Új Szó, 2007. január (60. évfolyam, 1-25. szám)
2007-01-25 / 20. szám, csütörtök
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. JANUÁR 25. Vélemény és háttér 7 TALLÓZÓ Iráni nukleáris tervek segítése Észak-Korea segítséget kíván nyújtani Iránnak egy föld alatti kísérleti atomrobbantás előkészítésében - jelentette szerdán a The Daily Telegraph. A legnagyobb brit konzervatív napilap szerint Észak-Korea Irán rendelkezésére bocsátja a múlt év októberében végrehajtott első kísérleti atomrobbantásának teljes dokumentációját. „Minden iráni nukleáris létesítményben fokozott tevékenységet észlelünk az év kezdete óta” - mondta a lapnak egy magát megnevezni nem kívánó európai védelmi szakértő, (m) Amerikában úgy látják, Lengyelország és Csehország a térség legkeletibb stabil és megbízható területe Rakétavédelem Közép-Európában Az Egyesült Államok bejelentette, hogy globális rakétavédelmi rendszerének egyes elemeit Közép-Euró- pában, konkrétan Lengyel- országban és Csehországban kívánja telepítem. Mielőtt rátérnénk a regionális összefüggések elemzésére, érdemes néhány mondatban szólni a rendszer céljairól és már létező elemeiről. ONDREJCSÁK RÓBERT Az amerikaiak által épített globális rakétavédelmi rendszer alapvető célja a tömegpusztító fegyverrel felszerelt interkontinentális rakétákkal végrehajtott korlátozott, USA elleni támadás elhárítása. A jelenleg épített rendszereket semmiképpen nem szabad összekeverni a Ronald Reagan elnöksége idején 1983-ban bejelentett ún. „csillagháborús” programmal. Attól ugyanis mind céljaiban, mind méreteiben lényegesen különbözik, és a két rendszer kiépítéséhez szükséges technológia között is hatalmas különbségek vannak. Míg a Reagan elnök által bejelentett, de soha meg nem valósított rendszer a hidegháború terméke volt, a mostani tervek a jelenlegi globális helyzet legtipikusabb és legalapvetőbb biztonsági kihívásaira keresik a választ. Az Egyesült Államokra leselkedő legnagyobb veszély ma ugyanis alapvetően két forrásból táplálkozik. Az egyik a nemzetközi terrorizmus és annak még pusztítóbb formája, a „szuperterrorizmus”, amely tömegpusztító fegyverekkel végrehajtott terrorista támadásokat takar. A másik az úgynevezett „latorállamok” tömegpusztító fegyverek kifejlesztésére vagy megszerzésére irányuló programjai. Ez utóbbi akkor válik nagyon komoly fenyegetéssé, amikor bizonyos országok nem csupán saját környezetükben lesznek képesek tömegpusztító fegyvereket bevetni, hanem a távolabbi régiókban is, beleértve Európát és Észak-Amerikát is. Ha megvizsgáljuk a jelenlegi és a potenciálisan várható globális biztonsági helyzetet, látható, hogy a Távol-Keleten Észak-Korea, a Közel-Keleten Irán jelenti a legkomolyabb fenyegetést. Észak- Korea atomhatalom, ez tény. Fontos továbbá, hogy már rendelkezik olyan célba juttató eszközökkel, amelyekkel képes fenyegetni az egész Távol-Keletet. Ha az észak-koreai fejlesztések a jelenlegi ütemben folytatódnak, néhány éven belül Phenjan szinte biztosan rendelkezni fog az USA kontinentális területeire mért csapáshoz szükséges eszközökkel. Bár Irán sem atomfegyver területén, sem a célba juttató eszközök terén nem éri el az északkoreai szintet, információk szerint 2010 után atomfegyverrel is fog rendelkezni, és nem sokkal később nagyobb hatótávolságú rakétákkal is. Nyilvánvaló azonban, hogy Irán és Észak-Korea tömegpusztító eszközeinek potenciálja nem éri majd el a kisebb atomhatalmakét sem. Arra viszont tökéletesen elég lesz, hogy néhány eszközzel korlátozott csapást mérjen például az USA- ra. Márpedig ismerve a tömeg- pusztító fegyverek pusztító hatását, már néhány, vagy akár egy robbanófej célba jutása is olyan károkat okozhat, amelyek egyszerűen elfogadhatatlanok. Természetesen felmerül a kérdés, hogy miért beszélünk jelen időben a védelmi rendszer telepítéséről, ha a fenyegetés a jövőben lesz aktuális. Figyelembe kell viszont venni azt is, hogy egy ilyen globális rendszer kiépítése anyagilag és főleg technológiailag rendkívül igényes feladat, amely nem oldható meg egy-két év alatt. Ezért ha az USA és szövetségesei komolyan számolnak a jövő fenyegetéseivel, amelyek 5-10 év távlatában lesznek aktuálisak, akkor a védelem létrehozásának időigényessége miatt már most meg kell kezdeni a kutatást és a fejlesztést, majd a telepítést. Ezzel kapcsolatban érdemes szólni Oroszország és Kína elutasító álláspontjáról is. Moszkva és Peking azzal érvelnek, hogy az amerikai védelmi rendszerek telepítése megbonthatja a kialakult erőegyensúlyt, amely a kölcsönösen biztosított elrettentésen alapul. Amíg ugyanis egyik hatalom sem képes megvédeni magát az eseüeges megsemmisítő ellencsapástól, addig a józan ész alapján nem indít támadást. Moszkva szerint a kiépítendő rendszerrel minden megváltozhat. Csakhogy ha figyelembe vesszük, hogy a telepítendő ellenrakéták száma az ebben az esetben releváns Kaliforniában és Alaszkában 10-15 körül mozog, nyilvánvaló, hogy a védelmi rendszer nem képes hatástalanítani a nagyjából 5000 robbanófejjel rendelkező orosz stratégiai erőket. A rendszer közép-európai komponense hasonló paraméterű lesz (bizonyos részei például Nagy-Britanniában is kiépítésre kerülnek). Végül érdemes megvizsgálni, miért éppen térségünkbe telepítenék az amerikaiak a védelmi rendszernek azt a részét, amely a Közel-Kelet hosszabb távú kihívásaira válaszolna. Először is földrajzilag viszonylag kedvező helyzetben van a térség. Ez azonban nem lenne elégséges, ha Washingtonban nem uralkodna magas fokú bizalom a lengyelek és a csehek iránt. Minden valószínűség szerint az amerikai elemzők úgy gondolták, hogy Közép-Európa, illetve Lengyelország és Csehország a transz-atlanti térség legkeletibb stabil és feltétlenül megbízható területe. Ha ugyanis figyelembe vesszük, hogy a jövőbeni amerikai katonai-technológiai rendszerek legigényesebbjeiről van szó, amelyek ráadásul szélsőséges esetben akár közvetlenül befolyásolhatják az USA létbiztonságát, érthető, hogy csak olyan államban lehet szó a kiépítésről, amellyel hosszú távon is biztos szövetségesként számolnak az Egyesült Államokban. A fedettség és a biztonság kérdéskörén kívül ez a legfontosabb tényező Közép-Európa számára. A pokolgép nem lépett működésbe, viszont a gyanúsított hátizsákja füstölni kezdett... Drámai képek a londoni merényletkísérletről KERTÉSZ RÓBERT Drámai felvételeket mutattak be az esküdtszéknek a 2005. júliusi második, kudarcba fulladt londoni merényletkísérletről, amelyet a két héttel korábbi véres robbantássorozat mintájára akartak elkövetni öngyilkos merénylőjelöltek. A dél-londoni Woolwich koronabíróságán a múlt héten kezdődött annak a hat iszlám terroristagyanúsítottnak a pere, akik az ügyészség szerint 2005. július 21-én pokolgépes robbantásokat akartak elkövetni londoni metrószerelvényeken és egy buszon. Az ügyészek által levetített, kedd éjjel a brit televíziókban is bemutatott, biztonsági kamerák által készített felvételek egyikén látszik, amint Ramzi Mohammed jókora hátizsákkal felszerelkezve felszáll a londoni metró Northern Line nevű vonalának egyik észak felé tartó szerelvényére. Mohammed a Stockwell és Óval állomások közötti alagútszakaszban megpróbálta felrobbantani a hátizsákjában levő pokolgépet, amely azonban nem lépett működésbe, viszont a gyújtószerkezettől füst kezdett kiáramlani a csomagból. Az utasok pánikszerűen menekültek a kocsi másik végébe, a merénylőjelölttel egy szolgálaton kívüli tűzoltó szóváltásba keveredett. A tűzoltó, Angus Campbell elmondta: a sikertelen robbantási kísérlet után megkérdezte Moham- medtől, mit művel, ő azonban csak azt hajtogatta, hogy „tévedés, tévedés”. A felvételen látszik, amint a férfi szivacsszerű, füstölgő anyagot dob a metrókocsi padlójára - ez lehetett a gyúanyag. A szerelvény közben beérkezett az Oval állomásra, ahol az utasok - a megálló kameráinak felvételei szerint - rohanvást menekültek ki a kocsiból, magukkal sodorva a beszállásra várókat. Velük együtt menekült a kijárat felé a gyanúsított is, aki áttört a jegykezelő automatákon, és - jóllehet többen üldözőbe vették - eltűnt az utcai forgalomban. Később, nem messze az állomástól megtalálták New York feliratú pulóverét, amelynek zsebében egy kilencvoltos elem és a hozzá való csatlakozó volt. A gyanúsították a vád szerint 2005. július 21-én, pontosan két héttel az eddigi legsúlyosabb, az öngyilkos robbantókkal együtt 56 ember halálával járó londoni terrormerénylet után próbálkoztak újabb merényletkísérlettel. A csoport - csakúgy, mint a 2005. július 7-ei merényletek elkövetői - három londoni metrószerelvényt és egy autóbuszt akart felrobbantani, ám a hátizsákjukba rejtett pokolgépek egyike sem robbant fel. Szakértők szerint ennek a nem megfelelő arányban összerakott, instabil rob- banóelegy lehetett az oka. A szerző az MTI tudósítója KOMMENTÁR Szakma és populizmus MALINÁK ISTVÁN Varsó és Prága mellett azért válhatott Pozsonyban is témává a rakéta- és radarbázis kiépítésének amerikai terve, mert mindhárom országban van miről elterelni a figyelmet, és a téma alkalmas a popu- lizmusra. Lengyelországban és Csehországban is elhangzott, hogy üyen fontos ügyben népszavazáson kellene dönteni. Ez legalább akkora butaság, mint arról tartani referendumot, hogy melyik a leghatásosabb rákelleni gyógymód. A biztonságpolitika, a stratégiai tervezés is szigorúan szakmai ügy, maximális felelőtlenség kormányfő vagy pártelnök részéről olyan nyüatkozatokat tenni, amelyekkel a közhangulatot meglovagolva akaija növelni a népszerűségét. A hidegháborúnak nevezett korszakban Nyugat-Éurópa védelmét, békéjét a saját - brit és francia - nukleáris arzenál mellett az amerikai atomemyő szavatolta. Ezt ott évtizedeken át senki sem kérdőjelezte meg, és most sem teszi. Olyan cseh lapvéleményeket is lehetett olvasni, hogy a radarállomás befogadásával Prága az amerikai külpolitikai érdekek kiszolgálójává válna. Németországban például nemcsak bázisok vannak, hanem sok ezer amerikai katona is állomásozik ott, mégsem mondhatja senki, hogy a Schröder-kormány kiszolgálta volna Bush külpolitikáját, ellenkezőleg. A napi külpolitikai véleménykülönbségek miatt még nem rúgták fel a hosszú távon érvényes biztonságpolitikai érdekazonosságot. Az az érvelés pedig, hogy azért nincs szükség bázisokra, mert Közép-Európa ellen senki sem akar atomtámadást indítani, jól hangzik, de nem biztos, hogy holnap is igaz lesz. Tény, ma már az atomhatalmak is másként viszonyulnak atomarzenáljukhoz, mint a hidegháború idején, a vele való fenyegetőzés szülte mindennapos volt, ami mára szülte kiveszett a politikai szótárakból. A régi atomhatalmak ezen a téren kiszámíthatók, ami viszont nem mondható el az újakról. Pillanatnyilag Észak- Koreát és Iránt tekinti a világ potenciális veszélyforrásnak, de ez nagyon leszűkített szemlélet. Az iszlám országok közül Pakisztánnak már van atomeszköze meg hordozórakétája is, és a jelenlegi USA-ba- rát kormányt bármikor felválthatja egy szigorúan iszlám rezsim. Egyiptom és az Öböl menti arab országok egyre nagyobb érdeklődést tanúsítanak az atomenergia úánt, például a szaúdiak mindent meg tudnak venni, még az atomfegyvert is, ha úgy döntenek, hogy ellensúlyozni akarják az üáni fenyegetést. Tehát a bázisok elutasításához az nem érv, hogy most mi van, mert öt-tíz év múlva sokkal bővebb lehet az atomállamok listája. Sántít az az érv is, hogy a bázisokkal az USA rendelkezne, nem a NATO. A kettő nem állítható szembe, a NATO az amerikai gazdasági és katonai erőre épül, nélküle nem sokat érne. Itt is inkább csak az európaiak érthetetlen, újkeletű Amerika-ellenességének bizonyítékáról van szó. Egyébként nem tudom, szükség van-e Közép-Európában a szóban forgó katonai létesítményekre. Julis néni sem tudja, a gépészmérnök, a sebész sem tudja - Fico sem tudja. A stratégákra kell bízni, az ő dolguk az előrelátás és tervezés, ők rendelkeznek a döntéshez nélkülözhetetlen információhalmazzal. ____________ JEGYZET___________________ Há ’ ki má’ ez a Szőr? MOLNÁR NORBERT Az a jó bennünk, közép-európaiakban, hogy mindent marhára tudunk. Meg hogy bátortalanok vagyunk. Erre utal például az a mondat is (ha már leírtam valaha, elnézést kérek, de nagyon megfogott), amely a Magyar Televízió egyik e-mailjében szerepelt. Az idézet nem pontos, de valami ilyesmi: Nekünk magyaroknak az a legnagyobb bajunk, hogy nincs önbizalmunk. Pedig mennyi mindenben a világ előtt járunk. Ugye, azt nem kell leírnom, hogy a két mondat köszönőviszonyban sincs egymással, mert akinek nincs önbizalma, az nem mondaná, hogy a világ előtt jár, aki meg a világ előtt jár, az műiden lehet, csak kishitű nem. Ez a fenti idézet egyébként pontosan mutatja, mi is a helyzet velünk, közép-európaiakkal, de szűkíthetjük tovább a kört: velünk, magyarokkal. Többnyire dagadunk az önbizalomtól, és kevés dologhoz értünk, viszont nagyszerűen tudunk mutogatni másokra, akik mindig kitolnak velünk (elég megnézni egy kézilabdameccs közvetítését: a bírók műidig ellenünk fújnak; ha doppingol egy sportolónk, akkor összeesküdött ellenünk a világ stb.). Hogy miért írom mindezt? Történt, hogy Sü Alex Fergusont, a Manchester United zseniális labdarúgóedzőjét meghívták Magyarországra, hogy adjon egy kicsit elő a magyar edzőknek a világ dolgairól. Azt, ugye nem kell elmagyarázni, hol is tart a magyar futball, vagyis hogy nem is lehet futballnak nevezni. Szóval, jött a Sir, s 130 edzőnek mondott egy bevezetőt, majd várta, hogy kérdezzenek. Síri csend a teremben. A magyar edzőképzés (sic!) vezetője, Bicskei Bertalan feltett egy mentőkérdést, hogy mégse legyen nagy a blama. A Sir válaszolt, majd miután a maradék 129 fene nagy edző közül senki sem volt kíváncsi semmüe, megköszönte a hallgatóságnak a közreműködést, s visszautazott Manchesterbe, hogy Christiano Ronaldót, Ryan Giggst, Rio Fer- dinandót, Henrik Larssont, Wayne Rooneyt és a többi szerencsétlent eddze. Há’ ki má’ ez a Szőr? Mi újat mondhat ez a világfociról egy magyar edzőnek? Hiszen a magyar edző mindent tud! Csak a világ esküdött össze ellene... Vagy lehet, hogy a magyar edző mégsem tud mindent, csak tényleg bátortalan? Nincs elég önbizalma, hogy kérdezzen? Lehet, hogy a magyar edző a legjobb, a magyar foci a legtu- tibb, a világ előtt jár, csak éppen nincs önbizalma, nem tudja magát megmutatni igazi fényében? Lehet. Idehívják nekik ezt a senkiházi Süt, és még azt váiják, hogy kérdezzenek tőle?! Most, amikor Torghelle 30 hónap után betalált a PAOK színeiben?
