Új Szó, 2006. szeptember (59. évfolyam, 202-225. szám)
2006-09-27 / 222. szám, szerda
www.iijszo.com ÚJ SZÓ 2006. SZEPTEMBER 27. Vélemény és háttér 7 (Gyenes Gábor karikatúrája] Tokió jelentősebb szerepvállalását támogatja az USA, Kína erősen ellene van Japán keresi új helyét a világpolitikában FIGYELŐ mm inni MU^UUdlJUU^IWHUttJUJHUWUJHUI Mádl: Gyurcsány mondjon le! Nyűt levélben kéri Mádl Ferenc volt köztársasági elnök Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt, hogy mondjon le tisztéről. A Magyar Nemzet tegnapi számának első oldalán közzétett levélben Mádl Ferenc és tíz más ismert értelmiségi úgy fogalmaz, hogy a nyilvánosságra került májusi Gyurcsány-beszéd „egyértelművé tette az ország számára, hogy a teljes előző kormányzati ciklusban és azóta is Ön, majd kormánya éveken át tudatosan megtévesztette a magyar állampolgárokat az ország valós helyzetét illetően, s ezzel leheteüenné tette, hogy felelős döntést hozzanak a 2006-os országgyűlési választásokon“. A levél írói szerint Gyurcsány számára nem vállalható tovább a kormányfői felelősség „a demokrácia erkölcsét és az állampolgárok alkotmányos döntési szabadságát fenyegető pusztító következmények miatt”. Amint azt az aláírók hangsúlyozzák, „vannak rendkívüli helyzetek, amikor egy politikus éppen visszavonulásával teheti a legtöbbet a hazájáért. Ezt kéijük most Öntől!“ - végződik a Gyurcsány Ferencnek címzett nyüt levél, amelyet a volt köztársasági elnök mellett többek között Bőd Péter Ákos, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke, Martonyi János, az Orbán- kormány külügyminisztere, Sára Sándor filmrendező, Szokolay Sándor zeneszerző és Zlinszky János volt alkotmánybíró írt alá. (MTI) Új választást akarnak A cseheknek majdnem kétharmada előre hozott parlamenti választással oldaná meg a jelenlegi belpolitikai patthelyzetet, amikor sem a jobb-, sem a baloldal nem képes stabil többségű kormány létrehozására. A STEM közvéleménykutató intézet múlt héten készített országos felmérése szerint a megkérdezettek 62 százaléka úgy véli, a kialakult helyzetet egy újabb parlamenti választással kellene megoldani. Az emberek 38 százaléka viszont azon a véleményen van, hogy a pártoknak kell megtalálniuk a kiutat ebből a zsákutcából. Az előre hozott választást jelenleg a júniusi megmérettetésen győztes Polgári Demokratikus Párt és a Zöldek Pártja támogatja. A Kereszténydemokrata Unió- Csehszlovák Néppárt, valamint Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja is elképzelhetőnek tartják az előre hozott voksolást. A második helyen végzett Cseh Szociáldemokrata Párt az újabb választást csak a legvégső megoldásnak tekinti. A legutóbbi választás után három hónappal kisebbségi polgári demokrata kormány alakult, de kérdéses, hogy az október elején esedékes bizalmi szavazáskor meg- szerzi-e a képviselőház többségének a támogatását. Az utóbbi hetekben készült felmérések azt jelzik, hogy a Polgári Demokratikus Párt továbbra is a legnépszerűbb, és a többi párt valószínűsíthető támogatottsága sem változott meg alapvető módon, (m) Sindzo Abe váltotta fel tegnap Japánban a politikai értelemben már veteránnak számító Koidzumi Dzunicsirót a miniszterelnöki poszton. A váltást sokan úgy értelmezik, mint a nacionalista irányvonal megerősödését a távol-keleti nagyhatalom kül- és biztonságpolitikájában. ONDREJCSÁK RÓBERT Valójában arról van szó, hogy Japán - Németországhoz hasonlóan - fokozatosan emancipálódik a nemzetközi kapcsolatokban. Bármennyire helytálló is azonban a japán-német párhuzam, fontos rámutatni a különbségekre is. Németország nagyobb nemzetközi felelősségvállalását szinte mindenki üdvözölte, sőt, kifejezetten kérte. Ma már természetesnek számít, hogy német katonák szolgálatot teljesítenek Afganisztánban, Koszovóban vagy Afrikában. Ha azonban visszaemlékezünk az elmúlt 15 év belpolitikai vitáira Németországban, elmondhatjuk, hogy Berlinnek nem könnyű utat kellett bejárnia. Sokat segített viszont, hogy legfontosabb partnerei, beleértve Franciaországot és az Egyesült Államokat kifejezetten szorgalmazták a nagyobb német szerepvállalást. Németország ugyanis a komolyabb külföldi jelenlétével egy egész szövetségi rendszert - az NA- TO-t és az Európai Uniót - erősített meg, amit ráadásul erőteljesen támogattak az ugyanezekben a szövetségi rendszerekben tagként működő szomszédjai is. Rivalizálás és múltbeli sérelmek Japán esetében a helyzet egészen más. Az ország biztonságát a hidegháború idején az USA-val kötött kétoldalú egyezmény garantálta. A hidegháború végével azonban a Távol-Kelet nem lett stabilabb. Sőt, éppen abban a régióban található az egyetlen olyan hatalom - Kína, amely hosszabb távon komolyabb kihívást jelenthet az Egyesült Államok számára. Mindez csak tovább erősítette az amerikai-japán szövetséget. Az USA szeremé, ha Japán fokozatosan nagyobb szerepet vállalna a Távol-Kelet és Észak- kelet-Ázsia biztonságában, beleértve a kulcsfontosságú hajózási útvonalakat is. Csakhogy gyakorlatilag az USA az egyetlen olyan - a térségben érdekelt - hatalom, amely Japán külpolitikai aktivitásának az erősödését szeremé. Élesen tiltakozik a japán „emancipáció” minden formája ellen Kína is, amely regionális ellenlábast lát Tokióban és saját - egyébként egyre növekvő - befolyását félti. Az ellenzők táborába tartozik Dél-Korea is, annak ellenére, hogy a távol-keleti geopolitikai és stratégiai helyzetből kifolyólag Japán természetes szövetségese lehetne. A két ország - amely egyébként az USA két legfontosabb partAz ellenzők táborába tartozik Dél-Korea is, amely geopolitikai helyzetéből kifolyólag Japán természetes szövetségese lehetne. nere a térségben - viszonyát azonban folyamatosan mérgezik a történelemből fakadó viták. Ha Japán nagyobb nemzetközi szerepvállalásról beszél, az említett két országon kívül heves reakciókat vált ki a térség többi államában is, amelyek a 2. vüágháború során japán megszállás alatt voltak, beleértve a Fü- löp-szigeteket és a délkelet-ázsiai országokat is. Erősíti a térség legmodernebb haderejét Mindezek ellenére azonban a fokozatosjapán „emancipáció”, tehát a nagyobb nemzetközi szerepvállalás visszafordíthatatlan folyamat. Egy nyitott, a világ második legnagyobb gazdasági erejével rendelkező ország egyszerűen nem engedheti meg magának, hogy passzív külpolitikát folytasson. A fokozatosan kibontakozó - bár Németországéhoz egyelőre még nem hasonlítható - aktív külpolitika jelei már egyre inkább észlelhetők. Ennek egyik jele volt az iraki szerepvállalás is. Emlékezetes, hogy Japán kb. 3000 katonát állomásoztatott a közel-keleti országban. A szimbolikus, de bel- és külpolitikailag egyaránt fontos jelek közé tartozhat például, hogy a japán Önvédelmi Erőket - értsd hadsereget - irányító „ügynökséged’ végre átkeresztelik arra, ami: védelmi minisztériumra. Érdekes lehet a haderő felszereltségének változása is, amelynek előbb-utóbb követnie kell a politikai-stratégiai célokat. Japán már ma a térség legmodernebb és legütőképesebb haderejével, elsősorban pedig légierejével rendelkezik. Az ország számára viszont máig tabunak számítanak az atomfegyverek, de például az anyahajók építése is. Míg azonban atomfegyverekről egyelőre szó sem lehet, bár az ország rendelkezik minden szükséges technológiával, addig anyahajók építése belátható időn belül aktuálissá válhat. Az ország számára ugyanis létfontosságú a tengeri utak ellenőrzése: szülte minden stratégiai nyersanyagot, beleértve a kőolajat, tengeri úton kell beszerezni, hiszen Japánnak minimálisak a saját forrásai. Kijön az USA után? A nemzetközi politika és kapcsolatok szintjén kulcsfontosságú lépés Japán igényének bejelentése az ENSZ Biztonsági Tanácsa állandó tagjának helyére, amire potenciálja alapján minden joga megvan. Az intenzív amerikai támogatás ellenére azonban a japán állandó tagság meghiúsult, épp a regionális ellenlábas Kína komoly ellenkezése miatt. Valószínű, hogy amennyiben az új japán kormányfő folytatja, esetleg még meg is erősíti a jelenlegi kül- és biztonság- politikai irányvonalat, megerősödik az USA-val fenntartott szoros kapcsolat, amelyet azonban fokozatosan további szövetségek egészítenek majd ki. Valószínűsíthető, hogy Tokió megpróbál szorosabb stratégiai partnerséget létrehozni Indiával és Ausztráliával, de nem zárható ki az sem, hogy végül Dél- Koreával is javul a viszony (a „nem szeretni kell egymást, hanem felismerni a közös stratégiai érdekeket” elv jegyében). Mindez nem jelenti azt, hogy Japán és Kína viszonya automatikusan megromlik, de drámai javulásra sem kell számítani - a stratégia és a geopolitika komoly tényezők. KOMMENTÁR Képzeljük el... NAGY ANDRÁS Két hónapos nyugalom után újra aktivizálódni látszik a HZDS és maga Vladimír Mečiar is. A kormányalakítás során többen azt pedzegették, vajon meddig bírja majd a háromszoros exkormányfő, hogy nemhogy a másodhegedűs, de legfeljebb a cintányéros . szerepe jutott neki a kormány zenekarában. A kormánykoalícióról szóló egyezség kihirdetésének pillanatában úgy tűnt, Robert Ficónak sikerült megszelídítenie műid Mečiart, mind Slotát. Ehhez képest, ha figyelemmel követjük a HZDS-en belüli mozgolódást, látható, hogy nem csak Mečiar, de a környezete is egyre elégedetlenebb a kialakult helyzettel. Valószínűsíthető, hogy ha a párt az őszi önkormányzati választások során jelentősen veszít pozícióiból, a Smer ellenben nagyon megerősödik, Mečiarékon a páni félelem vehet erőt. Az önkormányzati választás ezért erről is szólni fog, s nem csak a jobb- és baloldal harcáról. Előrelátható ugyanis, hogy a volt kormánypártoknak hasonló módon gyengülnek majd a pozíciói, ahogy az a regionális választások során történt tavaly, így a jobboldalon idén már nem nagyon lesz pezsgődurrogtatás meg szivargyújtogatás. Ellenzékből nem sok mindent tudnak majd ez ellen tenni, de a HZDS esete más. Mečiarék valószínűleg mindent el fognak követni azért, hogy pártjuk ne morzsolódjon fel a Smer malomkövei között. Ehhez jó lehetőséget kínálhat majd az a tény, hogy a kormányfő műiden minisztériumtól és állami szervtől a közeljövőben húsz százalékos kiadáscsökkentést vár el, ami ugye nonszensz, meg lehet rajta jól vitatkozni a kormányon belül is. Ráadásul Vladimír Mečiar közismerten nem az a politikus, akit sokáig a víz alatt lehet tartani, előbb utóbb ki fog törni. Bár nyilvánvalóan nincs már annyi energiája, mint régen, de az azért látszik, hogy nem fogja nyugodtan végigülni a négy évet. Erre utalnak azok a viták is, melyekkel a különböző állami biztonsági szervek feletti irányítást próbálta inkább kisebb, mint nagyobb sikerrel megszerezni. Harcolt, s bár a háborút nem nyerte meg, néhány csatában ő győzött. De az egész történetnek vagy egy hátulütője is. Elképzelhető, hogy előbb utóbb Mečiar összeveszik Ficóval, és látványosan elhagyja a kormánykoalíciót. A gond akkor lehet, ha esetleg a Smer támogatottsága még magasabb lesz, műit most. A kormányfő ugyanis érthető okokból nyilván újabb előrehozott választások felé tereli majd az országot, hogy a végén abszolút többséget szerezve, egyedül uralkodhasson. Egypárti Fico- kormány. El tudjuk ezt képzelni? JEGYZET Hány nyelven ne beszéljünk? MISLAY EDIT Mázlisták azok az országok, amelyek bővelkednek a látnivalókban, van mit kínálniuk a belföldi és a külföldi turistáknak. Mert az idegenforgalom jó biznisz. Vannak államok, amelyek gazdaságának éppen az idegenforgalomból befolyó bevételek az erős tartópillérei. Szlovákia természeti és kulturális látnivalók tekintetében egyáltalán nem áll rosszul, sőt, még unikumnak számító nevezetességekkel is büszkélkedhet. Igaz, az országmenedzselés, az önreklámozás terén voltak- vannak hiányosságok, így nem csoda, ha az idegenforgalmi mérleg az eltelt évek során sem mindig úgy alakult, ahogyan azt az illetések elképzelték. A turistacsábításból azóta bepótoltunk néhány leckét, lásd: az utóbbi néhány évben például Pozsony utcáin is mindennaposak lettek a külföldi turistacsoportok. Viszont: nem elég a látnivalók gazdag kínálata, a hatékony önreklám, mert van egy további fontos tényező is. A szolgáltatások színvonala. A hozzáállás. Vagy a hozzá nem állás. A fentiek tükrében talán furcsán fog hangzani az alábbi rövid sztori, mert végül is nem turistákkal esett meg. De éppenséggel nagyon is lehettek volna azok is. Égyik ismerősöm angolnyelv-tanár, és mivel jobb módszert még nem igazán találtak ki, tanítványaival a „beszélve tanuljuk a nyelvet”- módszert alkalmazza. Akkor is, ha mondjuk „kihelyezett“ rendhagyó órát tart. (Végül is az a lényeg, hogy az ember a mindennapi élethelyzetekben tudjon kommunikálni az adott idegen nyelven. Szerencsére ma már ez a normális, nem pedig az a típusú nyelvtanítás, ami anno az átkosban dívott, legalábbis az iskolai kötelező nyelvoktatásban. Meggyőződésem: sokat elvett a diákok tanulási kedvéből az, hogy unalmas témákkal traktálták az agyukat. A nyelvkönyvek a szovjet űrkutatás eredményeitől kezdve az NDK vegyiparáig sok mindent tárgyaltak, ami, lássuk be, eléggé el nem ítélhető módon nem igazán hozta lázba a diákokat). Szóval történt a minap, hogy egy ilyen rendhagyó óra keretében ismerősöm betért tanítványaival a nyelviskola közelében működő, egyébként régi, nagy hírű, pár éve újraindított étterembe, és angolul szerettek volna rendelni. Meglepetésére a pincér (aki vagy fél óra múltán volt hajlandó tudomásul venni őket) pökhendien közölte vele, nála márpedig nem fog angolul rendelni, merthogy ő aztán nem beszél angolul. Nem, egyáltalán nem úgy hangzott, mint aki sajnálja, hogy nem kommunikál idegen nyelveken, inkább kissé kárörvendő volt: vele aztán nem fognak szórakozni. Belegondoltam: mi van akkor, ha történetesen tényleg külföldiek tévednek be ide? Miért jó az egy nagy hagyományra visszatekintő étteremnek, hogy napjainkban inkább már csak kelletlen, tahó pincéreiről híresül el? Mi jöhet ki ebből? Bevétel nem nagyon. Meg jó benyomás sem. De gondolom ez a tény az említett alkalmazottat nem aggasztja túlságosan. Az országimázzsal foglalkozzanak csak mások.
