Új Szó, 2006. október (59. évfolyam, 227-251. szám)
2006-10-07 / 231. szám, szombat
„Benn a háziasszony elszán a tejet, Kérő kis fiának enged inni egyet; Aztán elvegyül a gyermektársaságba, Mint csillagok közé nyájas hold világa. ” (AranyJános) CSALÁDI KOR ,y4 gazda pedig mond egy szives jó estét, Leül, hogy nyugassza eltörődött testét, Homlokát letörliporlepett ingével: Mélyre van az szántva az élet-ekével ” (AranyJános) 2006. október 7., szombat 10. évfolyam 40. szám „A jelen a múltból, a ma a tegnapból sarjadzik ki" - hagyta örökül gróf Mailáth István Géza az okulásra vágyóknak Értekezés a honti és a gömöri állapotokról Örömmel tudatom valamennyi kedves Olvasómmal, hogy Nógrádban, Gömörben s Hontban volt, van, és még igen soká lesz betyárvilág! Legalább addig, míg bírunk emlékezni, s toliforgatóink nem vonakodnak papírra vetni viselt dolgainkat - úgy, ahogy azok megtörténtek. Mert a papírra vetett szónak minden főbíróénál nagyobb hatalma van... EŐRY ANDRÁS Ézös anyanyelvem! - sóhajtok • nagyot, mindahányszor leemelem könyvespolcomról az általam örökbecsűnek s túlszámyalhatatiannak tartott művek egyikét. Általában olyankor kerül erre sor, amikor a hullámok magasan a fejem fölött hömpölyögnek, s a világ könyörtelenül vívja köröttem vascsörtető tu- sáját. Szóval nap mint nap, úgy estefelé, amikor a léleknek olyan jólesik az okos szó, mintha hájjal ke- negetnék... Amúgy meg: „Haladott korunk megköveteli az embertől az ismereteket, megkívánja a határozott tudást. A ki ismeri környezetének elemeit, melyhez mindaz tartozik, a mi őt körülveszi, az köny- nyebben küzdhet, mint az, a ki tétlen nembánomságba elmerülve, tudomást sem vesz a múlt, a jelen bizonyságairól, és ezekből következtetve, nem gondolkozik a jövő eshetőségeiről. Úgy gondolom tehát, hogy az embernek minden tudományok között legszükségesebb annak megismerése, a mi őt köz- vedenül környékezi, a hol születik, él és meghal.” Mindez a budapesti Országos Monográfia Társaság által kiadott, Borovszky Samu doktor által szerkesztett Magyarország vármegyéi és városai egyik kötetének előszavából idézve, melyet gróf Mailáth István Géza szignózott 1911 janu- áijában. S hová máshová is kalandozhatnék, mint a világ számomra legbecsesebb zugába, a girbegörbe Palócföldre, ahol a Nappal és Holddal együtt az emberek esze is másképp jár... Ki a jó palócz? Cumánból, kunból, polovecből - vagyis hát palócból - a mai modem tudomány legalább egy tucatfélét számon tart, ám - a monográfiát idézve - a legfontosabb rájuk vonatkozó adat az, hogy „egyesek különbséget tesznek magyar és palócz faluk között”. A megállapítás szerzője szerint „e megkülönböztetés alapja az, hogy a társadalom közvéleményébe az élezlapok és az írók közvetítésével palócz néven holmi furfangos, czikomyás beszédű csodabogarak fészkelőd- tek be, akárcsak a külföldiek meggyőződésébe magyar néven holmi színpadi csikósok, kanászok és betyárok. S így, a mint a külföld nem tud igazi magyart képzelni gatya, fokos és paprika nélkül, éppen úgy a hazai közönség is csak azt tartja igazi palócznak, a ki folyton körmönfont hunczutságokat produkál, érthetetlenül kiforgatott vaskos népies mondások kíséretében.” Jellemükről - mit is beszélek: jellemünkről! - jegyzi meg a szerző, betyárokról él a legtöbb elbeszélés a nép ajkán (SITA-felvétel) Mikolán be lett csukva, egy alkalommal éppen akkor sétált az őrök között az udvaron, mikor a szakállosi Egegiek egyik őse négy lóval ment Somoskövi főbíróhoz, hogy forspontba a múlt század derekán oly híres lévai mulató helyre vigye őt. A főbíró Galambost meglátván, így szólt hozzá: »Te Galambos! Ugye, jó volna néked azt a négy lovat ellopni?!« Mire amaz így válaszolt: »Az semmi, főbíró uram, egy szegény jobbágytól négy lovat ellopni - hanem négyszáz uradalmi lóból háromszázat ellopni, no az a valami!«” A betyárkirály, illetve cimborái elfogásáról (meg a hatósági közeg szellemi emelkedettségéről) a következő história jáija az Ipoly mentén: „Virág Miska, Kutyás Miska és Macskabajúsz Sándor hárman együtt tartózkodtak. Ezek éjjeleken a falukba is bemerészkedtek, és ott húzódtak meg, vagy pedig mulattak. Akik nem ismervén őket megkérdezték tőlük, hogy hová valók, azt felelték, hogy: ingbe-gatyába. Amint a csendőrök elfogták őket, és kísérték Esztergom felé, az esztergomi hídon félredolgukra ké- redzkedtek, hogy megszökhessenek. A csendőrök leültek a híd szélén, de a bilincseiket fogták lán- czon. A büincsek a betyárok csizmáira voltak erősítve; a betyárok észrevétlenül levetették a csizmáikat, és a Dunát átúszták, mikor a csendőrök észhez kaptak, már a betyárok messze úsztak és így elmenekültek.” Az Ipoly-mente népét azonban nem is annyira az ingbe-gatyába, mint inkább a mundérba öltözött zsiványok zargatták. A folyóvölgyben le- s fölmasírozó és fosztogató csapatok kapcsán jegyzi meg a szakállosi krónikás, hogy „a sok rablások és fosztogatások következtében a nép azt sem tudta, hogy katonákkal vagy rablókkal van e dolga, és több ízben összesereglett és sikeresen szembeszállt a támadóival. Mrnt például 1663-ban Vesselényi Ferencz és Bori Mihály királyi táblabíró vezetésével a tatárokkal is. Szintén szembeszállt a föld népe 1683-ban a Bécs fölmentése után e vidéken pusztítva átvonuló lengyel hadakkal is.” A hajdani honti betyárok fakuló emlékére álljon itt egy már-már feledésbe merülő nóta strófája, mely azt mondja, hogy: ,/dd betyár akar lenni, nem kell annak megijedni, ihajja! Én is az akarok lenni, nem is fogok megijedni, tyuhajja! Szép élet az, ihajja! Betyárélet, tyuhajja! Erdő-mező a tanyája, barna kislány a babája, tyuhajja!” Az emlékezés szabadságáról Keletebbre tartva, Gömör vármegye egyes falvaiban az idősebbek még mindig emlékeznek Kubik Jancsira, korának utolsó betyáijá- ra, akit a 20. század elején Pelső- cön, a Petőfi Sándor által is meglátogatott Korona Vendéglőben fogtak le a zsandárok, de egy fél tucatot sebesülten is levert belőlük. Mesélik, hogy mindig butykossal, öve mögé tűzött pisztollyal járta a he- gyeket-völgyeket, s ha csendőrrel találkozott, először lőtt, aztán köszönt. De megtette azt a tréfát is, hogy bevárva a kakastollasokat az erdőszélen, igen ügyesen fejbe ütötte, majd pőrére vetkőztetve egy-egy fához kötözte őket - gondolom, a nép okulására. Meglehet, ő már akkor és ott, Gömör kies bükköseiben tudta, hogy kivétel nélkül minden hatalom romlott... Mi marad nekünk, térben és időben egyaránt távolba szakadt utódoknak? Néhány molyrágta könyv, az emlékezés szabadsága - és remélhetőleg a tanulság. Mert „elegen voltunk a múltban és elegen leszünk a jövőben is, melytől ily testet-lelket edző múlt után, nincs mit félnünk. A mennyit veszítettünk, annyival gyarapodtunk is.” hogy „hamar hangolódnak jókedvre, de egykettőre felforr bennük az epe is és ez a hirtelen harag magyarázza meg, hogy vendégség, lakodalom nem lehet el verekedés nélkül. Hozzátartozik az úgy, mint »a leveshő a kanoá«, s nem ér az a legény egy font kóczot sem, a kinek egynéhányszor be nem lékelték a fejét.” A palóc ember igazságszere- tetét jellemzi, hogy „ha érzi az igazát vagy ha a »fityusz« (ital) már dolgozni kezd benne, akkor csakhamar »kigyugja a zászlót« s az utcza közepére állva énekli a kakastollasoknak, hogy »Még az éjjé’ csendőrvérvel puczolom a csizmoám ki!«” A jó palócról illik tudni azt is, hogy csak három urat fogad el: a papot, a szolgabírót, és a falubeli régi földesurat. „Mind a hármat a múltak hagyományának tisztelete tartja fenn a régi tekintély magaslatán - úja az enciklopédista mert a palóczban a múlt idők kegyelete igen erős s ez óvja meg lobbanékony, okoskodásra igen hajlandó természetét a szocziálizmusba tévedéstől is. Ez köti a röghöz, mely apáiról maradt reá s egyedül ez tartja vissza Amerikától is. (...) Azt tartja, hogy az ember föld nélkül olyan, mint az erdei madár fészek nélkül.” / Betyárvilág az Ipoly mentében Hogy a palóc nem úszta meg sem az Amerikába tántorgást, sem pedig a „szocziálizmusba tévedésé’, annak hosszú sora van; az viszont tény és való, hogy az „átkos- ban” is csak az Ipoly mentén volt normális, ha egy párttitkár templomba járt. Az Ipoly-mente népének szociális érzékenységéről vall Dobrovolrű Antal, aki magát nemes egyszerűséggel csak „ipolyszakállosi krónikásnak” nevezi, s 1936-ban út nagybecsű művében a folyóvölgy alsó szakaszán élt betyárok, rablók és zsiványok szennyesét teregeti ki. , A nép a régi időkben - vezeti fel a témát a krónikás - a romantika fosztogatásból élő alakjait rabló, betyár, zsivány, haramia rokonértelmű szókkal nevezte meg, mást értvén mindegyik elnevezés alatt. A rablóktól félt, akik ismereden helyeken tartózkodtak és a védtelent is megtámadván, a gyilkolástól sem riadtak vissza, a betyárokkal rokonszenvezett, akik nyáron erdőkbe, télen csárdákba tartózkodtak és csak a gazdagokat bántották, és a zsiványokat mint útonállókat megvetette. Mivel a betyárok olykor a néppel barátságos módon is érintkeztek, ezért általánosságban a betyárokról él a legtöbb elbeszélés a nép ajkán.” Kik voltak a vidék néppel parolá- zó, nevezetesebb kalandorai a 19. század második felében? Hát Galambos, Illik Laczi, Virág Miska, Kutyás Miska, Macskabajúsz - vagy mint ő magát nevezte: Rózsa Sándor-, Kuzma, és az utolsó Hont megyei betyár, Sisa Pista. Galambosról jegyezték fel, hogy „midőn SZÓ Ml SZÓ Rózsaszín propaganda Október az Egyesült Államokban a mellrák elleni küzdelem hónapja. Rózsaszín műanyag karkötőket hordanak férfiak, nők, gyerekek egyaránt, a boltok már szeptember közepétől tele vannak a legkülönfélébb rózsaszín tárgyakkal, amelyek mellett mindenütt ott van büszkén feltüntetve a felirat: a rózsaszín turmixgépnek vagy a rózsaszín virágokkal tűzdelt blúz árának hány százaléka jut majd rákkutatásra. Néhány éve még nem értettem, minek országszerte a nagy felhajtás. Meg vannak ezek itt őrülve, gondoltam, ahogy a kis háziállatok boltja kirakatában csodáltam a rózsaszínjáték csontot. Aztán egy évvel ezelőtt éppen ez idő tájt a nagy rózsaszín hadjárat közepette telefonált a barátnőm, és remegő hangon mesélte, hogy egy csomót fedezett fel a mellében. Tettem ez esetben azt, amit egy jó barátnőnek illik: nyugtattam és biztattam, hogy minden rendben lesz. Különben is olyan fiatal még - csak 36 éves! Telefonbeszélgetésünk közepette jutott az eszembe, hogy saját magamat sem vizsgáltattam ki már egy jó ideje. Néhány perc elteltével én is csomót észleltem a mellemben. Egy sor kivizsgálás következett, ami után az orvos tudatta velem: mellrákom van! Álmomban sem gondoltam volna 31 évesen, hogy ez a betegség engem is elérhet; sokkal inkább anyukámat féltettem, hiszen nem egy barátnője esett áldozatául e betegségnek. De én? Ez hogy lehet? Ámultam, miközben kérdések cikáztak a fejemben. Sokan mondták vigasztalásként, hogy ez a „legjobb” fajta rák, és bár a tények arra utalnak, hogy nagyon sok túlélője van, mégsem mindenki szerencsés. A fiatalabbak esetében általában a mellrák agresszívabb formája jellemző. Lassan rájöttem, miről szól ez az egész rózsaszín propaganda. Felvilágosításról - arról, hogy felhívják a figyelmet, mennyire gyakori ez az alattomos betegség, hogy megelőzni nem lehet, ám az önvizsgálat, a mammográfia, a korai diagnózis életeket menthet meg - akár az enyémet is. Sokan azt tartják, a rák automatikusan halálos ítéletet jelent - én az ellenkezőjét tapasztaltam: a rák kihívás, hogy az élet minden egyes napját megéljük és ne csak túléljük. Az USA-ban minden 3. percben diagnosztizálják a rettegett kórt. Egy hónappal ezelőtt én is gyűjtésbe kezdtem a mellrák elleni gyógymód kutatásáért. (Vida Elvira)
