Új Szó, 2006. október (59. évfolyam, 227-251. szám)
2006-10-04 / 228. szám, szerda
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. OKTÓBER 4. Régió 5 Több vonatjárat is megszűnik a Párkány-Pozsony szakaszon, és a Párkány-Léva-Zselíz vonalon is December tizedikétől módosítják a vasúti menetrendet Az eddigi időpontnál egy órával hamarább, 6.58-kor érkezik Budapest felől az EC 174-es nemzetközi gyorsvonat (Somogyi Tibor felvétele) _________ RENDŐRSÉGI NAPLÓ Ké zre került két bujkáló gyilkos Pozsony. Két gyilkost fogott el a rendőrség hétfőn, akik a jogerős bírósági ítélet megszületése után nem jelentkeztek a büntetés-végrehajtó intézetben. Rudolf S. (1962) és Robert P. (1974) ismerősöknél bujkált, mindketten az ország elhagyására készültek. A kommandósok hétfő délután csaptak le rájuk egy fővárosi buszmegállóban, a Holičská utcán. A Legfelsőbb Bíróság ítélete szerint az egyik 12, a másik 13 évet tölt majd a rács mögött. A két férfi 1995-ben ölte meg Dunajská Lužnán Pavol S.-t, a férfi holttestét saját lakásában, a fürdőkádban találták meg. A tettesek borsot szórtak szét a helyszínen, hogy a rendőrkutyák ne foghassanak szagot, ennek ellenére sikerült a nyomukra bukkanni. (TASR) Kiraboltak egy 94 éves asszonyt Pozsony. A szokásos trükkel jutott be egy 94 éves fővárosi asz- szony lakásába egy ismeretlen tettes, ahonnan 45 ezer koronás zsákmánnyal távozott. A férfi gázóra-leolvasónak adta ki magát, előbb a befizetett számlákat, majd a gázórát is ellenőrizte, aztán hirtelen rátámadt az asszonyra. A lakásból egy bőrtáskát vitt magával, melyben 45 ezer korona lapult. Az idős nő sérülései nem túl súlyosak, a tettes 12 éves szabadságvesztésre is ítélhető, ha elfogja a rendőrség. (SITA) Kiégett egy pizzéria Pozsony. Tűz ütött ki keddre virradó éjszaka egy fővárosi bevásárlóközpontban működő pizzériában, a Pannóniái úton. A kár közel egymillió korona, a szomszédos üzletekre és vendéglőkre nem terjedtek át a lángok. A rendőrség vizsgálja, hogy szándékos gyújtogatás történt-e. (SITA) Halál a borospincében Verebély. A must forrásakor keletkező széndioxid okozta egy 70 éves nyitrai szőlősgazda halálát. A férfi még szombaton ment el verebélyi borospincéjébe, hogy ellenőrizze a murcit, hétfőn bukkant rá holttestére egy szomszédos gazda. A törvényszéki orvos megerősítette, hogy a mérges gáz okozta halálát. (SITA) Kérdezze a rendőrfőkapitányt! Pozsony. Nemritkán álláskeresők is kopogtatnak a kerületi rendőr-főkapitányságokon a hónap első szerdáján tartott nyűt napokon. Ma ismét megkereshetik a polgárok ügyes-bajos dolgaikkal a főkapitányokat, délután kettő és öt között hallgatják meg panaszaikat. A polgárok leggyakrabban a szomszédjaikra és a közlekedésrendészetre panaszkodnak, illetve a nyomozás állása felől érdeklődnek egy-egy ügyben. A múlt havi nyűt napon összesen 62- en keresték fel a rendőr-főkapitányságokat. (SITA) Újabb műfüves sportpályát adtak át Vágsellyén Focizni és teniszezni is lehet Párkány. A vasúttársaság december 10-étől érvénybe lépő új menetrendjében több olyan vonatjárat is megszűnik, amelyek eddig a Párkány-Pozsony szakaszon közlekedtek. BUCHLOV1CS PÉTER Változások lesznek a Párkány- Zselíz-Léva szakaszon is. Lapunk értesüléseit a vezérigazgatóság egyelőre nem erősítette meg, a tájékoztatási osztály pedig elektronikus levélben ígért választ, de a vasút már a megyékkel és az érintett autóbusz-közlekedési vállalatokkal is egyeztette a készülő új menetrendet. Az érsekújvári SAD például már megkapta a dokumentumot - árulta el Csepregi Zoltán részlegvezető. A tervezett új menetrend szerint december 10-étől a Párkányba érkező vonatok közül nem jár majd az eddig munkanapokon reggel 7.31-kor, Zselíz felől érkező személyvonat, továbbá az eddig délelőtt 10.48-kor Brünn felől érkező Rastislav gyorsvonat, és az eddig munkanapokon Pozsony irányából Párkányba 17.08-kor érA vasút már a megyékkel és az érintett autóbuszközlekedési vállalatokkal is egyeztette a készülő új menetrendet. kező Zámčan járata sem. Ez a vonat ugyanis december 10-től Érsekújvárból Komárom felé közlekedik majd. Változásokra számíthatunk a Párkányba érkező vonatok esetében is. Az eddigi időpontnál egy órával hamarább, 6.58-kor érkezik Budapest felől az EC 174-es nemzetközi gyorsvonat, továbbá szintén egy órával hamarább, 10.58-kor érkezik Budapest felől a Hungária nemzetközi gyorsvoV. KRASZN1CA MELITTA Komárom. Előremutató tervezet megvalósításába fogott a Selye János Egyetem az Európai Szociális Alap humán erőforrás fejlesztési programjának anyagi támogatásával. Vezető beosztású pedagógiai alkalmazottak felkészítését szolgáló új képzési program kidolgozását és tesztelését, valamint a program oktatói gárdájának kiképzését vállalta fel az oktatási intézmény. „A szlovákiai jogrend előírja, hogy a közoktatásban tevékenykedő vezető dolgozók, vagyis óvoda- és iskolaigazgatók, helyettesek, főnevelők a kinevezésüket követő egy éven belül kötelesek egy vezetőképző tanfolyamon részt venni - tájékoztatott Fodor Attila, a projekt menedzsere. - A gyakorlatban ezeket a 200-240 órás tanfolyamokat az országban működő öt pedagógiai módszertani központ szervezi, mivel csupán ezek kapnak rá állami támogatást. Ez a kirekesztő, rossz finanszírozási rendszer tehát az utóbbi években lényegében monopolhelyzetbe hozta a módszertani központokat.” Az érvényes nat, valamint negyed órával később, 12.20-kor érkezik Léva felől az a személyvonat, amely eddig csupán a nyári időszakban közlekedett, ám az új menetrend szerint egész évben, de csak munkanapokon közlekedik majd. Fél órával hamarább, 14.54-kor érkezik majd Budapest felől a J. Hašek nemzetközi gyorsvonat, és egy órával hamarább, 17.04-kor érkezik Berlin felől Párkányba a Hungária nemzetközi gyorsvonat. Ugyanakkor tíz perccel hamarább, 17.57-kor érkezik majd Léva felől Párkányba a személy- vonat, egy órával hamarább, 19.56 órakor Bfeclav felől a Svätopluk nemzetközi gyors, valamint egy órával hamarább, 21.04-kor Hamburg felől az EC 175-ös nemzetközi gyorsvonat. A 23.19-kor Érsekújvár irányából érkező személyvonat pedig kizájogszabály ugyanakkor lehetővé teszi, hogy bármely felsőoktatási intézmény szervezzen vezetőképző tanfolyamokat, viszont pénzt nem kap a megvalósítására. Fodor Attila reméli, ez a gyakorlat a jövőben megváltozik, mégpedig oly módon, hogy a továbbképzésekre szánt pénzt az oktatási minisztérium egyenesen az óvodáknak, alap- és középiskoláknak A cél, hogy a résztvevők ne egy letudandó képzést lássanak benne, amit csupán a kötelező „papír” miatt abszolválnak. utalja. Az intézmények vezetői, pedagógusai pedig piaci alapon eldöntik majd, melyik szolgáltató továbbképzését választják. „Erre a változásra akarunk időben felkészülni oly módon, hogy 2008 tavaszáig a Selye János Egyetemen új vezetőképzési programot dolgozunk ki és akkreditáltatunk” - árulta el a szakember. Az Európai Szociális Alapnál elnyert pályázat lényegében rólag munkanapokon fog közlekedni. A Párkányból induló vonatjáratok közül megszűnik a Pozsony irányába munkanapokon 3.27-kor közlekedő járat, helyét az év minden napján közlekedő Sládkovič gyorsított személyvonat veszi majd át, hajnali 3.40-es indulással. A Pozsony irányába 5.46-kor közlekedő Zámčan gyorsvonat szintén megszűnik, helyette személyvonatot iktatnak be, amely az év minden napján Érsekújvárig közlekedik majd, 5:37-es indulással. Megszűnik továbbá a Párkányból eddig 14.04- kor Brünn irányába tartó Rastislav gyorsvonat járata is. Ehhez képest módosulnak Párkányból az indulási időpontok is, tehát: egy órával korábban, 7.03- kor indul majd Párkányból Hamburg felé az EC 174-es nemzetközi gyors, továbbá egy órával hamanégy feladatot foglal magában: a bevezetendő képzési program oktatói gárdájának felkészítése; a képzés modulrendszerű programjának kidolgozása; a kidolgozott képzési program gyakorlati tesztelése egy, a közoktatásban dolgozó vezetőkből álló próbacsoporton; végül a képzési program véglegesítése az Oktatási Minisztérium Akkreditációs Bizottságában. Hétfőn és kedden a Selye János Egyetemen az a húszfős, óvoda- és iskolaigazgatókból, egyetemi oktatókból, tanügyi hivatali dolgozókból és a háttérintézményekben tevékenykedő szakemberekből álló csoport tartotta első összejövetelét, amely a jövőben a képzési program oktatói gárdáját alkotja majd. „Magának a majdani modulrendszerű képzésnek az alapját a Magyarországon 10 éve fü- tó, Hollandiából átvett vezetőképző program alkotja, és ezt szeretnénk a hazai viszonyokra adaptálni - mondta Fodor Attila. - A pályázat megvalósításában éppen ezért nagyon fontos szerepe van a szegedi székhelyű Közoktatási Vezetőképző Intézetnek, amelynek munkatársai segítenek rább, 8.02-kor Bfeclav irányába a Svätopluk nemzetközi gyors, valamint egy óráyal hamarább, 11.03-kor Berlin felé a Hungária nemzetközi gyorsvonat. December 10-étől húsz perccel korábban, 13.07-kor indul majd Párkányból Léva felé a személyvonat, valamint egy órával korábban, 14.57-kor Prága irányába a J. Hašek nemzetközi gyorsvonat, és egy órával hamarább, 17.08 órakor Budapest irányába a Hungária nemzetközi gyorsvonat. A tervezett új menetrend szerint december 10-étől az esti, Párkányból Lévára tartó motoros is tizenöt perccel hamarább, 18.37- kor gördül majd ki a párkányi állomásról. A vasút új menetrendjéhez igazítanak több buszjáratot is, ezekről a továbbiakban szintén beszámolunk. a program kidolgozásában és az oktatói gárda felkészítésében.” Miután elkészül a képzési program, 2007 tavaszán egy húsztagú, a közoktatásban dolgozó vezetőkből álló ún. próbacsoporton tesztelik azt. Ezt követi a program akkreditálása. A projektmenedzser szerint 2008 őszétől a Selye János Egyetem már meghirdethetné vezetőképző tanfolyamait szerte az országban. „Az általunk kínált tanfolyamok egyik előnye lenne, hogy igény szerint magyar vagy szlovák nyelven folynának. Másrészt mi elsősorban azt szeretnénk, ha valóban az ott megszerezhető tudás lenne az elsődleges szempont, azaz a résztvevők nem egy letudandó képzést látnának benne, amit csupán a kötelező „papír” miatt abszolválnak” - tette hozzá Fodor Attila. Fodor elárulta azt is: ha a jövőben sem változik Szlovákiában a továbbképzések finanszírozási rendszere, akkor az általuk szervezett tanfolyamokra pályázatok útján próbálnak majd pénzt szerezni, hogy a résztvevőknek a lehető legkisebb önrésszel kelljen hozzájárulniuk a költségekhez. GAÄL LÁSZLÓ Vágsellye. Újabb többfunkciós, műfüves sportpályát adtak át a vágsellyei Pionierska utcai alapiskola udvarán. Tibor Baran polgár- mester betartotta tehát azt az ígéretét, amelyet nem egészen három hete, az első ilyen sportpálya átadása alkalmával tett a Murgaš alapiskolában, nevezetesen hogy hamarosan további sportpályákat is létesítenek majd. Azóta egy természetes fűvel borított iskolai pályát is felavattak. Az avatóünnepségen a polgár- mester és az iskola igazgatója, Lýdia Muráriková vágta át ünnepélyesen a szalagot, jelen volt Michal Vrbovský, a vágsellyei közös tanügyi hivatal vezetője, valamint a kivitelező Sporter cég képviselője. Az igazgatónő elmondta, a sportpálya, amelyen egyaránt lehet futballozni, kézilabdázni, teniszezni, 1,4 millió koronás beruházással épült. Ennek egyharmadát a város, másik harmadát a Szlovák Futballszövetség, a fennmaradó részt pedig szponzorok finanszírozták. Délelőttönként a tanítás keretében a 19 osztályos, 405 diákot számláló iskola tanulói használják majd a pályát, délután sportszakköröket tartanak itt, de a fütballszövetség sportolóinak edzéseire is itt kerül majd sor, valamint térítés fejében bárki sportolhat, focizhat, röplabdázhat, teniszezhet majd az új pályán. A gyerekek futballmérkőzéssel avatták fel a műfüves pályát (Szőcs Hajnalka felvétele) A közoktatásban tevékenykedő vezetők képzésére szolgáló új programot dolgoznak ki a Selye Egyetemen Magyarországról veszik át a holland modellt