Új Szó, 2006. november (59. évfolyam, 252-275. szám)
2006-11-17 / 265. szám, péntek
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. NOVEMBER 18. Kultúra 7 Ripacskodás vagy dekadencia, amit a Schlanger András rendezte komáromi Doktor úrban láthatunk? Ólomsúlyú szappanbuborék Bandor Éva, (Sárkányné) és Olasz István (Csató) (Dömötör Ede felvétele) Schlanger András azt panaszolja a Doktor úr műsorfüzetében, hogy „a színházi szakma sznob módon viselkedik a vidám műfajjal”, s csak azok iránt érdeklődik, „akik valami különöset, furcsát gondolnak ki”. Ezzel szemben a Komáromi Jókai Színházban bemutatott Molnár Ferenc rendezésében egy komédia ürügyén Schlanger mást se csinál, mint csupa furcsaságot, különcséget igyekszik kiötölni, sőt hatolni három felvonáson keresztül. FORGÁCS MIKLÓS Úgy dönt, itt az ideje komolyan venni, hogy ennek a korai Molnárdarabnak az ideje, közege, sőt anyaga maga a szecesszió: a kimódolt túlfűtöttség és a romlottságra áhítozó dekadencia. Bizony másként akarja játszani a Doktor urat, mint szokás, nem léha, könnyed, habos és elegáns semmiségként, de stilizált színészetet kívánó, a némafilmek expresszionizmusát idéző, rejtett démoniságot sejtető modorban, hangvételben. A Doktor űr ebben az értelmezésben nem kevesebb, mint a korszellem és korhangulat megidézése, az akkori életérzés lenyomata. Ám megvalósításában nem több mint egy fölöslegesen ambiciózus kudarc. De mennyi is a szappanbuborék súlya, s miféle ördögi erők munkálnak benn, sőt általa? Fogas kérdés! De talán pontosan annyira súlyos alkotás egy buborék, mint amennyire súlyos egyéniség az, aki fújja! Ebben az esetben Schlanger, mint szappan- buborék-fújó meglehetősen zavarodott kisiparosnak tűnik. Mert bár látszólag egyformának tűnnek azok a fránya buborékok, de hányféleképp lehet fújni, mennyi remek módja van! Schlanger buborékfújásának leglényegesebb sajátossága, hogy úgy tesz, mintha nem szappanos víz lenne az alapanyaga, de minimum olvasztott ólom, vagy egyenesen valami egészen őrült alkimista által, magának a sátánnak a segédletével kikotyvasztott titokzatos és mély értelmű vegyület. Az át- hangszerelés persze nagyon izgalmas eredményekhez vezethet, és a Schlanger által fel-felvillantott te- átrális-expresszionista játék is kezdetekben nagyon izgalmasnak, sőt üdének ígérkezett. Két probléma adódott meglehetősen rövid időn belül. Az egyik, hogy igazán csak egy színész van talpon e színházi vidéken, aki érti és tudja, hogy is kell tisztán manírból és természet- ellenes gesztusokból összerakni egy nevetséges, mégis tragikus, egydimenziós, mégis érdekes, ri- pacs, mégis természetes figurát, s ő Bandor Éva. A másik gond, hogy maga a rendező is gyakran enged az ordenáré humor, az operett-szirup és az üres poetizálás csábításának, s így az elrajzolt, harsány ágá- lás, bizony átfordul az idiotizmus csapdájában vergődő színészek szenvedésébe. Elhangzik a darabban, hogy a „hipermodern” és az „übemeuraszténiás” manapság a sikk. Schlanger ebben a két szóban találja meg a kulcsot, ám tömény perverzió, esetleg bravúros stíljáték helyett fárasztó erőlködés, egyre otrombább poénokba fulladó jópofáskodás lesz az eredmény. Kezdetben rafináltnak tetszik, hogy a szeretnivaló hősök karcosak is, és van ellenszenvesség is a köny- nyed aranyosság mögött. Persze mindenki habitusa szerint teljesíti a feladatot. A szalondémoniságot egyszerre parodizálja, és elgondolkodtató következetességgel valósítja meg Bandor Éva, (Sárkányné). Szoborszerű pózai, lapos pülantga- tásai, hatásvadász hangsúlyai, és demonstratív érzelmi váltásai hitelesek, mert elképesztő belső feszültségeket sejtetnek, a tündöklő nőiesség, a viliódzó érzékenység, a flúgos provokáció, az erőszakos kóklerség, a hűvös karikatúra és az önfeledt bohóckodás valóban egy magatartásformává, egy elképzelt kor eltúlzott megjelenítésévé válik. Bandor Éva, ha kell, akkor áljapáni gésadémon, vagy szerelmi lázban verdeső szédült lepke, ha kell, sikkantóoperát előadó érzelmi zsaroló művész, vagy hirtelen kozmikusán elmagányosodó nő. Persze ha ennyire külsődleges egy megteremtett birodalom, egy idő után a következetesség is fárasztóvá válik, mert maximum esztétikai élvezetet nyújthat, érzelmileg és szellemüeg hidegen hagy. Olasz István (Csató) partnere Bandornak, de az ő színészi plaszticitása megreked az imitációnál, a bizarrság nála nem tartalom csak forma. Jelenléte pontos és artikulált, egy dimenziója szórakoztató, időnként megejtő, de nincsen titka, nincsen gyanakvásra késztető ereje. Fabó Tibor (Sárkány) mindig egy figura igazságát keresi, ragaszkodik a karakterformáláshoz, és nem bízik a tisztán technikára épülő bravúráriákban. Öntelt ügyvédje ezért hordozza azt a tisztázadanságot, hogy a rendező elrajzolna, a színész finoman rez- dülne, a darab pedig vagy Molnár Ferenc-szerűen frivolan szellemes, vagy Kellér által átírva leegyszerűsítetten tréfás. Fabó árnyaltan vü- lantja fel egy jellem romjait, megpróbálja az antipatikus, sikeres, érzéketlen nyárspolgár piti kálváriáját fejlődéstörténetként ábrázolni, de ha nem alkalmas az anyag, szelíden eltűnik a háttérben, és nem erőlködik. Mokos Attila (Puzsér) egy harmadik utat választ, az ő szeretni való szélhámosa igazi népi hős, ő bevallottan a közönségnek játszik, kiszól és összekacsint, nem sokat törődik igazi vagy álmélységekkel, fel-felsejlő ördögi erőkkel és baljós atmoszférával. Népszínházi zenés-táncos slemil, a többiek által gondosan építgetett illúziót kedvesen semmibe vevő csepűrá- gó. Mokos remekül adagol, nem regiszterváltásokban, vagyjellemépí- tésben gondolkozik, de egy léha karakteren keresztül történetet tálal. Az előadás jelenetről jelenetre kisiklik és fárad. A kezdetben poéti- kus illusztrációként az ádátszó díszletfal mögöd táncoló álom-alakok, egyre inkább revüket idéző vicces betétként funkcionálnak. Az előadás heves művészi ambícióit a második rész agyalágyult rendőreinek silány bohóctréfái, az anyósviccek kínosságával vetekedő vénlány- alázásai, és a végül mindent belepő ötiettelen szürkeség teljesen kioltja. Dobis Márta komoly kutatómunkát sejtető míves ruhái, Kis Kovács Gergely jól funkcionáló, bár nem teljesen kihasznált, a szecessziót alázatosan felvillantó díszlete, a Pálinkás Andrássy Zsuzsanna vezette pompás kis zenekar sem tudta megmenteni az előadást. Schlanger András egyszerre akar súlyosat mondani, és könnyedén szórakoztatni, rendezői koncepciót szeretne megvalósítani, de végül minden színésze a maga útját járja, operett, kabaré, színmű, bohózat, stilizált színház mind-mind vágyának tárgya, de sem szivárványos szappanbuborékká, sem nehéz ólomgömbbé nem válik a felgomolygó káosz. Hétről hétre, Délidő, Téka, Emlékek hóesésben, Randevú, Kaleidoszkóp, Hazai tájakon A Pátria rádió hétvégi programjai MŰSORAJÁNLÓ Mai adásunk a Hétről hétre c. zenés, publicisztikai magazinnal kezdődik, amely reggel héttől fél 12-ig hallgatható D. Kovács József szerkesztésében. A kínálatából: Átrendeződő erővonalak - Miért nem egységes a magát jobboldalinak tituláló ellenzék? Szlovák-magyar kapcsolatok az Unióban - Konferencia a tetten érhető nacionalizmusról. A 11.30-kor kezdődő Délidőben Miklósi Péter vendége Wollent József, az Ipoly Unió elnöke. A déli hírek után musical-részleteket közvetítünk, a Chess, vagyis a Sakk c. musicalből hangzik el válogatás. 13 órakor irodalmi magazinunk, a Téka jelentkezik harminc percben. A műsorban többek között megszólal a Szlovákia Magyar írók Társaságának most megválasztott régi-új elnöke, Hodossy Gyula, beszélgetést hallhatnak Pavol Vilikovsky szlovák íróval és Kulcsár Ferenc költővel. H. Nagy Péter pedig egy nemrégen meghirdetett pályázat eredményéről számol be. A Tékát fél kettőkor ismétlőműsorunk, a Tallózó követi. 14 órakor híreket mondunk öt percben, majd a Slágerhullámot közvetítjük. 15 órától Dénes György: Emlékek hóesésben című rádiójátékát közvetítjük a főszerepben Dráfi Mátyással, Ropog Józseffel és Turner Zsigmonddal. A 16 órai híreket követően kezdődik a Köszöntő, utána pedig ötperces nyelvművelő műsorunkat, az Anyanyelvűnket hallgathatják, amelyben Jakab István olvassa fel írását. Szombati közvetítésünk utolsó fél órájában, a Napzártában összefoglaljuk a legfontosabb eseményeket. Holnap hírekkel és sportösszefoglalóval indul a műsor 7 órakor. A műsorajánlat után Kalendárium c. rovatunk jelentkezik, majd visz- szatérünk a hét politikai eseményeihez, és elhangzik Miklósi Péter Napjaink c. jegyzete. A nyolcórai ötperces híradást követően katolikus műsorral jelentkezik a Világosság c. egyházi magazin. A vasárnapi evangélium alapján Zsidó János atya elmélkedik. 8.35-től a Zenei galériában a 220 éve elhunyt Carl Maria von Weberre emlékezünk. A kilenc órai hírek és sportösszefoglaló után Randevú. Gyermek- és ifjúsági műsorunkban a bársonyos forradalom diákrésztvevője eleveníti fel emlékeit, beszámolunk a Kulcsár Tibor vers- és prózamondó versenyről, beszélgetés hangzik el Gaál Tamás színművésszel a nagy sikerű Sóska sült krumplival előadás egyik főszereplőjével, Czére Orsolya és Horváth Enikő segítségével beszámolunk az idei Gloria Victis történelmi vetélkedőről, valamint a nyitrai egyetemisták diáklapjáról, a Pogácsáról. A két műsorvezető Németh Zsófia és Puha József. A déli hírek után nótacsokrot sugárzunk a műfaj kedvelőinek. 13 órakor a közép-európai nemzetiségi stúdiók magazinja, a Térerő jelentkezik amely ez alkalommal a lendvai szerkesztőség gondozásában készült. 14 órakor híreket mondunk, majd Lacza Tihamér műsorát, a Kaleidoszkópot közvetítjük, amelyben megismerkedhetnek egy vüágutazó grafikusművésszel, aki élete nagy részét Latin- Amerikában töltötte. Juhász Tibor, aki mostanában Somoiján él, életéről, utazásairól beszél. 15 órától tűztük műsorra humanitárius félóránkat, a Segítsünket, amelyben a gesztusnyelvvel foglalkozunk, amely a nem beszélő fogyatékos emberek kommunikációját segíti. A fél négykor kezdődő Hazai tájakon c. néprajzi összeállításban a dunaszerdahelyi Márton napi vigalomról és a III. Kárpát-medencei Folklórfesztiválról nyújtunk ízelítőt. Vasárnapi közvetítésünk a Köszöntő és a Napzárta után, 18 órakor ér véget. (bodri) RÖVIDEN Queen emlékkoncert Somolja. A halhatatlan Freddie Mercury tiszteletére ma este kilenctől Queen emlékkoncertet tartanak a helyi kultúrházban. A zenei rendezvény kísérőprogramjaként délután négytől az Immortal parkban gyertyagyújtással emlékeznek a 15 évvel ezelőtt elhunyt felejthetetlen hangú énekesre. A legendás zenekar nagy sikerű szerzeményeit az esti koncerten Pefo Pacut és a Queenmania élőben szólaltatja meg. (-cz-e) PENGE Kemény István: Élőbeszéd Magvető, Budapest, 2006 Különös, öntörvényű könyv Kemény István Élőbeszéd című kötete. Úgy szegül szembe a kortárs magyar irodalom uralkodó lírai köznyelvével, hogy egyrészt visszanyúl a magyar irodalom ún. posztmodern fordulat előtti problematikájához (metafizika, a lét kérdései), másrészt a posztmodern kérdésfelvetések új szintjére helyezi magát (a marginálisnak, elnyomottnak, kiszolgáltatottnak adott hang). Az Élőbeszéd kezdődarabja, a Kesztyű című vers is a kiszolgáltatottságról beszél. Első szinten ez a tapasztalat egy utcára dobott vagy elveszített kesztyű létében jelenik meg. A versben magányosan fekszik az úttesten, átfolynak rajta a közlekedési lámpa színei, húznak el fölötte, mellette az autók. Kemény szövegében azonban egy idő után szinte érzékelhetetlenül átfordulnak, megfordulnak a viszoKEMÉNY ISTVÁN élőbésiéd nyok: a vers végén már nem a magányos kesztyű az esendő, hanem a magányos, éjszakai autós, aki megáll a kesztyű előtt, mert azt hiszi, hogy az egy sün, egy élő lény. De ebben a kidobott tárgyban az autós saját magát ismeri fel; önmagára ismer a kiszolgáltatottságban, az esen- dőségben, a lét végességében. A kesztyű párja lehet a Fel és alá az érdligeti állomáson című remekmű, amely a kelet-közép- európai sors kérdéseit veti fel az emlékezés során: „A gazban román cigarettás doboz, / és bánat a szívben, / leszegett fej, erős napsütés, / még mindig fiatalnak látszom.” A múlt paradox módon azért válik a vers legfőbb szereplőjévé, mert nincs helye, rögzíthetetlen, vagyis mindenhol, mindenben megjelenhet, és meg is jelenik. Olyan, mint a vonat üvegablaka: láthatatlan, mégis rajta keresztül látjuk a tájat, a távolságokat saját vonatfülkénkbe zárva. Kemény egy beszélgetés során arra utalt, hogy térségünkben nem valósult meg a múlt átadása: a szülők, nagyszülők Németh Zoltán kritikai rovata nem mesélik, mesélték el gyerekeiknek, unokáiknak a múltat, inkább hallgattak, s ez az össznépi felejtés, össznépi amnézia hamis biztonságérzetet és torz önértékelést eredményezett. Nem véletlenül jelennek meg a versben az „örök vesztes-külsejű emberek” a „félrenevelt múlt” kontextusában. A címadó Élőbeszéd ciklus különös, balladás halálvers, az Egy hét az öreg Káinnal olyan Káin-verseket tartalmaz, amelyek megszokott, örökölt elképzeléseinket teszik kritika tárgyává: „Ő volt Káin? Tényleg? Ne mondja! / Az a kisöreg? Pont az? Ki hitte volna! / Mindig olyan szerényen köszönt. Várjon csak... ő csinálta a víz- özönt!” A múlt ebben az idézetben megint csak elfeledett, ösz- szezavart, könnyen vett és könnyen megbocsátott jelenként szerepei, miközben Kemény nem a bosszúról, nem a mindent relativizáló belenyugvásról, még csak nem is a felszínes gúnyról, hanem szinte a kötet minden versében a nem felejtő megbocsátásról beszél mint követhető magatartásról: „Kétszer kettő pedig négy. / Ha sosem mondotp el - elfelejtik, / ha túl sokszor mondom - nem hiszik el. / És gúnyolódni tilos.” A kortárs magyar posztmodern költészet ironikus, paro- disztikus, humoros, nyelvjátékos hangja teljesen hiányzik Kemény kötetének verseiből: ebből, valamint Térey János, Borbély Szilárd, Lövétei Lázár László nemrég megjelent köteteiből akár egy új lírai paradigmaváltásra, egy új költészeti kánon létrejöttére is következtethetünk, egy megkomolyodott, lételméleti kérdésekkel foglalkozó, identitást feszegető költészetfelfogásra. Ez a költészet a posztmodern szövegszerűség, intertextualitás, nézőpont, tapasztalat birtokában képes új, megváltozott nyelvet működtetni. Talán éppen ennek az új lírai köznyelvnek a kialakulatlansága okozza, hogy az Élőbeszéd némely szövegében, főleg az Élőbeszéd és a Semmieset ciklus darabjaiban meglehetősen gyakoriak az üresjáratok, néha Kemény mintha túlírta volna egyes verseit. De még ezekben a szövegekben is megjelenik a katartikus esztétikai élmény, amely csak a kiváló irodalom sajátja. Értékelés:
