Új Szó, 2006. november (59. évfolyam, 252-275. szám)

2006-11-28 / 273. szám, kedd

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. NOVEMBER 28. Kultúra 9 Tristan Schwartz harmadik regénye az idei könyvhét váratlan sikere volt Magyarországon Sárból halászott gyöngyszemek RÖVIDEN Elek Judit filmjének világpremierje A kairói filmfesztiválon lesz Elek Judit A hét nyolcadik napja cí­mű alkotásának világpremieije. A film több év szünet után készült el, főszereplője Maja Komorowska lengyel színésznő, aki Szabó Ist­ván Budapesti mesék című alkotásában, valamint Andrzej Wajda több mozijában is szerepelt. A hét nyolcadik napja című film „Szendrőy Hanna elvirágzott primadonnáról szól, aki félje halála után a lakásmaffia karmaiba kerül, elveszíti pazar otthonát, hajlék­talanként a Keleti pályaudvarra vetődik. Aztán visszatér a lakásba, ahova átmenetileg hajléktalanokat telepített a maffia, és egy vélet­len kapcsolat hoz új reményt az életébe”. A kairói filmfesztivált idén 30. alkalommal rendezik meg, az évforduló kapcsán az elmúlt évek díjnyertes alkotásait tűzik műsorra. (MTI) A pingvinek újra James Bond előtt Los Angeles. Továbbra is megnehezíti a 007-es ügynök életét - leg­alábbis ami a mozik pénztárát illeti - éneklő és táncoló pingvinek egy csoportja: a Happy Feet című animációs film az elmúlt hétvégéhez hasonlóan most is megelőzte közönségsiker terén a Casino Royale-t. Nem végleges adatok szerint a pingvinek - az ausztráliai George Mü­ler rendezte film jóvoltából - 37,9 millió dollárt hoztak a konyhára, a második helyre szorítva a 31 millió dolláros bevételt elérő Bond fil­met. Harmadüt helyezett lett 20,8 millió doüárral a Déja vu című új- zélandi thrüler, amelyben Denzel Washington egy merényletet az utolsó pülanatban meghiúsító rendőrt alakít. (MTI/dpa) A Hólyagcirkusz független színházi társulat Kassán Hogyan szól a kerékpár? JUHÁSZ KATALIN Katika cigány. Az élete is az. Cigányélet. Hol itt, hol ott, hol sehol. Kínnal-ke- serwel, nem túl sok öröm­mel. De nem ezzel, azzal, amazzal. Katika nem az a típus. Nem fekszik össze fűvel-fával. SZABÓ G. LÁSZLÓ Katika balladába ülő, nehéz ter­heket cipelő cigánylány. „Sós kút­ba tették, onnan is kivették, kerék alá tették, onnan is kivették.” Nem hagyja magát. Megbántják, meg­alázzák, földbe tiporják, de talpra áll, megrázza magát, és megy to­vább. Az az ember, akit minden vesztesége előbbre visz. Minél in­kább tapossák, annál erősebb. Mint a fű. Cigánytelepen nőtt fel, mert az anyja, fehér asszony ci­gányhoz ment feleségül. Sárból tapasztott kunyhó, kukoricacsut­ka tetővel. Esőben beázott, szét­folytak a falak. Hat gyerek szüle­tett a házba. A Csirkefogú Gyuszi, Katika, akit Lidinek vagy Rottyosnak becéztek, Ernő, akit apja után mindenki csak Albert- nek hívott, egyedül a testvéreinek volt Bika, erejénél fogva, őt követ­te a sorban a szellemileg fogyaté­kos Hajnalka, az angolkóros Tibi­ké, és utolsóként Ilonka. Bútor nem volt a sárból rakott konyhá­ban, csak egy sparherd, egy ágy meg egy asztal. A ruhák kifeszített madzagon lógtak, a gyerekek dücskökön aludtak. Négy farönk­re szegeit, szalmával megszórt lé­ceken. Katika és testvérei nem a Füstös képek szereplői, bár két­ségtelen: jöhettek volna akár La­katos Menyhért vüágából is. Ci­gánysorsok itt is, ott is. Tristan Schwartz Katika cigányélete című regényének alakjai itt lüktetnek a jelenben, szemmel látható, sőt el­érhető közelségben. Drámájuk emberi dráma, áthatolhatatlan vi­lágukat különös misztikum övezi, miközben csak szokások, hiedel­mek, nemzedékről nemzedékre örökített, egyszer lenyűgöző, más­kor kegyetlennek tűnő hagyomá­nyok páratlan elegye. Katika sorsa már a cigánytele­pen eldőlt. Édesanyja korán meg­halt, apja, komái biztatására, újra megnősült. Új asszonya azonban pokolt vitt a házba. Nem volt más, mint gonosz mostoha. Ernő inté­Agyonhasznált, kopott felületű súlyos mészárszék, amelyen tö­méntelen mennyiségű leölt álla­tot daraboltak fel súlyos húsbár- dokkal. Egyszerű, keményfából készült, masszív használati tárgy, amelyen kioltott életeket lehet előkészíteni, emberi fogyasztás, táplálkozás céljára alkalmassá tenni. Fura jelentéstartalmat hor­doz: „hasznos vérpad” végül is. Ez a mészárszék múltja. Jelene pe­dig: sakkasztal a Bramer-kúria alagsorában. Rajta a tábla felállí­tott figurákkal. A falon fogasra akasztott, fekete-fehér mintás böllérkabát, bele lehet bújni, s le lehet ülni a művészi konstelláció­ban sakkasztallá átminősített mé­szárszék mellé lejátszani egy par­tit. S belemélyedve a játékba el­gondolkodni azon (is), hogy éle­tünk üyen sakkjátszma, amelyet hamis hentesek játszanak. S csak a véletlen vagy a szerencse műve, hogy a harci mészárszékekre he­lyezett vüágban, a világ erőinek zetbe került, onnan meg a javító­ba, Csirkefogú Gyuszi a fiatalkorú­ak börtönébe, Katika vályogvető cigányokhoz, hogy őrizze a vályo­got. Igazi élete tizenhárom évesen kezdődött, amikor vidékről Pestre utazott. Segédmunkás lett, mal­terkeverő. Közben elvégezte a nyolc általánost, gyors- és gépírást tanult, pénze volt, házat vett. Át­Tristan Schwartz verték, lopásba keveredett, egy év két hónapra elítélték, fiatalkorúak börtönébe zárták. Katika persze úgy mondja el mindezt Tristan Schwartz könyvé­ben, hogy öröm olvasni. Színesen mesél. Élvezetesen. „Stüusa” van. Remek beszélőkéje. A regény érté­két természetesen az író adja meg. Tristan Schwartz úgy üleszti egy­más mellé Katika történeteit, a sárból kihalászott gyöngyszeme­ket, hogy az első oldaltól az utol­sóig azt a hatást kelti, hogy ott ül velünk szemben, s előttünk megy egyik szavából a másikba. Mesélé- sének bővizű folyama van, itt min­den történet nagy erővel tör fel a mélyből, zubogva, habosán ömlik a másikba, s minden sarával-pisz- kával hömpölyög tovább egyre szélesebb és vadabb medret ásva. Lorca cigányai élnek hasonló szenvedéüyel, kínnal és gyönyör­rel, mint Tristan Schwartz Katiká­ja. Őket más korban, más vüágban érik hasonló bajok, hasonló örö­mök, ám a sorsuk közös tőről fa­kad. Katika, szabadulása után, 3 600 forinttal kezdi elölről az éle­tét, mert jól dolgozott odabent. Aztán bekerül az Egyesült Izzó üvegrészlegébe, és azt hitte, meg­fogta az Isten lábát. És ahogy ott végezte a munkáját, dik, egyszer csak belépett az ajtón egy bőrdzse- kis manus, papírral a kezében, és küzdelmében mi kapunk-e sakk­mattot, vagy mi adunk. Hogy a színeset elnyelő homályban, a fe­héret túlszárnyaló feketében, a jó és rossz harcában, a pénzért és hatalomért folytatott küzdelem­ben, a háborúk igazságában, a kultúrák pusztításában megmara­dunk-e, illetve mi marad belő­első látásra beleszeretett. Annak ellenére, hogy igazából nem is volt jóképű, sőt kancsalított, hiányzott pár foga, vagánynak látta. Magyar férfi volt, nős ember két gyerekkel. De megszerette. Az övé lett. Bár ne lett volna! Mert „eleinte” csak gyü- kolta őt a Győrfi Laci. Vagy tizenöt évig verte. Egyetlen szerencséje az volt, hogy sokat ült börtönben. Mert nyugta csak akkor volt tőle. Féltékenységi rohamaiban kékre- zöldre püfölte. Tristan Schwartz finom érzékkel tálalja a történetet. Remek kártya­játékos. Tudja, mikor kell kivágnia az adu ászt. Úgy szövi, úgy tálalja az eseményeket, hogy az olvasó ne búja letenni a könyvet, vagy ha mégis, felfokozott izgalommal ve­gye újra a kezébe. Katika terhesség nélkül válik anyává, páija börtön­be kerül. Nem sokkal az esküvőjük után elkezd sikkasztani a magyar fiú. Ügyesen csinálja, egyszer még­lünk. Mert erről szól Dolán György kiállítása: a kreativitás­nak arról a sziszifuszi megnyilvá­nulásáról, amellyel civüizációk felépítenek és civilizációk lerom­bolnak kultúrákat. Hogy a vüág- nak az ilyen (kultúra)építéssel- rombolással ingataggá tett pillé­rein egyensúlyozó kaotikus létből is lebukik. Börtönbeszélők, család- segítő hivatalok. Katika nem adja fel. Katika szeret, Katika gyűlöl, Katika nyűglődik, Katika szárnyal. Az ő élete már nagyot nem fordul, az ezermülió százalék, mondja. Boldog már nem nagyon lesz, szíve vágya csupán annyi, hogy szüles­sen pár unokája, és ne legyen bete­gebb annál, mint most. Tristan Schwartz (jelenleg) Dublinban élő magyar író. A kor­társ magyar irodalom egyik legje­lesebb egyénisége. Harmadik re­génye, a Katika cigányélete az idei könyvhét páratlan csemegéje volt. Igazi remekmű. Jorge Ámadót habzsoltam így kamaszkoromban. Felnőtt fejjel Márquezt falom ek­kora étvággyal. Fiatal író, nagy te­hetséggel. Szíve van, lelke van, ki­forrott stüusa, varázsos írói vüága. Katika nem a fantázia szülemé­nye. Katika él, van, ez a könyv az ő élete. Baráti alapon elmesélve. (anyagi) hasznot húzzon az erő­sebb. Az ősi tudás jelképei már csak jelek: pusztán esztétikai ábrák, mint pl. a luxori templomfalakon az ősi egyiptomiak üzenetei. Elve­szett tudást hordoznak számunk­ra. Ilyen jelképesen elveszett tu­dást őriznek féltőn Dolán György festményei, „csempeképei”. A ki­feszített kétdimenziós művészi valóság apró festett csempékből, piramiskövekből épül fel a háttér­ben; ez a múlt szellemisége, ame­lyet a képtérre nyomulva elöl elta­kar, elhomályosít egy szétmara­tott hungarocellréteg; ez a jelen. Ám vannak még tiszta képek. A kinagyított részlet, a széles ecset­nyelvekkel vastag rétegben fel­hordott színek. Mintegy a tárgyi és az élővilág részlete több ezer­szeres nagyításban. Olyan mérté­kű felbontásban, amelyben eltű­nik az azonosítható forma, s ma­rad a harmonikus absztrakció. A megtisztulás forrása és az újra­kezdés lehetősége: a színmeditá- ciós vásznak termő tisztasága. Kassa. Nem mindennapi él­ményben lehet része annak, aki holnap este fél nyolckor betér a Fő utcai régi városháza (volt Slovan mozi) felújított termébe. A Független Színházak és Kultúra Fesztiváljának keretében a buda­pesti Hólyagcirkusz előadását lát­hatja Keserű bolondok címmel, amely a Thália Színház kínálatá­hoz szokott közönség számára meghökkentőnek, a kísérletező műfajok kedvelői számára vi­szont rendkívül izgalmasnak ígérkezik. A Hólyagcirkuszt tavaly a leg­jobb független társulatnak vá­lasztotta a szakma, újabban pe­dig állandó bázisukon, a Merlin Színházban lehet ismerkedni ve­lük. A Keserű bolondok című da­rabot 1998 óta játsszák nagy si­kerrel. Az előadás a kamaraope­ra, a cirkusz, a hagyományos ke­leti színház, a zenei happening, az abszurd és a szürrealista szín­mű bizonyos elemeit ötvözi, ke­vés szöveggel és sok zenével, ami a kassai szlovák közönség dolgát is megkönnyíti. Hajléktalanokká vált, kapcsola­tukat vesztett egzisztenciák bo­lyongnak a térben groteszk zenei etűdök hangjaira. A legprimití­vebbnek tűnő tárgyak is zeneszer­számként funkcionálnak a szerep­lők kezében, a csúcspont talán az, amikor egy bicikli küllői és egyéb alkatrészei szolgálnak hangszer­ként. A társulat tagjai saját beval­lásuk szerint nem a különböző ze­nei kultúrák és stílusok összecsa­pásáról akarnak zenebohócként elmondani valamit, hanem a hangszerek és az artisztikumok hiánya által keltett üresség álla­potát szeretnék ábrázolni. A sze­génységet, a koldusok zenéjét. Ma<ga a történet egy utcaseprő szüveszteri álma, amelyben kü­lönböző figurák jelennek meg és mesélik el saját történetüket, egyikük például Lear királyként éli meg saját problémáit. Zenei értelemben az üvegé a főszerep, mivel az előadás egy üvegcimbal­mos utcazenész, Bangó Kálmán emlékére készült. A felhasznált szövegek nagyrészt a zene elő­adásából születő cselekvések, mozgássorok, groteszk és lírai asszociációk, zenei tréfák aláfes­tésére szolgálnak. Majdnem min­dent a hangszerek megszólaltatá­sa idéz és hív elő. A Hólyagcirkusz Társulatot ze­nei, színházi és részben képző- művészeti múlttal rendelkező független művészek alapították 1997-ben. A társulat tagjai ez idő alatt egyedülálló próbamódszert dolgoztak ki. Ennek a módszer­nek a legfontosabb eleme: a ren­dező szerepkörének kiiktatása a próbafolyamatból. A szövegköny­vek a kiválasztott zenei és irodal­mi anyagok alapján csak az adott előadásra jellemző dramaturgiai szerkesztéssel készülnek. Az így létrehozott bemutatók anyaga el­idegeníthetetlen az alkotók sze­mélyétől, vagyis darabjaik kizáró­lag csak a társulat nyelvén előad­ható produkciók. Ez az önálló for­manyelv teszi a Hólyagcirkusz Társulatot az alternatív színházak kiemelkedő csoportjává, és ennek az önálló arculatnak köszönhető­en számos hazai és külföldi elis­merésben volt már részük. (Somogyi Tibor felvétele) A pozsonyi Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumában látható Dolán György Eufória című kiállítása Békétlen sakkjátszma a világ mészárszékén TALLÓSl BÉLA

Next

/
Thumbnails
Contents