Új Szó, 2007. március (60. évfolyam, 50-76. szám)
2007-03-05 / 53. szám, hétfő
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. AAÁRC1US 5. Egészségünkre - hirdetés V Néhány tanulmány szerint a túlsúly sokkal jobban árt a lábnak, mint a rossz cipő Sokszor elég, ha néhány alapszabályt következetesen tiszteletben tartunk A törődés kijár a lábnak Életünk folyamán annyi lépést teszünk, hogy négyszer körbejárhatjuk a földgolyót, mégis nagyon keveset törődünk a lábunkkal. FELDOLGOZÁS A láb az emberi test legterheltebb része. Naponta átlagosan 9 ezer lépést teszünk meg. A láb bőrének sajátos tulajdonságai vannak, s ennek megfelelően kell gondoskodni róla. Mikor kezdjük el? Minél korábban. Az orvosi tanulmányok szerint a gyerekek 99 százaléka egészséges lábbal jön a világra, de mire iskolába megy, már deformált a végtagja, mégpedig a helytelen cipő miatt. Először tízéves kor körül jelentkeznek a problémák. A felnőtt láb azonnali fájdalommal reagál, de a gyermek lába még rugalmas, többet kibír. A cipő legfontosabb feladata, hogy védje a lábat a külső hatásoktól. Milyen legyen a cipő? Elsősorban puha és rugalmas, olyan, amelyben elegendő hely van az ujjaknak, a szoros cipő ugyanis deformálja a lábat, ennek következményeként alakul ki a bütyök és a kalapácsujj. Az ideális sarokmagasság 3-5 cm. A magas tűsarok ugyan hosszabbít, de a lábnak egyenesen pokol. Elsősorban a láb csontjait deformálja. A testsúly nem egyenletesen A magas sarkú cipő deformálja a lábfej csontjait 11 osztódik el, és nagyon megterheli a láb első részét. ♦ A cipőnek ott kell a legrugalma- sabbnak lennie, ahol a láb mozog. ♦ A jó minőségű talp enyhíti a beton, aszfalt, csempe keménységét, csökkenti a csontok, az ízületek és a forgók károsodását. ♦ Nem jó a túl magas és merev talpú cipő, mert a láb hamar elfárad. ♦ A zárt cipő olyan legyen, hogy sehol ne nyomja, ne törje a lábat. ♦ A papucs ugyan kényelmes, de ha sokáig viseljük, nagyon megterheli a sarkat és az AchiUes-inat. ♦ A szandál gyakori viselése is ártA fáradt lábaknak gyógyír a hidegzuhany hat az alsó végtagnak, és károsíthatja a talpat. ♦ Ha a cipő felső részén sok a varrás, dísz, ez is kellemetlenségeket okozhat viselőjének. Új Szó-Yipc A hosszú ülés közben naponta többször álljon lábujjhegyre és sarokra, s ezt naponta legalább 20-szor végezze, (zd-ki) KFRDFSEK-VALASZOK Árt-e a nagy testsúly? Néhány tanulmány szerint a lábnak a túlsúly sokkal jobban árt. mint a rossz cipő. Mi okozza a bütyköt? A lúdtalp, az örökletes hajlam és a helytelen cipó következménye ez a kellemetlenség. Főleg a nőket sújtja. Műtéttel eltüntethető, de utána az egész élet folyamán megfelelő cipőt kell viselni, és tornáztatni kell a lábat. Olajat a töredező körmökre! „Kérem, segítsenek, mert tanácstalan vagyok. Annyira töredeznek a körmeim, hogy az már elviselhetetlen. Nem tudom, mi lehet az oka, hiszen beteg nem vagyok, meg talán vitaminhiányom sincs. A harisnyanadrágot alig tudom felhúzni, félek, hogy kiszakítom. Önök biztosan tudnak valami jó receptet rá.” A töredező körmök regenerálódásához nyújt értékes segítséget az olívaolajos ujjfürdő. A tisztítószerek és túlságosan sok víz következtében fölázott köröm elveszíti a nedvességtartalmát. Az olaj nedvességet megkötő és védőréteget képez, így körmeink nehezebben fognak beszakadni, ugyanakkor a körömre növő bőrt is felpuhítja, amelyet így könnyebben lehet azt a körömről letolni. A köröm ápolására legalkalmasabb a ricinus olaj, míg a bőr fellazítására általában a jojobaolajat használják. BIZALMASAN Nem bőrbarát külső tényezők AJÁNLÓ Az erős napfény Az UV-sugarak felszabadítják az érzékeny szövetrostokat károsító szabad gyököket, s ez idő előtti öregedést okozhat. Bebizonyosodott, hogy az UVA-sugarak károsítják a kollagént és serkenti ka ráncképződést. Túl sok stressz Az egész testnek árt, de a bőrnek különösen. A stresszre a zsírsejtek úgy reagálnak, hogy felpuffadnak, a meglazult bőrszövetbe nyomódnak, s ott „gödröcskéket”, azaz narancsbőrt okoznak. Ha valaki szövetgyengeséget örökölt, a narancsbőr kialakulása csak idő kérdése. Dohányzás A nikotin a nagyon fontos C-vita- mint valósággal ellopja a szervezettől, pedig a feszes bőr fenntartásához nagy szükség van rá. A dohányosoknak kétszer annyi C-vita- minra van szükségük, mint a nem dohányzóknak. Radikális diéta Felejtse el a drasztikus éhezést. A szervezet „megjegyzi“, s a kúra befejezése után gyorsan visszaáll a régi testsúly. Feszítés A narancsbőr a szövetgyengeség következménye. A nem megfelelően végrehajtott izomnyújtás még jobban növeli a bőr káros feszülését. Rossz ülés és állás Aki állandóan keresztbe vetett lábakkal ül, és minden nap magas sarkú cipőt visel, visszerekre számíthat. Alkohol és édesség Csak nagyon kis mennyiségben fogyassza. Ólyan kalóriával látja el a szervezetet, amelytől később nagyon nehéz megszabadulni, (f-ki) Főszerepben a memjAsszoHVj frizurája Itt hívjuk fel azoknak a vállalkozóknak a figyelmét, akiknek tevékenysége valamilyen formában kötődik az esküvő megszervezéséhez, hogy szolgáltatásaikat mellékletünkön keresztül is népszerűsíthetik. Az idén március végén - immár ötödik alkalommal - jelenik meg a Vasárnap tsUiivő című melléklete, amelyben többek között menyasszonyi frizurákat szeretnénk bemutatni, mégpedig az Önök segítségével. Olyan menyasszonyi képeket várunk olvasóinktól, amelyeken jól látható az ara frizurája - fátyollal vagy fátyol nélkül. Elsősorban az elmúlt évben készült képeket várunk. Ü beküldési határidő: 07. március 9. A szakemberekből álló zsűri választja ki a legszebb képeket, amelyeket a mellékletben - sorszámmal ellátva - közlünk. A sVgrseny sorrendjét olvasóink szavazatai döntik el. A legtöbb szavazatot kapott három kép beküldője értékes ajándékot kap. A borítékra írják rá: tskifVö Az érdeklődők a 0905/ 840 430-as és a 02/592 33 461 -es telefonszámon jelentkezhetnek. í t tk! i