Új Szó, 2006. november (59. évfolyam, 252-275. szám)
2006-11-11 / 260. szám, szombat
„Benn a háziasszony elszűri a tejet, Kérő kis fiának enged inni egyet; Aztán elvegyül a gyermektársaságba, Mint csillagok közé nyájas hold világa. ” (AranyJános) CSALÁDI KOR gazda pedig mond egy szives jó estét, Leül hogy nyugassza eltörődött testét, Homlokát letörli porlepett ingével Mélyre van az szántva az életekével ” (Arany János) 2006. november 11., szombat 10. évfolyam 45. szám „Ugyanolyan harmonikusan élem meg az anyaságot, ahogy anyuval történt, amikor én megszülettem: nem voltam depressziós, nem görcsöltem rá a gyerekre" Horváth Lili otthon és a színpadon is anya Horváth Lili nem csak külsőre hasonlít édesanyjára, Tordai Terire; nemcsak színésznőként, anyaként is a nyomdokain halad. A különbség köztük, hogy ő több gyereket szeretne. KÁDÁR MÓNIKA Anyukája, Tordai Teri mondta egyszer, hogy bizonyos dolgokat tudatosan másképp csinált az ön nevelésében, mint ahogy az ő anyukája tette. Ön mit csinál másképp a mamájához képest anyaként? Egyelőre azt hiszem, Ádám ehhez még kicsi kilenc hónaposán. De nincs is semmi olyan anyu nevelésében, amit nem szerettem volna, amit másképp csinálnék. Hangulatában, jellegében úgy érzem, teljesen hasonlóan csinálom, mint ő. Ugyanolyan harmonikusan élem meg az anyaságot, ahogy anyuval történt, amikor én megszülettem. Nem voltam depressziós, nem görcsöltem rá a gyerekre. Persze Ádámmal nagy szerencsém van, kiegyensúlyozott gyerek. Ádám tervezett gyerek volt? Igen, minden szempontból és nagyon jókor is jött. Egyrészt volt néhány évadom, amikor úgy éreztem, dolgozom ugyan, de eleget játszottam, ha jönne a baba, jól jönne; másra vágytam már. Másrészt pedig megtaláltam életem párját, valahogy minden összejött, együtt álltak a csillagok. Szóval egy színésznőnek sem gond ma már a gyerekszülés? Nem, persze hogy nem. De azért örültem neki, hogy áprilisban lettem terhes, így amikor májusban befejeztük az évadot, átadhattam magam a babavárásnak. Izgultam, óvtam, hogy mi történik vele, amikor színpadon vagyok, amikor játszom. Jó volt, hogy nagyrészt nyáron voltam terhes, nem kezdtem új évadot, nem kellett dolgoznom. Azt hiszem, ez látszik is Ádámon, olyan mosolygós, nyugodt gyerek. Hogy alakult a visszatérés a színpadra? Ádám januárban született, sokáig nem is akartam vállalni semmit. Aztán szeptemberben jött egy premierlehetőség, egy jó szerep, Tolsztoj Az élő holttest című darabjában az egyik főszerep. Addigra már a gyerek nyolc hónapos lett, úgyhogy belevágtam. Mennyire volt nehéz elszakadni nyolc hónapnyi szoros együtt- lét után? Nagyon. Az első pár hétben sokat aggódtam, szinte percenként telefonáltam haza. De aztán megnyugodtam, mert Ádám nálam sokkal jobban vette a változást, és én is átálltam az új rendre. De azért a premier előtt már nagyon belefáradtam a napi két próbába. A két próba között lévő három órában hiába voltam otthon, valahogy nem tudtam magam átadni rendesen az együttlétnek, ezért örültem, hogy vége a próbaidőszaknak, és az előadásokkal egy lazább periódus következik. Mostanra nagyon-nagyon jó, havonta négyszer játszom ezt a darabot a Budapest Kamaraszínházban, közben néha kicsi szinkron, kicsi rádió, csinálok is valamit, de közben mégis Ádámmal vagyok; utólag örülök, hogy elvállaltam ezt a szerepet. Mindkettőnknek jó így, elégedettebb anya vagyok, ha kicsit dolgozhatok. Ki vigyáz rá, ha dolgozik? Mamám éppen nem próbált, amikor én elkezdtem, úgyhogy délelőtt ó volt a gyerekkel. Ha anyu mégis forgatna, találtam egy nagyon helyes nénit, aki jól bevált, vele van Ádám napközben, ha el kell jönnöm valamiért. Délután meg este pedig a féljem veszi át a vigyá- zást, amíg játszom. Ennek kifejezetten örülök is, hogy néha kettesben maradnak. A féljem mindent úgy csinál ilyenkor, ahogy ő szeretné, ő eteti, ő fürdeti, vannak kis rituálék, és látom, hogy ez a gyereknek és a neki is nagyon jót tesz. Ha otthon voltam, szinte semmit nem mert csinálni - így, hogy muszáj neki, remekül megbirkózik a feladattal. Hogy tervezi a továbbiakat, gyerek vagy karrier? Mindkettő érdekel. Ezen már néha gondolkodom; most azt mondom, legyen Ádám olyan háromnégy éves, de még ne iskolás, amikor nekiállunk a kistestvérnek. Ez persze attól is függ, hogyan alakulnak a színházban a dolgok. Jöhet egy jó szerep. A színészi pályán nehéz tervezni, évadról évadra alakul minden. Ez az évad még biztos ilyen babázós, jövőre nem tudom, akarom-e, hogy Ádám menjen esetleg bölcsődébe. Mennyire korai, mennyire igényli, már most nagyon szeret gyerektársaságban lenni. Talán inkább egy környékbeli kis létszámú családi napközibe vinném, az valahogy szimpatikusabb, mint egy nagy intézmény. Tulajdonképpen nincsenek semmivel kapcsolatban határozott terveim, majd kiderül, hogy alakulnak a dolgok. Ön szerint az anyaság változtatott valamit a színészi technikáján? Érdekes, mert a mostani szerepemben is anyát játszom, a végén még terhes is vagyok. Nem tudom, kívülről mennyire látszik, az biztos, hogy az emberben átértékelődik minden, eltolódnak a hangsúlyok. Egy premier régen merő görcs volt, mit szólnak, mit írnak. Persze most is fontos, de utána hazamegyek, ott a féljem, ott a gyerek, ők az igazi lényeg. Boldog vagyok, na. Amikor Ádámot várta, fiút vagy lányt szeretett volna? A féljem nagyon örült a fiúnak, ezt én nem is tudtam, hogy ez ilyen fontos a férfiaknak. Én meg valahogy megéreztem, hogy fiam lesz. Most meg úgy vagyok, hogy olyan jó lenne egy kislány. Ha meg nem jön össze másodikra a kislány, akkor talán harmadikra. Már harmadikról is szó van? Egyelőre csak akkor, ha a második is fiú lesz, de én úgy érzem, elbírnám. Annyira nincs gond Ádámmal, persze most nehezebb egy kicsit, feláll, lassan elindul, de megbirkózunk majd ezzel is. Ezek szerint ön nem szeretett egyke lenni? Nem, nagyon nem. Persze nem is voltam igazán az, mert anyu részéről nem volt testvérem, de apu oldalán meg van két jóval fiatalabb testvérem, és rengeteg unokatestvérem, hatalmas a család. Én voltam a legidősebb, imádtam velük babázni, az összes kisebbet pelen- káztam, játszottam velük, talán ezért is annyira automatikus nekem műiden egy gyereknél. így alakult, hogy bár félig egyke vagyok, de közben mégis nagycsaládban nőttem fel, és nagycsaládra vágyom magam körül most is. (o-o) Portugáliai kirándulás is része volt a sűrű nyári programnak - habár nagycsaládosok kirándulása volt, ezúttal kisgyerekek nélkül utaztak Mi újság veled, Máncse? GAÁL LÁSZLÓ Pered. Mozgalmas időszakot tudhat maga mögött a Mátyusföldi Nagycsaládosok Egyesülete (Máncse): végre sikerült megvalósítaniuk a régóta tervezett lisszaboni utazást, amellyel egy portugáliai családszervezet meghívásának tettek eleget. A szervezet elnöke a lisszaboni Fernando Castro - ő és felesége, Maria fogadta a társaságot a portugál fővárosban. A Castro házaspárnak 14 gyereke van, közülük ötöt örökbe fogadtak. A mátyusföldiek két napot töltöttek a fő búcsú idején Fatimában. Lisszabonban megtapasztalták, hogy a város egyik felében több mint tíz fokkal alacsonyabb a hőmérséklet, mint a másikban; a várost egy hegység osztja ketté, az egyik felében trópusi éghajlat van, az óceán felőli oldalon azonban a légáramlatok nem engedik ennyire felforrósodni a levegőt. Az egész országban itt a legkellemesebb az éghajlat. Megtekintették a kated- rálist, az egykori vüágkiállítás központját, a kontinens leghosszabb hídját, a két leghíresebb portugál futballcsapat, a Benfica és a Sporting futballstadionját, és voltak Európa legnyugatibb csücskében is. Habár nagycsaládosok kirándulása volt, ezúttal kisgyerekek nélkül utaztak. De már tervezik, hogy legközelebb gyerekestől találkoznak: ezúttal a mátyusföldiek hívták meg a portugálokat. Hazafelé a Földközi-tenger partján tartottak pihenőt
