga Richárd a TJ Mladosť futballcsapatánál. Munkahelyi elfoglaltságra hivatkozva ugyanis lemondott a Hudák Pál klubelnök által irányított vezetőség. Az új, négytagú stáb tagjává vált a szakvezető is. „A lévai területi bajnokság II. osztályában csupán a küen- cedikek vagyunk. Eddig hat előkészületi meccset játszottunk a környező falvak csapataival, de megmérkőztünk a magyarországi Berkenye legénységével is - újságolta Varga Richárd. - Keretünk 18 tagú, az átlagéletkor 25 év. Megegyeztünk a zselíziekkel, hogy Hudák Mihály nálunk folytatja, Raj János és Hudák Patrik Oroszkáról pedig vendégjátékosként szerepel együttesünkben, egyelőre fél évig. Leigazoltuk Párkányból Varga Kornélt, s Lekérről visszatért hozzánk Molnár Zdeno is. Szeretnénk, ha a zselízi Czibula Péter is a mi játékosunk volna. Örülünk, hogy senki sem hagyta el a csapatot.” (áb) Villanyfényes pénteki edzések Kéty. Egy hónappal ezelőtt kezdte meg a felkészülést a tavaszi idényre a TJ Meteor csapata, amely a lévai területi focibajnokság II. osztályában a 7. helyen tanyázik. A szakvezetés elsősorban a fiataloknak szeretne játéklehetőséget biztosítani, ugyanis a 15 tagú keretből mindössze hárman töltötték be 28. életévüket. Bo- hák Nándor klubelnök elmondása szerint sikerült megszerezniük a farnadi középhátvédet, Gubricza Attilát, míg Víg Tibor Nagysallóba, Jakab Norbert Farnadra igazolt. A bényi Mikié Lászlón kívül a 15 tagú keret tagjai valamennyien hazai játékosok. „Labdarúgóink zöme idegenben dolgozik, így csak a pénteki villanyfényes edzésekre szorítkozhatunk. Célunk az első hat hely egyikének a megszerzése. A községi hivatal messzemenően támogatja munkánkat, szeretnénk hosszú távon egy ütőképes csapatot kialakítani” - ecsetelte a klubelnök, (áb) írjanak, értesítsenek - tájékozódjanak velünk! Elérhetőségeink - e-mail: redakcda@ujszo.com - RÉGIÓSPORT megjelöléssel, tel 02/59233431 - munkanapokon: 14.30 és 17.00 között Helyzetkép a lévai labdarúgóklub hétköznapjairól Hiányzik a műfüves pálya ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Komáromi és naszvadi visszhang a teremtornák után Jó kezekben az utánpótlás ÚJ SZÓ-ÖSSZEÁLLÍTÁS