Új Szó, 2006. november (59. évfolyam, 252-275. szám)

2006-11-24 / 270. szám, péntek

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. NOVEMBER 24. Vélemény és háttér 7 FIGYELŐ Csökkent a Fidesz tábora A Fidesz támogatói tábora kis mértékben csökkent az el­múlt hónapokban - derült ki a TARKI által végzett közvé­lemény-kutatásból, amelyet a november 2. és 18. között ké­szített. A párt támogatottsága a szeptemberi 33 százalékról novemberben 30 százalékra csökkent. Az 1000 személy megkérdezésén alapuló kuta­tás szerint a felnőtt magyar lakosság körében azonban to­vábbra is nagy az ellenzéki párt előnye az MSZP 21 szá­zalékos támogatottságával szemben. A biztos szavazó pártválasztók 51 százaléka a Fideszre, míg 36 százaléka a szocialista pártra szavazna - - Miniszterelnök úr, tessék már kijönni! Nem annyival drágább az az angol vécé! mutat rá a TARKL (m) (Peter Gossónyi karikatúrája) A legújabb bejrúti politikai gyilkosság egyre közelebb sodorja az országot a teljes káosz felé Libanon démonai ismét kísértenek A libanoni kormány ipari miniszterének keddi meg­gyilkolásával a kis közel-ke­leti ország még egy lépéssel közelebb sodródott a totális belpolitikai káosz felé, amelyben borúlátó elemzők újabb polgárháború elő­képét vélik látni. DOROGAAAN LÁSZLÓ Abban minden megfigyelő egyetért, hogy Pierre Dzsemajel likvidálása mögött azok az erők állnak, amelyek minden áron meg akarják akadályozni az Izrael és a síita Hezbollah milícia nyári hábo­rúja nyomán megrendült ország stabilizálódását. A Hezbollahot rossz szemmel néző erők már a nyáron azt vetették a síita párt sze­mére, hogy az Izrael elleni provo­kációval (hat katona megölése és kettő elrablása a libanoni-izraeli határon) katasztrofális kimenete­lű háborúba taszították az orszá­got. A síiták viszont azzal vágtak vissza, hogy ellenlábasaik nem ta­núsítottak kellő szolidaritást az ősellenség, a „cionista entitás” hadserege ellen vívott fegyveres harcuk iránt. Az alapvető probléma Libanon­ban - akárcsak Irakban - a lakosság sokszínűsége, amely a vallási fana­tizmus és a politikai kérlelhetetlen- ség erősödése nyomán egyre kilá- tástalanabbá teszi az ország érde­keit szolgáló kompromisszumok el­érését. A muzulmánok és kereszté­nyek közötti kényes hatalmi egyen­súly megkérdőjelezése robbantotta ki 1975-ben a másfél évtizedig tomboló polgárháborút. Pesszimis­tajóslatok szerint ma ismét hason­ló vérontás felé sodródik a kicsiny, alig Kisalföld méretű ország. A polgárháborút lezáró taiíT megállapodás értelmében a 128 ta­gú bejrúti parlamentben 64 man­dátum jut a keresztény pártoknak, és 64 képviselői hellyel rendelkez­nek a muzulmán pártok. A taifi egyezmény megszabta a legfőbb közjogi méltóságok felekezet sze­rinti megosztását is. Ennek értel­mében az államfő mindig maronita keresztény, a miniszterelnök szun­nita, a parlament elnöke pedig síita muzulmán. A gondok a népesség összetéte­lének erőteljes változására vezethe­tők vissza. Libanonban a kereszté­nyek száma fokozatosan apad, míg a muzulmánoké (s azon belül is fő­leg a síitáké) rohamosan emelke­dik. Óvatos becslés szerint a 3 milli­ós lakosságnak ma 40 százaléka tartozik a síita vallási felekezethez - ám a parlamentben mindössze a képviselői helyek 19 százaléka illeti meg őket. A miniszteri tárcák (24) sent egyenlő arányban oszlanak meg a felekezetek között: a suta pártoknak (Amal, Hezbollah) csu­pán négy jut, míg a keresztények 12 tárcát irányítanak. Nyilván ez a felismerés vezette Haszan Naszrallah sejket, a Hez­bollah vezetőjét, amikor október végén ultimátumot intézett Fuad Szinjóra (amúgy Nyugat-barátnak számító) kormányfőhöz: alakítsa át a kabinetet „nemzeti egységkor­mánnyá”, amelyben a három nagy felekezet egyaránt 8-8 tárcával ren­delkezne. A miniszterelnök - tuda­tában annak, hogy Naszrallah bár­mikor képes százezreket mozgósí­tani - Irán által sugalmazott ötlet- nek nevezte, és visszautasította a Hezbollah-vezér követelését (Irán a libanoni suta pártok első számú támogatója). Washington is meg­szólalt az ügyben, azzal vádolva a Hezbollahot, hogy nyíltan a bejrúti kormány megdöntésére tör. A há­romhetes ultimátum lejárta után a Hezbollah két minisztere lemon­dott; példájukat követte a síita Amal mozgalom által delegált két miniszter, Mohamed Halife és Talal Szahili. Lemondott posztjáról a Hezbollahhoz közel álló külügymi­niszter, Fauzi Szallúh is. így tett Jakub Szarráf, a környezetvédelmi tárca keresztény vezetője is, aki kö­zel áll Emile Lahud államfőhöz. Bár a lemondásokat Szinjóra nem fo­gadta el, a kormány munkájára egyre bénítóbb hatással van a mi­niszterek távolléte. A gondokat a népesség összetételének változása okozza. Libanonban a ke­resztények száma apad, míg a muzulmánoké nő. A Dzsemajel meggyilkolására utasítást adó körök egyrészt a kor­mány legitimációját vették célba: a 24-ből hat miniszter már lemon­dott, a hetediket eltették láb alól. A következő dominó kidőlése nyo­mán a kabinet határozatképtelen­né válna. így például nem tudna dönteni annak a különleges bíró­ságnak a felállításáról sem, amely­nek feladata volna a korábbi kor­mányfő, Rafik Hariri elleni gyilkos­ság hátterének felderítése, a meg­bízók leleplezése. E bíróság meg­alakításának legfőbb kerékkötője Lahud elnök, aki - szemben a Szí­ria-ellenes tömböt alkotó és a kabi­neten belül többségben lévő Márci­us 14. Front politikusaival - Da­maszkusz első számú szövetségesé­nek számít Libanonban. A káosz és az esetleges leszámo­lás árnyát vetíti előre az a titkos ta­lálkozó is, amelyre még szeptem­berben került sor Libanonban. Nyugati hírszerző szolgálatok érte­sülése szerint ezen részt vettek az iráni Forradalmi Gárda és a teherá- ni titkosszolgálat magas rangú kép­viselői, továbbá Kászem Szulei- mani, az iráni Jeruzsálem-brigád parancsnoka, Mohamed Pakpúr, a libanoni Forradalmi Gárda pa­rancsnoka, és Haszan Naszrallah Hezbollah-vezér. Az irániak a talál­kozón közölték: hazájuk legfőbb vallási vezetője, Ah Hamenei ajatohah „hamarosan utasítást ad további lépésekre”. A fenti értesülés azt a gyanút lát­szik megerősíteni, hogy a keddi' gyilkosság mögött Teherán állhat. Nyugati elemzők szerint az iszlám köztársaság kettős stratégiát követ Libanonban. Egyrészt változatlan ütemben járul hozzá a Hezbollah milíciájának felfegyverzéséhez, másrészt politikai síkon is erősíteni kívánja a síiták legfőbb szervezetét. Teherán ugyanis abból indul ki, hogy a Hezbollah nyűt lázadása a libanoni politikai rend ellen elfo- gadhatadan volna a Nyugat-barát arab államok (Egyiptom, Jordánia, Szaúd-Arábia) számára. Ezért az irániak burkolt módszereket keres­nek a bejrúti rezsim destabilizálása céljából. Ezek közé tartozik a síiták, szunniták, drúzok és keresztények közötti etnikai feszültségek szítása éppúgy, mint nem síita politikusok szembefordítása a Nyugat-barát körökkel. Hecckampány indult a kendőviselést bíráló egyiptomi kulturális miniszter ellen Bezárkózott otthonába a miniszter MTl-HÁTTÉR A kendőviselést maradinak ne­vező egyiptomi kulturális miniszter úgy döntött, hogy a parlamentben és a sajtóban ellene indult hecc­kampány miatt többé nem hagyja el otthonát. A festőművészként is ismert 68 éves Hoszni, aki élvezi a first lady, Suzanne Mubarak támo­gatását, hangsúlyozta, hogy nem az ő személye, hanem „az ország jövője került veszélybe”. A Muzulmán Testvériség iszlá­mista honatyái, de a hatalmon lévő Nemzeti Demokrata Párt egyes képviselői is - akiknek feleségei és lányai kendőt viselnek - ostorozták hétfőn Hoszni kijelentéseit, sőt le­mondását követelték. A parlamenti vitában a liberális Új Vafd Párt egyik képviselője és az egyik iszlámista honatya nyilvánosan homoszexualitással gyanúsította megHosznit. Miután a miniszter megüzente, hogy nem megy el egy kilátásba helyezett bizottsági meghallgatás­ra, két iszlámista képviselő ked­den már bíróság elé állítását köve­telte „a vallás semmibevétele” mi­att. Mindeközben vallástudósok és önjelölt iszlámszakértők már arról vitatkoznak, nem kell-e „hitetlennek” tekinteni a minisz­tert. Az utóbbi vád pedig nem egé­szen veszélytelen, mert ezzel Hoszni az iszlám fanatikusok sza­bad prédájává válna. Míg kor­mánytársai cserben hagyták, 230 értelmiségi és művész, köztük Juszef Sahin filmrendező, szolida­ritásukról biztosították kedden a minisztert, petícióban ítélve el a „kulturális terrorizmus légkörét”. A dokumentumban megvádolták a Muzulmán Testvériséget, amely már a népi gyűlés 20 százalékát el­lenőrzi, hogy „politikai céljai meg­valósítására” aknázza ki a vallást, megbéklyózva „a véleménysza­badságot”. Faruk Hosznihoz hasonlóan az alkotmánybíróság egyeden női tag­ja, Tahani al-Gebah is azt vallja, hogy „egy nő igazi fátyla belső beál­lítottsága és ezért láthatadan”. Mindkét asszony, ahhoz a nemze­dékhez tartozik, mint az elnök szin­tén kendő nélkül megjelenő felesé­ge, Suzanne Mubarak, aki az olva­sást népszerűsítő oktatási program­jával évek óta együttdolgozik a bí­rált kulturális miniszterrel. KOMMENTÁR Pozíciók mint cukorkák S1DÓ H. ZOLTÁN „Meglepődtem, hogy meglepődött” - nyilatkozta Vladimír Meciar, a HZDS elnöke, amikor megtudta: Robert Ficót kellemetienül érte Jú­lius Rezes kinevezése a Transpetrol felügyelőtanácsába. A kölcsönös meglepetés persze senkit se lepjen meg - mindez egy rosszul tálalt, az ellenzék számára csípős nyüatkozatáradatra lehetőséget nyújtó színjáték része. A félig állami kézben lévő, monopolhelyzeténél fog­va garantáltan nyereséges, a Szlovákia területén húzódó olajvezeté­keket működtető Transpetrol csúcsvezetésében bekövetkezett válto­zások a meciari korszak vadprivatizációjának, a haveri kapitalizmus emblematikus alakjainak sorát hozta fel a felszínre. Ezek közül a leg­ismertebb nyüvánvalóan Július Rezes, a Kelet-szlovákiai Vasművet és a méltán felejtésbe merült Beruházási és Fejlesztési Bankot (IRB) padlóra küldő Rezes-família salja, aki a vasmű „kindermenedzs- mentjének” vezetőjeként már egyszer bizonyította: gyors mozdulat­tal képes levágni az aranyat tojó tyúkot. Mindig kényes ügy, amikor az állami érdekeltségű társaságok élére a kormánypártok nevezik ki a vezetőket. Ne legyen kétségünk, a Dzuiinda-kormány idején is így volt, azzal az eltéréssel, hogy akkoriban valamivel elegánsabban, botrányos figurák mellőzésével zajlottak a szerepcserék. Nyár óta a meglepett politikus szerepét magára öltő Robert Fico és csapata tölti be embereivel a posztokat. Fájdalom, meglehetősen kevés sikerrel. Már helyi szinten is döcögött az ügymenet, amikor Nagyszombatban a helyi hőszolgáltatóban pincémőből kreáltak közgazdászt, vagy amikor egy, még iskolapadot koptató diáklányt emeltek egy városi társaság csúcsvezetésébe. Az országos szintű szerepcserék még rosz- szabbra sikeredtek, hiszen a Transpetrol és még ki tudja, hány társa­ság révén jönnek vissza a rossz emlékű, ún. szlovák vállalkozói réteg gyorsan leporolt és újraaktivált képviselői. A szociáldemokrácia ál­cáját magára öltő Smer a hatalom megszerzése érdekében számos lobbicsoportnak fűt-fát ígért. Sajnos, a párt most betartja ígéreteit, a holdudvarukhoz közelálló pénzeszsákok embereit sorra beülteti az állami cégek párnázott ajtói mögött lapuló bársonyszékekbe. A tö­mött sorokban várakozó pártfogók sorát látva Ficóék a társadalmi érdekre hivatkozva inkább leállították a már folyamatban lévő priva­tizációs ügyleteket is, csak hogy minél több pozíciót tölthessenek be. Az más kérdés, hogy miért éppen a szinte mindenkit irritáló Rezessel kellett kezdeni. Igaz, erről Vladimír Meciart kéne megkér­dezni, aki olyan, mint az Omega dalában Trombitás Frédi, vagyis új­ra a régi. Ivan Miklós volt pénzügyminiszternek igaza van, amikor az ügy kapcsán közölte: egyebek között azért volt érdemes privatizálni az állami cégeket, hogy azok ne váljanak az éppen ügyeletes kor­mánypártok fejősteheneivé, a vállalatok zsíros pozícióit ne lehessen cukorkaként osztogatni. Ha a Rezes nevével kikövezett úton me­gyünk tovább, akkor a Smer két, mindenre kapható szárnysegédjé­vel egyetemben előbb újra demoralizálja a közéletet, az igazságszol­gáltatást, majd az urambátyám kapcsolatok révén a lassan megtisz­tuló gazdasági életet fröcsköli be sárral. Bár a tömeg még tapsol, a kormánykoalíció népszerűségi mutatója eddig jól alakul, azonban a Smer útján haladva rövidesen beköszönthet rosszkedvűnk tele. _________________JEGYZET Gy őzelem a másodvonalból JUHÁSZ KATALIN Egy kedves ismerősöm biztatott fel, hogy írjam meg, amit a tele­fonba elpanaszoltam neki. A fér­je író, ő maga ezért mélyen átér- zi a problematikát, érthető tehát a nógatás. Mégis sokáig haboz­tam, mert így is teli vagyok el­lenséggel, vagy legalábbis fin- torgó barátokkal, nem hiányzik még egy kínos ügy. Mindegy, üs­se kő! Arról lesz szó, hogy mit olvasnak a magyartanárok, ke­lendő-e a kortárs szépirodalom, és lehetnek-e próféták saját ha­zájukban az írók. (Gyanítom, hogy ezen a ponton sokan lapoz­nak, az izgalmasnak szánt felve­zető ellenére.) Bármilyen hihe­tetlen, ma is léteznek emberek, akiket olyannyira megbabonáz anyanyelvűk kimeríthetetlenül gazdag tárháza, hogy időt és energiát nem kímélve éjszakán­ként mondatok összeillesztésé­vel foglalatoskodnak. Mivel a mecénás szó jelentését már csak tankönyvekből ismerjük, ezek­nek a csodapókoknak általában van polgári foglalkozásuk is, hogy „hobbijuk” mellett el tud­ják tartani családjukat. Megélni nemigen tudnak a művészetből, mégis az „Olvasónak” szánják köteteiket, és mert manapság ez a dolgok menete, önmaguk rek­lámfigurájaként járják az orszá­got felolvasóestek, író-olvasó ta­lálkozók, rendhagyó irodalom­órák abszolválása végett. Nos, így kerültem én is egy gimnázi­umba, zsákomban új kötetem néhány példányával. Korán ér­keztem, két magyartanámő kez­dett „foglalkozni velem”, mielőtt belöktek volna a zsúfolt terem­be. Azzal kezdték, hogy ne le­pődjek meg, a tanterv szerint ezek a srácok még nem ismerik a hazai magyar szerzőket. Kiket fognak megismerni? - kérdez­tem. Grendelt, Dubát és talán Tőzsért, ha jut rájuk idő, majd negyedikben. És Önök kiket szoktak ajánlani nekik? - csú­szott ki a számon, de máris meg­bántam, mert amit kaptam, azt sokáig fogom emészteni. Rövi­den: nincs idejük követni a kor­társ irodalom alakulását, képte­lenek tájékozódni a hatalmas kí­nálatban, egyébként is rém drá­gák a könyvek, ráadásul a régeb­bi szerzők terén is lemaradásuk van, előbb azt kell pótolni, utána jöhetnek a kortársak. Az egyete­men sem volt idő olvasni, ott magolni kellett a vizsgákra. A hazaiak meg úgyis csak a má­sodvonal az anyaországi kortár­sakhoz képest. (Ez nem szó sze­rint így hangzott el, de értek én félszavakból, sőt mimikából is.) Rosszkedvem telét végül a diá­kok változtatták át tündöklő nyárrá. Nyitottak és érdeklődő­ek voltak, jó humorérzékkel, sőt még könyvet is vettek. Van re­mény... Csak épp rossz kezekbe kerültek ezek a srácok...

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents