Új Szó, 2007. január (60. évfolyam, 1-25. szám)
2007-01-27 / 22. szám, szombat
18 Szalon ÚJ SZÓ 2007. JANUÁR 27. www.ujszo.com CD-AJÁNLÓ Egy misztikátlan misztikus KÖNYVAJÁNLÓ Rácz I. Péter: Bizonyos értelemben CSEHY ZOLTÁN Giacinto Scelsi (1905-1988) életéről írni szentségtörés. Határozott célja volt ugyanis, hogy biográfiai- lag kiiktassa önmagát abból a folyamatból, melynek nem alakító tényezője, csak befogadó edénye, azaz médiuma. Mielőtt az olvasó a lesajnáló „ezoterikus” jelzőt vagy az önjelölt misztikus címkét ragasztaná a mára kultikussá vált zeneszerzőre, le kell szögezni: médiumsága nem beteges világmegváltó pózok és célok szövevénye. Ez abból is látszik, hogy noha a zeneszerzői munkát elsősorban a transzcendencia emberi tényezőn való átáramlásá- ban látta (ez közel áll a medium art néven ismert irányvonalhoz), nem érezte föltéden szükségét az üzenet missziós közvetítésének. Csak egy fiatalkori fényképét engedte közölni: kerülte a külső én betájolható- ságát. Amikor fotót kértek tőle, egy kört rajzolt, alá egy vonalat húzott: ezt küldte kép helyett. Alkotói periódusának második részében már odáig jutott, hogy papírra sem vetette műveit, csak magnószalagra rögzített improvizációk maradtak (ezek a zeneszerző barátaihoz kerültek lejegyzésre, ez adott okot arra is, hogy Vieri Tosatti zeneszerző azt állíthatta, hogy a Scelsi névén fútó darabok jó néhányát ő komponálta!). A nápolyi arisztokrata család saljaként világot látott szerző (aki francia nyelven három szürrealista verskötetet is megalkotott), miután megismerte és tanulmányozta a keleti zenét, a meditációt és a kontemplációt kísérelte megjeleníteni, a nyugati zenei hagyományok nyelvét erősen felfrissítve. A második világháború traumája után mentális krízis gyötörte, melytől sikerrel szabadult meg, s melynek eredményeképp saját bevallása szerint egyszerűen elfelejtette korábbi zenei nyelvét és maximálisan elidegenedett korábbi énjétől. Ennek a traumának és felejtésnek a feldolgozása Scelsi életművének második szakasza: önmagán dolgozott, de úgy, hogy mindannyiszor önmagát vesztette el. Zenéjében így kap egyre nagyobb szerepet az üresség tudata, a mérhetetlen térérzékelés félelme: ez utóbbi azért érdekes, mert Scelsi szerintem a világ és az örökkévalóság alaptörvényeit elsősorban az orphikus harmóniatanra alapozza. A CD nyolc Scelsi-művet tartalmaz, ezekből kettő szoros kapcsolatot alkot, a ragyogó és meglepően tonális szerkesztésű Ave Maria és a katolikus liturgia misztikáját megidéző Alleluja 1970-ben keletkezett. Az Ohoi a teremtés zeneiségének, a teremtő elvek működéséből keletkező hangzásoknak a feltérképezése, az Ygghur című alkotás viszont már az ember létét tárgyalja. Ez utóbbi egy zenei biográfiarészlet: egy az emberélet három korszakát megjelenítő kompozíció része. A szanszkrit cím megtisztulást, katarzist jelent, a mű arról az útról ad számot, melyet Scelsi az én felfedezése és szétmorzsolása során bejárt, ezért is javaslom a CD hallgatását e részlettel kezdeni. A szintén szanszkrit című Anagamin a kör megzenésítése, mely úgy hat, mint Scelsi fényképpódó rajza: nem az a fontos, kihez hasonlít a kör, hanem hogy a mögötte levő lény képes-e részt venni az újjászületés és a megtisztító szenvedés ciklikusságában. A 11 ütősre komponált alkotás a nirvánába tartó lélek harmadik lépcsőfokán tapasztaltak megjelenítése. A címadó Natura renovatur e mű ragyogó továbbgondolása. A műveket a Müncheni Kamarazenekar tolmácsolásában, Christoph Poppen vezényletével és a tanítvány, Frances-Marie Uitti előadásában élvezhetjük. A keleti tanok zenei transzformálásában művészete talán csak John Cage vagy Sylvano Bussotti zenéjével mutat némi párhuzamot. A zene Scelsinél mérheteden áradás, mely ha kell, akár egyeden hangmagasság félelmetes sokrétűségében és a kiismerhetedenből tart az érzékelhető irányába. Itt is fontos megjegyezni: számára nem a zene misztifikálása fontos, hanem az emberin átszűrődő zene vagy zaj analízise, a mértékegység megtalálása, mely révén feltérképezhető az ismeretien világa. Giacinto Scelsi: Natura renovatur. ECM Records, 2006 AA1ZSER ATTILA Első kötetet írni kissé mindig más, mint a majdani, a többi mű elkészítése. Persze nemcsak azért, mivel ez kivételes és soha vissza nem térő alkalom, egyszersmind írhatni állapot, hanem azért is, mivel amit addig írtunk, készítettünk, az valamiképp, valamikor majd akar- va-akaradanul a debütáló kötetet képezi, annak részévé válik, amennyiben túl engedékenyek, liberálisak vagyunk magunkkal és természetesen az időben lassan hozzánk gondosan kötődni kezdő, ragaszkodó szövegekkel. A szelektálás, ha van olyan, és márpedig miért ne volna, gyötrelmes, egyúttal alighanem fájdalmas feladat lehet. Szerző és szerkesztője legyen a talpán, aki az eléggé termékeny, heterogén és bizonyos értelemben necce- sebb témákból első kötetet képes összehozni, komponálni. Mindent egybevetve ezt valószínűleg a szerzője válögatja. Határozott névelő ide. Határozott névelő oda. Rácz I. Péter könyvénél nem tudom, mi volt a helyzet, de valamelyest mégiscsak hasonlót tudok elképzelni. Hogy sokáig várt-e Rácz I. (ismertebb nevén és a továbbiakban RIP) a premierre, azt szintén nem tudom, de nekem valamiként az az érzésem támad, támadt, mintha több koncepció kiindulása és beindítása is ott lappangana, lapulna ebben a kellőképpen mutatós kiállítású könyv lehetőségében, relációjában. Az Előszónál még nem sejtettem semmit, maximum Vörösmartyra ha gondolhattam. A Történelem és narrádó fejezetnél tudtam, hogy felkészült, körültekintő és alapos irodalomtörténésszel van dolgunk, nagyszerű témaválasztással. A Szöveg- Test pontnál még mindig éreztem az ívet. Különösen a kezdő korpusz után vált izgalmassá az olvasat lehetőségének ez hányba való tágítása, továbbgondolása. Főképpen hogy egy konkrét művön tudott az értelmezés szemléletesen tárgyiasulni. Ezután érkezik el az olvasó, ha már csak úgy hagyományosan a lineáris olvasás híve, a Bent, Kint és a Még beljebb fejezetcímekhez. Itt három irány, illetve út (ne vegyük le Vörösmartyt a színről) vált előttem valószínűvé, lehetségessé. Az egyik, hogy ezek a címek továbbviszik az előző „testes szöveg” metaforikáját, azon belül, illetőleg kívül határozva meg testirányokat. Könnyedén játszva ezzel a lehetőséggel, dobva egyet erre az alkalomra. A másik utat a szövegek mélysége, azok kifejtésének az aspektusában gondoltam, gondoltam el, tovább. Hogy erre fog célozni, valamicskét utalni. De nem. A kötet szerkezetéhez képest itt jobbára a műfajukat tekintve esszék, reflexiók, de leginkább nagyobbrészt rövid recenziók váltják fel a tanulmányokat. Természetesen a könyv ezen része is tematikáját tekintve, ha lehet ezt a szót használnom, izgalmas tud maradni. Sőt. Pazarak RIP-nek a populáris regisztert (ha van olyan) érintő, néhol egész terjedelmében azzal foglalkozó írásai. Remek kihívás lehet például a Tankcsapdát górcső alá venni. Nincs is ezzel gond, ilyen értelemben. A harmadik út számomra, és már az olvasók számára, esedeg csakis a RIP által szintén elemzett SF- irodalom határain belül képzelhető valamikor, esedeg egy másik dimenzióban el. Miután szerintem inkább ez már, vagyis az utolsó három fejezet (a címadás logikája mentén is), simán egy másik könyv, egy másik válogatás része lehetne, amely nagyon szépen leválik konstrukciójában és terjedelmében az írások első felétől (-ről). Olyan, mintha két könyv lenne egy fedélbe zárva (persze így az olvasó csak jól jár, vehetjük azt, hogy a közismert üzleti szempont/szellem tételeződik itt fel: kettőt az egyben). De egyébként meg széles. Talán túl széles a repertoár. Semmi gond, szezonja szabja. Hosszú évadnak szánták. Bizonyos értelemben, bizonyos értelemben... Rácz I. Péter: Bizonyos éhelemben. Nap Kiadó, Dunaszerdahely, 2006,312 oldal Giacinto Sceísi Frances-Marie Uitti Münchener Kammerorchester Christoph Poppen iukiiuiii Natura Renovatur'' DVD-AJÁNLÓ ■i—I——wiii imniuiiimin iiiiif iiiiiifi mmmsmmm A Koponya-sziget természetrajza H. NAGY PETER A DVD-kiadványok iránti fokozódó érdeklődés egyik mozgatórugója az adott filmhez társított extratartalom mennyiségében, de főként milyenségében ragadható meg. Legutóbb a Peter Jackson által rendezett King Kong kédemezes változata hozott maradandó példát arra, hogy milyen játékot indíthat el a forgatás közben felmerült ötie- tek továbbgondolása. A második korongra felkerült ugyanis egy olyan produkció, melyet a stáb a DVD-megjelenés apropójából készített. Ez a rövidfilm a Koponyasziget történelmét dolgozza fel, tehát azt a helyszínt mutatja be, ahonnan King Kong származik. A ragyogó elmeélről tanúskodó alkotás mindenekelőtt azzal megy túl az így készült-típusú - sok esetben semmitmondó - adalékanyagokon, hogy nem technikai háttérismereteket vagy színészdicsőítő futamokat közöl, hanem kitágítja a vonatkozó fűm képzeletbeli univerzumát. Az opus tudományos alapon felépített logikájának értelmezhetősége feltédenül megér egy gondolatkísérletet. A szóban forgó kisfilm a King Kong készítőinek - egymást kiegészítő - eszmefuttatásait vágja öszsze. Ezekből megtudhatjuk, hogy a Koponya-szigeten - a speciális geológiai viszonyoknak köszönhetően - 65 millió évvel ezelőtt nem haltak ki a dinoszauruszok. Vagyis a krétakori élővilág továbbfejlődhetett, számos olyan fajt hozva létre, melyek nem szerepelnek a mai paleontológiában. A kommentárok körültekintően ecsetelik, hogy miként alkalmazkodtak ezek a lények a helyi sajátosságokhoz, testméretük hogyan alakult át és miért indult növekedésnek. Kiderül továbbá, hogy a szigeten megjelenő főemlősfaj valószínűleg a Gigantopithe- cus rokona volt, s ezen óriások utolsó leszármazottja King Kong, akinek ismert története a térség 1930-as évekbeli felfedezésével vette kezdetét. Az állatvilág bemutatása után a film kitér az emberi civilizáció szigetbéli felbukkanására, többek között arra, hogy ez a letűnt kultúra milyen építészeti megoldással (egy monumentális fal emelésével) védekezett az állatvilág inváziója ellen. Végezetül az sem marad homályban, hogy a sziget megsemmisülését ugyanaz okozta, ami faunájának egyediségét anno lehetővé tette. A második világháborút követően a Koponyasziget a földmozgások és a vulkanikus tevékenység következtében - akár Adantisz - az óceán mélyére süllyedt. A történelmi ismeretek tárgyilagosságát alátámasztandó nem mindennapi képsorokat vonultat fel a kisfilm. Egyrészt olyan feketefehér bejátszásokat és fotókat láthatunk (pl. az 1930-as évek expedícióiról), melyek a történet dokumentumjellegét erősítik fel. Másrészt a King Kongból kiragadott bejátszások és az ezekhez készített animáció (mely tartalmazza pl. a sziget állatfajainak rendszertani besorolását is) folyamatosan azzal szembesíthet, hogy valójában természetfilmet nézünk. Ha felmerül is tehát, hogy a geológiai, biológiai, etnológiai stb. kérdések kapcsán miért nem szólal meg szakember, a képi világ csökkenti ezt a hiányérzetet. A film ügyesen lavíroz a lehetséges és a valóságos tartományai között, aminek eredményeképpen a befogadóra hárul a felA befogadóra hárul a feladat, hogy eldöntse, tények tárulnak-e fel előtte vagy az egész puszta kitaláció... adat, hogy eldöntse, tények tárulnak-e fel előtte vagy az egész puszta kitaláció. Erre azért nem érdemes elhamarkodottan válaszolni, mert a stáb érvelése felvillant egy olyan hipotézist, amely retorikailag tökéletesen megállja a helyét, még akkor is, ha a kiindulópontja hamis (azaz a dinók tényleg kihaltak). Gondoljunk arra, hogy az évmilliók során miképpen alakult ki egy-egy kétségtelenül létező sziget csakis rá jellemző élővilága. Ausztráliában az erszényesek, Madagaszkáron a makik, a Galápagos-szigeteken az óriásteknősök és a leguánok stb. példája utalhat arra, hogy a Koponya-sziget fajainak létrejötte nem mond ellent az evolúció logikájának. Ha egy kontinens széttöredezik - és kellő idő áll rendelkezésre -, az egyes részeken - egymástól elszigetelődve - új irányt vehet a populációk alakulástörténete: sok faj nyilvánvalóan kihal, viszont újabbak jelenhetnek meg a környezeti kihívásoknak megfelelően. King Kong elvi létezésének igazolhatósága ezek szerint korántsem tekinthető légből kapottnak. Van azonban egy olyan vakfoltja a gondolatmenetnek, amely alapján egyértelműen eldönthető, hogy áldokumentumfilmet nézünk. Ehhez azonban egy másik tudományághoz kell fordulnunk. A kisfilm alkotói ugyanis nem számolnak egy rendkívül fontos tényezővel, a kontinensvándorlással. A lemeztektonika felől bizonyosan állítható, hogy a Koponya-sziget nem lehetett ott 65 millió évvel ezelőtt, ahol 1933-ban felfedezték. (Az Indiaióceán térségéről van szó.) Ez a régió a krétakor óta drámai változáson ment keresztül: pl. Ausztrália eltávolodott az Antarktisztól, az indiai szubkontinens megkezdte hosszú vándorlását észak felé, s ez utóbbi érintette volna a Koponya- sziget helyzetét, klímáját, növényzetét (!), sőt a sodródás és a környezeti hatások következtében élővilága nem korlátozódhatott volna az óriásfajok töreden egyeduralmára. (Nem a méret a lényeg...) Nem minden tanulság nélküli persze annak tapasztalata, hogy ahol az egyik tudományág elhallgat, éppen ott kezdődik egy másik illetékessége. Vagy hogy az egyik tudományterület által igazolható fikciót egy másik felől olykor bizony meg lehet cáfolni. Most mégsem ezt emelném ki, hanem arra hívnám fel a figyelmet, hogy egy műfaj (Megaprimatus kong) történetének aprólékos kidolgozása, megjelenítése szerencsésen találkozhat egy műfaj (a DVD mint médium) érdekeltségeivel. Ez valóban extra.
