Új Szó, 2006. október (59. évfolyam, 227-251. szám)

2006-10-16 / 238. szám, hétfő

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. OKTÓBER 16. Vélemény és háttér 5 TALLÓZÓ Készületlenül érte 1956 Az Egyesült Államokat telje­sen készületlenül érte 1956- ban a magyar forradalom híre, a CIA téves képet alkotott a kommunista táborról - írta a US News and World Report. Az amerikai kémszervezetnek, amelynek akkoriban egyeden magyarul beszélő ügynöke működött Budapesten, lénye­gében nem volt terve arra az esetre, ha erőszakos esemé­nyek robbannának ki - olvas­ható az amerikai hetilapban, amely legújabb számában - Forradalom! címmel - ötolda­las írást közölt az ötvenedik évforduló alkalmából. A heti­lap az információs szabadság­ról szóló törvénynek köszön­hetően hozzájutott a Központi Hírszerző Ügynökség régi fel­jegyzéseihez, amelyekből ki­derült: a CIA tévesen ítélte meg a Kremlhez hű kommu­nistaként elkönyvelt, de a for­radalom vezetőjévé vált Nagy Imrét. Washington hibásan úgy fogta fel, hogy a kommu­nizmus a gonosz monolitikus tömbje, amelyen belül nincse­nek lényegi különbségek or­szágonként. Ross Johnson tör­ténész, a Szabad Európa Rá­dió (SZER) egykori ügyvezető­je a lapnak elmondta: a forra­dalom bukása után kollektív nyugati bűntudat alakult ki, bűnbakokat kerestek. Köztük volt a CIA által finanszírozott rádió is, amely az akkori pszi­chológiai fegyverviselés eszkö­ze volt. Bár a forradalmat nem a SZER lobbantotta lángra, harcra buzdította a felkelőket a közelgő nyugati segítség ha­mis ígéretével. A US News and World Report szerint Moszkva először a békés rendezést tá­mogatta, állítólag arról egyez­tetett Nagy Imrével, hogy a megszálló csapatokat is kivon­nák egy későbbi időpontban. Nyikita Hruscsov szovjet párt­vezető volt az, aki hirtelen úgy döntött, nem tehetnek enged­ményt a Nyugatnak, az impe­rialistáknak, a rendet katonai úton helyre kell állítani Ma­gyarországon. A hetilap meg­jegyzi: a forradalom megérté­sével máig birkózik Magyaror­szág, ahol a bal- és a jobboldal is Nagy Imre örökösének vallja magát, aki hűséges kommu­nistából és vonakodó refor­merből vált vonakodó forra­dalmárrá. A US News and World Report más írásokban is foglalkozik honlapján az ötven évvel ezelőtti forradalommal. Az egyik cikk szerint a forrada­lom bukása után az Allen Dulles vezette CIA több ügynö­köt küldött a Szovjetunióba annak kiderítésére, mi a szov­jet társadalom véleménye 1956-ról. A szovjetek tudtak a felkelésről, sokan a hazatért katonák elmesélése alapján, de többnyire a hivatalos állás­pontot mondták fel. Többen úgy vélték, a magyarok még hálásak is lehetnek a szovje­teknek, amiért segítettek a lá­zadás elfojtásában. (MTI) Nagy Imrét tévesen ítélte meg a CIA (Képarchívum)- Ebben a nagy ködben nem látom a választási ígéretek teljesítése felé vezető utat... (Peter Gossányi rajza) Partneri terjeszkedéssel folytatódik a helykeresés az új nemzetközi rendszerben Öt világrész egy NATO-ja Öt kontinensre kiterjesztett együttműködői hálózatban látszik megtalálni XXI. szá­zadi új szerepét az egyko­ron csupán néhány európai országot, valamint Kanadát és az Egyesült Államokat magában foglaló katonai­politikai szervezet, a NATO. VERES BÉLA A november végén Rigában tar­tandó következő csúcstalálkozó közeledtével az Észak-atlanti Szer­ződés Szervezetének brüsszeli központjában és tagországaiban egyre több szó esik arról, hogy szorosabbra kell vonni az együtt­működést nem csupán a hivatalo­san már partnerré nyüvánított or­szágokkal, de még olyan távoli ál­lamokkal is, mmt például Új-Zé- land vagy Japán. A „tetszhalott” és az új kihívások Lassan már a szövetség tevé­kenységét szorosabban figyelők­nek is nehézséget okoz fejben tar­taniuk, hányféle szinten miféle vi­szonyrendszert tart fenn vagy épít ki a NATO, amely mindig is rop­pant pontosan meghatározott ke­retek között mozgott. A hivatalos tagjelölti státustól kezdve vannak már a szövetségnek békepartnerei, párbeszédet folytató társai, körvo­nalazódik egy különleges együtt­működési fóruma a már említett távoli országokkal, és van stratégi­ai partnerszervezete is, az Európai Unió. A NATO útkeresése a hideg­háború vége, a szovjet tömb fel­bomlása óta tart; volt olyan szaka­sza is, amikor egyes vélemények szerint a szervezet nem volt több tetszhalottnál. A hidegháború ide­jén a szövetség legfőbb erénye egy­értelműen az elrettentés képessé­ge volt, ám a kevésbé azonosítható újabb ellenfelekkel - mint például a terrorizmussal - szemben a régi keretek között ez már nem tűnik annyira hatékonynak. „A régi NA­TO, amely csak a szövetség terüle­tét védi, már a múlté - fogalmazott a legutóbbi müncheni biztonsági fórumon Donald Rumsfeld ameri­kai védelmi miniszter, s hozzátet­te: - Az új NATO felismerte, hogy a sok új kihívás, mindenekelőtt a nemzetközi terrorizmus globális probléma.” Amikor a keleti tömb szétesése után a 16 tagú NATO megkezdte meglepően viharos gyorsaságú bővülését (Csehor­szág, Lengyelország és Magyaror­szág az első új felvettek közé tarto­zott), egyesek úgy ítélték meg, a létszám gyarapodása a szervezet fellazulásához, a kifelé mutatott erő csökkenéséhez vezethet. A szö­vetségben azonban felülkerekedett az a nézet, hogy a bővítés egyfelől segíti az új demokráciák kiteljese­dését, másfelől alkalmasabbá teszi a NATO-t az új kihívások elleni fel­lépésre. Az új kihívások között elemzők szívesen emlegetnek egy­fajta világcsendőri szerepet a szö­vetség számára. A NATO ettől még messze van, de egyre érzékelhe­tőbben megtalálja új szerepkörét, egyebek között a terrorizmus elle­ni fellépésben, a globális bizton­ságpolitika egyik megbízható pillé­reként, valamint a terjedő együtt­működési hálózat révén a nemzet­közi feszültség csökkentésével problematikusabb régiókban is. Földrajzi terjeszkedés és globális biztonság Az észak-atlanti térségből a NA­TO réges-régen kilépett: az első lépcsőfok ehhez tulajdonképpen már a békepartneri hálózat létre­hozása volt a kilencvenes években. A szövetség 2003 óta már jelen van Afganisztánban, tavaly megkezdte első afrikai akcióját, segítve a szu- dáni békefenntartást, továbbá A nemzetközi akciók ré­vén az atlanti szövetség kapcsolatai még a távo­labb fekvő országokkal is szorosabbá váltak. megjelent Irakban is, egy kiképző missziót irányítva. A legbefolyáso­sabb NATO-tag, az Egyesült Álla­mok már régóta sürgeti, hogy a szervezet építsen ki szorosabb kap­csolatokat a világ más tájain lévő demokráciákkal, így erősítve a glo­bális biztonságot. Á közelgő csúcs- értekezleten alighanem megerősí­tik ezt a törekvést (elfedve egyút­tal, hogy a további tagfelvételekről egyelőre nem kívánnak dönteni), és az eddigieknél konkrétabb for­mát adnak a szóban forgó együtt­működési hálózatnak is. A nemzet­közi akciók révén a szövetség kap­csolatai még a távolabb fekvő or- ' szágokkal is szorosabbá váltak. Ausztrália és Új-Zéland például kész szerepet vállalni a NATO irá­nyította afganisztáni misszióban. A japán külügyminiszter nemrég a brüsszeli központban járva azt fej­tegette, hogy országa és a szövet­ség között strukturált, jó viszonyt kellene kiépíteni. Washington már régóta külön kategóriát tart fenn a NATO-n kívüli legfőbb szövetsége­seinek - nyilván szeremé ezeket az országokat a lehető legszorosabb együttműködésben látni a szerve­zettel is. Olyan államokról van szó, mint Marokkó, Argentína, Ausztrá­lia, Bahrein, Dél-Korea, Egyiptom, Izrael, Japán, Jordánia, Kuvait, Új- Zéland, a Fülöp-szigetek, Thaiföld. Látni kell ugyanakkor azt is, hogy a NATO-n belül sem minden ország ért egyet a szövetség globaüzálá- sával. Franciaország például nem támogatja azt, attól tartva, hogy a szervezet ezzel „elaprózná” magát. Akár történelmet is írhatnak Rigában Nyilvánvaló, hogy hosszabb tá­von nem tartható a jelenlegi nehe­zen áttekinthető, sokszintes együtt­működési rendszer, amely a szinte­ken belül is egyre tovább bonyoló­dik. A tagjelöltség és a békepart­nerség mellett például speciális partnerséget tart fenn a szövetség Oroszországgal és Ukrajnával; kü­lönleges stratégiai kapcsolatokra törekszik az EU-val, azon belül el­sősorban Svédországgal és Finnor­szággal; úgynevezett mediterrán párbeszédet folytat a Földközi-ten­ger déli részének államaival; szoro­sabb párbeszéd kezdődött az Arab­öböl menti államokkal. Ausztrália, Új-Zéland, Dél-Korea és Japán együttműködési fórumban gondol­kodhat, s még mindig nincs semmi­lyen besorolás több, az USA-val kü­lönleges viszonyban álló államra. A partneri kapcsolatrendszert ráadá­sul be kell illesztem az egyéb napi­renden lévő törekvések megvalósí­tásának rendszerébe, mint a lehe­tőség szerinti közös fellépés, a gyors reagálású NATO-erő műkö­désének tökéletessé tétele, az új tí­pusú feladatokra eseti alapon adandó pontos válaszok megtalálá­sa, vagy éppen a közös finanszíro­zás hatékonyabbá tétele. A világ csendőrének szerepét a szövetség még hosszú távon is aligha fogja betölteni, egyelőre nem is szeretné. Helykeresésében azonban jelentős előrelépést jelenthet, ha sikerül jobban rendszereznie szerteágazó partneri kapcsolatait, és megtalál­nia azok helyét a jövendő feladatok megszervezésében. E tekintetben a rigai NATO-csúcs résztvevői akár történelmet is írhatnak. A szerző az MTI brüsszeli tu­dósítója KOMMENTÁR Álomgyár szlovák módra BARAK LÁSZLÓ Tény, hogy Robert Ficónak a múlt héten tessék-lássék beszóltak az eu­rópai szocialisták, mert nem tetszik nekik az általa prezentált nacio­nalista repertoár. Egyértelmű, hogy az ilyesmi mindig némi elszigete­lődéssel jár. Mind a jelenlegi szlovák kormányfő, mind pedig Szlová­kia számára. Fico vonatkozó reakciója azonban arra enged következ­tetni, egyelőre eszébe sincs megbánást tanúsítani. Véleménye szerint ugyanis csak azért neheztelnek rá a brüsszeli szocialisták, mert, úgy­mond, a monopóliumok ellenében szolidáris az elesett szlovák köz­néppel. Továbbá, mert nem a Magyar Koalírió Pártjával szövetkezett a kormányalakításkor... Természetesen nem kell ahhoz avatott polito­lógusnak lenni, hogy szimpla hülyeségként könyveljük el az efféle bi­zonyítványmagyarázatot. Az Európai Szocialisták Pártja politikusai­ról ugyanis elképzelhetetlen, hogy egy néppárti irányultságú, vagyis jobboldali politikai csoportosulás, nevezetesen az MKP érdekeit kép­viseljék. .. Az ún. monopóliumok elleni verbális harc pedig egy olyan fenomén, amellyel csak addig ajánlatos operálni, amíg e monopóliu­mok, magyarán, a működő piacgazdaságok motorjai komolyan nem veszik azt. Amint ugyanis konkrét fenyegetettséget szimatolnak, álta­lában pillanatok alatt olajra lépnek - oszt jó napot... Fico egyébként is sokkal jobban tudja ezt, mint a mindenkor kizárólag a mának élő, s általában a minél gondtalanabb túlélésre utazó posztkommunista köznép, amely a legkevésbé sem fogékony az efféle, számára igen­csak elvont fenyegetettségről szóló sóderolásra... Az igazi gond, hogy egyelőre a jelenlegi szlovákiai parlamenti ellen­zék politikusai is csak néznek, mint a moziban. Pontosan úgy, aho­gyan a szóban forgó ostobaságokkal táplált köznép. Míg a jelképes filmvásznon nyakló nélkül pörögnek a Fico-féle álomgyár produktu­mai. Amelyek épp annyira sziruposak meg nyálasak, amilyenekre a méla célközönség általában vágyakozni szokott. Pedig volt már eb­ben az országban precedens, hogy kivénhedt filmcsillagok is csak zsíros gázsikért voltak hajlandók együtt mutatkozni azzal a politi­kussal, aki olyan értékrendet képviselt, amely, enyhén szólva, távol állt a civilizált európaitól. Bár talán épp ezért sikerült neki haszonnal alkalmazni ebben az országban azt a hatalomgyakorlási technikát, amely kizárólag a nacionalista irányultságú ellenségkép-gyártásra, nem kevésbé pedig a tejjel-mézzel folyó Kánaánt ígérő népbutításra épült. Hiszen gyakorlatilag „zárt ajtók mögött” nyúlhatta le magá­nak és osztogathatta sleppjének az akkor bizony még igencsak szaf­tos, szinte országnyi koncot. A különbség annyi volt a mostani álla­potokhoz képest, hogy Mečiarékat közben sokkal életre valóbban szorongatta az akkori ellenzék. Fájdalom, s a bűnös amaterizmus csimborasszója, hogy tulajdonképpen ugyanazokról a politikusokról van szó, akik most Ficóval szemben olyan tehetetlenek, mintha vala­mi kóbor turistacsoport szájtáti tagjaiként tévedtek volna be a parla­mentbe. Nyilván ennek az össznépi sötétségnek, egyelőre sajnos idültnek tűnő politikusi bénultságnak tulajdonítható, hogy csupán Fico országlásának századik napján voltak képesek végre egymással tárgyalóasztalhoz ülni a kormányzó pozícióból ellenzékbe szorult pártok tétova vezérei... JEGYZET Ha elkapnának... PUHA JÓZSEF Minden ember megpróbálja fel­használni munkahelye előnyeit: a szakács már a munkában jól­lakik, és bizonyára az erdész sem költ tűzifára. Mi, újságírók ilyen szempontból elég szeren­csétlenek vagyunk; én például évekkel ezelőtt a főnök asztalá­ról elemeit jegyzettömböt leszá­mítva most először hívom segít­ségül munkahelyemet. Ráadá­sul muszájból teszem. Ha a ked­ves olvasó azt olvasná az Új Szó hasábjain, hogy betöréssel gya­núsítják munkatársunkat, R Jó­zsefet, ne higgyenek a szemük­nek. Azt hallottam, hogy min­den embernek él egy mása a nagyvilágban, akivel külsőleg megtévesztően hasonlítanak egymásra. Nem hittem el, egé­szen addig, amíg ki nem derült, hogy saját alteregómat a kö­zelemben pottyantotta le a gó­lya, igaz, én még nem találkoz­tam vele. A kilencvenes évek végén történt: az utcán egy rossz küllemű fickó barátságo­san üdvözölt, mondta, hogy már régen nem találkoztunk, pedig micsoda triumvirátus volt a miénk, együtt jártunk betörni. Először azt hittem szórakozik, vagy el akarja tereim a figyel­memet, hogy közben kirabol­hasson, de nem. Pár hétre rá is­merősöm azt újságolta, csak ak­kor vette észre, hogy nem en­gem szólított le, amikor „fur­csán néztem rá”. Ezt követően évekig semmi sem történt. Né­hány hónapja minden kezdő­dött elölről, megállított állítóla­gos triónk harmadik tagja, és hiába mondtam neki, hogy nem az extársa vagyok, nem hitte el. Kiderült, hogy miután ismét összejött a rossz külleművel, le­fülelték őket, majd rájuk húzták a vizes lepedőt, öt évet ültek a sitten, végezetül megjegyezte, mekkora mázlista vagyok, hogy akkor nem voltam velük, és há­lával tartozom nekik, amiért nem adtak fel. Azóta már több­ször találkoztunk, mindig messziről üdvözöl, és értetlenül fogadja, miután menetrendsze­rűen visszautasítom a kocsmai invitálását, mondván, a szép időkben kétnaponta leittam magam a sárga földig. A törté­net a közelmúltig vicces volt. A minap azonban tuti biznisszel állt elő: tud egy sokmilliós érté­kekkel teli házat, álljunk ismét össze, gyerekjáték kirabolni, és vevő is van a cuccra. Mostaná­ban, ha rendőrrel találkozom, vagy szirénázón rendőrautó kö­zeledik, hevesebben ver a szí­vem. Mert mi van, ha a hason­másom nem tudott nemet mon­dani az ajánlatra? Remélem, jegyzetem a legrosszabb eset­ben jó magyarázat lesz az ártat­lanságomra. Be is kereteztetem.

Next

/
Thumbnails
Contents