Új Szó, 2007. február (60. évfolyam, 26-49. szám)

2007-02-15 / 38. szám, csütörtök

6 FÓKUSZBAN: A LAKÁSHITELEK ÚJ SZÓ 2007. FEBRUÁR 15. www.ujszo.com Idén attraktívabbá váltak az Állami Lakásfejlesztési Alap nyújtotta kölcsönök Évente 2000 koronás prémiumhoz juthatnak az lakás-takarékpénztárak ügyfelei Kinek jár a támogatás? Nem feltétlenül kell milliók­kal rendelkeznünk, hogy saját lakáshoz jussunk. Se­gíthet az állam is. Míg az el­múlt időszakban azonban egyes állami hitelek attrak­tívabbá váltak, mások vesz­tettek vonzerejükből. MOLNÁR IVÁN Az állami lakástámogatási for­mák közül az elmúlt időszakban a fiatalok kedvezményes jelzáloghi­teleiről esett a legtöbb szó. Januá­ri bevezetését követően a bankok szerint a jelzáloghitel-kérvények nagyjából 30 százalékát teszik ki ezek a hitelek. A Tatra banka sze­rint a kedvezményes hitel iránti érdeklődést mi sem jelzi jobban, mint hogy a jelzáloghitelekkel kapcsolatos konzultációknak a fe­le érinti ezeket. Idén azonban attraktívabbá váltak az Állami Lakásfejlesztési Alap által nyújtott kölcsönök is. A 35 évnél fiatalabbak számára ugyanis növelték a lakásvásár­lásra igényelhető hitel alsó hatá­rát. Míg korábban ez egymillió korona volt, manapság már 1,5 millió. Előnyük, hogy a jelzálog- hitelekhez képest alacsonyabb hitelkamattal terhelik, ráadásul az alacsony kamat a törlesztés egész ideje alatt fennmarad. A fentiekkel ellentétben idén enyhén romlott a lakás-takarék­pénztárakban takarékoskodók helyzete. Fenntartották ugyan az állami prémium korábbi felső ha­tárát, vagyis a kétezer koronát. Míg korábban azonban a prémi­um a megtakarított összeg tíz százalékának felelt meg, mára ez 9,5 százalékra csökkent. Mindez azt jelenti, hogy aki az állami A kedvezményes hitel iránti érdeklődést jelzi, hogy a jelzáloghitelekkel kapcsolatos konzultá­ciók a fele érinti ezeket. vezményeknek, a gazdasági elemzők arra figyelmeztetnek, hogy épp az állami támogatás miatt is nőnek az ingatlanárak és drágulnak a jelzáloghitelek. Az állami támogatással ugyanis megnő az ingatlanok iránti ér­deklődés, hiszen olyanok is la­kást szeretnének vásárolni, akik erre államilag támogatott hit^l nélkül nem is gondolnának. Ez­zel párhuzamosan azonban a kí­nálat nem nő nagyobb mérték­ben, ami az árak emelkedéséhez vezet. A jelzáloghitelek állami támo­gatása ugyanekkor növelheti a ka­matokat. A pénzintézetek számá­ra ugyanis nem előnyös a kedvez­ményes hitelek folyósítása, hiszen az 1,5 százalékpontos állami ka­mattámogatás mellett, a bankok­nak is egy százalékponttal kellett csökkenteniük a kamatot. A konkurencia miatt azonban nem tehetik meg, hogy lemonda­nak erről a hitelfajtáról. A problé­ma feloldásának az egyik le­hetősége számukra az lehet, hogy az ügyfelek számára magasabb kamatot szabnak meg. így ha ezt csökkentik is az állami támogatás érdekében, még mindig megéri számukra. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ A lakhatási problémák megoldá­sa szempontjából a lakás-takaré­koskodás számít az egyeden olyan terméknek a hazai piacon, amely esetében az állam bárki számára nyújt támogatást, függedenül az életkortól vagy a bevételektől. A la­kás-takarékpénztárak minden egyes ügyfele ugyanis évente 2 ezer koronás állami prémiumhoz jut­hat. Ennek az egyedüli feltétele, hogy idén legalább 21053 koronát takarítson meg. Ha ennél alacso­nyabb összeget spórolunk meg a la- kás-takarékpénztámál, akkor a megtakarított összeg 9,5%-ának megfelelő prémiumra számítha­tunk. Akinek azonban csak a pré­miumra fáj a foga, annak nem ér­demes 21 053 koronánál többet spórolnia, hiszen a támogatás nem lehet 2 ezer koronánál nagyobb. Aki a lakás-takarékoskodást va­lóban a lakásgondjainak a megol­dására használja, az már két év után kiveheti a pénzét. Ez esetben azonban számlálckal kell bizonyíta­nunk, hogy a pénzt valóban erre a célra használtuk fel. Ha 2 év után vesszük ki a pénzünket, nagyjából évi 10%-os hozamra számíthatunk. Ha nem tudjuk bizonyítani, hogy a pénzt valóban a lakásgondjaink megoldására használjuk, a pén­zünket hat éves takarékoskodást követően vehetjük ki. Ez esetben az éves átlagos hozam 4,6% lesz. Az állami prémium azonban nem a lakás-takarékoskodás e- gyetlen, és talán nem is a legfonto­sabb előnye. A lakás-takarékpénz­táraktól ugyanis hitelt is vehetünk A lakás-takarékpénztár előnye az állami rémium (M. Zákovič felv.) fel. A jelzáloghitelek és az Állami Lakásfejlesztési Alap kölcsöneivel szemben az az előnyük, hogy bizo­nyos összeg megtakarítását kö­vetően bárki számára hozzáfér­hetők. Ezek ráadásul olcsóbbak, mint a jelzáloghitelek, ráadásul a megszabott hitelkamatot a vissza­fizetés egész idejére garantálják. Hátránya azonban, hogy csak egy bizonyos összeg magtakarítása után juthatunk hozzá. Ez többnyi­re a célösszeg felének felel meg. Ha korábban van szükségünk a pénzre, akkor áthidaló hitelt igé­nyelhetünk. Ehhez már a takaré­koskodás elején hozzájuthatunk, hátránya, hogy még a jelzáloghite­leknél is magasabb kamatokat szá­molnak fel. (hn, mi, t) ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ A hazai lakásépítés legnagyobb támogatója továbbra is az Állami Lakásfejlesztési Alap. Ez esetében azonban szigorú korlátok közé szorítják a támogatottak körét. Az alaptól csak az vehet fel hitelt, akinek a fizetése a létminimum 1,3 és 3,5-szerese között mozog. Ha például egy felnőtt, egyedül élő személy igényli a hitelt, nettó bevételeinek 6474 és 17 430 koro­na között kell mozogniuk. Ez az összeg azonban nagyobb például a gyermekes családoknál. Áz Állami Lakásfejlesztési Alap hiteleinek a legnagyobb előnye ugyanakkor az alacsony hitelka­mat. A 35 évnél fiatalabbak pél­dául 1,5 millió koronás hitelt ve­hetnek fel lakásvásárlásra vagy házépítésre, amire csak 2 százalé­kos éves kamatot számolnak fel. Ha a maximális összeg mellett döntenek, akkor harminc éves fu­tamidő mellett havonta 5545 ko­ronát fognak fizetni. Ez esetben nem egész kétmillió koronát fizet­nek vissza az alapnak. Összehasonlításképpen elmond­ható, hogy ha hasonló nagyságú jelzáloghitel mellett döntenek, ak­kor 7 százalékos kamatszint mel­lett 30 éves futamidővel havonta 10 100 koronát fizetne. Az 1,5 mil­lió koronás jelzáloghitel után így több mint 3,6 millió koronát fizet­nének vissza a banknak. Még ha igénybe venné is az állami kamat- támogatást, akkor is csak 145 ezer koronát takarítana meg, vagyis 1,5 Mennyit kell keresnünk az alap hiteléhez? Háztartás Min. bevétel Max. bevétel Egy felnőtt 6474 17 430 Egy felnőtt+egy gyerek 9425 23 375 Két felnőtt 10998 29 610 Egy felnőtt +két gyerek 12 376 33 320 Két felnőtt +egy gyerek 13 949 37 555 Egy felnőtt +három gyerek 15 327 41 265 Két felnőtt +két gyerek 16 900 45 500 Két felnőtt +három gyerek Adatok koronában 19 851 53 445 millió koronával többet fizetne, mint ha az Állami Lakásfejlesztési Alaptól venne fel hitelt. Áz alapnál ugyanakkor az ügy­fél számára megszabott hitelka­mat a visszafizetés egész idejére garantált, vagyis biztosak lehe­tünk benne, hogy pár év múlva nem fogunk nagyobb kamatot fi­zetni. Ajelzáloghiteleknél például bárki meghatározhatja, hogy mi­lyen időre szeretné lekötni a ka­matszintjét. Ez azonban többnyi­re nem lehet 15 évnél hosszabb időszak, aminek a lejártát kö­vetően a bank újraértékeli a hitel­kamatunk nagyságát. Az alaptól felvett hitel hátránya ezzel szem­ben az, hogy ha úgy döntünk, ko­rábban fizetjük vissza a hitelt, ak­kor is ki kell fizetnünk az összes kamatot úgy, mint ha harminc évig fizetnénk. Az alaptól nem kapunk hitelt azonban az építkezés egészére. Ha hitelt szeretnénk kérvényezni, bizonyítanunk kell, hogy az épít­kezés költségeinek 20 százalékát képesek vagyunk önerőből finan­szírozni. Ha például 1,5 millió ko­ronás hitelt szeretnénk igényelni, akkor legalább 1,875 millió koro­na értékű lakást kellene vásárol­nunk, vagyis 400 ezer koronát a zsebünkből, vagy egyéb hitel for­májában kell állnunk, (hn, mi) Az állami AZ ÁLLAMI LAKÁSFEJLESZTÉSI ALAP HITELEI Mire hiteleznek Futamidő' Beszerzési Éves Felső Havi ár (%) kamat (%) határ (Sk) törlesztés (Sk) Magánszemélyeknek Lakásépítés lakóházban 20 80 3,5 1 000 000 5800 Lakásépítés lakóházban (35 év alattiak) 30 80 2 1 400 000 5175 Lakásépítés lakóházban (GyK) 30 100 1 1 400 000 4503 Családi ház építése 30 80 3,5 1 000 000 4491 Családi ház építése (GyK) 30 100 1 1 400 000 4503 Lakásvásárlás társasházban 30 80 3,5 1 000 000 4491 Lakásvásárlás társasházban (35 év alattiak) 30 a80 2 1 500 000 5545 Lakásvásárlás társasházban (GyK) 30 100 1 1 500 000 4825 Családi ház vásárlása 30 80 3,5 1 000 000 4491 Családi ház vásárlása (35 év alattiak) 30 80 2 1 500 000 5545 Családi ház vásárlása (GyK) 30 100 1 1 500 000 4825 Szociális otthon építése 20 80 1 15 000 Sk/m2­Lakóház felújítása 20 80 1 11 000 Sk/m2­Társaságoknak Lakásépítés lakóházban 20 80 5 1 000000 6600 Családi ház építése 30 80 5 1 000 000 5369 Szociális otthon építése 20 80 1 15 000 Sk/m2­Lakóház felújítása 20 80 1 11 000 Sk/m2­Községeknek Lakásépítés lakóházban 20 80 5 1 000 000 6600 Családi ház építése 30 80 5 1 000 000 5369 Szociális otthon építése 20 80 1 15 000 Sk/m2­Bérlakások 30 80 1 1 200 000 3860 Jelmagyarázat: GyK-gyermekotthonból kikerülő. Az állami kamattámogatás csupán az első öt évre szól, utána standard a kamat Támogatott jelzáloghitel fiataloknak ÚJ SZÓ-T1PP A lakástámogatások legújabb formájának a jelzáloghitelek álla­mi kamattámogatásai számíta­nak. Ezekhez azok a 18 és 35 év közötti fiatalok juthatnak hozzá, akiknek a havi bruttó bevétele nem haladja meg az átlagbér 1,3- szorosát, vagyis a 23 675 koronát. Ha a hitelt házastársak igény­lik, akkor mindkettőjüknek telje­síteniük kell a fenti feltételeket. Ha csak az egyikük bére is meg­haladja a 23 675 koronát, a ked­vezményre már nem jogosultak. Idén az állam ezeknek a fiatalok­nak 1,5 százalékos kamattámo­gatást nyújt, a bankok pedig to­vábbi egy százalékot faragnak le a jelzáloghitelek kamatszint­jéből. Kedvezményes kamatokat csak azoknak számolnak fel, akik 1,5 millió koronánál kisebb hitelt vesznek fel. Az egésznek azonban van egy hátulütője is. A kamattámogatás ugyanis, nem a hiteltörlesztés egész időszakára szól, csupán az első öt évre. Öt év után így a fiata­lok is standard kamatokat fizet­nek majd, vagyis ha a kamatszint addig nem változik, akkor 2,5 szá­zalékponttal magasabbat, mint jelenleg. A támogatás mértéke rá­adásul nem kell, hogy minden év­ben azonos legyen. Ezt ugyanis a parlament minden évben módo­síthatja az állami költségvetésről szóló törvényen keresztül. Pozitív változásokat hozhat azonban az euró bevezetése, hi­szen ezzel a kamatszint is az euro- zónában mért szinthez igazodhat, így míg jelenleg nálunk a jelzálog- hitelek kamatjai 7 százalék körül mozognak, az eurozónában ez csak három százalék, vagyis a fia­taloknak öt év múlva sem kellene sokkal többet fizetniük, mint je­lenleg. (m-i) MENNYIT TAKARÍTANAK MEG A TÁMOGATOTT JELZÁLOGHITELEN A FIATALOK? Hitel Futamidő 5 év 10 év 15 év 20 év 25 év 30 év 200 000 14100 15 240 16 320 17 460 18 480 19 380 300 000 21 150 22 860 24 480 26190 27 720 29 070 400 000 28 200 30 480 32 640 34 920 36 960 38 760 500 000 35 250 38100 40 800 43 650 46 200 48 450 600 000 42 300 45 720 48 960 52 380 55 440 58140 700 000 49 350 53 340 57120 61 110 64 680 67 830 • 800 000 56400 60 960 62 280 69 840 73 920 77 520 900 000 63 450 68 580 73 440 78 570 83160 87 210 1 000 000 70 500 76 200 81 600 87 300 92 400 96 900 1 100 000 77 550 83 820 89 760 96 030 101 640 106 590 1 200 000 84 600 91 440 97 920 104 760 110880 116 280 1 300 000 91 650 99 060 106 080 113 490 120120 125 970 1 400 000 98 700 106 680 114 240 122 220 129 360 135 660 1 500 000 105 750 114 300 122 400 130 950 138 600 145 350 Megjegyzés: a megtakarítások arra az esetre érvényesek, ha a kamattámogatás öt éven át 2,5 százalékos lesz. prémium egészét szeretné meg­kapni, annak idén nagyjából ezer koronával többet kell spórolnia, mint tavaly. Az állami lakástámogatási for­mák megítélése azonban nem egyértelmű. Míg a lakosság nagy része természetesen örül a ked­Az vehet fel hitelt, akinek a fizetése a létminimum 1,3 és 3,5-szerese között van Olcsó kölcsönök kiválasztottaknak Lakástakarékoskodás - bárkinek

Next

/
Thumbnails
Contents