Új Szó, 2006. október (59. évfolyam, 227-251. szám)

2006-10-25 / 246. szám, szerda

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. OKTÓBER 25. Vélemény és háttér 7 FIGYELŐ FINANCIAL TIMES A budapesti zavargások csak tovább erősítik a közép-euró­pai fejleményekkel kapcsola­tos EU-aggodalmakat, az uni­ónak ugyanakkor vannak esz­közei arra az esetre, ha ezek­ben az országokban veszélybe kerülne a demokrácia - írta terjedelmes keddi elemzésé­ben a Financial Times. A lap szerint a magyarországi politi­kai helyzetben benne van mindaz az ostobaság és baljós­lat, amely most már a Közép- Európáról alkotott kép egészét fenyegeti. A szlovákiai és a len­gyelországi helyzet is egyszer­re ad okot gúnyolódásra és ke­zek tördelésére Európa más vi­dékein. A Financial Times feli­dézi, hogy Ján Slota ostorral fenyegette a cigányokat, és harckocsikkal akarta lerom­bolni Budapestet, Andrzej Lepper pedig, akit most he­lyeztek vissza a lengyel mi­niszterelnök-helyettesi tiszt­ségbe, rokonszenvét fejezte ki olyan kétes politikusok iránt, mint Szaddám Húszéin volt iraki elnök, vagy Lukasenko fehérorosz vezető. (MTI) LE MONDE A Fidesz addig hosszabbította meg a kormányellenes tünte­téseket, amíg az ünnepségek a magyar belpolitikai helyzet tú­szai lettek - vélte keddi cikké­ben a francia napüap. A zavar­gásoknak semmi közük az 1956-os felkeléshez, viszont pont akkor világítottak rá az új Európában eddig kivételes he­lyet élvező Magyarország töré­kenységére, amikor az Euró­pai Unió azt remélte, a demok­ratikus megújulás modelljé­nek stabilizációs pontja lesz belőle - szögezi le a baloldali­liberális lap. „Orbán Viktor és barátai - akik gyakran próbál­nak flörtölni a szélsőjobbol­dallal - nem csak arról döntöt­tek, hogy idén sem vesznek részt a megemlékezéseken, hanem arról is, hogy meg­hosszabbítják a kormányellen­es tüntetéseket október 23-ig. így vált azok megünneplése, akiket Jósé Manual Barroso az 56-os hősöknek nevezett, a kettészakadt Magyarország belpolitikájának túszává” - ír­ta a Le Monde, (m) OLASZ LAPOK Az összecsapásokat emelték ki a keddi olasz lapok a budapes­ti 56-os megemlékezésekről közölt tudósításaikban. A te­kintélyes polgári Corriere del­la Sera, a baloldali L.Unitá és a liberális la Repubblica kihang­súlyozta, a zavargások rész­vevői szélsőjobboldali tün­tetők. A Corriere beszámol ar­ról is, hogy vasárnap és hétfőn az olasz szélsőjobboldali Nem­zeti Szövetség (Alleanza Nazi- onale) ifjúsági tagozatának aktivistái tüntettek Magyaror­szág római nagykövetsége előtt a magyar tüntetők mel­letti szolidaritásul. A torinói La Stampa szerint „a kirobbant válság egyaránt elérte a fiata­lokat és a populista jobboldal képviselőit, aldk árulással vá­dolják a miniszterelnököt, mert megtagadta az állampol­gárságot a határon túli magya­roktól, és a politikailag leg­veszélyesebb középosztályt, akiket feldühített a Gyurcsány- oügarchia neoliberalista poli­tikája. (MTI)- Azt hallottam, hogy megerősödött a korona, de azt nem, hogy a magáé jobban, mint az enyém... (Peter Gosscmyi karikatúrája) TÁRCA Merjünk nagy ökrök lenni! MOLNÁR NORBERT Nem kell Slotának tankkal menni Budapestre, van ott tank elég. Azon száguldoznak a magyar főváros utcáin a lázadók, vagy randalírozók, vagy micsodák, mert arra a mai napig nem jöttem rá, hogyan is nevez­hetnénk őket, hogy az korrekt legyen és mindenkinek megfeleljen. Ha Magyarország eddig valamit tudott, akkor emlékezni. A régi dicső múltra, a nemzet folytonos meggyalázására - könnyek, könnyek, könnyek. A nemzeti ünnepek legnagyobbrészt dicső vereségek. Még az ország focija is erről szól. De most megdőlt a fáma, mármint hogy emlékezni tud a magyar. Már azt sem tud. Noha mindig csak emlékez­ni szeretne, előrenézni sosem. Az emlékezés világbajnokából a sirán­kozás világbajnoka lett. Bár tény, ebben a szakágban eddig is kimagas­ló eredményeket ért el. Egyszer azt mondta egy magyar politikus, hogy meijünk nagyok lenni. Nagyon rossz mondat egyébként, arra emlékeztet, amikor megy az egérke az elefánttal a hídon, s megszó­lal: hallod, hogy dübörgünk. Mi lenne, ha egyszer mindenki akkora lenne, amekkora. Ahhoz is kell bátorság, s legalább nem jár hazug­sággal. Néhány ökör néha mer nagy lenni. Nagy ökör. Hazug az utca és hazug a politika. Ez a romantikus, múltba révedő tekintet, s azzal járó életfelfogás és gondolkodás eddig számomra röhejes volt. Most is az, de egy egész országot képes visszavetni a kőkorszakba, amikor még tíz tenger mosta az ország partjait, a sarok mögött nőtt a Hima­lája, amikor a magyar feltalálta a kereket, magyar Jézus járt a vízen, sumérekkel bratyizott a nemzet, meg amikor az etruszkokkal ját­szották a foci vébé döntőjét. Ott áll a budapesti utcákon a politika, egyik kezében gumilövedék és könnygázgránát, a másikban Molo- tov-koktél és macskakő. Egyik oldalon vízágyú, a másikon elkötött T-34-es tank. 2006-ot írunk, s az 1956-os forradalmat oldjuk - még mindig. Félelmetes és tragikomikus. Magyarország ma nem más, mint önmaga karikatúrája. Rajta röhög az egész világ. A Slota-félék pedig dörzsölik a tenyerüket. Árpád-sávosra dörzsölik. Budapest, ezt nagyon, de nagyon... Az európai polgároknak képeseknek kell lenniük gyűlölet nélkül gyászolni Jereván és Budapest - kié a forradalom öröksége? A régi szovjet vicc szerint egy hallgató a következő kérdést tette fel a jereváni rádiónak: ’’Lehetséges-e megjósolni a jövőt?” A vá­lasz: ’’Természetesen, ez számunkra egyáltalán nem probléma. Mi pontosan tud­juk, hogy fog kinézni a jövő. A mi problémánk a múlt, amely állandóan változik.” PAUL LENDVA1 Valahogy így van ezekben a he­tekben és napokban, amikor a fél­százados évforduló kapcsán újra és újra felvetődik a kérdés: kié a forra­dalom, kik 1956 örökösei? A Gyur- csány körüli „hazugságbotrány’ ki­robbanását követő események, elsősorban a televíziós székház megtámadása és a Parlament előtti tiltakozó rendezvények a televíziós csatornákon és újságcímlapokon az egész vüág előtt dramatizálták, hogy a forradalom - John Kekes New York-i filozófiaprofesszor talá­ló kifejezésével - „politikai futball- labdává” vált. Az, amit napról-nap- ra nemcsak a közönyössé váló pes­tiek, hanem sajnos sok külföldi tu­rista is látott a Kossuth téren, külö­nösen az egykori Kádár-időkből új­rajelentkező főideológusok és köz­ponti bizottsági titkárok fellépése kapcsán, egy Ionesco- vagy Gomb- rowicz-darabra emlékeztetett. Érdemes megint beleolvasni György Péter Néma hagyomány (Kollektív felejtés és a kései múltér­telmezés - 1956 1989-ben) című mélyreható írásába. Idézem: “Nem az a kérdés, hogy 1956-ban mi tör­tént, hanem az, hogy több mint harminc évvel később hányán gon­dolják úgy, hogy ami akkor történt, ahhoz közük van. Nem 1956-on múlik, hogy hány ember tekinti magát a forradalom örökösének. A Kádár-rendszer nem pusztán a for­radalmat fojtotta vérbe, hanem azt tette lehetetlenné, hogy annak ha­gyományát megalapíthassák a résztvevők.” (337. oldal) 13 nap versus 33 év! Ki csodál­kozhat a történelmi emlékezet­vesztésen, a kollektív amnézia szin­te félelmetes következményein? A forradalom értelmezésének jogáról folytatott vita, amelyet ízléstelen egyéni élethazugságok és riasztó taktikai manőverek kísérnek, jó né­hány szempontból hasonlít az 1848/49-es szabadságharcról és az 1867-es kiegyezésről folytatott tör­ténelmi disputához. Az 1918-as polgári forradalom és a Tanácsköz­társaságtól kezdve a Horthy-kor- szak különböző fázisaiig tártó kö­vetkezmények értékelésével kap­csolatos nézetek is mind ide sorol­hatók. A jövő nemzedékeire is tragikus hatással lehet azonban a gyűlölet és hazugság karneválja, melyet a “cinkelt ötvenhatos kártya” (Deb­Ritka, hogy egy történel­mi esemény értelmezé­sének vitája olyan társa­dalmi szakadékot idéz elő, mint ma Magyarországon. reczeni József) kijátszásával a két választást elvesztett, és a hatalom visszanyeréséért mindenre képes ellenzéki vezér nemcsak az ország, hanem egy csodálkozó Európa köz­véleménye előtt, az évforduló ide­jén gyors egymásutánban változó szereposztással megrendezett. Hol van még egy olyan európai ország, ahol egy fél évszázad után egy történelmi diadalt és tragédiát (56 mindkettő volt!) a belpolitikai harc, sőt az utca mozgósításának központi eszközeként használnak fel? Ausztriában (1934-es polgár­háború, 1938-as “Anschluss”), Né­metországban (Hitler öröksége 1933-1945), Franciaorszagban (Petain-rezsim és a kollaboráció 1940-45) elképzelhetetlen lenne egy üyen szcenárió. S mit lehet szólni a köpönyeg­váltás szomorú bajnokairól? El­képzelhető lenne, hogy például egy Willy Brandt Alapítvány vagy egy Kreisky Forum elnöke Berlin­ben illetve Bécsben a jobboldali médiák kezébe játszik bizalmas beszédanyagokat olyan ülésekről, melyeken ő maga mint választmá­nyi tag részt vett? Hogy egy szoci­alista párt volt minisztere egy szélsőjobboldali demonstráción szónokol, vagy fordítva, mondjuk egy volt kereszténydemokrata ka­binet tagja egy szélsőbaloldali rendezvényen felszólal? „Mundus vult decipi, ergo de- cipiatur” szól 1533-ból a latin mondás: „A világ azt akarja, hogy becsapják, legyen tehát be­csapva”. Ritkán találunk példát arra, hogy egy történelmi ese­mény értelmezéséről folytatott vita olyan politikai harccá torzul, olyan társadalmi szakadékot idéz elő, mint ma Magyarorszá­gon. Az európai polgároknak ké­peseknek kell lenni arra, hogy gyászolni tudjanak anélkül, hogy gyűlölnének. Ezért nézik az eu­rópai politikusok és publicisták megdöbbenve vagy értetlenül a fröcskölődő gyűlöletet, s az esz­telen ellenségkeresést a mai ma­gyar politikai életben. Kié tehát 1956 - a felkelés, a for­radalom és a nemzeti szabadság- harc? Senki, egyetlen politikai cso­port, egyetlen túlélő szabadsághar­cos vagy külföldre menekült ma­gyar sem sajátíthatja ki 1956 emlé­ket, senkinek sincs joga azt mono­polizálni. A brit politikai gondolkodó, Ed­mund Burke (1729-1797) mondta, hogy egy nemzet az élők, a holtak és az ezután jövők közössége. Ez azt jelenti számunkra, hogy 1956 a magyar történelemnek ahhoz az örökségéhez tartozik, amely felett a mai nemzedék - sem Orbán Vik­tor, sem Gyurcsány Ferenc - egyál­talán nem rendelkezhet. A szerző Ausztriában élő író, újságíró, publi­cista. (hirszerzo.hu) JEGYZET Rakétával Kánaánba BUCHLOV1CS PÉTER Azt mondta Ivan Miklós expén- zügyér az egyik internetes por­tálnak adott inteijújában, hogy az SDKÚ-DS pontosan azért nem írta alá a Szlovákiába nem­zetközi ellenőröket kérő nyilat­kozatot, mert államunk már nem a meéiari sötét idők pocso­lyájában fetreng, immár teljes jogú, tisztelt tagjai vagyunk az EU-nak, a helyzet gyökeresen megváltozott. Ha aláírták volna, azzal épp azt tagadnák, hogy Szlovákia jelenleg egészen más­hol tart, mint 1994-98 között. Az exminiszter az egyik legnagyobb penge a rendszerváltás utáni po­litikai elitben, azon ritka kivéte­lek egyike, aki végigviszi a refor­mot, akkor is ha szembeköpik, mert tudja, hogy nem áldozhatok fel alapvető gazdasági érdekek a népszerűséghajhászás és oszto­gatás oltárán. Szlovákia jelenleg tényleg nem Balkán, de nem kel­lenek ahhoz nemzetiségi konflik­tusok, hogy azért ne rögtön a Hü- tonban érezzük magunkat. A hátsó udvar komfortérzetét ha­tározottan növeli, ha minden ap­róságért a járási székhelyre kell beutazni, hajnalonként sorban állni az ilyen-olyan hivatalok előtt, vagy éppen a rendőrkapi­tányságon, mert hiába van hely­ben a körzeti hivatal, ha egy se­reg dolgot csak és kizárólag Ér­sekújvárban vagy Nyitrán lehet elintézni. Arról meg ugye büsz­ke uniós tagként ne is álmod­junk, hogy egy egyszerű „ob- csanszkit”, neadjisten útlevelet akár egy körzeti hivatalban is el lehessen intézni. Pontosan azért nem írok helységnevet, mert - Ivan Mikloššal együtt - én is azt szeretném, ha már mindenütt lennénk annyira európaiak, hogy az ilyesmit bármelyik ki­sebb városban, seperc alatt le le­hessen rendezni. De ezt még a Dzurinnda-kormány alatt sem sikerült bevezetni. Egyáltalán: mi a fenéért kell, hogy rendőrség adja ki az útlevelet, személyit, miért nem adhatja ki egyhelyben lévő „civü“ intéz­mény? Elmúltak a meéiari idők? Talán azzal, hogy Ficóék nem véletlenül pont az SNS-nek, jobb esetben a HZDS-nek dobták oda a zömmel magyar nemzeti­ségűek lakta régiók körzeti hiva­talainak elöljárói posztjait, s eze­ket némely esetben olyan embe­rek töltik be, akiknek halványlila gőzük sincs a konkrét térségről? Persze, megszoktuk, hogy politi­kai pártok a politikai posztokat egymás ellen játsszák ki, mi meg szívunk, mint torkosborz. Tudo­másul vesszük, hogy most ez a felállás. Ez szintén alapvető játék- szabály egy demokráciában. Ugyanakkor az sem igaz, hogy Fi­cóék előtt nem ugyanígy űzte vol­na ezt a játékot minden párt. Csak ők most ezt méregerős ci­nizmussal gyakorolják. Az em­berközeli, rugalmas, gyors, politi­kafüggetlen ügyintézés meg meg­marad lózungnak, Franz Kafka pedig forog a sújában. Lényeg, hogy imádunk eurokonform mó­don szervizről, egyablakos szol­gáltatásról, kedves ügyfélről, és szakszerűségről csevegni. FIGYELŐ Bush jókívánságai a muszlimoknak Bush amerikai elnök jókívánsá­gait fejezte ki a muzulmánoknak a ramadán hónapot lezáró ün­nep alkalmából. Az „iszlám nagy vallás, amely túlmutat a faji és etnikai viszályokon, reményt és a vigaszt nyújt sok embernek“ - áll­apította meg az üzenetében. „Muzulmán honfitársaink szám­talan hozzájárulásának köszön­hetően Amerika sokkal erősebb, - áll a közleményben, (m)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents