Új Szó, 2006. november (59. évfolyam, 252-275. szám)

2006-11-04 / 254. szám, szombat

12 Családi kör ÚJ SZÓ 2006. NOVEMBER 4. www.ujszo.com MINDENNAPI KENYERÜNK Az anyós temetése HALKO JÓZSEF A temetők fénybe burkolózó sírjainak látványa az elmúlt na­pokban egyre égetőbben emlé­keztetett a halál kérdésére és ar­ra az elképzelésre, hogy minden egyes sírhant alatt legalább egy ember fekszik - összességében az egyének milliói, saját szemé­lyes történetükkel, kapcsolataik­kal és titkaikkal. Milliók, akik életüket drámai agóniával fejez­ték be, eseúeg csendesen, alig észrevehetően távoztak az élők köréből. És minden egyes villogó mécses arról árulkodik, hogy ezekről az elhunytakról legalább valaki megemlékezett. Az élők és az elhunyt kapcsolatáról már a temetés atmoszférájából is kö­vetkeztethetünk: hogy valóban jó ember halt-e meg, aki életével gazdagította a környezetét, vagy egy összeférheteden és agresszív alak, aki csupán megkeserítette a körülötte élők mindennapjait. A jó emberek temetése méltóság- teljes, és a maga különös módján még ünnepélyes is. Soha nem felejtem el egy idősebb hölgy teme­tését. Amikor befejeztem a szertartást, az elhunyt menye lépett a mikrofon­hoz. Életemben először hallottam egy meny által elmon­dott, anyósról szóló nekrológot. És az is lehet, hogy először vol­tam fültanúja annak, hogy egy anyósról ilyen végtelen dicséret­tel beszélnek. A nekrológban egy kiváló anyóst méltattak, aki a fia házasságába soha nem avatkozott bele, ám ha kérték, mindig tudott hasznos tanáccsal szolgálni. Anyja volt a menyé­nek is, még ha diszkréten a hát­térben húzódott is meg, támasza volt a megfelelő időben a megfe­lelő helyen. Ez a temetés egy hí­res aforizmát idéz fel: „Amikor megszülettél, mindenki mosoly­gott, csak te sírtál; éld úgy az életed, hogy ha el kell hagynod a földi létet, te mosolyoghass, és a többiek síijanak.” A következő stádium, amikor a többiek is leg­alább belülről mosolyognak, bízva abban, hogy a hozzátarto­zójuk már a Teremtőnél van, hogy a szeretettel megtöltött életútja már betetőződött azál­tal, hogy biztosan találkozott az igaz szeretet egyeden forrásá­val, magával az Istennel. Nem véledenül olvasnak az e vasárnapi evangéliumban az egyeden, örök élethez vezető út­ról: az Istenhez és a felebaráta­inkhoz fűződő szeretetről. Ami­kor is Jézust megkérdezték, me­lyik parancsolat a legfontosabb, azt válaszolta, hogy „az Istent szeretni teljes szívünkből, teljes lelkűnkből, teljes elménkből és teljes erőnkből”, ugyanakkor „szeretni felebarátunkat, mint saját magunkat” (Mt 22, 37). Ezek az igazi kulcsok a mennyei királyságtól, amelyek semmiféle felemásságot nem viselnek el: az Isten az egész embert akaija le­foglalni és besugározni létének minden vonatkozásában - a szí­vét, tehát az akaratát; a lelkét, te­hát a szellemiségét; az elméjét, vagyis az intellektuális aktivitá­sát és végül az akaratát, amely teljes erejéből elkötelezettséget igényel. Szóval ha egyszer az Úr­nak „teljesen” el kell fogadnia bennünket, nekünk magunknak kell előre „teljesen” befogad­nunk őt - nemcsak elméletben, hanem a mindennapi gyakorlatban is. Az pedig a körülöttünk élő konkrét embereket érinti: ezért egyenjogú a másik paran­csolat is, azaz úgy kell szeretnünk őket, mint sa­ját magunkat. Ez a tökéletes megfogalmazás senkinek nem bocsátja meg azt a kimagyaráz­kodást, hogy nem tudja, miként kell szeretni. Hogy egyértelmű legyen, hogy az ilyen radikális szeretet- re serkentő felszólítás valóban megvalósítható, ezekben a na­pokban a sírokra helyezett mé­cseseken kívül még további fé­nyek is világítottak: a szentek fényei a mindenszentek ünne­pére. Hiszen ők voltak azok, akik a saját életükkel bebizonyí­tották Jézus legfőbb parancso­latának megvalósíthatóságát. A mindenszentek ünnepe és az azt követő halottak napja tehát szorosan kapcsolódik egymás­hoz: az első a földöntúli élet végtelenségére, a második a földi élet ideiglenességére utal. A szeretetet művelni a földi élet minden egyes pillanatában az egyeden út ahhoz, hogy az iste­ni királyságban elérjük az örök­kévaló jelenlétet. A szerző római katolikus pap ZÖLD OTTHONUNK A zámiától a palackcserjéig CSALÁDI KISKERTÉSZ A növényeket ápolni, szaporítani sok nő hobbija. Az újra való fogé­konyság főleg az éppen első laká­sukba beköltöző családokra jellem­ző - érdemes nekik egy-két külön­legesebb virágot is beszerezni. Szeldelt levelű palackcserje A legújabb divatnövények közé tartozik a karéjos zárnia, amely élő kövületnek számít, mert ősei már a dinoszauruszok korában jelen vol­tak a Földön. Kis modern lakások­ba ajánlják. Ugyancsak különleges látványt nyújt a szeldelt levelű palackcserje, amely kitűnően fejlődik olyan la­kásban, ahol a kaktuszok is jól érzik magukat, (m) Karéjos zárnia Nem tud különbséget tenni emlékei és a fantázia szülte képzelgés között Jaj, füllent a gyerekem! Aki hazudik, pórul jár. így tartották valaha. Ma már az orvosok és a pszichológu­sok nagyobb része más vé­leményen van. Újabb vizs­gálatok azt bizonyítják, hogy a gyerek egy-egy ha­zugsága nem is olyan rossz, sőt előnyösen hathat a fej­lődésére. ÖSSZEFOGALALÓ A gyerekfüllentések arra utal­nak, hogy mesélője felnőttkorában is hadilábon áll majd az igazmon­dással? Nyilván ön is feltette magának ezt a kérdést, amikor füllentésen érte a gyermekét. És nyilván arra is emlékszik, amit valamikor ön is a szüleitől többször hallott, hogy aki hazudik, az pórul jár. Az egyik német magazin véle­ményt kért dr. Willy Starck pszi­chológustól: „A gyermek által kita­lált történetek egyáltalán nem ad­nak okot aggodalomra. A gyerek négy-öt éves korában nem tud kü­lönbséget tenni emlékei és fantázia szülte képzelgése között. Sok min­dent valósnak fog fel, amire vágya­kozik, amiről álmodozik. S a képze­let és a valóság egyvelegéből hiány­zik a hazugság ismérve, vagyis a megtévesztés szándéka, amire a gyerek még egyáltalán nem képes.” Tehát önnek nem szabad kiáb­rándítania a csemetéjét azzal, hogy nem hisz neki. Büntetés helyett időt kell neki adni, hogy felismerje a különbséget igazmondás és ha­zugság között. Végeredményben az ilyen fantáziálás hozzátartozik ah­hoz a természetes fejlődési folyamathoz, amelynek az eredményeként el tudja választani később a valóságot a képzelettől. A gyerek csak a hete­dik-nyolcadik életévétől kezdődő­en tudja lassan felfogni, hogy amit mond, az megfelel-e a valóságnak vagy sem. A pszichológus szerint: „Most jön csak rá, hogy embereket be lehet csapni, hibákat meg lehet szépíteni, érzéseket el lehet titkol­ni. Ez az új képesség érdekfeszítő és izgalmas a gyerek számára. S ezért sokszor egyáltalán nem rossz szándékkal füllent, hanem csak mert szórakoztatónak találja.” Ezt az újonnan megszerzett tu­dást azonban néha arra használják a gyerekek, hogy megmenekülje­nek a büntetéstől. Ez a szükséges­nek vélt hazugság azt jelzi, hogy a gyerekben kifejlődött a felelősség- érzet, meg tudja különböztetni a jót a rossztól. S most már öné a felelős­ség, hogy a tudomására hozza, hogy rájött a hazugságra, és nem becsüli sokra az üyen viselkedést, de azért továbbra is bízik benne, így kell tenni, nehogy a gyerek leg­közelebb újabb füllentéssel kom­penzálja a félelmét, (nana) Sokszor egyáltalán nem rossz szándékkal füllent (Képarchívum) Csípőnadrág lógó pocakkal F1ALA ILONA Minden kornak megvan a maga divatja. Nemcsak az öltözködést, hanem a hajvisele­tet, a lakást, a lak- berendezést, az autót, az étkezést, a sportot, a szórakozást és egyebeket illetően is. Mostanság a gyakori változá­sok korát éljük, nem is csoda, hogy - főleg az öltözködésben - sűrűn váltják egymást a divathul­lámok, s aki búja, ám kövesse őket, akinek a pénztárcája ezt nem engedi, igyekezzen általáno­san érvényes szabályokat követni, amelyek túlélik a rövid életű di­vatrohamokat. Az öltözék elsőd­leges célja, hogy megvédje viselő­jét az időjárás hatásaitól. Emellett az is az egyik fontos küldetése, hogy általa hassunk a környe­zetünkre, hogy kiváltsuk a körü­löttünk élők figyelmét, elismeré­sét. Már legalább hét-nyolc éve, hogy divatba jött a csípőnadrág, illetve a csípőszoknya. Kezdet­ben teljesítette is küldetését: csá­bos, szexis, kicsit hivalkodó ha­tást keltett a nézelődőben, s a rö­SZÓ, Ml SZÓ vid trikóval kombinálva még to­vább fokozta ezeket a tulajdon­ságokat, olyannyira, hogy már- már felháborodást keltett. Aztán megszoktuk, lassanként szokvá­nyossá vált, a mai kamaszok nem is emlékeznek rá, hogy fia­tal lányok azelőtt esetleg más­képp is öltöztek. Csakhogy van a csípőnadrágnak néhány komoly hátránya. Mellőzzük a vese-, a petefészek-gyulladás, illetve a paresthesia (a csípőcsont alatt futó érzékelő ideg összepréselé- se következtében fellépő fájda­lom) eshetőségét. Én a fiatal lá­nyok alaki adottságának elrondí- tása miatt harcolok a csípőnad­rág viselése ellen. Az elmúlt né­hány év alatt az alacsony derekú és szűk nadrágot viselő lányok testalkata nemcsak hogy fiússá vált, hanem vékony derekuk sza­lonnával töltődött föl, hasuk megduzzadt és löttyedt lett. Ért­hető, hogy a leszorított csípő egyre keskenyebbé vált, s a zsira­dék oda rakódott le, ahol a test­felület szabadon terpeszkedhet, vagyis a derék és a has tájékára. Nehogy azt gondolja valaki, hogy túlságosan maradi vagyok. Elismerem, hogy a csípőnadrág jól mutat, de csak akkor, ha vise­lőjének hasizma alaposan kidol­gozott, feszes. Ezt viszont csak rendszeres tornával lehet elérni és megtartani. Csakhogy na­gyon kevés azoknak a száma, akik üyen módszerrel hódolná­nak az éppen aktuális divatnak. Sajnos a csípőnadrág a pocak és a szalonnás derék divatját is ma­gával hozta. A fiatal lányok azt látják, hogy másoknak is csüng a hasa az alatta lévő nadrágszíjra (akár Julis néni tollas párnája, amikor átveti azt a kerítésen), s ez nem tiltakozást vagy ellenke­zést vált ki bennük, hanem meg­nyugvást, megnyugtatást. És nagy baj, hogy egyre fiatalabb gyereklányok is viselik ezt a ru­hadarabot, így még növésben lé­vő testüket károsítva. Persze az sem éppen étvágygerjesztő, hogy hovatovább növekszik a csípőnadrágos korosabb höl­gyek száma is. Mindezért a divat irányítói a felelősek. Igaz, az ő modelljeüt többnyire sovány teremtmények, s rajtuk valóban jól áll az egyre alacsonyabb derekú nadrág. De nem veszik észre, mi megy végbe a nagyvilágban? Ha ez így folyta­tódik, elvesznek a kecses női for­mák. S ha netán akadna, aki nem tudná: a csípőnadrág rövidíti a lábat. Még mielőtt valaki eüe- nem fordulna, hogy pocakról meg szalonnáról beszélek, ami­kor tény és való, hogy ezeket jó­magam sem hiányolom - csak annyit: én nem veszek fel csípő­nadrágot. íme néhány példa, miért gyűlölik a kutyák haUoween ünnepét

Next

/
Thumbnails
Contents