Új Szó, 2007. január (60. évfolyam, 1-25. szám)
2007-01-03 / 2. szám, szerda
Nagyszünet - hirdetés 15 www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. JANUÁR 3. Egy orvos szerint egyik éjjel kiválasztotta mind a tizennégy ikerpárt és rezzenéstelen arccal kivégezte őket Lényét ördögi rejtély övezi Bizonyára rengetegen hallottak már a második világháború rettegett rémalakjáról, az auschwitzi koncentrációs tábor orvos-gyilkos jelenségéről, a ma már valódi legendaként ismert Josef Mengeléről. BÍRÓ SZABOLCS Lényét valóságos ördögi rejtély övezi, sokan egyenesen magával Adolf Hitlerrel azonosítják, ám az igazság az, hogy a róla szóló közismert tények valójában sokszor tévesek. Az auschwitzi túlélők természetesen ismerték, 1945-ben tanú- vallomások szereplője is volt, és a nürnbergi vizsgálatok során is felmerült a neve, de nem tartozott a vádlottak közé sem ott, sem az azt követő orvos-perekben a negyvenes évek folyamán. Az abszolút gonosz Csak 1958-ban kezdett hírhedté válni, részben Emst Schnabel német író erőfeszítései révén, aki egy Anna Frankról készülő könyvhöz végzett kutatása során ismerkedett meg Mengele nevével. 1976-ban pedig, a nagy sikerű filmben is feldolgozott regény, A brazíliai fiúk (és Gregory Peck hátborzongató alakítása) igazi legendát faragott belőle. Itt briliáns, gonosz tudósként ábrázolják, aki Adolf Hider klónozásával foglalkozik - holott az sem bizonyos, hogy egyáltalán találkozott-e valaha is a Führerrel. A megbízott című színdarabban Rolf Hochnut olyan Mengele-szerű jellemet alkotott, aki csak „a doktor” néven szerepel, és aki az abszolút gonosz alakját ölti magára, sokkal egyértelműbben, mint Hitler. Hochnut úgy tartja, ez a jelenség olyannyira borzasztó volt, hogy nem is lehet, és nem is érdemes emberként kezelni. Ám annak ellenére, hogy a történelem mindezt túlzásnak tartja, és hogy Mengelét sosem ítélték el háborús bűnösként, be kell valljuk, a doktor talán mégsem véledenül vált ekkora ördögi figurává a későbbiek folyamán. Ismerkedjünk hát meg közelebbről is az igazi Josef Menge- lével! Elbűvölte a genetika 1911-ben született, jómódú bajor gyáros fiaként. Az újgazdagnak tekinthető család szigorúan katolikus volt, és ezt Mengele sem titkolta a későbbiek folyamán. Sőt, minden papírján a „katolikust” tüntette fel az akkoriban, a nácik körében sokkal előnyösebb „istenhívő” helyett. 1931-ben, húszéves korában a Stahlhelm (Acélsisak), egy nacionalista háborús veterán szervezet tagja lett, majd lelkesen fogadta a náci mozgalmat is. 1934-ben csatlakozott az SA-hoz, 1937-ben párttagságért folyamodott, majd a következő évben, már a párt tagjaként, SS-tagságért is. Egyszerre a müncheni, a bonni, a bécsi és a frankfurti egyetemre is beiratkozott, s korának fizikai antropológiájára és genetikájára koncentrált. Végül Otmar von Verschuer vezetése alatt dolgozott a frankfurti egyetem Öröklésbiológiai és Fajhigiéniai Intézetében, abban a mintainté- zetben, amely azt kutatta, miként lehetne az egyének genetikai jellemzőiről készített nemzeti kartotékrendszerrel hozzájárulni a „biologizált” társadalom kialakításához. Verschuer fia később úgy emlékezett, hogy Mengele barátságos ember volt, olyan kedves, hogy a nők az intézetben „Mengele atyaként” emlegették. Ez a becenév természetesen egyéb értelmet is hordozhatott. Mengele, Auschwitzba érkezése előtt három publikációt is írt, melyekben az állkapocs, az ajak, a szájhasadék és a fülporc formája szerint próbált különbséget tenni az egyes fajok, rasszok és nációk közt. 1943. május 30-án, harminckét évesen érkezett meg az auschwitzi haláltáborba. Törpéken végzett kísérleteket Már Auschwitzban vált valóságos megszállottjává az ikerkutatásoknak. Összegyűjtötte az összes ikerpárt a tábor területéről, és laboratóriumi körülmények közt, hosszú órákon keresztül végezte méréseit, vérelemzéseit és egyéb kísérleteit. Egy fogoly orvos visszaemlékezése szerint aztán egy éjjel kiválasztotta mind a tizennégy ikret, akiken azelőtt kísérletezett, és egyeüen szó, egyeden arcrándulás nélkül sorban kivégezte őket. Törpéken is végzett kísérleteket, és fő tevékenységei közé tartozott a szemszínnel való manipulálás - nem egyszer fecskendezett kék festéket a zsidó gyerekek szemébe (jogos a kérdés, hogy ilyenkor tudósnak érezte-e magát?) Sokszor jelent meg személyesen a rabok közt, és hirtelen felindulásból szelektálni kezdett. Állítólag ő végezte a leghátborzongatóbban a szelektálást: simára vasalt, patyolat tiszta ruhában, komolyzenét dúdolgatva, sokszor még mosolyogva is intett jobbra, majd balra - szó szerint élet és halál ura volt. Közvetlenül is gyilkolt Két veszélyes mániáját is ismerjük: az egyik a tisztaságmánia volt, a másik alacsony termetével magyarázható. Ha a rabok tudták, hogy Mengele a blokkba érkezik, a lehető legalaposabban rendet raktak és kiszellőztettek, ugyanis ha nem volt rend, a doktor azonnal szelektálni kezdett. Máskor - és ez magyarázható alacsony termetével - egy krétával lépett be az egyes blokkokba, és 150-160 cm magasságban meghúzott egy vonalat. Aki nem érte fel a vonalat, azonnal mehetett a gázkamrába vagy a krematóriumba. Mengele ördögi jellemét még inkább erősítette, hogy közvetie- nül is gyilkolt. A fenolinjekciókat úgy adta be a sorban állóknak, mintha épp csak beoltaná őket. Sokszor újszülött csecsemőket hajított a krematóriumi kemencékbe, egyszer pedig úgy lőtt agyon valakit, hogy közben lábával egy nőre tiport. Ám néha épp ellenkezőleg is viselkedett: egy anyát és lányát például azért mentette meg egyszer, mert festői szépségűnek találta őket. Rendkívül szeszélyes volt, jóképű és kellemes kisugárzású, ezért rengetegen félistennek tartották. Gonoszság és sorscsapás Az egyik fogoly orvos később így számolt be Mengeléről: „Egy szörnyeteg volt, kortünet, éppannyira nem orvos, mint amennyire bármi más sem. Egy szörnyeteg, és... kizárólag gonoszság és sorscsapások származhattak tőle.” Egy túlélő nő ekképp emlékezett vissza: „Azt képviseli, amit Auschwitz jelent nekünk.” Egy másik szerint: „Any- nyira rettenetes volt, hogy inkább csak absztrakciónak tűnt.” Egyes híresztelések szerint észrevétlenül sétált ki, amikor a tábort felszabadították, és évekig élt németországi villájában, anélkül, hogy erről a hatóságok tudtak volna. Ám ez szintén csak legenda, a valóságban már a felszabadítás előtt elmenekült, valószínűleg Argentínába. Hosszú éveken keresztül nem tudtak róla semmit, míg 1985-ben egy tudós- csoport meg nem találta a sírját Brazíliában. Az ezt követő nyomozás során kiderült, hogy Dél-Ame- rikába való menekülése után egyre gyengébb lett szellemileg, és már egyáltalán nem hasonlított korábbi énjéhez. Egy szánni való, rettegő remete vált belőle. 1979- ben, úszás közben lelte halálát, szívroham végzett vele. Az auschwitzi túlélők ezt évekig nem akarták elfogadni, ők bírósági pert és halálos ítéletet akartak Mengelének. Ahogy az egyik túlélő iker elmondta: „Szeretnék egy jó helyet az első sorban, és onnan nézném végig az eljárást, mert nagyon félek tőle... Számomra ő a kulcsa annak, hogy mindentől félek, ami német.” Ä sír felfedezése okozta csalódottságot talán egy fogoly orvos mondatából érthetjük meg leginkább: „Addig szeretnék élni, hogy lássam ezt a pert, aztán nyugodtan meghalhatok. Gondoltál már arra, hogy milyen nagyszerű lenne, ha a kedvenceddel tudnátok beszélgetni egymással? Levélíró pályázat gyerekeknek FELHÍVÁS Olvasd el figyelmesen felhívásunkat, amelyből megtudhatod a jelentkezési feltételeket, és azt is, hogy mi lesz a jutalmad, ha a zsűri a te leveledet találja a legjobbnak. Ha szerencsés vagy, nemcsak te, hanem osztálytársaid is nyerhetnek! Pályázati határidő: 2007. február 19. Kedves Kisdiák! Biztosan van kedvenc állatod, amely számodra valamiért különleges és szeretnivaló. Gondoltál már arra, hogy milyen nagyszerű lenne, ha a kedvenced és te - ha csak egy napra is - tudnátok beszélgetni egymással? íij egy levelet neki, amelyben meghívod egy képzeletbeli kirándulásra! írd le részletesen, hogy mivel fogjátok tölteni a napotokat, amelynek programját egyedül te találod ki. Ezen a kiránduláson mindent megmutathatsz a kedvencednek az emberek világából, amit csak szeretnél. A kedvenced lehet természetesen ma is élő vagy már kihalt állat, de ismerhetjük mesékből, irodalmi művekből vagy filmekből is. Nevezési kategóriák: I. kategória - első, második és harmadik osztályosok. A levél terjedelme: legalább 100 szó. H. kategória - negyedik, ötödik és hatodik osztályosok (nyolc osztályos gimnáziumok első és második osztályosai). A levél terjedelme: legalább 150 szó. III. kategória - hetedik és nyolcadik osztályosok (nyolc osztályos gimnáziumok harmadik és negyedik osztályosai, hat osztályos gimnáziumok első és második osztályosai). A levél terjedelme: legalább 200 szó. Feltételek valamennyi kategóriában: 1. kézzel - lehetőleg tollal - írott, jól olvasható levél 2. a kívánt terjedelem teljesítése 3. adatlap csatolása, azaz a következő adatok beküldése egy külön lapon:- név, osztály, lakcím, telefonszám.- az iskola neve, címe. Díjazás A beérkező leveleket szakmai zsűri értékeli, amelynek elnöke Csukás István író. Az eredmény- hirdetésre várhatóan 2007 tavaszán kerül sor. A nyerteseket levélben tájékoztatjuk a díjátadás pontos időpontjáról és helyéről. A legjobb levelek - írójuk hozzájárulásával - megjelennek a Magyar Posta Postás című lapjában és internetes honlapján is. I. helyezett: 70 ezer Ft értékű tárgyjutalom II. helyezett: 60 ezer Ft értékű tárgyjutalom III. helyezett: 50 ezer Ft értékű tárgyjutalom A pályázatok postára adásának határideje: 2007. február 19. Beküldési cím: Magyar Posta Zrt. Kommunikációs igazgatóság, Budapest 1540. A borítékon kérik feltüntetni: Levélíró pályázat. Legyen személyes bélyege az egész osztálynak! Kategóriánként kisorsolják egy-egy pályázó nevét. E szerencsés pályázó és valamennyi osztálytársa számára elkészítik - a tőlük kapott fényképek alapján - személyes bélyegüket. A személyes bélyegről bővebb információ a www.posta.hu internetes oldalon olvasható. A szerencsés osztályt levélben tájékoztatják, (ú) PÁLYÁZÓ Festészeti kiállítás AJÁNLÓ Argentínában harmadik alkalommal szervezik meg a III. Nemzetközi Gyermek és Ifjúsági Rajz és Festészeti Kiállítást. Rendezők: Enrique Urcola Múzeum és Lincoln város önkormányzata. A kiállítás célja ösztönözni a fiatal nemzedékek alkotói kreativitását, mint nemzetközi kulturális cserék alapját a népek megértése és egysége céljából. Téma: szabadon választott. Részvételi szabályzat 1. Bemutatják a világ minden 1992. augusztus 30. után született gyermeke és fiatalja munkáit. 2. Technikák: akvareli, tempera, akril, rajztechnikák, pasztell, tus. 3. Művek mérethatárai: 35x45 cm. vagy 50x70 cm. 4. A művek hátlapján el kell helyezni nyomtatott betűkkel, angol vagy spanyol nyelven: a mű címét, az alkotó kereszt- és vezetéknevét, nemét, életkorát, születési dátumát, nemzetiségét, pontos postai levelezési címét, e-mail címét vagy fax számát, szülők, ill. oktatók igazolását arról, hogy a mű eredeti és a résztvevő alkotása. 5. Beküldési határidő: 2007. augusztus 30. A beküldött alkotásokat nem küldik vissza. 6. Minden résztvevő korlátlan számú alkotást küldhet. 7. A küldési költséget a résztvevő fedezi. 8. A beküldött műveket az Enrique Urcola Múzeum vezetői és ifjúsági és gyermek művészeti oktatási intézmények felelősei bírálják el. 9. A kiállításra kiválasztott művek alkotói egy oklevelet és díjat kapnak. 10. A kiállítást az Enrique Urcola Múzeumban (Lincoln, Argentína) 2008. júliusában nyitják meg, a tárlat november 30-ig tekinthető meg. 11. 2008. augusztus 1-től a kiállítás meglátogatható interneten a www.museourcola.org.ar honlapon. A művek beküldési címe: Museo Enrique Urcola, Avenida 9 de julio N 260 (6070), Lincoln (B) República Argentína, (ú) A kiállítás célja ösztönözni a fiatal nemzedékek alkotói kreativitását, mint nemzetközi kulturális cserék alapját a népek megértése és egysége céljából KEPES VIGY0RG0 Hoppá! Mire szolgál a magasságkorlátozó? (vicclap.hu) Hétvégi meghívó egy PRESSZÓ-ra... Oldott hangvétel hétköznapi témákról