Új Szó, 2006. október (59. évfolyam, 227-251. szám)
2006-10-05 / 229. szám, csütörtök
ISKOLA UTCA 2006. október 5., csütörtök 3. évfolyam 34. szám A gyerekeknek kifejezetten jót tesz a terhelés Különórák tévé helyett ÖSSZEFOGLALÓ Az Új Szó is szerepet vállalt abban, hogy teret biztosítson a tehetséges diákmunkák bemutatására Német projekt a legjobbaknak A rendezvény lehetővé tette a német, lengyel, szlovák, magyar, cseh és szlovén tanároknak a tapasztalatcserét Különóra matekból, felkészítő angolból, tánc-, és zeneórák, sport. Nem lesz ez túl sok? - aggódik a legtöbb szülő. Nos, egy friss amerikai tanulmány szerint a gyerekeknek kifejezetten jót tesz a terhelés. A kilencéves illinoisi Bianca Oviedo roppant elfoglalt kis hölgy: iskola után heti háromszor ritmikus sportgimnasztikára jár, három órát balettozik, és fél órát zongorázik. „Ha ezek nem lennének, valószínűleg tévét nézne, vagy játszana a számítógépen” - mondta édesanyja a Newsweek- nek. Ó hisz abban, hogy kislánya csak nyerhet ezekkel a különórákkal, hiszen nem csak rengeteg új dolgot tanul, de megtanul koncentrálni, és új barátokat is szerez. Szorgalmasoké a világ Oviedo anyuka igazát támasztja alá az amerikai Gyermekek Fejlődését Kutató Társaság által a közelmúltban publikált kutatás, amelyből kiderül: igen kevés a valóban leterhelt gyermek az Egyesült Államokban. Az 5 és 18 év közötti lurkók 40%-a semmüyen különórán nem vesz részt, egy átlagos gyerek csupán öt órát tölt egy héten külön foglalkozásokon, és csupán 3-6%-uk tölt 20 órát iskolán kívüli aktív tevékenységgel. A legtöbb kisgyermek tehát közel sem leterhelt, legtöbbjük tévénézéssel vagy játékkal tölti a szabadidejét. Azoknak pedig, akik pedig különösen szorgalmasak, szintén jó hírrel szolgál a kutatás: ugyanis minél több, különböző típusú foglalkozáson vesznek részt, annál jobban szerepelnek az élet egyéb területein - iskolai megmérettetéseken, és a pszichológiai teszteken egyaránt. A másik oldal A dolgozat azonban nem ingatta meg azon szakértőket, akik a túlterhelés ellen emelték fel szavukat. Azt állítják, hogy a gyerekek valójában túlterheltebbek - és ezáltal stresszesebbek is -, mint azt a számok mutatják. „Ez egy tökéletes példa arra, hogy a kutatók rendszerint a puszta számadatokat állítják szembe az élettel - ez esetben rengeteg szülő és család tapasztalatával” - mondja William Doherty, a Minnesotai Egyetem családügyekkel foglalkozó professzora. Álvin Rosenfeld pedig, a Túlterhelt gyermek című könyv társszerzője, pedig biztos abban, hogy, „ha az emberek megfogadják a kutatók tanácsát, és még több terhet pakolnak a gyermekeikre, annak igen káros következményei lesznek.” Dacára a számos kétkedőnek, egy biztos: az új kutatási adatok birtokában újabb lépést tehetünk afelé, hogy megértsük végre: mi a legjobb a gyerekeknek - így az írás. Ami a legfontosabb: teljesen mindegy, mit mutatnak a számok - minden gyerek más, mindnyájan különböző habitussal, terhelhetőséggel, érdeklődési körrel bírnak. Ezt kell a szülőknek alaposan megvizsgálniuk, és a gyerek életével kapcsolatos döntései során mindig szem előtt tartaniuk, (n, o) Múlt héten tartotta Lipcsében az IZOP módszertani intézet azt a tanári konferenciát, melyen több szlovákiai pedagógus is képviselte oktatási intézményét. A találkozó témája a lapunk hasábjain is jelenlévő Ifjúság - Iskola - Gazdaság program volt. HORVÁTH ERIKA A Deutsche Bank Alapítványa és az aacheni IZOP módszertani intézet több mint fél évtizede támogatja a tanulók gazdasági ismereteinek bővítését. Az Ifjúság - Iskola - Gazdaság programba negyedik éve a szlovákiai magyar iskolák is bekapcsolódhatnak, hiszen az Új Szó hasábjain havonta egy alkalommal jelentetjük meg cikkeiket a régiójukat érintő gazdasági témákról. Résztvevők A 2005/2007-es Európai Párbeszéd elnevezésű kétéves projektben ezúttal két hazai magyar oktatási intézmény vesz részt, a galántai Kodály Zoltán Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium, valamint a Dunaszerdahelyi Magyar Tannyelvű Középfokú Szakmunkásképző Magániskola. Azok a diákok, akik bekapcsolódnak ebbe a nemzetközi projektbe, egy szakdolgozatot írnak olyan témáról, amely közvetlenül érinti őket, ezenkívül az alapítványjelentős összeggel támogatja az iskolák közti kapcsolatokat és látogatásokat is. A programban hat ország vesz részt: Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Magyarország, Szlovénia és Németország. Huszonhárom napilap, köztük az Új Szó is szerepet vállalt abban, hogy teret biztosítson a tehetséges diákoknak munkájuk bemutatására. Csak a legeredményesebbek vehetnek részt Christian Stronk, a Deutsche Bank Alapítvány vezető munkatársa a rendezvényen elmondta, az Ifjúság - Iskola - Gazdaság egy olyan elitprojekt, amiben csak a legjobbak vehetnek részt, mégpedig 25 német és 25 közép-európai iskola. Dr. Silke Dreger, az IZOP módszertani intézet munkatársa a találkozón elmondta, a kétéves projekt során a fiatalok sor érdekes dolgot tanulnak, és az sem elhanyagolandó, hogy most már minden közép-európai oktatási intézménynek van egy német testvériskolája, s ezáltal a tanárok és diákjaik meglátogatják egymást. A Christian Stronk, a Deutsche Bank Alapítvány vezető munkatársa és Silke Dreger, a projektvezető (A szerző felvételei) szakdolgozatok egyik kritériuma, hogy a partneriskolában is anyagot kell gyűjteniük a diákoknak munkájuk megírásához. Erre azért van szükség, hogy a diákok megismeijék, hogyan működik a gazdaság Németországban. Silke Dreger kijelentette, évről évre nő a diákok szakdolgozatainak színvonala. Tapasztalatcsere A rendezvény teret adott a német, lengyel, szlovák, magyar, cseh és szlovén tanároknak a tapasztalatcserére, megbeszélhették, hogyan motiválják tanítványaikat, hogyan dolgoznak a szakmunkán. A találkozón ezenkívül a partnerújságok szerkesztői előadásokat tartottak az újságírásról, a szerkesztésről. Mivel a diákok a projekt időtartama alatt ingyen jutnak hozzá ahhoz a laphoz, amiben havonta egyszer cikkeket közölnek a munkájukból, a pedagógusoknak gyakran ösztönözniük kell tanítványaikat a cikkek megírására. „A mi tanáraink” Az Új Szót a találkozón Herczeg Andrea, a Dunaszerdahelyi Magyar Tannyelvű Középfokú Szakmunkásképző Magániskola tanára, valamint Mészáros Andrea, a galántai Kodály Zoltán Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium pedagógusa képviselte. Herczeg Andrea lapunknak elmondta, diákjai két témán dolgoznak, az egyikben a tetoválás népszerűségét és veszélyeit vizsgálják, a másikban felmérik iskolarendszerünk előnyeit és hátrányait. „A galántai csoport az amatőr zenekarok régióbeli helyzetét vizsgálja, hiszen oktatási intézményünkben hét rockzenekar működik. Szerencsére a diákok olyan témát választottak, amely érinti őket, közel érzik magukhoz, mert a csapat többségéhez nagyon közel áll a zene. A másik dolgozatunk azt a kérdéskört vizsgálja, mit kezdjen magával a fiatal, ha befejezi a gimnáziumot. Ez a téma szintén nagyon érdekes, hiszen az érettségi után mindenki máshol próbál szerencsét. Sokan külföldön tanulnak tovább, mások munkába állnak, családot alapítanak” - mondta Mészáros Andrea. A diákok cikkeiből jövő hét hétfőn közlünk összeállítást a Nagyszünet rovatban. A kisgyermekek közel sem leterheltek, legtöbbjük tévénézéssel vagy játékkal tölti a szabadidejét (Képarchívum) A PSZICHOLÓGUS VÁLASZOL Kövér, ezért magányos A kislányom túlsúlyos, ezért gyakran kicsúfolják az iskolában. Gyakran magába zárkózik, ilyenkor mindig majszolni kezd valamit. Nem tudom, mit tegyek, hogy jobban érezze magát a bőrében. Jelige: Duci Először egy alapos orvosi kivizsgálásra kellene elvinni gyermekét, hogy szakember állapítsa meg, mennyire lépi túl a normát, orvosi szempontból ajánlott-e a diéta, s ha igen, milyen módja. Gyereket nem szabad otthon fogyókúráztatni, mivel fejlődő szervezetről van szó, s ha fontos tápanyagok maradnak ki az étrendjéből, annak később beláthatatlan következményei lehetnek. Lehet, gyermeke nem is annyira túlsúlyos, hogy nincs szüksége drasztikus diétára, orvosi felügyeletre. Az is előfordulhat, hogy anyagcserezavarban szenved, s üyenkor minden diéta kudarcot vall, kár is belefogni. Ebben az esetben orvosi kezelésre van szükség ahhoz, hogy helyreálljon a rend, s a szervezete normálisan működjön. Nem ajánlott állandóan arra figyelmeztetni, hogy mennyire kövér, mert a másik végletbe csaphat át, vagyis mentális anorexiássá válhat, s akkor a kóros soványsággal kellesz megküzdeniük. Sajnos, korunkban nagyon elterjedt lett ez a betegség, s talán még nehezebben gyógyítható, mint a kövérség. Figyeljen oda jobban gyermeke étrendjére, az édesség helyett inDr. Hadas Katalin pszichológus kább gyümölcsöt egyen, ha már mindenáron majszolnia kell valamit. Próbálja meg teljesen kiiktatni étkezéséből a süteményeket, pudingokat, csokoládét, cukorkát, édes kekszeket. A kalóriadús ételek helyett fogyasszon sok zöldséget, s a húsok közül is a halat, baromfit helyezze előtérbe. Evés után, ha lehet, tornázzon egy kicsit, hogy ne ragadjon rá minden elfogyasztott kalória. Ha pedig lehetséges, járjon el valamilyen sportszakkörbe. Ennek akár dupla hasznát is láthatja: hozzásegítené a felesleges kilók leadásához, és sporttársakat, barátokat is szerezhet. Ráadásul, ha sikereket érne el, növekedne az önbizalma, új célokat tűzhetne ki, más szemmel nézhetné saját magát. Az evésnek van egy olyan szimbolikus jelentése is, hogy a szere- tethiányt igyekszik pótolni az ember az evéssel, édességgel kedveskedik saját magának. Lehet, hogy nem is azért zárták ki gyermekét az osztálytársai, saját korosztálya, mert duci, hanem azért lett duci, mert nem tudott megfelelő baráti kapcsolatokat kialakítani, nem tudott alkalmazkodni a nagyobb közösséghez. Csak irigykedni tudott a többiekre, hogy milyen jó közös programjaik vannak, s hogy ő is átélhessen valamilyen örömöt, hát evésnek adta a fejét. Ez egy időre elterelte a figyelmét magányáról, kirekesztettségéről. Problémáját áttette egy másik síkra, s tulajdonképpen most nem is azt igyekszik megoldani, ami a valódi baja, hanem a másodlagos probléma került előtérbe. Lehet, az okozza a gondot, hogy nem tud alkalmazkodni másokhoz, elvárja, hogy mindig az ő akarata teljesüljön, minden úgy legyen, ahogy azt ő akarja. Ezért egy idő után a többiek megunják, hogy mindig hozzá kell alkalmazkodniuk, s inkább kirekesztik maguk közül, mintsem teljesítsék kívánságait. Az is lehet, hogy éppen az ellenkezője az igaz: képtelen véghezvinni akaratát, túlságosan visszahúzódó, mindig a háttérben van, úgyhogy sokszor észre sem veszik a jelenlétét, s ha nincs ott köztük, senkinek sem tűnik fel a hiánya. Ha az ön segítsége nem mutatkozik elegendőnek, akkor keressenek fel egy pszichológust, aki szakmai segítséget nyújthat neki.