Új Szó, 2006. november (59. évfolyam, 252-275. szám)
2006-11-10 / 259. szám, péntek
www.ujszo.com UJ SZÓ 2006. NOVEMBER 10. Közélet 3 Nem verték nagy dobra a rendeletet; ha nincs „karnyújtásnyira" a védőöltözet, vagy nem viseljük, ha kell, 2000 koronára bírságolhatnak Már most is kötelező a láthatósági mellény Pozsony. Mégiscsak kötelező a fényvisszaverő mellény használata. Törvény nem írja elő, de a gyermekülésekhez hasonlóan ezt is rendeletbe foglalták. Jogászok szerint ez nem standard megoldás, a járművezetők kötelezettségeit nem a kormánynak, hanem a parlamentnek kellene megszabnia, de nincs értelme erről vitatkozni az igazoltató rendőrökkel, érdemesebb beszerezni a mellényt. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Az előző megbízatási időszakban a belügyminisztérium átfogó törvénymódosítást szorgalmazott, mely a közlekedési szabályok és a büntetések szigorításán kívül az utasok biztonságát célzó elemekkel is számolt. Pontosítani akarták a gépjárművek kötelező felszerelését, például az elsősegélynyújtó doboz tartalmát és a fényvisszaverő csíkokkal ellátott láthatósági mellény kötelező használatát. Javasolták a gyer: mekülések törvénybe iktatását is, de mindegyik indítvány megbukott. Az üzletláncok mindenesetre kihasználták a parlamentből érkezett kusza információkat, s A gépjármű kötelező felszerelése ♦ biztosítékkészlet ♦ izzókészlet, valamint az izzók kicseréléséhez szükséges eszköz ♦ kézi emelő - a jármű súlyának megfelelő ♦ szerelőkulcs ♦ pótkerék ♦ elsősegélydoboz ♦ elakadásjelző háromszög ♦ vontatókötél ♦ fényvisszaverő mellény - a sofőr ülésétől kéznyújtásra kell elhelyezni mentum novemberben lépett hatályba, de ezúttal nem verték nagy dobra. Korábban a képviselők sokat vitatkoztak a mellény színéről és arról, az autóban hol kelljen tárolni. Egyesek szerint elég, ha a csomagtartóban van, mások viszont azzal érveltek: ha községen kívül elromlik a kocsi, vagy más okból leáll az út szélén, a sofőrnek már abban félrevezető reklámokkal azt az érzetet keltették, hogy a képviselők már bólintottak a változtatásra, s kedvezményes árakon kínálták a mellényeket, az egészségügyi felszerelést és a gyereküléseket. Viszonylag olcsón lehetett beszerezni. Miután kiderült, hogy sem ezek, sem a téli gumi használata nem kötelező, az érdeklődés alábbhagyott. Az Európai Unió tagállamaiban azonban már szinte mindenhol bevezették, s ha valamelyik hiányzik, magas büntetést szabhatnak ki. Májustól életbe lépett a gyermekülést előíró uniós irányelv, ezért Szlovákiának is mindenképpen a jog rendjébe kellett iktatnia, el- lenkező esetben nemzetközi szankciók fenyegettek volna. A gyermekülést nem törvénymódosítás, csak miniszteri rendelet formájában tették kötelezővé. Jogászok szerint ha valaki alkotmánybírósághoz fordulna, a taláros testület akár hatályon kívül helyezhetné a rendeletet, jelenleg azonban a rendőrök eszerint járnak el. A Fico-kabinet úgy döntött, a fényvisszaverő mellényt is kötelezővé teszi, ugyancsak rendelettel, közlekedési minisztérium műhelyéből származó do- kuPOLIO Kiszabható büntetések ♦ 2000 korona - nincs érvényes forgalmi engedély, nem teljes a jármű kötelező felszerelése ♦ 5-10 ezer korona - a meghatározott időn belül az autót nem vitte el műszaki és emissziós vizsgára ♦ 50-100 ezer korona - ha valaki engedély nélkül végzi el a műszaki vagy emissziós vizsgát ♦ 200-500 ezer korona - a gyártót vagy a forgalmazót ennyire büntethetik, ha nem engedélyezett típusú kocsi esetében kiállítja a bejegyzésről szóló igazolást. valamint Szlovákiában ^ nem engedélyezett alkatrészt dob piacra ___ Sz inte az egész unióban kötelező a láthatósági mellény * kell kiszállnia, ezért a keze ügyében kell lennie. A miniszteri rendelet az utóbbi állásponttal azonosult, vagyis olyan helyen kell tartani, hogy a sofőr könnyen hozzáférjen, még az autóban felvehesse. A pontos színt azonban nem határozták meg. Ez uniós tagországonként változhat. A 471-es számú EU-s előírás ugyanis nem mondja ki, pontosan hogyan kell kinéznie, de a boltokban a klasszikus narancssárga, zöld, piros és sárga kapható, a lényeg: legalább két, de inkább több fényvisszaverő csík legyen rajta. Ára 100 és 200 korona között mozog - attól függően, hogy piacon, nagy üzletláncban vagy benzinkútnál vesszük-e meg. Az 578/2006. számú rendeletből nem derül ki, a kocsiban hány mellénynek kell lennie, s elég-e, ha csak a sofőr viseli. A legtöbb ország ezt nem szabályozza, Spanyolország és Portugália kivételével. Ott mindenkinek, aki kiszáll az autóból, viselnie kell. Akinek nem jut mellény, annak bent kell maradnia. Ellenkező esetben 30-40 eurós büntetés fenyeget. Ausztriában 36 eu- rót számláznak, nálunk a helyszíni bírság 2000 korona. Az autóbuszokban is kell lennie fényvisszaverő mellénynek, s ha elromlik a jármű, az utasoknak nem szabadna kiszállniuk. Ha mégsem maradnak bent, akkor az úttesttől minél távolabb, biztonságos helyen kellene tartózkodniuk, (sza) Az elsősegélydoboz tartalma ♦ 2-5 darab 7,5 cm szélességű, vízhatlan fásli ♦ 1 darab, 40-50 ml-es üvegben fertőtlenítő oldat ♦ 1 darab, a szájból szájba lélegeztetéshez szükséges kendő ♦ 1 darab hőálló fólia ♦ 2 darab háromszögletű kendő ♦ 1 pár gumikesztyű ♦ 1 darab 0,12 mm vastagságú fólíakendő ♦ 1 darab sima tapasz ♦ 3-4 darab egyszerű fásli ♦ 1 darab, 5 m hosszú, 10 cm szélességű steril fásli ♦ 2 darab, 5m hosszú, 6 cm szélességű steril fásli ♦ 1 darab rugalmas pólya ♦ 10 darab párnás tapasz ♦ 1 darab rozsdamentes olló ♦ 4 darab biztosítótű (TAS R/A P-felvéte I) Lakott helyen újra lassabban Pozsony. Belátható időn belül döntés születik arról, hogy lakott területen nem 60, hanem 50 km/h lesz a megengedett legnagyobb sebesség. Az óránkénti 50 kilométert Szlovákián és Lettországon kívül már az Európai Unió összes tagállamában bevezették. Statisztikai adatok igazolják, hogy ahol lassult a forgalom, jelentősen csökkent a balesetek száma. „Tizenöt százalékkal történt kevesebb halálos kimenetelű szerencsétlenség. A gyalogosok 45 százaléka nem éli túl, ha egy autó 50 kilométeres sebességgel üti el, hatvan kilométernél már 84 százalékuk hal meg” - magyarázta Stefan Pristas, a közlekedési minisztérium munkatársa. Szerinte az intézkedés a környezetre is kedvező hatással lesz, mivel lényegesen kevesebb kipufogógáz kerül a levegőbe. Közúti balesetben tavaly 560 gyalogos vesztette életét, 2006. szeptember 30- áig csaknem 400 ember halt meg. A szerencsétlenségek többsége lakott helyen történik. „A féktávolságban is jelentős különbség van. A kisebb sebesség sokkal biztonságosabb” - vélekedik Ján Packa országos rendőrfőkapitány. Juraj Smrecan, az autóklub elnöke szerint nem biztos, hogy a sebességkorlátozás hatásos lesz. Érdekes példának szolgál Csehország, ahol a községekben már néhány éve 50 kilométeres sebesség a megengedett, az éves statisztikai mutatók szerint viszont mégis több halálos kimenetelű baleset történik, mint nálunk. Szlovákiában néhány évvel ezelőtt érvényes volt az „ötvenes”, később azonban ismét bevezették a 60 km/h. Értesüléseink szerint a sebesség- korlátozás szigorításáról szóló rendelet már 2007 első felében hatályba lép. (dem, ú) Lelépünk a gázpedálról (Somogyi Tibor felvétele) Péntek 3710° Nyugatról hideg levegő áramlik a térségbe, jobbára felhős idővel számolhatunk. Főként északon hózáporok is előfordulhatnak. Szombat A térképen a legmagasabb nappali hőmérsékleteket tüntettük fel. VÁROSOK MA HOLNAP HOLNAPUTÁN Pozsony jobbára felhős ég 4” 10" jobbára felhős ég 1” 7" esős Idő 5” 9“ Nyitra jobbára felhős ég 3" 9" jobbára felhős ég 1" 6" esős Idő 4" 9" Dunaszerdahely kevés telhő 4" 9“ jobbára felhős ég 1“ 7" jobbéra esős Idő 4" 8" Komárom kevés felhő 4" 10” jobbára felhős ég 0" 7” esős Idő 3" 8" Ipolyság jobbáratelhős ég 2" 9" jobbára felhős ég 0“ 6’ záporok 3" 7" Rimaszombat felhős ég 3" 7" felhőség-3" 4" nincs adat Kassa felhős ég 3" 6" jobbára felhős ég-1" 3" esős Idő 2" 6" Klrályhelmec jobbára felhős ég 2" 7’ jobbára telhős ég-2“ 3" nincs adat Besztercebánya sok felhő 3" 7" jobbára telhős ég-4’ 6” esős Idő 0" 3" Poprád hőzáporok 1" 3" jobbára telhős ég-5° 3* esős Idő-1“ 2“ . ........ . ............................^...... A víz és a levegő hőmérséklete egyes üdülőhelyeken Almeria 20720° Málta 21722° Ciprus 22720° Riminl 17716° Costa Brava 20720° Split 18715° Kréta 20718° Várna 15711° Mallorca 21723° Velence 18715° Többnyire felhős marad az ég, a nap folyamán megnövekszik a felhőzet és csapadékra is számíthatunk. Szél: D, j 5-15 km/h Vasárnap Borongós, esős idő várható, a hegyekben állandósul a havazás. I Szél: NY- 10-30 km/h Hétfő Csak elvétve derül ki az ég, sok helyütt havazhat Is. Az erős szél az alakon hófúvásokat képezhet. Szél: NY 10-30 km/h 2006. november 10., 12:00 A levegő hómerseklete A hőmérsékletek Celsius-fokban vannak megadva cmjnEM szél .a. melegfront n ciklon. Pozsony 06.52 Pozsony 16.19 Pozsony: 295 változatlan hidegfront ^ okklúziós front v anticiklon Besztercebánya 06.45 Besztercebánya 16.12 Komárom 205 árad Készíti az SHMÚ Kassa 06.36 Kassa 16.03 Párkány: 120 árad