Új Szó, 2007. január (60. évfolyam, 1-25. szám)

2007-01-27 / 22. szám, szombat

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. JANUÁR 27. Szalon 19 IZMOM—»« A lidércek már a spájzban vannak! BARAK LÁSZLÓ „Milyenek ma minálunk az esé­lyei, kilátásai az értékes kultúrá­nak, az igényes műveknek, az ilyen irányú értelmiségi-intézményi igye­kezetnek?” Mintha kénytelen-kel­letlen, eme kérdésen rágódott e he­lyütt, a Szalon melléklet debütálá­sának napján, január 13-án két két­ségkívül tiszteletre méltó és nagy­becsű barátom, kollégám, Tőzsér Árpád és Szigeti László. Vitathatat­lanul igényesnek szánt és tényleg magasröptűre sikeredett elmélke­déseikkel nincs is gondom. Azon túl, hogy véleményem szerint egyi­kük sem az idézett kérdésre vála­szolt. Mivel az, megint csak szerin­tem, mindenekelőtt többértelmű­sége okán bizonyos evidenciákat, bizonnyal jó szándékú, azonban már-már sznobisztikus szentenciá­kat generált bennünk. Amelyekkel egyébként szintén nincsen különö­sebb baj. Annál is kevésbé, mivel a Szalon közönségének sem árthat, ha időközönként akár evidenciák­kal és szentenciákkal kell szembe­sülnie. Hiszen, egy ugyancsak kere­setlen közhellyel szólva, a tudás anyja, ugye, az ismétlés... Ám, mielőtt még kedves baráta­im megsértődnének, mentségük­ként közlöm, valóban nem volt a legszerencsésebben, azaz pontosan megfogalmazva a szóban forgó kérdés. Szigeti László tehát nyilván ezért hegyezhette ki válaszát, úgy­mond, a fogyasztói társadalom azon lidérceire, „amelyeknek best­seller, dilettantizmus vagy giccs a neve”. Hogy vonatkozó konklúzió­jában aztán akár indokoltan jusson olyan, már-már apokaliptikusnak tetsző állapotok vizionálásáig, mint „a fogyasztói társadalom haláltusá­ja”... Tőzsér Árpád egyenesen egy konkrét irodalmi műfajt, mégpedig a regényt temette a szóban forgó kérdés ürügyén. Kétségkívül szin­tén avatott és nem kevésbé szelle­mes - holott szintén vitatható - in­doklással. Persze sokkal inkább Szigeti véleménye által ihletetten, mintsem a kérdésre válaszolva. Az inkriminált kérdés interpre­tálható lett volna a következőkép­pen is: Müyenek a jelenlegi Szlová­kiában az esélyei, kilátásai az érté­kes kultúrának, az igényes művek­nek, az ilyen irányú értelmiségi-in­tézményi igyekezetnek? Még pon­tosabban: Most, hogy Szlovákiá­ban a magas kultúra támogatásá­nak filozófiája és intézményrend­szere vélhetőleg az eddigi helyzet­től merőben különbözően, sajnos inkább a populista politikai kurzust követő közéleti tényezőktől, intéz­ményrendszertől függ, jut-e vajon a továbbiakban is elegendő, de leg­alább annyi közpénz az értékes kultúrára, az igényes művekre, az ilyen irányú értelmiségi-intézmé­nyi igyekezetre, mint ez ideig? Elismerem, sokkal földhözra­gadtabb problémakezelésnek tűn­het az enyém, mint nagyra becsült Jut-e vajon a továbbiak­ban is legalább annyi közpénz az értékes kultúrára, az igényes művekre, mint ez ideig? barátaimé. Meg kockázatosabb is, hiszen sokkal konkrétabb ítéletet feltételeznek a lehetséges válaszok, mint az értékes, a „magas” kultúra sokadszor megejtett definiálása. Ezen ítélet szerint ugyanis okkal feltételezhető, hogy a hazai kultu­rális tárca jelenlegi prominensei vajmi kevés konkrét ismerettel ren­delkeznek a Szlovákiában leledző, akár nemzetiségi „magas kultúra” állapotairól. Teszem azt, a szlováki­ai magyar könyv- és lapkiadók te­vékenységéről. Ám rangos képző­művészeink munkásságát, aktivitá­sait vagy éppen a tudományos mű­helyek, akár múzeumok tevékeny­ségét, társadalomtudósaink pótol­hatatlan kutatási eredményeit stb. is említhetném. Olyan értelmiségi diszciplínákról van szó, amelyek fenntartását, folyamatos működte­tését a világ minden táján közpén­zekkel, azaz állami támogatással szavatolják. Lévén, művelőik - lásd Szigeti és Tőzsér érveit is - a legke­vésbé sem a fogyasztói társadalom, azaz a tömegkultúra „lidérceinek” gyártására szakosodtak, hanem az értékes kultúra szellemi termékei­nek „előállításán” ügyködnek. Mely szellemi termékek nem egy provinciális, köldöknéző, hanem a korszerű, progresszív társadalmi értékrend kimunkálásában, folya­matos fejlesztésében játszott pótol­hatatlan szerepük ellenére, és eb­béli jellegükből adódóan, sajnos mindig, mindenütt „csak” egy igen­igen szűk, ám annál fontosabb tár­sadalmi réteg, nevezetesen, a ma­gas szinten kvalifikált értelmiség érdeklődésére tartottak, tarthattak számot. Látszólag legalábbis. Kö­vetkezésképpen gazdasági szem­pontból mindenütt és minden idő­ben „veszteségeseknek” számítot­tak. Vagyis komoly társadalmi tá­mogatásra szorultak és szorulnak most is! Az inkriminált lidércekkel, a tömeg-, az ún. mozgalmán kultú­rával szemben pedig egészen bizto­san. Ezért vallom, hogy minden­képpen meg kell teremtenünk az értékes kultúra, az igényes művek, az ilyen irányú értelmiségi-intéz­ményi igyekezet esélyét a vélhető­leg megváltozott körülmények kö­zött is! „Ma, minálunk”, azaz a je­lenlegi Szlovákiában is. Akkor is, ha netán szavazathajhász politikai kalandorok, önérdekű konjunktú­ralovagok, köldöknéző mozgal- márok, haveri alapon pozicionáló­dó kultúrbugrisok fenekednének ellene, és igyekeznének megnyir­bálni közpénzekből történő támo­gatásukat. Ha viszont mégis be­fészkelnék magukat a jelképes spájzba az efféle lidércek is, vagyis netán efféle helyzet veszélyeztetné a szóban forgó intézményrend­szert, óhatatlanul és teljes egészé­ben ki kellene váltania az eddigi ál­A mecenatúráról, bármi­nő fájdalom, ki kell jelentenünk, hogy egyelőre bizony tulajdon­képpen nem létezik. lami forrásokat annak a polgári, vállalkozói mecenatúrának, amely­ről, bárminő fájdalom, ki kell jelen­tenünk e helyütt is, hogy egyelőre bizony tulajdonképpen nem léte­zik. Ez pedig egyrészt az értékes kultúra aktorainak bűne. Egyelőre ugyanis nem tudni olyan konkrét és számottevő igyekezetükről, mely az efféle, a mindenkori állam- hatalomtól független mecenatúra, például a magánvállalkozói körök effektiv becserkészésére irányult volna. Amint sajnos, tény, a piaci versenyben megizmosodott ma­gánvállalkozások prominenseinek sem jellemzően jutott eszükbe ez ideig, hogy a szó triviális értelmé­ben vett veszteséges rétegkultúra művelőinek munkáját rendszeres támogatással segítsék. Pedig az ef­féle mecénási szerepvállalás követ­kezménye, eredménye, nevezete­sen, a társadalmi közeg mielőbbi és lehető legintenzívebb civüizálódá- sa hosszú távon minden bizonnyal éppúgy generálhatja az ő profit- szerzési lehetőségeiket is, mint az értékes kultúra művelőinek a min­denkori hatalomtól független és eredményes tevékenységét... SZALOHaa ■bméhhhmhmhhrhhmmmmhbbmhhhhhhhhhhhhbhbhhbbhhbmbhmhhbhhhhmhi Ha mi egyszer kinyitjuk a szánkat! H1ZSNYA1 ZOLTÁN Na, ne! Már megint ez a nyelv­törvény. Megint ezzel kell foglal­kozni. Merthogy a Szlovák Nemze­ti Párt újfent piszkálgatja a dolgot, és ha már pillanatnyilag nem is ké­pes vaskalaposabbá formálni a sza­bályozást (ebben a multik uralta, átkozott globalizált világban csoda, hogy egyáltalán lehetséges a nyel­vet törvényileg védeni!), legalább ennek az undorítóan langyos, utá­latosan liberális jelenleginek az el­lenőrzését szeretné szigorítani. Mi, kisebbségiek - és különösen mi, szlovákiai magyarok, akik ellen ez a mocskos liberális törvény ki lett találva - nem igazán érzékel­jük, mi benne a langyos, bár ebben a rohadt globalizált világban még az is csoda, hogy nem forróbb. Azt képzelik, ezzel majd betarta­nak nekünk, de nagyon tévednek, mert nem fogjuk betartani. Már csak azért sem, mert a nyelvvédel­mi törvények sajátja - és ez alól a szlovákiai sem kivétel -, hogy lehe­tetlen teljes mértékben betartani őket. Meg különben is, ha oly mér­tékben munkál bennünk a nemzeti halálösztön, hogy az Árpád vezé­rünk óta veszélyeztetett, szegény magyar nyelvünk tisztaságát szol­gálni hivatott anyaországi nyelv­törvény betű szerinti betartására sem hajiunk, ki várhatná el tőlünk, hogy majd éppen ez előtt az aláva: ló liberális diktátum előtt hajtjuk igába konok, szittya kobakunkat?! Hát nézzük csak meg a magyar nyelv szókincsét, abból aztán egy­értelműen kiderül, hogy már a Ha­dak útján is vérünkben volt a nyelvi önsorsrontás. Sohasem óvtuk elég­gé ősanyánk örökségét, folytono­san mindenféle jöttment kifejezé­sekkel szennyeztük nyelvi identitá­sunk hajdanában kristálytiszta kút­főjét, és most ezek azt hiszik, hogy éppen az övéket fogjuk a szennyes liberális nyelvtörvényük által meg­szabott szigorú keretek között, vas­szigorral oltalmazni?! A mélyszlovák hazafiak ravasz stratégák. Nyilvánvalóan úgy gon­dolkodnak, hogy ha már a világmé­retű liberális konspiráció közepette lehetetlen is jelentősebb szigorítá­sokat kiverekedni az ezer évig til­tott és eltitkolt, az Északi-Kárpátok sötét, rideg völgyeibe száműzött szegény szlovák nyelvet hatéko­nyabban védendő, legalább a jelen­legi langyos verzió kőkemény be­tartatásával igyekeznek borsot tör­ni a Budapest-Tel Aviv-tengely or­ra alá. (Már amennyiben egyálta­lán rendelkezhet szaglószerwel egy tengely.) Az agyafúrt tervezet arra a nép­szerű axiómára épül, hogy az efféle borstörések előbb-utóbb képesek akkora rést ütni a nyelven, hogy az ahhoz tartozó identitás is arról kó­dul. Persze az is könnyen meglehet, hogy az ilyen piszkálgatások fordít­va sülnek el, és éppen a sértett nemzet kollektív immunrendszerét erősítik. Szerény véleményem sze­rint ez sem kevésbé valószínű. Hogy e két lehetséges reakció közül melyik a gyakoribb úgy általában, nem tudom. Tény és való viszont: a mi pesszimista verziónk szerint a nemzethalál mindig a közelben ólálkodik. Ott sündörög a kertek alatt, és tele van a pofája idegen ha­tásokkal. Mi meg, óvatlanok (kí­váncsiságból? hetykeségből? - a fe­ne se tudja), nemhogy messziről el­kerülnénk, megdelejezve elébe csa­punk, és szinte kedvvel marattat­Ebben a multik uralta, átkozott globalizált világ­ban csoda, hogy egyálta­lán lehetséges a nyelvet törvényileg védeni! juk meg magunkat. És el is veszünk nyomban. Soha nem leszünk már olyanok, mint korábban, de mindig leszünk valamüyenek. Valahogy mindig mi maradunk. Ha tehát atyánk szellemileg mé­lyebb növésű fiai végiggondolnák, hogy Levédia... vagy inkább Etel­köz. .. vagy jó, hát a Magna Hungá­ria... esetleg valamelyik korábbi szállásterületünkön töltött időszak óta mind a mai napig milyen sze­mérmetlenül fertőzzük idegen sza­vakkal a saját, valamikor korábban még a maga üdvös tisztaságában ragyogó nyelvünket, ha tudnák, hogy szilaj önpusztíthatnékunkban mi mindent képesek vagyunk ösz- szenyelvelni, bizony, belátnák, ajánlatos kesztyűsebb kézzel bánni mivelünk. A maguk érdekeire való tekintettel is jobban tennék ugyan­is, ha nem abajgatnának, mert ha mi egyszer kinyitjuk a szánkat - még ha a legjobb, legtörvénytiszte­lőbb szándékkal szólalunk is meg előttük -, bizony, mondom, élből akkora rést ütünk az államnyelven, hogy megnézhetik magukat. A leg­kevesebb, hogy elvész a szlovák nemzet. írmagja se marad nekije. Mi tudniillik nem csupán a saját ősi kútfőnkből merített szavakkal fertőzünk, az még hagyján volna. Eurázsia szinte műiden nyelvi baci- lusgócából hordozunk valamit a nyelvünkben. Sőt: ha mi egyszer ki­nyitjuk a szánkat, még az ő saját szavaikkal is halálos sebet tudunk ütni rajtuk. Harcmodorunk e tekin­tetben még műidig pusztai: rugal­mas, kreatív, nyitott. Színlelt mene­külés, átkaroló hadmozdulatok, váratlan attakok jellemzik. Aki zárt alakzatban, fantáziádanul szívós- kodik ellenünk, aki holmi törvé­nyekkel akar rést ütni rajtunk, kité­rünk előle, megvezetjük és hátba támadjuk. Nyilainktól mentse Uruk őket! Csak ezzel az istenverte liberaliz­mussal nem fogunk tudni mit kez­deni még ezer év múlva se. MEGKÉRDEZTÜK BORAT MESTERT Van-e Kazahsztánban nyelvtörvény? Kedves borataim, elaszor is udvezalom o Saloon minden kedves bojuszas alvosajot. Kozakkszthanban két nyelvtorvenyu von, egyiket hozatto Nurszultan Nemkoser élnék a szorosnyelvuek ellen. Ez nem tudom hagyjon at ekezetek nelkule, remelem, kedves madariaknok nem erteni felre, a lényég hogy: „szarosnyulvoek”. 0 masikot hozat­to a kozakk palrament bojuszas emberek nyelvének vedelmere (oz un. rózsaszín farrodolam alatta nekie). Ennek mosikneki torvenyu- nek köszönhet feleseghem is neha-neha megszólalás, dejo, mert ha akarom „csendben maradfelesegh”, gyorsan megborotvalom. Saj­nos az, hogy semmi garancia, mert nezem televizioshow BighBorat, vagy másik csatornaneki bejön a szingapotpuri fagyasztomusor Bar- dal-es-kaki, desajnos első reklamigh beszorosod felesegh. Van egy kozakkszthani közmondás, igy valahogy: Bajusz hosszú, kussolas rövid, omi meg eleg saloonkepes ahoz kepest omit oz ember gondol- neki. Es meg utoirat: van egy rokas kivételek, peldoul mozulman ko­zakkszthani irhotjo felesegh „h” nelkuleneki, csokugy ontiszemito kisebbsegh és omerikoi bewondorloo is, de narmalis-ember nem. Narmalis-embernek büntetés von (oz un. sanctio narmalis): visel egy ev hasszunadragh, lagcipo, mínusz minden birko, kecsko es minden jaszog (jószág?) omi von az albo (ólba?), vogyis ol-mkluziv konfiska-sanctio. Lehet kepzeled menyi sokszor hasznai ember olyan szavok, mint felesegh vagy hosanlok. Dejo, mert uzbegh pal­rament hazatto nyelvtorvenyu (ez o fapadas, un. lost minute törvé­nyű) megh ennelneki is kamplikolt, es nyújtani, mint o retes, de oz más teszto. Nemakar mazsoláz, ennyi diohejbo. Válaszát e-mailben kaptuk ( szalon@ujszo.com ), levelének helyes­írásán, központozásán nem változtattunk. (Fénykép: AP/Alexandra Lambrinidis) SZALON Szerkeszti: Csanda Gábor. Grafika: Toronyi Xénia Levélcím: Új Szó - Szalon, Námestie SNP 30, 814 64 Bratislava 1. Telefon: 02/592 33 447. E-mail: szalon@ujszo.com

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents