Új Szó, 2007. március (60. évfolyam, 50-76. szám)

2007-03-05 / 53. szám, hétfő

IV Egészségünkre ÚJ SZÓ 2007. MÁRCIUS 5. www.ujszo.com FOGYJON VELÜNK! Tisztelt Olvasóink, ezen a helyen hétről hétre a fő téma a súlycsökkenés. A túlsúly egész­ségkárosító hatásáról sokszor sok helyen írtunk, de most eljött a tettek ideje. Akinek már sikerült megszabadulnia legalább súlyfeleslegének néhány százalékától, úja meg, hogy mások is tanuljanak belőle. Aki pedig csak most szánta el magát a döntő lépésre, ezen a helyen hasznosítható ötleteket talál. Az elkövetkező hetekben több diétát is be­mutatunk. Különösen örülnénk annak, ha képpel is illusztrálni tudnák a súlycsökkenést. Fogyjon velünk! Minden levélírónak ajándék jár! JEGYEZZE MEG! A rosszul elosztott étel árt Kevesebbet enni nem azt jelenti, hogy naponta csak egyszer-két- szer étkezik az ember. Az ellenkezője a helyes: naponta ötször-hat- szor egyen, de keveset. Ne feledkezzen meg a reggeliről és arról, hogy a napi energiamennyiség nagy részét a nap első felében fo­gyassza el. Ha kedveli a bécsi kávét, igyon, de csak délután kettőig. Ne hagyatkozzon a félkész árúra Mivel a piacon nagyon sok félkész árú van, amelyek valóban segít­hetnek a fogyásban, de akkor nem, ha nem változtat életstílusán. Né­hány készítmény csak akkor segít, ha mondjuk többet tornázik, kamitint vagy a koffeint fogyaszt. Még az orvos által felírt gyógyszer sem mindenható. Paradox módon épp azoknak segít, akiknek kevés az akaraterejük, de erősíti a motivációt. A fogyás ne legyen átmeneti állapot! A fogyás nem rövid távú program, hanem az életmód fokozatos megváltoztatása. Ezzel függ össze a tény, hogy nem szabad gyors fo­gyásra törekedni, mert nagyobb a remény a sikerre, ha a fogyás lassú. Egy idő után valóban hozzá lehet szokni a teljes őrlésű kenyérhez, vagy a cukor nélküli kávéhoz. Az éhezést felejtse el! Az univerzális diéta csak néha működik, ezért gondosan meg kell választani. Mindenképpen felejtse el azt, amelyik kegyeden éhezést ír elő, és hiányoznak az étrendből a fontos tápanyagok. Talán le is tudna fogyni, ám utána szervezete mindent raktároz. Ez kétszeresen veszélyes, hiszen az üyen diéta után az embernek gyakran támad kedve arra, hogy kiürítse a hűtőszekrényt. TUDTA? A lédús citrom fogyaszt Nemcsak azért alkalmas a fo­gyókúrába iktatni a citromot, mert sok C-vitamint tartalmaz, hanem azért is, mert számos más fontos anyag is van benne: ♦ Pektín: telít és csökkenti az éh­séget. A héj alatt a flavonoi- dokkal együtt találjuk, s a rák el­len védik a szervezetet. ♦ Savak: meggyorsítják a cukoranyagcserét, és fékezik a kalória lera­kódását a zsírtartalékokba. Ne hagyjuk ki a rendszeres edzést! Hároméves edzői tapaszta­latom során nagyon sok kí­vánsággal, sóhajjal talál­koztam. Talán nem is kell mondanom, hogy a fogyás­ról szóltak. Olyan kéréssel is megkerestek, hogy 2 hét alatt segítsek megszabadul­ni a felesleges kilóktól. Sze­retném minden kedves fogyni vágyóval megosztani életfilozófiámat. MÉSZÁROS ANDREA Az első fontos dolog, amely se­gít rátérni a helyes útra: a döntés- hozatal. Döntsük el, hogy igenis jobban szeretnénk kinézni, mert így magabiztosabbak, bátrabbak leszünk. Tegyünk meg mindent ezért a döntésért, ne engedjük, hogy az apró dolgok eltérítsenek. Tehát döntsünk! Nézzünk körül a lakóhelyünkön, keressünk egy helyet, ahol egyedül vagy csoportosan tudunk mozogni. Ne féljünk, próbáljuk ki az összes „tornaórát’, szervezetünk jelezni fogja, melyik a nekünk legmegfele­lőbb. Találjuk meg azt, amiben örömünket leljük. A mozgásnak felszabadító ereje van, utána sok­kal tisztábban látjuk a megoldást a bajainkra. A szervezet „boldog- sághormojit” termel. Ha nem aka­runk egyedül járni mozogni, vi­gyünk magunkkal barátot, barát­nőt, de semmiképpen se hagyjuk ki az edzést, még ha a kísérőnk nem is ér rá! így megtanuljuk a rendsze­rességet! Kedvvel mozogjunk, így sokkal könnyebb lesz megszaba­dulni a felesleges kilóktól. Ha már megtaláltuk-a számunk­ra megfelelő és rendszeres „tornaórád’, jöhet az étrend meg­változtatása! Csökkentenünk kell a lisztből, cukorból, zsírból készült termékek bevitelét oly módon, hogy délelőtt fogyasszuk, egyre ke­vesebb mennyiségben. Mivel jóma­gam is imádom a kiflit és a kenye­ret, nem tudok megválni tőle! Műi­dig ebédeljünk, ne hagyjuk soha ki! Próbáljunk rendszeresen déli 12 óráig ebédelni. Tüdőm, sokan azt mondják, hogy olyankor nem megy, vagy nincs idejük rá. Akinek üyenkor nincs étvágya, hagyja el a rizst, krumplit, kenyeret a főétel mellől. Édességadagunk kerüljön át a délelőtti órákra. Nem kell félni, miután délelőtt elfogyasztottuk, délután már talán nem is fog annyira hiányozni! Estére szintén kerüljük a ke­nyeret, krumplit és rizst, együnk párolt húst, zöldséget, főzeléket ke­nyér nélkül - higgyék el, meg lehet szokni! Lassan felejtsük el a lisztből és cukorból készült termékeket. Szokjunk rá az ásványvízre! Igyunk meg naponta 1,5 litert! Cse­pegtessünk bele citromlevet, na­gyon frissítő. Tehát a három kulcsszó: döntés, mozgás, étrend. Ne sanyargassuk szervezetün­ket! Együnk azt, amit megkívá­nunk, csak arra kell figyelnünk, hogy mikor és milyen mennyiség­ben esszük! Tegyünk meg mindent önmagunkért, az önbizalmunkért! Bár a 90 napos diéta nem a kalóriák számolgatására épül, de tanácsainkkal könnyebben fogyhat A zsírégetés aranyszabályai AJÁNLÓ 7000 kalóriás deficit -1 kg Egy kilogramm testzsír lebon­tásához 7000 kalória hiányt kell elérni, s ezt minél több testmoz­gással és anyagcsere-fokozó táp­anyagok fogyasztásával érheti el. A bűvös 40 perc A szervezet először a gyorsan mozgósítható szánhidrátokat égeti el, de ahogy csökken a mennyiségük a vérben és a sejtek­ben, úgy keletkeznek a szabad zsírsavak. Ez kb. 35-40 perc in­tenzív mozgás után következik be. Gyorsíthatja a zsírégetést, ha a megfelelő pulzustartományba kerül. Ennek megtalálásához egy pulzusmérő óra vagy a fitnesz- termek kardiogépei lehetnek se­gítségére. Az utóbbiak rendelkez­nek az úgynevezett CPR progra­mokkal, amelyekkel beállítható a kívánt pulzusszám. Közepes intenzitással - tart­son sokáig A legjobb, ha közepes intenzi­tású, de hosszan tartó terhelési formát választ - ilyen például a kocogás, az aerobic, az úszás, a tempós gyaloglás. Ne hajtsa az elején túl magát. Sokkal célrave­zetőbb, ha megpróbál zsírégető tartományban dolgozni. Ha úgy érzi, már gyerekjáték végigugrál­nia a hatvanperces aerobic órát, növelje az edzéssel töltött időt. Fokozza a hatékonyságot! Bizonyos táplálékkiegészítők, mint az L-karnitin, a króm vagy a CLA növelhetik a tréning közbeni zsírégetés hatékonyságát. Edzés előtt egy órával, sok folyadékkal érdemes bevenni őket. Az L- karnitin a zsíranyagcserét fokoz­za, a króm a szénhidrát-anyag­cserére hat jótékonyan, míg a CLA konjugált linolsav tabletták a zsírsejtek felszabadításában se­gítenek. POSTALÁDA Most tudom, milyen fába vágtam a fejszémet OLVASÓI LEVEL Évtizedek óta rendszeres olvasó­ja vagyok az Új Szónak. Sok fontos és érdekes hírt, újdonságot olvas­hatunk benne naponta. így akad­tam rá nemrég a 90 napos diétára is. Megörültem, mert én is, mint annyian, súlyprob­lémával, magas vér­nyomással küszkö döm. Néhány ún. tuti diétát kipróbál­tam. Ideig-óráig se­gített is, de utána az akaraterőm vagy az m üres pénztárcám gátol- ” ja a folytatást. (Valljuk be, minden diéta több pénzbe kerül, mint a hagyományos „parasztos” étel.) Ez a diéta viszont valahogy megfogott, és február elsején nagy lendülettel el is kezdtem, de még nem sejtettem, mekkora fába vág­tam a fejszémet. Ételrecept nincs, magamnak kell összeállítanom, nem sikerült maradéktalanul. Sok kérdés megválaszolatlan maradt, a diéta megfogott bár már sokra választ kaptam. Én, aki életem során (idén leszek 60 éves) gyümölcsöt csak ritkán et­tem, mert nem szeretem, most le kell gyűrnöm minden ellenérzése­met. Muszáj minden reggel gyü­mölcsöt enni? A tojásról még nem esett szó. Mikor, mivel, milyen és mennyi tojást lehet en­ni? Például rántottát, tükörtojást, lágy to­jást paradicsommal vagy kígyóuborká- W val ehetek-e reggeli- ' re vagy uzsonnára? A gyümölcsért, nem ra­jongok, de az almás, ba­rackos, cseresznyés pitét nagyon szeretem. Erről mi a véleményük? A paprikás krumpli, rakott krumpli vagy székelykáposzta ehe­tő-e a 90 nap alatt? Sajnos tekintet­tel kell lennem a családomra. Többfélét kell naponta főznöm, ami kezd megterhelő lenni. Bízom benne, hogy választ kapok kérdé­seimre. Paulovics Anna, Párkány Tisztelt Anna, ne adja fel, mert hamarosan érezni fogja az ered­ményt! íme a válaszok, távirati stílusban: ha nem szeretni a gyümöl­csöt, gyümölcslevet fogyaszthat reggelire, de mást nem! Tojást fehér­jenapon lehet enni, legfeljebb kettőt, de csak ebédre vagy vacsorára, ízlés szerint elkészítve. Az almás pite a szénhidrátnapon ehető: maximum két szelet, de csak ebédre vagy vacsorára. Paprikás krumpli: keményítőnapon ebédre vagy vacsorára ehető. Rakott krumpli: sajnos tilos, mert a krumpli keményítő, a tojás pedig fehérje. Székelykáposzta: esetleg fehérjenapon, de nem liszttel behabarva. Reméljük, tisztelt Olvasónk arról is beszámol majd, mikor vette észre a környezete a változást. G^SccHpt A levélíró ajándéka az Avon Solutions Body narancsbor ellőni emulzió.

Next

/
Thumbnails
Contents