Új Szó, 2006. december (59. évfolyam, 276-299. szám)

2006-12-22 / 294. szám, péntek

24 Karácsony ÚJ SZÓ 2006. DECEMBER 23. www.ujszo.com Mit árulunk el magunkról meglepetéseinkkel? Vásároljunk körültekintően! ÖSSZEÁLLÍTÁS Díszdoboz Ünnepek előtt mindenki igyek­szik kitalálni szerettei titkos kíván­ságát, s olyan meglepetéseket ké­szítünk vagy veszünk, melyek - bár néha nem is hinnénk - sokat elárul­nak rólunk. A klasszikus virág A gondosan kiválasztott és elren­dezett vörös rózsa természetesen a szerelemről árulkodik. Ha netán szárazvirág-csokrot kapunk, vala­melyikünkkel baj van. Vagy mi va­gyunk túl szárazak, sódanok, élet­telenek a kedvesünknek, vagy az ő ízlése javíthatadanul pocsék. Mint­ha a virágcsokor azt mondaná az ajándékozó helyett: „Hát, te ennyit tudsz!”, vagy: „Hát, én ennyit tudok!” Vajon melyik a rosszabb? Szakácskönyv Akkor sem lehetünk teljesen nyugodtak, ha szakácskönyvet ka­punk. Ezzel párunk talán azt akarja szavak nélkül kifejezni, hogy válto­zatosabb kosztra vágyik mellet­tünk. Szeremé, ha finomabbnál fi­nomabb ételekkel kényeztetnénk a gyomrát. Olyanokkal, mint amüye- nek az ajándékba adott szakács- könyvben szerepelnek. Ha nem főztünk elég változatosan, vagy más típusú ételekkel traktáltuk pá­runkat, mint amilyeneket valójá­ban szeret (hogy mit szeret, az ki­derül a szakácskönyv jellegéből), gyorsan tanulmányozzuk át az új könyvet, és kezdjük el mihamarabb elkápráztatni - a gyomrán keresz­tül. Ha valamelyik közeli ismerőstől vagy kebelbaráttól kapunk sza­kácskönyvet, az nem mindig jelzés értékű, s ha köztudottan szeretünk sütni-főzni, akkor az ilyen jellegű ajándék figyelmes, kedves megle­petés is lehet. Konyhai kellékek Konyhai eszközt kapni, amivel dolgozni kell, ráadásul olyat, ami­ből van már egy a konyhánkban..., nos, régóta tudjuk, ez nagy fantázi- áüanságra vall. Az efféle ajándék üzenete: „Nem szeretem ezt az ün­nepet, és nem szeretem, hogy üyenkor kötelességem adni neked valamit. Még akkor is, ha nem jut eszembe semmi.” Ám a konyhai kellék is hathat a meglepetés erejével, ha valami olyant kapunk, amire már rég vágytunk. Ha ez az eset fordul elő, akkor hálásnak kell lennünk, mert az ajándékozó figyelt arra, hogy ki­találja, mire vágyunk, mit szeret­nénk. Ha kicsi üveglapmozaikokkal díszített dobozkát kapunk, ami­ben a bizsujainkat tarthatjuk, ér­zékenyüljünk el nyugodtan! Pá­runk azt üzeni, figyel ránk, tudja, hogy szeretjük a kis színes doboz­kákat, amikben ezt-azt lehet tar­tani. Vagy ne érzékenyüljünk el! Mert esetleg üzenheti azt is, hogy elege van a szanaszét dobált fül­bevalókból, mindig rálép az elgu­rult műanyag gyöngyöcskékre, szeretné, ha nem figyelné őt min­denhol a lakásban egy bizsu, vagy más, szerinte használhatatlan kis ékszer. Fehérnemű Nagyon ritkán kapunk aktív részvételünk nélkül ruhát ajándék­ba. De ha mégis előfordul, ráadásul méretben, fazonban, színben is tö­kéletes a választás, és a ruhadarab­ról bátran elmondható, hogy sze­xis, akkor párunk azt üzeni: ,jobb szeretnélek melegítőnaci helyett üyen szexi és kívánatos ruhában látni egész nap.” Ha a ruhadarab egy gyönyörű alsónemű, akkor szinte biztosak lehetünk benne, hogy párunk vad és szenvedélyes, reggelig tartó szerelmeskedést akar tőlünk. Ne habozzunk, végjük fel rögtön, amit kaptunk, még akkor is, ha tudjuk, hamarosan újra le fogjuk venni azt! Drága ajándék Ha túlságosan, indokoladanul nagy ajándékot kapunk, amire iga­zából nem is vágytunk, ezzel azt üzenik nekünk: „Szeretném elnyer­ni a szeretetedet, kifejezni, mennyi­re szeretlek, de nem tudom, mivel tudnám ezt megtenni. De van elég pénzem ahhoz, hogy ezt a vissza- utasíthatatlanul pazar ajándékot megvegyem neked, remélem, en­nek az értéke meggyőz téged érzel­meim és szándékaim komolyságá­ról. Ugye, szeretsz?” Edzőtermi bérlet Talán mindegyikünk rémálma, hogy egyszer fitneszbérletet kap. Ha ez bekövetkezik, nincs több mellébeszélés, nem szabad elhinni többet a „nekem így is tetszel, drágám!” szövegeket. Ez az aján­dék magáért beszél: „Mostanában felszedtél pár kilót, sokat eszel, nem mozogsz semmit. Jobban tet­szenél, ha újra fitt és csinos lennél. Irány a tornaterem!” Az ajándék beszél. Sőt, fecseg. Jól gondoljuk meg hát, kinek mikor mit és hogyan adunk ajándékba, (des, o-o) Gondoljuk meg jól, kinek mit adunk ajándékba (Képarchívum) Németh Imre: A fiatal tehetségek megérdemelnék, hogy itthon nagyobb teret kapjanak A Gaudiumtól a Samariáig „A legnagyobb elismerés, hogy azok a fiatal előadóművészek, akik 1992-ben még a Régi Zenei Napok zenei táborában vettek részt, ma már elismert előadók." (A szerző felvétele) Németh Imre énekes, ze­nész, fesztiválszervező. A kisebbségi kultúra olyan ar­chetípusa, akire a munka- és szerepvállalás sokrétűsé­ge jellemző. Mindig siet va­lahová. Egy karácsony előtti beszélgetésre azért futja az idejéből. KÖVESD! KÁROLY így karácsony táján van idő egy kicsit lassítani, vagy még több a koncert? Aki állandóan a zene ünnepkörében él, megérin- ti-e az ünnep varázsa? A nyár azért sűrűbb volt, hiszen tizedik alkalommal szerveztem a Régi Zenei Napokat. Mivel egysze­mélyes koncertiroda vagyok, és a dramaturgiától a pénzszerzésig terjednek a teendőim, nem unat­koztam. Vannak segítőtársaim, de azért sok energiát vesz ki belőlem. Most nyugodtak a napjaim, túl va­gyunk a Gaudium adventi hangver­senyén, és a filharmóniai koncerte­ket leszámítva mondhatom, ün­nepváró hangulatban leledzek. Meg aztán a karácsony mindig va­rázslat volt az életemben. Gyerek­korom óta mendikálni jártam, egé­szen harmincnyolc éves koromig, de már tíz éve hozzátartozik az éle­temhez, hogy a Gaudiummal ad­venti hangversenyeket adunk. Ké­szült egy lemezünk is, igaz, tíz éve, a Cantica ad adventom. A gyereke­im egyébként a mai napig járnak mendikálni. Míg otthon laktak, együtt jártuk a várost, ez volt az ün- nepvárásnak a legbelsőségesebb mozzanata. A mai „panellakó” em­berek életéből sok egyéb mellett ez is hiányzik. A zene szeretete a gyermekko­rodban gyökerezik? Kismagyaron születtem, és a há­zunkhoz közel volt a cigánysor, ahol abban az időben hat-hét ci­gánybanda is volt. Ezek a bandák este hattól tízig, éjfélig muzsikál­tak, én pedig ott ólálkodtam körü­löttük. Ha este nem találtak a szü­leim, tudták, hol keressenek. Ezek voltak az első hangszeres zenei él­ményeim. Aztán kaptam egy hege­dűt apámtól, és eljártam közéjük tanulni. Édesanyám szerint már két-három éves koromtól két főző­kanállal imitáltam a hegedülést, így nem volt nehéz kitalálniuk, mi­lyen hangszert szeretnék. Aztán persze hűden lettem a hegedülés- hez. De hogy az első találkozás mégis meghatározó, a fiam esete példázza, aki Németországban nagybőgős (ott is végezte el az egyetemet). Kétéves korában oda­ment a zongorához, és a mély han­gokat kezdte ütögetni, hogy ő a nagymedve. És bár hegedűsnek in­dult, nagybőgős lett belőle. Mi következett a hegedű után? Később gitározni tanultam, ugyancsak a kismagyari roma gitá­rosoktól. Volt egy zenekarunk, amelyet a tíz éve elhunyt színész­barátom, Holocsi Pista alapított, és négy évig zenéltünk, jártuk a kör­nyéket. Sajnos, hárman már halot­tak az akkori zenekarból. Aztán 1972-ben az Ifjú Szivekhez kerül­tem, ahol_2000-ig voltam. Itt ala­kult meg a Gaudium régi zenei együttes húsz évvel ezelőtt. Hogyan kanyarodtál el a nép­zenétől a reneszánsz és a barokk zene felé? A Szivekben a stilizált népzene dívott akkoriban. A hetvenes évek­ben indult a táncházmozgalom, amelyet szerettem ugyan, de éne­kesként kissé távol állt tőlem. Adottságaimhoz, hangomhoz a ré­gi korok zenéje állt közelebb. 1978- ban Pozsonyban hallottam játszani az Ex Antiquist együttest. Kopasz Csilla volt a műsorvezető, aki ösz- szehozott Czidra Lászlóval, a ma­gyarországi régi zenének a kereszt­apjával. A katonaságom alatt is tar­tottam vele a kapcsolatot, s kértem, állítson össze egy dalcsokrot, és hangszerelje, amit az Ifjú Szivek műsorába be tudunk iktatni. Ez ugyan nem jött össze, de a barátság megmaradt. Amikor megalapítot­tuk a Gaudiumot, Czidra László so­kat segített; kottaanyagokkal, elő­adói tanácsokkal látott el. Neki is köszönhetjük, hogy a Gaudium lét­rejött. Az Ifjú Szivek előtt a Szlovák Filharmónia kórusában énekel­tél. Nehéz döntés előzte meg a lé­pést: a belügyesek ugyanis a rend­szerváltás előtt elvették az útleve­lemet, állandóan zaklattak, ajánla­tokat tettek, külföldi újtaim mindig a levegőben lógtak. Nem bírtam cérnával, kiléptem, és átmentem az Ifjú Szivekbe. Óriási szerencsém volt. Az európai turnék ugyan hiá­nyoztak, de itt egyedülálló hang­szereket sikerült beszerezni. Az ak­kori Csehszlovákiában nem volt olyan régi zenei együttes, amely­nek olyan hangszerállománya lett volna, mint nekünk. Sajnos, 2000- ben a Ghymessel együtt a Gaudium is kikerült az együttesből, a hang­szerek ottmaradtak, újra kellett kezdeni mindent. Ezek ma már megvehetetlen darabok, hiszen volt olyan furulya, amely akkor öt­ezer márkába került. Arra az időszakra, gondolom, szívesen emlékszel vissza. Hetvenkettőben kerültem oda szólistának, bár egy ideig a kórus­ban is énekeltem. Révay Aladár ba­rátom (aki már szintén eltávozott azóta) jött az ötlettel, szervezzünk a magyar diákoknak ifjúsági hang­versenyeket. 1976-ban született meg A népdaltól az áriáig c. műsor, később a Gaudium együttessel dol­goztuk ki a dramaturgiai tervet egy ötciklusú hangversenyre. így járta be Dél-Szlovákiát a Három évszá­zad zenében és irodalomban, a Bartókról Bartókért és a régi korok zenéje. Bejártuk a magyar iskolá­kat a Bodrogköztől a Csallóközig. Merem állítani, hogy a szlovák diá­kok sem kaptak ilyen jellegű „zenei nevelést” alckoriban és azóta sem. Nagyon szép feladat volt, még ak­kor is, ha hideg kultúrházakban és iskolákban léptünk fel. Talán ezek a legszebb mozzanatai a Szivekbeni ténykedésemnek. Remélem, a Szivekben egyszer átértékelik az akkori döntést, mert ezek az ifjúsá­gi hangversenyek roppant fontosak voltak. Somoija kisváros, mégis méltó helyszíne egy immár évtizedes fesztiválsorozatnak, amely nyil­ván rengeteg munkával, szerve­zéssel jár. Minden fesztivált egyéves ke­mény munka előz meg. Somoiján aránylag jók a körülmények, a vá­ros vezetése, lakossága is megértő, ezért is lehetett idén a tizedik évfo­lyamot megrendezni. Aváros inspi­rál. A Samaria megrendezésére a Gaudium ösztönzött, az együttest ugyanis többször hívták külföldi fesztiválokra, régi zenei napokra, és úgy gondoltam, hogy ezt itt, Somorján is meg lehet valósítani. Elég jól ismerem a környező orszá­gok zenei életét. A színvonal pedig információ kérdése; kézenfekvő, hogy igyekszem a külföldi és a ha­zai zenei élet legjavát meghívni. Mi szerzi a legtöbb örömet, megbecsülik-e a munkádat? A legnagyobb elismerés, hogy azok a fiatal előadóművészek, akik 1992-ben még a Régi Zenei Napok zenei táborában vettek részt, ma már elismert előadók. Gondolok például Michal Fahérra, Kopper- man Róbertre, vagy a fiamra, Né­meth Matyira. Jó szembesülni vele, hogy azok a gyerekek ma kész mű­vészek. A Régi Zenei Napok a fiatal zenészek fóruma is volt. Említhe­tem például Papp Laci hárfamű­vészt, aki most a bécsi opera hárfá- sa. Másrészt örömmel tölt el a tu­dat, hogy az emberek jól érzik ma­gukat ezeken a hangversenyeken, és jók a visszhangok. Persze Somoija kisváros, és ennek ellené­re sok dolog történik itt. Ha kicsit nagyobb lenne az anyagi támoga­tás, nyüvánvaló, hogy lehetne még sok szép dolgot csinálni. Hogy egy­általán belefogtam a Somorjai Régi Zenei Napok szervezésébe, két ne­vet meg kell említenem. Az egyik az Ifjú Szivek egykori menedzsere, motorja, Kaiser Karcsi barátom, akitől sokat tanultam. A másik Bot­ló Tibor barátom, aki sokat segített, s akivel jó párost alkottunk. Amikor nagyon fáradt voltam, *5 akkor is rugdalt. Az első fesztiválra például húszezer kománk volt, és olyan szereplőket hoztunk, mint a bécsi Consortium Musicale, a Camerata Hungarica vagy a Musica Aetema. Anyagilag ráfizettünk, de nem ad­tuk fel. Terveid? Szeretném szlovákiai magyar költők megzenésített verseit CD-re vinni, és egy önálló, 16-17. századi dalokból álló hanghordozót készí­teni. Amíg a hangom búja. Említetted a fiatalokat. Ho­gyan lehetne megakadályozni a fiatal tehetségek elvándorlását? A folyamat visszafordíthatatlan, de a fiatal tehetségek megérdemel­nék, hogy itthon nagyobb teret kap­janak. Ä külföldi tartózkodás, a mindennapi élet elszakítja őket a szülőföldtől. Nagyon sok zenei ren­dezvényvan itthon, amiket közpén­zeken, állami támogatással szervez­nek. Be kellene kódolni a szervezők agyába, szívébe, hogy meg kellene szólítani a fiatalokat, lehetőséget adni nekik itthon is. Hogy érezzék, tudunk róluk, számon tartjuk őket. A nők sokkal gyakrabban kutatják át azokat a helyeket, ahol ajándékot sejtenek, mint a férfiak Minden ötödik ember meglesi az ajándékait ISMERTETÉS Nem kell, hogy komolyabb lelki- ismeret-furdalása legyen annak, aki még az ajándékok átadása előtt meglesi, mit is kap majd. Minden ötödik felnőtt megteszi ezt a kará­csonyi ünnepek idején - derült ki egy amerikai felmérésből. Egyáltalán nem ritka az, hogy az embereket megkeresik és megné­zik az ajándékaikat még azelőtt, hogy hivatalosan megkapnák őket - derült ki az amerikai Harris Interactive cég felméréséből. A 2287 felnőtt részvételével készült felmérés szerint minden ötödik ember meglesi azt, hogy mit is kap majd karácsonykor. A nők sokkal gyakrabban kutatják át azokat a helyeket, ahol ajándékot sejtenek, mint a férfiak. Hasonlóképpen: a 34 évnél fiatalabbak kevésbé tud­ják kivárni a szentestét, hiszen 32 százalékuk keresi meg az ajándé­kokat - ez az arány a 35 éven felüli­eknél csak 12 százalék. Egy dísz­csomagolási szakértő, Christine Fritsch szerint próbáljuk meg minél jobban elrejteni az ajándékokat a kíváncsi szemek elől. ,A gyerekeknek szánt ajándéko­kat tegyük magas, nehezen elérhe­tő helyekre - tanácsolja Fritsch. - A felnőttek ajándékát pedig próbál­juk meg álcázni. Például cseréljünk dobozokat a szomszéddal, és egy elektronikai termék dobozába rejt­sünk valami egészen mást. Az sem rossz ötlet, ha egy nagy dobozba rejtünk egy egészen apró ajándé­kot. Az egyik legegyszerűbb mód­szer az, ha azonnal becsomagoljuk az ajándékot, azután, hogy megvá­sároltuk. És ne használjunk kész zacskókat, mert azokba túlságosan könnyű belelesni” - mondja a szak­értő. (o-o)

Next

/
Thumbnails
Contents