Új Szó, 2006. november (59. évfolyam, 252-275. szám)
2006-11-03 / 253. szám, péntek
8 Külföld ÚJ SZÓ 2006. NOVEMBER 3. www.ujszo.com Egyiptom szállíthat fegyvereket Abbász testőrségének - kiszivárogtatták a titkos dokumentumot Offenzíva a Gázai övezetben Egy izraeli harckocsi legénysége közvetlenül a bevetés előtt (Reuters-felvétel) RÖVIDEN Ankara bajba kerülhet Brüsszel. Lemondta tegnap az EU finn elnöksége azt a találkozót, amelynek során a hét végén a török kormány és a két ciprusi közösség külügyminiszterei tanácskoztak volna Helsinkiben a török-ciprusi kapcsolatokról, a problémák megoldásáról. Vagyis: ebben az ügyben a következő napokban már nem várható előrelépés. Márpedig az EB jövő heti, a török csatlakozási folyamatról szóló jelentésében várhatóan kemény bírálatok érik majd Ankarát, mert nem tartja be tavalyi döntését az EU-török vámunió kiterjesztéséről az új tagállamokra, így Ciprusra is. (MTI) Nem menekül a pápa elől Ankara. A török kormányfő nem elvi okokból, hanem hivatalos elfoglaltságai miatt nem találkozik XVI. Benedek pápával, aki november 28. és december 1. között tesz látogatást Törökországban. Egy magát megnevezni nem kívánó ankarai illetékes tegnap elmondta: Tayyip Recep Erdo- gan november 28-29-én a NATO rigai csúcsértekezletén vesz részt, 30-án pedig Törökország legfelsőbb katonai tanácsának ülésén elnököl. Az olasz sajtóban napvilágot láttak olyan feltételezések, hogy Erdogan mintegy menekül a pápa elől, mert a szentatya szeptember 12-én tartott regensburgi előadásában kétértelmű kijelentéseket tett az iszlám vallásról. (MTI) Elhalasztották Seselj perét Hága. Elhalasztották a háborús bűntettekkel vádolt Vojiszlav Seselj ultranacionalista szerb pártvezér tegnapra tervezett hágai perét. Ehelyett összehívják a vád és a védelem képviselőit, jelenlétükben pedig Seseljnek arra kell választ adnia, készen áll-e a perre. A bírói testület azután jelöli ki a lassan négy éve halasztódó eljárás kezdetének időpontját. Seselj 2003 februáijában jelentkezett önként Hágában. Azóta folyamatosan hadakozik a bírósággal, a szerdai meghalltatáson bekiabálásaival megakadályozta, hogy hivatalból kirendelt védőügyvédje, David Hooper egyáltalán bemutatkozzon a bírói testületnek, mert elvitatja a brit ügyvéd jogát az ő védelméhez. A magát csetnik vajdának tartó Seselj egyúttal felszólította a testületet: vagy őt magát, vagy Hoopert távolítsa el a tárgyalóteremből, erre a bíróság a vádlottat vezettette ki. (MTI) Seselj eddig 200 írásos panaszt nyújtott be, köztük volt olyan is, amely 300 oldalt tett ki (Képarchívum) Gáza/Jeruzsálem. Újabb három palesztint ölt meg az izraeli hadsereg tegnap reggel a Gázai övezet északi részében, ahová egy nappal korábban vonult be. Mahmúd Abbasz palesztin •elnök az Egyesült Államoktól kért segítséget. ÖSSZEFOGLALÓ A harckocsikkal és helikopterekkel támogatott izraeli katonák azt akarják megakadályozni, hogy a palesztin fegyveresek rakétákkal támadják a közeli izraeli településeket. A hadművelet szerdára virradóra kezdődött, s azóta kijárási tilalom van érvényben Bét-Hanún városban. Az év eleje óta onnan mintegy 300 rakétát lőttek ki izraeli célpontokra a palesztinok. A hadműveletnek tegnap délutánig már 11 palesztin halálos áldozatot követeltek, de csak egy részük volt fegyveres. Állítólag elesett egy izraeli katona is, de ezt nem erősítették meg. A palesztinok a bevonulás ellenére is kilőttek tegnap két rakétát Dél-Izraelre. Abbász palesztin elnök tegnap arra kérte az USA-t, lépjen közbe annak érdekében, hogy a zsidó állam vessen véget a gázai agressziónak. Ugyanakkor az izraeli biztonsági kabinet elvi hozzájárulását adta ahhoz, hogy Egyiptom fegyvereket szállítson Abbász testőrségének. Izraeli hivatalos források MT1-HÍR Teherán. Nagyszabású hadgyakorlatot kezdtek tegnap Irán több térségében, s az első órákban már több tucat rakétát is küőttek. Az iráni televízió szerint a rakétákat az ország középső, sivatagos vidékén próbálták ki, de a forradalmi gárda Budapest. Feloldották tegnap az október 23-án történtekkel kapcsolatos, 80 évre titkosított dokumentumok egyes részleteinek titkosságát az „igaztalanul megvádolt magyar rendőrség becsületének helyreállítása érdekében”. A kormányt és a rendőri vezetőket az a vád érte, hogy a rendőrség október 23-án szándékosan „tolta rá” a rendbontókat az Astoriánál tartott Fidesz-nagygyűlésre. A két közzétett dokumentumrészlet egyike a helyszínen lévő rendőrök beszélgetését rögzíti. Ebben több alkalommal elhangzott az az utasítás, hogy ne engedjék a Deák téren, illetve a környékén lévő tömeget az Astoriához. A válaszokból kiderül, hogy a rendbontók „direkt arra utaznak”. A 16 óra 19 perckor elhangzott utasítás úgy fogalmaz: „Teljes körűen akadályozzátok meg, hogy oda menjenek, körbe- zámi őket és felszámolni. Két perccel később az hangzott el: „ez a tüntető tömeg nem mehet oda az Astoriához”, majd: „nem mehetnek rá a Fidesz nagyrendezvényére”. Amikor kiderült, hogy a tömeg eleje már az Astoriánál van és ösz- szeért a Fidesz-nagygyűléssel, elhangzik: .Álljon meg akkor a tömegoszlatás, ne zavatjuk meg a Fiszerint a fegyverszállítással az Abbász alárendeltségébe tartozó biztonsági szolgálatokat szeretnék megerősíteni, amelyek farkasszemet néznek a palesztin területeken kormányzó Hamász radikális iszlámista mozgalom fegyveres milíciáival. Egy izraeli magántévé szerint a zsidó állam vezetése ötezer automata lőfegyver szállítását engedélyezheti. Izrael 2005 novemberében engedélyezte, hogy Egyiptom több tízezer töltényt szállítson a palesztin rendőrségnek. A szállítmányt az USA fizette. Egy izraeli katonai dokumentum parancsnoka szerdán azt is elárulta, hogy a tíznapos, Nagy Próféta II. kódnevű gyakorlat más helyszíneken - a Perzsa-öbölben, az Ománi- tengeren és más tartományokban - is folyik. Jahja Rahím Szafávi tábornok a nyugati hatalmakra utalva kijelentette: meg akarják mutatni elrettentő és védelmi képességeidesz nagygyűlését.” 16 óra 34 perckor a következő hangzik el: „rendező 1-es megbeszélte a Fidesz szervezőivel, hogy addig megállunk, míg tart a nagygyűlés (...) 18 órakor befejezik és elhagyják békésen a területet, akik ott maradnak, azokkal szemben újra meg fog indulni a felszámolás, amennyiben a nagygyűlés befejeződött, utasítást kaptok, tudjátok folytatni a felszámolás rendjét”. Ä másik dokumentum két, a rendbontásban részt vevő személy beszélgetését rögzíti. Az egyik, a dokumentum szerint D, azt mondja: „Úgy húzzátok magatokra a rendőröket, hogy ne legyen összeszerint a légierő Libanon fölött végrehajtott repüléseinek részben az a céljuk, hogy nyomást gyakoroljanak a nemzetközi közösségre a libanoni síita Hezbollah fegyver- csempészetének megfékezése végett. A belső használatra szánt, ám az izraeli katonai rádióban megszellőztetett dokumentum részben ellentmond annak a korábbi hivatalos izraeli magyarázatnak, amely szerint a libanoni légtérbe való izraeli berepülések rutinjellegű felderítő műveletek a Hezbollah katonai jellegű tevékenységének megfigyelésére. (Az izraeli hadsereg egy két a térségen kívüli ellenségeknek, s reméli, hogy azok megértik a manőverek üzenetét. A gyakorlaton Sahab-3 típusú, 2000 kilométer hatótávolságú rakétákat is kilőttek. Ezek atomrobbanófejjel is felszerelhetek, s iráni területről képesek elérni Izraelt és a Közel-Keleten lévő amerikai erőket. csapás. Vonuljatok visszafelé az Astoria felé!” Ä választ követően a következő utasítás: „húzzátok magatokkal a rendőröket is”. A válasz: „húzzák”. A beszélgetés további részében D azt mondja: „kicsit hergeljétek a rendőröket, de úgy, hogy ne legyen összecsapás! És húzzátok magatokkal az Astoria felé!”. Gy válasza: „Azt akatjuk. Mi ezt is csináltuk. Direkt ezért mentünk csak ki.” Később a két személy arról vált szót, hogy akik a Fidesz rendezvényre jöttek, majd kapnak egy kis könnygázt és „altkor meglátjuk, hogy kihez jöttek” - mondta D. Gy erre válaszul közölte, hogy ez lenne a cél. hónapig tartó háborút vívott a nyáron az iráni és Szíriái támogatást élvező radikális síita szervezettel.) Egy védelmi illetékes tegnap kiszivárogtatta, személyesen Dán Haluc vezérkari főnök hagyta jóvá a dokumentumot, amely szerint folytatni kell a libanoni légtérbe való berepüléseket, mert fenn kell tartani általuk a nyomást a nemzetközi közösségre. E nyomásnak az is célja, hogy tevékenyebb szerepvállalásra késztessék a nemzetközi közösséget a Hezbollah által július 12-én elrabolt két izraeli katona kiszabadításában. (MTI, TASR, ú) Kaczynski-program Az iskolai erőszak ellen Varsó. Az iskolai erőszak felszámolása érdekében a lengyel kormányfő felügyelőket küldött az ország összes állami iskolájába. Ezzel tegnap megkezdődött a kormány „zéró tolerancia” programja. Jaroslav Kaczynski, akinek kormánya egy évvel ezelőtti hivatalba lépésekor ígéretet tett a korrupció és bűnözés felszámolására, kijelentette: a mostani döntéssel az iskolák morális megújulását kívánja elérni. „Ezekben az ügyekben a türelem és semmittevés időszaka véget ért.” Kaczynski úgy véli, az oktatásban a liberalizációs irányzatok vezettek az iskolai erőszak növekedéséhez. (MTI) Prága. A belpolitikai patthelyzetet egy stabil kormány felállításával, nem előrehozott választással kell megoldani a Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) szerint. Ezt Jirí Paroubek pártelnök, volt kormányfő nyilatkozta, miután megbeszélést folytatott Václav Klaus államfővel. Paroubek arról tájékoztatta Klaust, a szoedemek továbbra is úgy vélik, esélyt kellene kapniuk a kormányalakításra. Az államfő ezt állítólag nem kommentálta, Határok és elvek Összevesznek a bővítésen? Berlin. Elutasítja az Európai Bizottság a földrajzi határokon alapuló bővítést, helyette az értékekre helyezi a hangsúlyt a további bővítés során. A tekintélyes német üzleti napilap, a Financial Times Deutschland (FTD) értesülése szerint egyebek között ezt tartalmazza az az állásfoglalás, amelyet a testület a jövő héten tesz közzé. Természetesen azokkal a jelentésekkel együtt, amelyek a Törökországgal és Horvátországgal folyó, a csatlakozást előirányzó tárgyalások helyzetét, továbbá néhány balkáni állam még távolabbi belépési kilátásait elemzik. Ha a tervezet ebben a formájában lát majd napvilágot, az állás- foglalás - mint brüsszeli szakértők hangoztatták - frontális támadást jelent a francia politikával szemben. A párizsi kormány ugyanis szilárdan ragaszkodik ahhoz, hogy az EU jövőbeni határait elsősorban földrajzilag kell egyértelműen meghatározni. Szakértők felhívták a figyelmet arra is, hogy a német nagykoalíciós kormány ugyancsak hasonló nézetet vall, amire Angela Merkel kancellár egyébként az elmúlt hetekben több alkalommal is utalt. Ennek pedig különös jelentősége van annak fényében, hogy a jövő év első felében Németország tölti be az EU soros elnöki tisztségét. A bővítés jövője az egyik központi napirendi pont lesz a jelenlegi finn elnökséget lezáró decemberi csúcson. Ezzel összefüggésben az EB egyértelműen fogalmaz: „a bővítés elvi és nem földrajzi koncepció”. (MTI) Varvarini szerbek Nem kapnak kártérítést Karslruhe. A német szövetségi bíróság tegnap elutasította 35 szerb állampolgárnak azt a keresetét, amely szerint a német kormány kártérítést tartozik fizetni a NATO által 1999-ben végrehajtott varvarini légitámadás áldozatainak. A 35 szerb egyenként 530 ezer eurós kártérítést követelt. A NATO-légitámadásban tíz ember meghalt, 17 pedig súlyosan megsérült. A felperesek részben az elhunytak hozzátartozói, részben a sérült személyek. Azzal érveltek, NATO-tagként Németország is felelős e támadásért, még ha német gépek nem is vettek benne részt. (MTI) csupán tudomásul vette. Paroubek állította: a CSSD-nek reális esélye van egy kormányalakítási kísérletre. Az államfő ma találkozik az öt parlamenti párt elnökével. A Mladá fronta Dnes úgy tudja, Klaus azt szeretné, ha az ODS és a CSSD valamiképpen megegyeznének egy többségi kormány felállításában, de Mirek Topolánek, az ODS elnöke az előrehozott választást tartja prioritásnak a jelenlegi helyzetben. Hasonlóan fogalmazott Martin Bursík, a zöldek elnöke is. Immunitás csak a parlamentben Prága. A cseh szenátus tegnap törvényjavaslatot hagyott jóvá, amely jelentős mértékben korlátozza a képviselők mentelmi jogát. A jelenlévő 60 szenátorból 56 mondott igent arra, hogy a honatyák csak azért nem lesznek büntethetők, amit a parlament területén mondanak vagy tesznek. A törvényhozáson kívül történtekért ugyanolyan elbánásban részesülnek, mint bármely más állampolgár. Egyelőre kérdéses, mit mond majd a törvényjavaslatra a képviselőház. (t) Teherán nagyszabású hadgyakorlata - erődemonstráció a Nyugat számára Izraelt is fenyegető iráni rakéták Feloldották a 80 évre titkosított dokumentumok egy részének titkosságát „Húzzátok magatokkal a rendőröket” Magukkal húzzák a rendőrök (Reuters-felvétel) Klaus államfő ma találkozik a pártvezérekkel Még remélnek a szoedemek KOKES JÁNOS