Új Szó, 2006. október (59. évfolyam, 227-251. szám)

2006-10-28 / 249. szám, szombat

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. OKTÓBER 28. Családikor 13 Bevezeti a gyerekeket a szülők kusza világába, s ez megingathatja a felnőttekbe vetett hitüket A televízió káros hatásai A televízió felelős a gyerme­kekről alkotott kép megvál­tozásáért, és az is nyilván­való, hogy döntő szerepe van az egykor gyermekkor­ként ismert, védett életsza­kasz fölszámolásában. De nem egészen úgy, ahogy azt a legtöbb szülő hiszi. MARKÓ EMIL Ha valaki úgy gondolja, hogy a televízió a sugárzott programok tartalmával befolyásolja a gyere­kek életét, az félreérti annak tény­leges hatását. Számít persze, hogy mit néznek meg a gyerekek, hiszen a tévé bevezeti őket a szüleik kusza világába, s ez megingathatja a fel­nőttekbe vetett hitüket. Önmagá­ban azonban a készülék nem képes teljesen lerombolni a gyerekek bi­zalmát. A gyerekekkel foglalkozó szak­emberek egyetértenek abban, hogy még a legvitatottabb műsorok (pl. a pomófilmek) sem hagynak mara­dandó nyomot azokban a gyere­kekben, akik rendezett körülmé­nyek között nevelkednek. A televí­zióban látottak csak akkor fejthet­nek ki mély és romboló hatást, ha valóban minden összezavarodik a gyerek életében. A televízió többféleképpen is megváltoztatta a gyermekek életét: a szülők például nevelési segédesz­közként használják azt. Régen be­vált gyermeknevelési mintákat vál­toztat meg a tévé azzal, hogy azon­nal rendelkezésre álló eszköz a gyerekek szórakoztatásában, a fel­ügyeletben és a problémák leveze­tésében, s így lehetővé válik a szü­lők számára, hogy mellőzzék azo­kat a korlátokat, amelyek korábban a mindennapi együttélés elenged­hetetlen feltételeihez tartoztak. A készülék kényelmes alternatívát kí­nál a hagyományos szülői fegyel­mezéssel szemben. Szülők nélkül a képernyő előtt A legtöbb gyermek egyedül dönti el, mit néz a tévében - derül ki egy német felmérésből. A 3 és 13 év közötti gyermekek körében vég­zett vizsgálat kimutatta: több különböző felhasználói csoport létezik. A legnagyobb csoportot (34%) azok a „lábtartó” gyerekek alkotják, akik fő műsoridőben felnőttekkel együtt nézik a tévét, és nem kezelik a távirányítót. A vizsgált gyermekek 29%-a a mazsolázható csoport­ba, 13% a hedonista gyerekek csoportjába sorolható. Ok igen gyak­ran ülnek a képernyő előtt, elsősorban rajzfilmeket néznek, és a szü­lőknek szinte semmilyen befolyásuk nincs a programválasztásukra. A kis felnőttek az alapsokaság 11%-át teszik ki. (m) Ez is kényelmes alternatíva (TASR-felvéteľ A televízió békességet is hozott, ennek azonban nagy ára van. Egy­értelmű szabályok lefektetése és a viselkedési határok megvonása nélkül a szülőknek és a gyerekek­nek a családban betöltött szerepét nem lehet precízen meghatározni. És ha a kezdet kezdetén a szülők el­mulasztják, hogy tekintélyt szerez­zenek a gyerek előtt, akkor a neve­lés kicsúszik az ellenőrzésük alól. Ez az oka annak, hogy mára újfajta egyenlőség alakult ki a két generá­ció tagjai között. SZÓ Ml SZÓ Az igazoltan hiányzók PÉTERFl SZONYA Hiányoztatok. Igazoltan ugyan, de mégis. Persze mint minden osztálytalálkozón, most is emlegettünk ben­neteket, de ez nem pótolta személyes jelenléteteket. Gondolom, Ti hárman ott fönt égi összejövetelt tartot­tatok, és figyeltétek a földi történéseket. Ugye, megle­pett benneteket is, hogy a 40. érettségi találkozóra el­jött Tomi és Tiborka, áld ugyan Tiborrá komolyodott, de talán, ha gyakrabban jön, képes lesz felengedni. Györgyi és Lici, a találkozók két szervezője ugyanis Sherlock Holmes-i módszerekkel kutatta fel a két külföldön élőt, s az ő titkuk marad, mivel bírták rá őket arra, hogy sok-sok év után kiálljanak a banda elé, és számoljanak be életük alakulásáról. Gondolom, ti is kuncogtatok azon, hogy úgy, mint amikor együtt koptattuk az iskolapadot, szinte semmit sem árul­tak el magukról. Pedig régen is és most érezniük kellett a feléjük ára­dó szeretetet. Az osztály összes sráca - nyolcán voltak a 39 fős csapat­ban - megkülönböztetett figyelemben részesült még akkor is, ha ud­varlásukat nem fogadtuk el. Ugye emlékeztek arra, amikor 1966-ban kezünkben a bizonyítvánnyal kiléptünk az iskola kapuján, s azon uj­jongtunk, hogy nem lesz több rettegés a dolgozatok miatt, hiszen egyetemistaként, de pénzkeresőként is egyszerűbb lesz az élet. A mi generációnk aligha mondható szerencsésnek, a 68-as enyhülés után szárnyainkat szegte a rendszer, majd a normalizáció éveiben több osztálytársunk külföldön kereste a boldogulást. Miközben vala­mennyien visszasírtuk az alma materben töltött éveket. Ma pedig, szülőként, nagyszülőként, ősz fejjel és kissé fájó derékkal egyre job­ban értékeljük mindazt, amit ott kaptunk. És ahogy szálltak felettünk az évek, egyre jobban tudatosítottuk, hogy pedagógusaink nem hegyi beszédekkel, nem erőszakos nevelési módszerekkel faragtak belő­lünk értelmes és érző embereket. Ahogy az lenni szokott, az éjszaká­ba nyúló osztálytalálkozón előkerültek a régi fényképek. Megállapí­tottuk, nemcsak fiatalok és szépek voltunk, hanem bátrak is, hiszen ballagáskor nem csak az iskolától búcsúztunk. Lelkesen és büszkén, az ősrégi magyar diákdalokat énekelve vonultunk a Mihály kapu felé, majd a belvárosi magyar könyvesbolttól a színház elé, fittyet hányva azokra, akiknek nem tetszett a magyar szó. A 39 fős osztályból 31-en jelentünk meg a találkozón. Hárman iga­zolatlanul hiányoztak, de a Kanadában, illetve az Új-Zélandon élők és ti hárman, akik túl korán költöztetek a túlsó partra, igazoltan. De míg élünk, és találkozunk, velünk lesztek. A szívünkben. SZÓ Ml SZÓ A gyertyák lángja mellett GYENGE ISTVÁN Amikor a fel-feltámadó őszi szél mint játékos kobold örvénylőn ká­vaija a kupacba gyűlt rozsdás le­veleket, és a hűvös reggeleken borzongva dugjuk zsebre ökölbe zárt ujjainkat, megérkezik hoz­zánk az elmélkedés és emlékezés szép ünnepe, a halottak napja. Ahogy hosszú láncot alkotva há­tunk mögött sorjáznak az éveink, mindinkább nyilvánvalóvá téve saját elkerülhetetlen sorsunkat, valahogy egyre fontosabbnak tart­juk, hogy foglalkozzunk az előt­tünk elmenőkkel. Gyermekkoromban, amikor ez az ünnep számomra a halott fa­lomb földet borító, zizegő szőnye­gét, a temetőt átjáró kesernyés füstöt, a remegve imbolygó ezer­nyi apró gyertyalángot jelentette, nem érintett mélyebben, alig fi­gyeltem rá. Természetesen kijár­tunk a közelben lévő csendes, lombokkal árnyékolt temetőbe, melynek elmúlásszaga volt. Nem volt riasztó vagy félelmetes, egy­szerűen csak létezett, része volt az életünknek. A felnőttek halkan váltottak néhány szót, a távolabb­ról jött rokonok üdvözölték egy­mást, és a családról érdeklődtek. Fojtott hangú beszélgetés az el­hunytakról, régmúlt történetek, családi históriák merengő, befelé forduló arckifejezéssel. Barátok, szomszédok, rég látott ismerősök léptek el lassan a családi sírok mel­lett, odabólintva és újabb történe­teket keltve megjelenésükkel. Mit tudsz róla? És a felesége? Már ta­valy meghalt? S mi gyerekek egyáltalán nem tartottuk furcsá­nak, hogy ezen a napon szinte minden a halálról szólt. Ez a nap valóban a halottaknak szentelt ün­nep volt. Nem a halált ünnepeltük, amiről nekünk korunknál fogva csupán valami sejtelmes, megha­tározhatatlan fogalmunk volt, ha­nem családunk elhunyt tagjaira emlékeztünk, melyek közül néhá­nyat személyesen már nem is is­merhettünk. De ismertük helyüket a családban, ismertük a róluk szó­ló, generációról generációra szálló történeteket, szállóigévé váló mondásaikat, amelyek unos-unta- lan felröppentek a beszélgetések­ben. Hazaérve azután körülültük az asztalt, és gyertyákat gyújtot­tunk a család távol lévő halottai- ért, akik nem a helyi temetőkben nyugodtak. Elsősorban az apai nagyapámért, akit én csupán kép­ről ismertem, s aki valahol Galíciá­ban nyugodhatott, ha egyáltalán elföldelte valaki. A családi legen­dárium őrzi a kenyerespajtása ál­tal elbeszélt történetet. Az első vi­lágháború északi frontján, az orosz offenzíva elől visszavonuló­ban a sebesült nagyapám nem bír­ta már a marsot. Nem akarván to­vább terhére lenni bajtársainak, kérte, hagyják csak magára. Pajtá­sának az az utolsó képe róla, hogy puskáját megfordítja, szuronyát a földbe döfi, és rátámaszkodik. Ott­maradt végleg a galíciai hómezőn. (Talán annyi idős lehettem, mint ő, amikor azon a vidéken jártam turistaként. Néztem az akkor nyárban fürdő dombokat, és el­képzeltem, amint az elcsigázott, félig megfagyott katona pillantá­sát az ég felé emeli, s az utolsó só­haj hagyja el kicserepesedett ajka­it. Nyugodj békében, nagyapa - mondtam, s néhány szál vadvirá­got tettem a limanowai emléktáb­la tövébe.) Az értelmes emberben - kiben előbb, kiben később - felmerül a lét nagy titkainak keresése. Mi végre is vagyunk? Mi értelme van ennek az egésznek, amit életnek neveznek? És persze mindenki szeretné, hogy ne múljon el nyom­talanul, mint egy kósza bárányfel­hő. Nyomot kell hát hagynunk magunk után a világban, hogy em­lékezzenek ránk. Amint jó emlékű ferences oktatóim tanították: „Fényt hagyni, mint a Messiás...” Számomra ma már ennek a megőrző-megtartó emlékezésnek ünnepe a halottak napja, amikor fejet hajtunk a sokféle sorsú előd előtt, s mosolyogva bólintunk: Kedveseim, nem múltatok el nyom nélkül, bennünk és az utá­nunk jövőkben éltek tovább! A MAGYAR HÁZIASSZONY LEXIKONA Tej és tejbegríz A legyzsírosabb tartalmú tej mindig az, amelyet utoljára fej­nek. A tejet tiszta tejesedényben odatesszük főni. Legfeljebb félig legyen az edény. A darát vízzel teli tálba szóljuk, azután leönt­jük róla a vizet, így mossuk meg. Mikor a tej forrni kezd, lassan be­leszóljuk a darát, másik kezünk­ben a fakanállal folyton kever­jük. Pillanatok alatt megfő, ami­lyen sűrűre akarjuk. Tejjel hígít­hatjuk. Cukrot forrón keverünk bele. Keverhetünk hozzá vajat is. Az Ünnep kiadása, Budapest, 1936 CSALÁDI KVÍZ Kedves Olvasó! Jelölje meg a helyes válaszokat kvízkérdéseinkre, és nyelje meg az Új Szó ajándékát! A megfejtést levelezőlapon küldje el a Családi Kör címére! A beküldési határidő: november 1. 1. A pomána és a lokma: a) részvét és sírhely b) alamizsna és édesség c) váltóruha és halotti ima. 2. A Sokan voltunk c. novella: a) Sánta Ferenc b) Márai Sándor c) Polcz Alaine alkotása. •Ufe* F. Ach Meztelen lovagok 3. Milyen célra használják a szü­Az október 21-i Családi kvíz lök a tévét? helyes megfejtése: a) kommunikációs le, 2c, 3b. in eszközként b) virágtartóként Az Új Szó könyvajándékát a c) nevelési segéd­eszközként nyírágói Veress Vilmos nyerte. CSALÁDI KOR Szerkesztő: Agszer Krisztina Levélcím: Családi Kör, Námestie SNP 30,814 64 Bratislava 1 e-mail cím: csaladivilag@ujszo.com , tel.: 02/59 233 442, fax: 02/59 233 469

Next

/
Thumbnails
Contents