Új Szó, 2006. november (59. évfolyam, 252-275. szám)
2006-11-08 / 257. szám, szerda
6 Fókuszban: a nyugdíjkorhatár ÚJ SZÓ 2006. NOVEMBER 8. www.ujszo.com A kérvényezőnek legalább 10 ledolgozott éve legyen A korkedvezmény és ami mögötte van ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS A nők esetében jelentősen hosszabb az átmeneti időszak A szükséges stabilizáció (Képarchívum) Pozsony. A nyugdíjkorhatárt ugyan mindenki számára 62 évben egységesítette a nyugdíjtörvény, de lehetővé tette azt is, hogy korengedménnyel vonuljanak nyugdíjba azok, akik teljesítenek bizonyos előírt feltételeket. Alap- feltétel, hogy a kérvényezőnek legalább 10 beszámítható, ledolgozott évének kell lennie. Az évek száma természetesen töredékévekből is összejöhet. A másik feltétel, hogy a kiszámított nyugdíj összege nem lehet alacsonyabb a létminimum 1,2-szeresénél. Ez utóbbi feltétel biztosítékot ad arra, hogy a nyugdíj összege nem csúszik a létminimum alá, vagyis a nyugdíjas nem szorul majd szociális támogatásra. A létminimum összege minden évben július 1- jétől emelkedik, jelenleg 4980 korona, vagyis a minimális nyugdíj összege nem lehet alacsonyabb 5976 koronánál. Figyelembe kell azonban venni azt is, hogy a korkedvezményes nyugdíj összegét a nyugdíjkorhatárig hátralévő időszak hossza alapján csökkentik - minden 30 nap után 0,5 százalékkal. A fél százalékot levonják a megkezdett 30 nap után is, így egy teljes évért 6,5 százalékot von le a Szociális Biztosító a nyugdíj valós összegéből. A jogszabály ugyanakkor bizonyos kedvezményeket is tartalmaz: a valósnál rövidebb időszak alapján vonják le a fél százalékokat azoknak, akiknek jár a munkanélküli segély. Hat hónapos kedvezményre számíthatnak azok, akik lemondanak a munka- nélküli segélyről, ha a megelőző négy évben legalább 3 évig volt társadalombiztosításuk (vagyis ennyit ledolgoztak). Augusztusban módosult a nyugdíjtörvény, így már évente legfeljebb kétszer lehet kérvényezni a korkedvezményes nyugdíjat. Sokan ugyanis tesztelték a Szociális Biztosítót: amint megkapták az elutasító választ korábbi kérvényükre, újat adtak be, amivel jelentősen nehezítették az intézmény munkáját. Az augusztusban életbe lépett változás még egy ponton szigorította a korkedvezményes nyugdíj megítélését. Augusztus 1-jéig egy évvel rövidítette a nyugdíjkorhatárig hátralévő időszakot az, ha a munkáját elvesztett kérvényező legalább 7 évig folyamatosan fizette a társadalombiztosítási járulékot. (lpj) Pozsony. A nyugdíjrendszer átalakításának egyik oka annak fenntarthatatlansága volt, az előrejelzések szerint két évtized múlva hiánya elérte volna a bruttó nemzeti össztermék 2 százalékát, majd fokozatosan 5,5 százalékig emelkedett volna. LAJOS P. JÁNOS Ennek egyik oka, hogy egyre tovább élünk, és egyre kevesebb gyermek születik. A stabilizáló intézkedések egyike volt a nyugdíj- korhatár 62 évre emelése, mégpedig egységesen. Az intézkedés súlyosabban érintette a nőket, mivel közülük legtöbben 55 vagy ennél is fiatalabb korban mentek nyugdíjba - a gyermekeik számának függvényében. A korhatár emelkedése fokozatos volt, a nők és férfiak esetében is azonos gyorsasággal történik, évfolyamonként 9 hónappal emelkedik a nyugdíjhoz szükséges életkor. Az egységesülés a férfiak esetében már jövőre befejeződik, mivel csak két évet kellett áthidalni, vagyis 2007 júniusa után már minden férfi egységesen, 62 éves korban vonul nyugdíjba. Sokaknak éveket kell ráhúzniuk A nők esetében azonban jóval hosszabb az átmeneti időszak, még 2023-ban is lesznek olyanok, akik 62 éves koruk előtt mehetnek nyugdíjba. Ők azok az öt- vagy többgyermekes anyák, akik 1961- ben születtek. A 2003 decemberéig érvényes szabályozás szerint csak 53 éves korukig kellett volna dolgozniuk, vagyis már 2014-ben nyugdíjaztathatták volna magukat, a változás miatt azonban 8 évet és 3 hónapot „rá kell húzniuk”, így csak 2023 márciusában érik el a szükséges kort. Az Európai Unió régi tagállamaiban a 62 éves nyugdíjkorhatár egyáltalán nem ritkaság, sőt alacsonynak számít, sok országban ugyanis már 65 évre emelték azt. Az ottani nyugellátó rendszerek a szlovákiai rendszerhez hasonló problémákkal küzdenek, ott is jellemző a társadalom elöregedése. Nem kizárt, hogy a 62 éves kor nálunk sem végleges, a következő évtizedben azonban várhatóan már nem emelnek. A nyugdíjrendszer hiánya ugyan a korhatár emelésével, a reform megvalósításával sem szűnik meg rövid távon - az előrejelzések szerint csak 2060 után lesz többlete -, de legalább viszonylag alacsony értéken marad, egyeden évben sem haladja majd meg a nemzeti össztermék 0,5-06 százalékát. Gyorsabban befejeződött A férfiak korhatára A fokozatos korhatár-emelkedés a férfiak esetében sokkal gyorsabban befejeződött, mivel ők 2003-ig egységesen, 60 éves korban mentek nyugdíjba. Ez a korhatár vonatkozott az 1943-ban vagy előtte született férfiakra. A korhatár két évvel, 62 évre emelkedett, de fokozatosan, évfolyamonként 9 hónappal. A két érintett évfolyam az 1944-es és az 1945-ös volt. Az 1944-ben születettek 60 év és küenc hónapos korukban, az 1945-ösök, 61 év hat hónapos korukban mehettek-me- hetnek nyugdíjba. Az említett két évben születettek többsége már elérte a szükséges életkort; kivételt képeznek azok, akik 1945 májusában és később születtek. Ők fokozatosan, idén novembertől jövő év júniusáig töltik be a nyugdíjkorhatárt. Az 1946-os és idősebb korosztályok már egységesen, 62 éves korban mennek nyugdíjba, (lpj) (Képarchívum) Hogyan emelkedik a nyugdíjkorhatár a nők esetében? a születés hónapja jan. febr. márc. ápr. máj. jún. júl. aug. szept. okt. nov. dec. születés éve gyermekek száma melyik évben ment volna nyugdíjba? mennyivel kell tovább dolgoznia? a nyugdíjkorhatár elérésének dátuma - hónap/év 1948 0 2005MÍ 1 é., 6 h. 07/06 08/06 09/06 10/06 11/06 12/06 01/07 02/07 03/07 04/07 05/07 06/07 1949 0 2006 2 é„ 3 h. 04/08 05/08 06/08 07/08 08/08 09/08 10/08 11/08 12/08 01/09 02/09 03/09 1 2005 1 é.,6h. 07/06 08/06 09/06 10/06 11/06 12/06 01/07 02/07 03/07 04/07 05/07 06/07 1950 0 2007 3 é. 01/10 02/10 03/10 04/10 05/10 06/10 07/10 08/10 09/10 10/10 11/10 12/10 1 2006 2 é„ 3 h. 04/08 05/08 06/08 07/08 08/08 09/08 10/08 11/08 12/08 01/09 02/09 03/09 2 2005 1 é., 6 h. 07/06 08/06 09/06 10/06 11/06 12/06 01/07 02/07 03/07 04/07 05/07 06/07 1951 0 2008 3é.,9h. 10/11 11/11 12/11 01/12 02/12 03/12 04/12 05/12 06/12 07/12 08/12 09/12 1 2007 3 é. 01/10 02/10 03/10 04/10 05/10 06/10 07/10 08/10 09/10 10/10 11/10 12/10 2 2006 2é.,3h. 04/08 05/08 06/08 07/08 08/08 09/08 10/08 11/08 12/08 01/09 02/09 03/09 3-4 2005 1 é„ 6 h. 07/06 08/06 09/06 10/06 11/06 12/06 01/07 02/07 03/07 04/07 05/07 06/07 1952 0 2009 4é.,6h. 07/13 08/13 09/13 10/13 11/13 12/13 01/14 02/14 03/14 04/14 05/14 06/14 1 2008 3 é„ 9 h. 10/11 11/11 12/11 01/12 02/12 03/12 04/12 05/12 06/12 07/12 08/12 09/12 ■MM 2007 3é. 01/10 02/10 03/10 04/10 05/10 06/10 07/10 08/10 09/10 10/10 11/10 12/10 3-4 2006 2é.,3h. 04/08 05/08 06/08 07/08 08/08 09/08 10/08 11/08 12/08 01/09 02/09 03/09 5 vagy több 2005 1 é.,6h. 07/06 08/06 09/06 10/06 11/06 12/06 01/07 02/07 03/07 04/07 05/07 06/07 1953 1 2009 4é.,6h. 07/13 08/13 09/13 10/13 11/13 12/13 01/14 02/14 03/14 04/14 05/14 06/14 2 2008 3é.,9h. 10/11 11/11 12/11 01/12 02/12 03/12 04/12 05/12 06/12 07/12 08/12 09/12 3-4 2007 3 é. 01/10 02/10 03/10 04/10 05/10 06/10 07/10 08/10 09/10 10/10 11/10 12/10 5 vagy több 2006 2 é„ 3 h. 04/08 05/08 06/08 07/08 08/08 09/08 10/08 11/08 12/08 01/09 02/09 03/09 1954 1 2010 ' 5é.,3h. 04/15 05/15 06/15 07/15 08/15 09/15 10/15 11/15 12/15 01/16 02/16 03/16 MMNM 2009 4é.,6h. 07/13 08/13 09/13 10/13 11/13 12/13 01/14 02/14 03/14 04/14 05/14 06/14 3-4 2008 3é.,9h. 10/11 11/11 12/11 01/12 02/12 03/12 04/12 05/12 06/12 07/12 08/12 09/12 5 vagy több 2007 3 é. 01/10 02/10 03/10 04/10 05/10 06/10 07/10 08/10 09/10 10/10 11/10 12/10 1955 2 2010 5 é., 3 h. 04/15 05/15 06/15 07/15 08/15 09/15 10/15 11/15 12/15 01/16 02/16 03/16 3-4 2009 4 é., 6 h. 07/13 08/13 09/13 10/13 11/13 12/13 01/14 02/14 03/14 04/14 05/14 06/14 5 vagy több 2008 3 é„ 9 h. 10/11 11/11 12/11 01/12 02/12 03/12 04/12 05/12 06/12 07/12 08/12 09/12 1956 2 2011 6 é. 01/17 02/17 03/17 04/17 05/17 06/17 07/17 08/17 09/17 10/17 11/17 12/17 3-4 2010 5 é„ 3 h. 04/15 05/15 06/15 07/15 08/15 09/15 10/15 11/15 12/15 01/16 02/16 03/16 5 vagy több 2009 4 é„ 6 h. 07/13 08/13 09/13 10/13 11/13 12/13 01/14 02/14 03/14 04/14 05/14 06/14 1957 2 2012 6é.,9h. 10/18 11/18 12/18 01/19 02/19 03/19 04/19 05/19 06/19 07/19 08/19 09/19 3-4 2011 6é. 01/17 02/17 03/17 04/17 05/17 06/17 07/17 08/17 09/17 10/17 11/17 12/17 5 vagy több 2010 5é.,3h. 04/15 05/15 06/15 07/15 08/15 09/15 10/15 11/15 12/15 01/16 02/16 03/16 1958 3-4 2012 6é., 9 h. 10/18 11/18 12/18 01/19 02/19 03/19 04/19 05/19 06/19 07/19 08/19 09/19 5 vagy több 2011 6 é. 01/17 02/17 03/17 04/17 05/17 06/17 07/17 08/17 09/17 10/17 11/17 12/17 1959 3-4 2013 7é.,6h. 07/20 08/20 09/20 10/20 11/20 12/20 01/21 02/21 03/21 04/21 05/21 06/21 5 vagy több 2012 6é.,9h. 10/18 11/18 12/18 01/19 02/19 03/19 04/19 05/19 06/19 07/19 08/19 09/19 1960 5 vagy több 2013 7é.,6h. 07/20 08/20 09/20 10/20 11/20 12/20 01/21 02/21 03/21 04/21 05/21 06/21 1961 5 vagy több 2014 8é.,3h. 04/22 05/22 06/22 07/22 08/22 09/22 10/22 11/22 12/22 01/23 02/23 03/23 Magyarázat A fenti táblázat a nő születési éve és hónapja, valamint a felnevelt gyermekeinek száma alapján mutatja, hogy mikor melyik év melyik hónapjában tölti be a nyugdíjkorhatárt. Az 1946-ban és korábban született nők a gyermekeik számától függetlenül már betöltötték a nyugdíjkorhatárt, az 1962-ben vagy később született nők pedig a gyermekeik számától függetlenül 62 éves korban mennek nyugdíjba. A köztes évfolyamokra (1947-1961) vonatkozó nyugdíjkorhatárt befolyásolja a gyermekek száma, és az is, hogy mikor született a biztosított - ezek az évfolyamok szerepelnek a fenti táblázatban. Az 1947 és 1950 közti évfolyamok esetében vannak olyan nők, akik már elérték a nyugdíjkorhatárt, ezért nem szerepelnek a táblázatban. (Például az 1947-es évfolyamból már minden nő nyugdíjas korú, kivéve azokat, akiknek nincs gyerekük, az 1948-as évfolyamból a két- vagy többgyerekes anyák már betöltötték a nyugdíjkorhatárt stb.) A táblázat használata: ♦ 1. példa: Kétgyermekes anya, a születés dátuma: 1950. november A születési év alapján megkeressük a megfelelő sort. Az anya születési éve 1950 (első oszlop), és két gyermeke van (második oszlop), így a régi, 2003 decemberéig érvényes szabályozás szerint 55 éves korában, 2005-ben (3. oszlop) ment volna nyugdíjba. A jelenleg érvényes törvény értelmében egy év hat hónappal később tölti be a nyugdíjkorhatárt, vagyis csak 56 és fél éves korában. Novemberben született, így a november hónap alatti oszlop szerint megállapíthatjuk, hogy a nyugdíjkorhatárt (05/07:05-hónap, 07-év) 2007 májusában tölti be. ♦ 2. példa: Háromgyermekes anya, a születés dátuma: 1955. november Az anya születési éve 1955 (első oszlop), és három gyermeke van (második oszlop - 3-4 gyermek), így a régi, 2003 decemberéig érvényes szabályozás szerint 54 éves korában, 2009-ben (3. oszlop) ment volna nyugdíjba. A jelenleg érvényes törvény értelmében négy év hat hónappal később tölti be a nyugdíjkorhatárt, vagyis csak 58 és fél éves korában. Novemberben született, így a november hónap alatti oszlop szerint megállapíthatjuk, hogy a nyugdíjkorhatárt (05/14: 05-hónap, 14-év) 2014 májusában tölti be.