Új Szó, 2007. február (60. évfolyam, 26-49. szám)

2007-02-19 / 41. szám, hétfő

8 Gazdaság és fogyasztók ÚJ SZÓ 2007. FEBRUÁR 19. www.ujszo.com PÉNZPIACI TANÁCSADÓ Csendes piac, egy ugrással ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ A szlovák korona árfolyama az elmúlt héten 34,225 és 34,720 korona/euró között mozgott. A hét első napján unalmas hangu­latban telt a kereskedés. Fi­zetőeszközünk szűk sávban, 34,60 és 34,74 korona/euró kö­zött mozgott. Ugyanekkor egy amerikai dollárért 26,72, egy cseh koronáért pedig 1,223 szlo­vák koronát adtak. Jelentősebb áttörésre csak kedden került sor, amikor a szlovák korona na­gyobb erősödésbe kezdett. A na­pot 34,67 korona/euró szinten kezdte a piac. Ezt követően azon­ban a statisztikai hivatal közzé­tette az ország gazdasági növe­kedéséről szóló jelentését. A hi­vatal szerint az elmúlt év rendkí­vül erős második félévi teljesít­ményének köszönhetően 2006- ban az ország gazdasága előze­tes adatok szerint 8,2%-kal nőtt, ami az önálló Szlovákia eddigi legjobb teljesítménye. A jó ered­ményeknek köszönhetően az ár­folyam 34,33 korona/euróra ug­rott. Fizetőeszközünk az erősö­dést folytatta szerdán is, amikor a reggeli 34,35 korona/eurós nyitóárhoz képest délutánra nyolc fillérrel erősödött. Csütör­tökön azonban már lanyhult a korona iránti érdeklődés, így az árfolyam sem erősödött je­lentősebb mértékben. Nagy álta­lánosságban elmondható, hogy a 34,30 korona/euró szintet meghaladva a piaci játékosok többsége igyekezett megválni a szlovák fizetőeszköztől. Csütör­tökön egy amerikai dollárért 26,08, egy cseh koronáért pedig 1,215 szlovák koronát adtak. Péntek délelőtt folytatódott a korona árfolyamának a stagná­lása, délre így alig változott a reggeli 34,34 korona/euró nyi­tóárhoz képest. A hét utolsó ke­reskedési napján így a hazai fi­zetőeszköz nagyjából 34,30 és 34,40 korona/euró között moz­gott. Pénteken egy euróért 252,70 forinton adtak, szemben a csütörtök délutáni 251,75 fo­rintos árfolyammal. Az elkövet­kező napokban sem kell számíta­nunk nagyobb kilengésekre. Február végéig a hazai piacra a környező országok szintén stag­náló pénzpiacai lesznek a legna­gyobb hatással. Jelentősebb vál­tozásokra legközelebb a jegy­bank február 27-ére tervezett ülése után számíthatunk. Az el­következő napokban így várha­tóan 34,20 és 34,70 korona/eu­ró között fog mozogni a szlovák korona árfolyama, (mi, t) MAI VALUTAÁRFOLYAMOK Aktuális középárfolyamok Valuta ______________Árfolyam Valuta______________Árfolyam EM U-euró 34,281 Lengyel zloty 8,778 Anqol font 50,960 Maqyar forint (100) 13,573 Cseh korona 1,214 Svéd korona 3,700 Bolgár leva 17,537 Román lel 10,158 Japán ien (100) 21,942 Svájci frank 21,155 Kanadai dollár 22,476 USA-dollár 26,126 VÉTEL - ELADÁS Bank euró dollár cseh korona forint Volksbank 33,29-35,29 25,32-26,98 1,19-1,25 12,94-14,24 OTP Bank 33,39-35,14 25,42-26,82 1,18-1,24 13,09-14,09 Postabank 33,32-35,24 25,33-26,93 1,18-1,24 11,77-15,37 Szí. Takarékpénztár 33,40-35,11 25,42-26,75 1,18-1,25 12,98-14,21 Tatra banka 33,39-35,17 25,45-26,81 1,18-1,24 13,04-14,12 UnlBanka 33,40-35,15 25,47-26,81 1,18-1,24 13,24-13,93 Általános Hitelbank 33,40-35,18 25,46-26,82 1,18-1,25 13,07-14,08 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. A forint esetében 100 egységre vonatkozik az árfolyam. (Forrás: SITA) Míg a betéti kamatok az elmúlt évben a mélypontra süllyedtek, az illetékek folyamatosan emelkednek Ügyeljünk a bankok trükkjeire! A pénzünk után kapott kamatok gyakran nem érik el a banki illeté­kek nagyságát sem (Miroslava Cibulková felvétele) Ha felkeresünk egy bankot, legfontosabb célunk a pén­zünk gyarapítása. Remé­nyeink szerint idővel többet tudunk onnan kivenni, mint amennyit betettünk. Ha nem figyelünk oda, akár az ellenkezője is előfordulhat. HORBULÁK ZSOLT A fentebb felhozott eset akkor történhet meg, ha a pénzünk után kapott kamatok nem érik el a ban­ki illetékek nagyságát. Az utóbbi években pontosan üyen tendenci­ának lehettünk tanúi. Míg a betéti kamatok tavaly mélypontra süllyedtek, és csak a legutóbbi időben kezdtek újra egy kissé nőni, addig az illetékek folyama­tosan emelkednek. Amíg betéti kamatot csak az elhelyezett meg­takarításunk után kapunk, illeté­ket az igénybe sem vett banki szolgáltatások után is fizetünk. Ez úgy történhet meg, hogy sokszor olyan számlacsomagunk van, me­lyet nem használunk ki teljes mér­tékben, ületve a csomag tartal­mán felül veszünk igénybe fizetős szolgáltatásokat. Ezt bizonyos mértékben maguk a bankok okoz­zák, mert nem egyszer kevésbé szükséges vagy nem elegendő számú szolgáltatást tesznek bele, míg néhány fontosabbért külön kell fizetni. Előfordulhat, hogy akár egy százezres betét után is éves egyenlegünk negatív lehet. Ha a családban több folyószámla is van, az ilyen költségek még to­vább sokszorozódhatnak. Lássunk egy példát! Egy átlagos számlacsomag havi díja 60-100 korona között van, mi vegyünk 80 koronát. Ha havi lekötéssel szeret­nénk szert tenni ekkora betéti ka­matra, 2%-os bruttó (adózás után 1,62%), mintegy 60 ezer koronára lenne szükségünk. Ha évi lekötés­sel számolunk, bruttó 4%-kal (tisztán 3,24%-kal), elég ennek az összegnek a fele is. Ha viszont csak a folyószámlán tartjuk meg­takarításunkat, ennek az össze­geknek a sokszorosa sem terineli ki a számladíjat. Amennyiben va­lamilyen banki kölcsönt is törlesz- tünk, gyakorlatilag teljesen biztos, hogy a törlesztő részleteken felül még a számlavezetési díjak is megugranak. Ilyen esetben a megoldást azok a számlacsomagok jelenthetik, amelyeket a bank ingyen vagy en­gedménnyel kínál abban az eset­ben, ha egy bizonyos összeget he­lyeztünk el náluk. Többen is kí­nálnak ilyet, a minimális betét 150 ezer koronától indul és 500 ezer koránál már valóban majd­nem teljesen illetékmentes szám­lavezetéshez juthatunk. Ekkora összegek koncentrálásban segít­het, ha egy család vagy, akár egy- egy magánszemély nem tart fenn egyszerre több bankszámlát. Ha esetleg így sem sikerül ilyen nagy­ságú összeget koncentrálni, hasz­náljuk ki a család nyugdíjas tagjá­nak számláját. Az mindig olcsóbb. A pénzügyekre jellemző, hogy bi­zalom nélkül nem működnek, de kölcsönös bizalom nélkül egy csa­lád sem az igazi. Egy bankszámla tartása egyszerre csökkenti a ki­adásokat, növeli a bevételeket; és sokkal biztosabb anyagi hátteret is biztosít. A hazai lízingpiac tavaly Európában az egyik leggyorsabb, 26 százalékot meghaladó növekedést produkált Nem a gépkocsik jelentik a legnagyobb vonzerőt ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Szlovákiában tavaly a lízingpiac együttes forgalma 69,124 milliárd koronára rúgott (áfa nélkül), ami Európában az egyik leggyorsabb, 26,4 százalé­kos növekedést jelenti 2005-höz képest - mondta Miloš Randák, a Szlovákiai Lízingtársaságok Szö­vetségének elnöke. A szövetség napjainkban 38 társaságot tömö­rít, közülük a legnagyobb forgal­mú a CAC Leasing Slovakia (12,9 milliárd korona), a ČSOB Leasing (12,1 mid. Sk) és a Volkswagen FS Slovensko (7,1 mid. Sk). A piac súlypontjának eltolódását jelzi, hogy napjainkban ugyan még mindig a gépkocsik lízingelése ha­sítja ki a legnagyobb szeletet (32,9 százalékos részesedés), azonban míg tavaly az autók szerepe vi­szonylagosan hanyatlott, addig a haszonjárművek, továbbá a teher­autók és nyerges vontatók lízinge­lése látványosan nőtt (62,9, illetve 31,2 százalékkal) - ez pedig a gaz­daság dinamizmusára utal. Napja­inkban minden eladott három ha­szonjárműből kettőt lízingre vásá­rolnak. Viszonylag újdonságnak számít, hogy a hazai lízingtársasá­gok többsége (eddig 21) egy közös internetes adatbázist működtet ( www.registervozidiel.sk ), így kiszűrhető a járművekkel történő ügyeskedés, tisztázható a gépko­csik eredete. A folyamatosan frissí­tett adatbázis napjainkban mintegy 170 ezer, a hazai piacon lízingelt autó, haszonjármű, teherautó ada­tát tartalmazza. A gépkocsik súlyá­nak gyorsuló csökkenése mellett a másik érdekes trend az operatív lí­zing előretörése (ebben az esetben a lízingelő a szerződés lejártával nem válik a lízingtárgy tulajdono­sává), valamint a részletfizetésre és fogyasztói hitelre történő vásárlás. Az utóbbi kategóriában egy év le­forgása alatt közel 90 százalékos forgalomnövekedést regisztráltak. Müos Randák szerint idén is fenn­tartható a lízingpiac 20 százalék körüli bővülése, (shz) Az ingóságok lízingpiaca 2006-ban Kategória Forgalom (millió Sk) Részarány (%) Gépek és berendezések 16 491 23,9 1 Számítógépek, irodatechnika 723 HKOI ■Teherautók, nyerges vontatok 16 013 23,2 I Személygépkocsik 22 771 32,9 j iHaszonjármíívek 10 920 15,8 I Hajók, repülők, vasúti szerelvények 869 13 Egyéb 1337 1,9 1 Az ingóságok együttesen 69124 FELKÍNÁLOM * MUNKALEHETŐSÉG * VÁLLALKOZÁS * ÜZLET * INNOVÁCIÓ * FELKÍNÁLOM Vállalkozók figyelmébe Cseh-szlovák kapcsolat Internetes üzletkötések Pozsony. Éppen fél éve működik a hazai piacon a www.123dopyt.sk internetes üzletipartner-közvetítő, amelynek adatbázisába máris több mint 10 ezer szlovákiai cég jelentkezett be. Petr Valeš, a Cseh­országban már több mint két éve működő rendszer projektmene­dzsere közölte: az üzleti ajánla­tok, rendelésigénylések megtéte­le módfelett egyszerű, a rende­lésre reagáló ajánlatok közötti verseny révén 30%-os árkedvez­mény is elérhető, a rendszerük komoly gyorsaságot garantál, rá­adásul az adatbázist is frissítik, ellenőrzik, ezért nem véletlen, hogy az általuk közvetített üzle­tek havi volumene máris megkö­zelíti a 250 millió koronát. A part­nerközvetítő (a regisztrációs díj 3 hónapra 990 korona) előnye, hogy a cseh és szlovák adatbázis össze van kapcsolva, sőt a szolgál­tatás hatósugarát rövidesen Ma­gyarországra is kiterjesztik. A www.123dopyt.sk szolgáltatását olyan cégek is igénybe vették, mint a Slovnaft, a SkyEurope, a Penta és a Wüstenrot. (só) Üzleti kooperációs ajánlatok 15663 Görög cég a következő termékeket keresi megvételre: bú­za, kukorica. (Első rendelés: búza 3000 tonna, kukorica 10000 ton­na mennyiségben.) 15667 Holt-tengeri kozmetiku­mok gyártásával foglalkozó izrae­li cég termékeit szeretné értékesí­teni. 15671 Lengyel szállítmányozó kínálja nemzetközi szolgáltatása­it, megrendelőket keres. Reláci­ók: Lengyelország, Magyaror­szág, Csehország és Szlovákia. Heti 3 alkalommal járnak autóik Magyarországra. 38, 34 és 23 pa- lettás autókkal rendelkeznek. 15673 Magyar vállalkozó vásá­rolna fa rönköt vagy lapra vágott prizmát. (Anyag: luc vagy borovi, méret: 3-9m hosszúságig, 18-nál vékonyabb. Mennyiség: 200 m3, jó ár esetén folyamatos vásárlási szándékkal. Külföldi beszállító is lehet. Az ajánlatokat Körmendre való leszállítási költséggel együtt kérjük. 15605 Olasz cég évi 20 000 tonna pellet vásárlására kötne szerződést megfelelő ár esetén. Biobrikettet is venne folyamato­san, specifikációt és árajánlatot vár (irányár: EXW 160 EUR/ton- na). 15478 Szlovák cég kínál hulla­dékokat: nehéz vas, könnyű vas, HDP öblítős üveg, PÉT palack. 15606 Szlovákiában kb. 10-20 ha területet ajánlanak befektetők számára (részben a volt szövetke­zeti gazdasági udvar). A felkínált terület kb. 15 percnyire van Po­zsonytól, az autópálya elkészülte után (2007) pedig kb. 45 percnyi­re Bécstől. A közelben két golfpá­lya épül. 15603 Németországi cég ajánl kifogástalan állapotú használt CNC esztergagépeket tárcsa- és tengelymunkákra; ferdeágyas CNC teljesítményesztergát; füg­gőleges CNC megmunkálóköz­pontot műanyagipari felhaszná­lótól; egyetemes CNC szerszám­marógépet. Részletes technikai információk és fotók rendelke­zésre állnak. 15636 18 000 m2 területű, nagykapacitású üvegház gazda­sághoz keresnek vevőt, felhaszná­lót. A szlovák-magyar országhatár közelében, közvetlenül a főút mellett található a fémkonstrukci­ós üvegház-komplexum kétszin­tes szociális-adminisztrációs épü­lettel, gázkazánnal, fűtésre alkal­mas mélyfuratú geotermálvíz be- és kivezetésével, egyéb technoló­giai berendezésekkel virág- illetve más növények termesztésére. 15609 Brit gépkereskedő kínál szerte Európából használt élelmi- szeripari és csomagoló berende­zéseket: fóliázó, tojáscsomagoló, kávébab-pucoló, csokoládé-ké­szítő, rágógumi tablettázó, granu- látor, 14 fejes mérleg, Z-késes mi­xer, válogató, fémdetektor, tablet­tanyomó, cukordaráló (300 kg/óra). 15634 Dunaszerdahelyi vállal­kozó kínál 20-25 m3, 53 mm vas­tag, 2,5-5,0 m hosszú fűrészelt kőrisfa pallót. 15641 Bérbeadó vagy eladó Nyugat-Magyarországon (a ha­tártól 51 km-re) 4 gabonatároló és egy szárító. Összesen 5000 ton­na tárolására alkalmas. 2100002 Az FMMC olyan cégek jelentkezését várja, amelyek he­lyet tudnának biztosítani egy he­lyi, belföldi és nemzetközi keres­kedelemfejlesztéssel foglalkozó üzleti információs és innovációs klub működéséhez. Olyan cégek, vállalkozások jelentkezését is vár­ja, amelyek szívesen foglalkozná­nak üzleti kapcsolatok létrehozá­sával, termékek, szolgáltatások, találmányok menedzselésével. Munkalehetőségek belföldön Jelentkezés önéletrajzzal e-ma- ilen. További információk: www.fmmc.hu . Német cég keres munkatársa­kat kötetlen munkaidőbe érettsé­givel, értékesítési tapasztalattal. Előny: saját autó, érdeklődés a kozmetika, illatszerek, gyógynö­vény-termékek iránt. Munkalehetőségek külföldön Magyarország Győr és környéke: autószerelő; autóvillamossági szerelő; mező- gazdasági gépszerelő; szerszám- készítő, CNC-gépbeállító; 5-6 varrónő; 2 CNC-marós; CNC- és lézervágó-gépkezelők; gyártás- technológus. Veszprém: mérnökök és terme­lési vezetők. Nógrád megye: köszörűs; elekt­roműszerész; ipari villanyszerelő. Üzleti lehetőségek, tanácsadás Hivatkozással a lapra ingyenes üzleti, iparjogvédelmi tanácsa­dást és kedvezményes szolgálta­tást kaphatnak a lap olvasói, a konkrét termékeik értékesítésé­ben, szabad kapacitásuk leköté­sében, bérmunka lehetőségeik menedzselésében, befektető és európai uniós partnerkapcsola­tok kiépítésében. Szerkesztőségünk a kereskedel­mi ajánlatok tartalmáért nem vál­lal felelősséget és nem áll módjá­ban a bővebb felvilágosítás szol­gáltatása, a kapcsolatok létreho­zása. Kapcsolatfelvétel: Tel./Fax: 0036/96/413688, 517867, e-ma- il: ftnmc@mail.datanet.hu ; www.ftnmc.hu .

Next

/
Thumbnails
Contents