Új Szó, 2006. szeptember (59. évfolyam, 202-225. szám)

2006-09-13 / 211. szám, szerda

26 Sport UJSZO 2006. SZEPTEMBER 13. www.ujszo.com RÖVIDEN Toni Kukoc visszavonult Zágráb. Bejelentette vissza­vonulását Toni Kukoc, aki 1995 és 1998 között három bajnoki aranygyűrűt szerzett a Chicago Bullsszal az észak­amerikai profi kosárlabdali­gában (NBA). „Szívem sze­rint maradtam volna Milwau- kee-ben, vagy visszamentem volna Chicagóba. A Bucks azonban fiatal csapatot épít, míg a Bullsnak jelenleg cen­ter kell, így aztán inkább be­fejezem. Talán tudnék még valahol 10-20 perceket ját­szani, de már nincs rá szüksé­gem” - közölte a 38 éves klasszis, akit háromszor vá­lasztottak meg Európa leg­jobbjává, és 1988-ban Jugo­szláviával, míg 1992-ben Horvátországgal nyert olim­piai ezüstérmet, (mti) Czink legyőzte Hantuchovát Báli. Czink Melinda legyőzte az ötödik helyen kiemelt Da­niela Hantuchovát az indo­néziai Balin rendezett, 225 ezer dollár összdíjazású ke­ménypályás női tenisztorna nyitókörében. A világranglis­ta 19. helyén álló szlovák ki­válóság az első játszmában 5:2-es vezetésénél három szettlabdát is elpuskázott, s ez annyira visszavetette, hogy a folytatásban már csak két gémre volt képes a rang­sor 84. helyén álló magyarral szemben. Czink a nyolcad- döntőben a hazai közönség előtt szereplő Angelique Widjajával (321.) találkozik. Eredmény: Czink-Hantucho- vá (5.) 7:5, 6:2. (mti) Sliskovics mégis marad Skopje. Nem fogadta el á bosznia-hercegovinai váloga­tott szövetségi kapitányának, Blaz Sliskovicnak a lemondá­sát az ország labdarúgó-szö­vetsége. A szakvezető a múlt szerdai, magyaroktól Zenicán elszenvedett 3:l-es vereséget követően jelentette be távo­zását, mondván az első két Európa-bajnoki selejtező­mérkőzésen csak Máltán si­került nyernie csapatának, így az általa beígért hat pont­ból csak hármat szerzett meg. „Az elnökség nem fogadta el a lemondást, egyhangúlag to­vábbi bizalmáról biztosította Blaz Sliskovic szövetségi ka­pitányt és Ahmet Pasalic igaz­gatót” - áll a szövetség közle­ményében. (mti) Landis még kételkedik New York. Az eljárás be­szüntetését kéri Floyd Landis amerikai kerekes, aki pozitív doppingtesztet produkált az idei Tour de France-on ara­tott diadala után. „Továbbra is kétségbe vonom a Chate- nay-Malabryban lévő labor megbízhatóságát. Akkora különbség van az A és a B próba eredménye között, hogy azok nem származhat­nak ugyanabból a mintából. Szeretném elérni, hogy a doppingellenes ügynökség nyilvánítsa semmissé a pozi­tív tesztet” - hangoztatta a 30 éves klasszis, (mti) Szívesen elvinné a Zlín és a Teplice, de a magyar válogatott csatár már nem akar tovább Csehországban futballozni Sowunmi slováckói mellékvágányon Uherské Hradišté/Pozsony. Folytatódik Thomas Sowun- mi kálváriája. A Slovácko magyar támadója feljelen­tette klubját, mert szerződé­sén meghamisították az alá­írását, s így akarták a morva csapatnál tartani. SZABÓ ZOLTÁN A magyar válogatott csatár a FI­FA döntésére vár, reméli, hamaro­san máshol futballozhat, mert ajánlatokban bővelkedik. „Egy biztos, elegem lett a Gambrinus Ligából. Pedig megke­resett a Teplice és a Zlín, s nem is lett volna gond a feltételekkel, mi­vel azonban már egyszer megé­gettem magam, elutasítottam az ajánlatokat’ - hangsúlyozta Tho­mas Sowunmi. - Olyan közegben nem maradok, ahol csalni is képe­sek. Meg sem fordult a fejemben, hogy a Slovácko vezetői még oki­rathamisításra is képesek. Tavaly aláírt szerződésemnek két válto­zata van, az egyik szerint 2006. augusztus 31-ig, a másik alapján 2006. szeptember 7-ig szólt a megállapodás. De ez még semmi! Kérvénnyel fordultam a cseh szö­vetséghez, hogy megszabadulhas­sak a klubtól, erre azt a választ kaptam: az illetékesek érvényes­nek tekintik a 2007. őszéig tartó egyéves opciós jogot, ami pedig a szerződést illeti, az kizárólag az egyesület ügye...” Ezután a 28 esztendős csatár a Nemzetközi Labdarágó-szövet- séghez (FIFA) fordult jogorvosla­tért. Biztosra veszi, hogy a FIFA neki ad igazat, s hamarosan el­hagyhatja a Slováckót. Elárulta, ajánlatokban nincs hiány. „Olasz, svéd, angol, spanyol és skót klu­bok érdeklődnek irántam, sza­badügynökként bármikor szer­ződést köthetek. Remélem, a hó­nap végéig megérkezik a nemzet­közi szövetség számomra kedvező határozata” - mondta lapunknak a Ferencváros és a Vasas egykori futballistája. Elárulta, júniustól egy fillért sem kapott klubjától, az elmúlt bajnoki év nagy részében pedig csupán alapfizetését vehette fel. „Természetesen nem hagyom annyiban a dolgot, s polgári bíró­ságon hajtom be a jussomat.” Sowunmi hónapok óta egyéni edzéseket végez, mert még a slo­váckói fakóval sem gyakorolhat. „Az egyesület elöljárói minden eszközt megragadnak, hogy bosszúságot okozzanak, például nem adták át az Eb-selejtezőkre szóló hivatalos kapitányi meghí­vót. Még jó, hogy előtte felhívtak. A klub elnöke egy ügyvéd, aki igencsakjól ismeri a paragrafusok világát. Jogi végzettsége ellenére azonban néhány jogszabállyal nem ártana tisztában lennie...” - tette hozzá a támadó. Sowunmi (sötét szerelésben) tavaly ősszel Dunaszerdahelyen is játszott a Fradi ellen. Képünkön Botis próbálja szerelni. (Somogyi Tibor felvétele) Szlovák nevezés a Belgium elleni Dk-találkozóra Hrbatý és a három jelölt ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Euromilk: megváltozott csapattal a középmezőnybe készülnek a csallóköziek Idén kihagyják a szuperligát ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Pozsony. Először szerepelhet Ivo Klec a szlovák Davis-kupacsa­patban, mégpedig a jövő heti, Bel­gium elleni osztályozón a Világ- csoportban (a legjobb 16 között) maradásért. „Korábban, Kučera és Beck érájában nem juthatott szó­hoz, de mióta felvette a szlovák állampolgárságot, s világranglista helyezése (198.) szerűit is a máso­dik legjobb honi teniszező, már indokolttá vált, hogy meghívjam a válogatottba” - magyarázta döntését Miloslav Mečíŕ kapitány, aki tegnap tette közzé nevezését a belgák elleni összecsapásra. Az újonc Klecen kívül természetesen a jelenleg Pekingben játszó Domi­nik Hrbatý (28.) az első számú já­tékos a csapatban. Meghívást ka­pott még Lukáš Lacko (208.) és Michal Mertiňák (306.) is, akik legutóbb a bukaresti torna selej­tezőjében találkoztak, s utóbbi győzött. „Még nem tudom, Hrbatýn kívül kit küldök pályára MTl-JELENTÉS Sopron. Közös megegyezéssel tegnap felbontotta Roberto Landi vezetőedző és segítői szerződését az FC Sopron. Erről a futballklub közleményben tájékoztatott. A csapat szakmai munkájáért ismét Selymes Tibor, az egykori román válogatott játékos felel, aki to­vábbra is ellátja a klubmenedzseri teendőket. A szakember megbíza­tása határozatlan ideig szól. Selymes már harmadszor tért vissza a soproni kispadra: ta­vasszal kilenc bajnokin irányítot­ta a csapatot, nyáron az első két fordulóban végezte ugyanezt, majd az olasz tréner érkezésével klubmenedzserként dolgozott to­vább. Az MTK, a Diósgyőr és a egyesben. Mindhárman esélyesek rá, meglátom, milyen formát mu­tatnak a hét folyamán, s utána döntök” - jelezte Mečír, akire az is vár a felkészülés során, hogy je­löltjei közül kiválassza, kiknek szavaz bizalmat a párosban. Még ismeretlen a belga neve­zés, de a vüágranglistán négy já­tékosuk található a legjobb száz mezőnyében: Olivier Rochus (31.), Kristóf Vliegen (35.), Xavier Maiisse (38.), Christophe Rochus (64.), de Dinek Norman (103.) is alig szorul ki ebből a társaságból. „Rendkívül nehéz, attraktív ellen­fél érkezik hozzánk. Mindenkép­pen a párharc esélyese. Kellemet­len a stílusuk, változatosan játsza­nak, mozgékonyak. Az utóbbi években nem sikerült nagy fegy­vertényt végrehajtaniuk a belgák­nak, de mindegyik élcsapattal fel­veszik a versenyt. Bármelyik játé­kosuk hiányzik majd, az a mal­munkra hajthatja a vizet” - jelle­mezte a vendégeket Igor Moška, a szövetség főtitkára, (jmk) Győr ellen szerzett három pont - csak a miskolci együttest sikerült legyőzni - kevésnek bizonyult Landinak ahhoz, hogy folytat­hassa a munkáját. EDZŐKERINGŐ Tavaly nyártól heten váltot­tak helyet a soproni kispa- don. A szokadanul hosszú lis­ta az alábbi: Csank János 6 bajnoki Selymes Tibor 9+2 bajnoki Nagy Tamás 2 nap László Csaba 2 nap Dario Bonetti 10 bajnold Vass László 5 bajnoki Roberto Landi 3 bajnoki Dunaszerdahely. Ősztől csak a legmagasabb osztályú csapatbaj­nokságban, az extraligában indul a dunaszerdahelyi SST Euromilk női asztalitenisz-csapata. Vladis­lav Kmeť menedzser-klubelnök la­punk érdeklődésére elmondta: azért nem vágnak bele a környező országok közös bajnokságába, a szuperligába, mert nincs elég pén­zük és támogatásuk arra, hogy áll­ni tudják a részvétel anyagi íede­Ragyogó napsütés és csodála­tos őszi idő várta vasárnap a prá­gai Grand Prix-futóversenyek csaknem 3 000 résztvevőjét, akik a világ több mint 25 országából érkeztek a cseh fővárosba. A nők 5 000 m-es távján az idén is kitűnő magyar siker született: Kálovics Anikó immár ötödik alkalommal szerezte meg az elsőséget! Pályacsúcs nélkül Annak ellenére, hogy a szom­bathelyi olimpikon közvetlenül a St. Moritz-i edzőtáborozásból ér­kezett Prágába, kitűnő időt fu­tott, és 15 perc 40 másodperc után szakította át a célszalagot. Ezúttal is rangos ellenfeleket ha­gyott maga mögött: a tízszeres svéd bajnok Ida Nilsson lett a má­sodik, a kenyai Alice Chelangat, az idei San Diegó-i maratón győztese pedig a harmadik. „Ez a Grand Prix a kedvenc versenyeim közé tartozik, csodá­latos a légköre. Az Óváros téren van a rajt és a cél is, az útvonal pedig a történelmi belváros ut­cáin vezet, ahol nagyon sok em­zetét. „Először bejelentkezünk, az­tán kiléptünk. Egyszerűen nem láttam értelmét a szereplésnek. Ráadásul egyetemi tanulmányai miatt a légiós Tápai sem vállalhat­ta volna a nemzetközi mérkőzése­ket, a hazai bajnokikra viszont nem volt érdemes itt tartani” - kö­zölte a klubelnök. Szavaiból az is kiderült: megvál­tozott csapattal állnak asztalhoz a szeptember 30-án rajtoló extrali­gában. Tápain kívül Feketéné is tá­vozott, mégpedig az újonc érsekúj­ber Szurkol a versenyzőknek - mondta győzelme után a 29 esz­tendős futónő. - Carlo Capalbo, a Prágai Nemzetközi Maratón főnöke és lelkes csapata minden évben a lehető legjobb feltétele­ket teremti meg a résztvevők számára. Nagyon örülök, hogy ismét sikerült nyernem, csak azt sajnálom, hogy nem pálya­csúccsal lettem első. Az előzőt még 2002-ben állítottam fel. Tíz másodperccel futottam rosszabb időt. Pedig nagyon jó formában éreztem magam, és szerettem volna a 15:30-on belül célba ér­ni. Jövőre újra eljövök, akkor már a pályacsúcsot is szeretném megjavítani.” Hetente 150-160 km Prágából ismét St. Moritzba utazott vissza, ahol három hétig készül majd élete első maratoni versenyére. Október 15-én az olaszországi Cover-Mapei viada­lon áll majd rajthoz. Mikor hatá­rozta el, hogy ezen a távon is fog versenyezni? - kíváncsiskodtunk. „Már régebben foglalkozom a gondolattal, hogy induljak a ma­ratoni távon is. Úgy érzem, most váriakhoz. Dunaszerdahelyre ke­rült viszont két nyitrai játékos, Kreskócziová és Andelová. „Karika Éva marad, és minél több játékle­hetőséget szeretnénk adni a tehet­séges helyi Szabó Andreának, aki idén egyéniben harmadik lett a fia­talabb diákok országos bajnoksá­gán. Új összetételben nem tudom, mire lesz képes a csapat, komo­lyabb célunk nem lehet, mint a kö­zépmezőnyben végezni” - tárta fel lapjait a legutóbb ezüstérmes egy­üttes menedzsere, (jmk) jött el az ideje - magyarázta. - Keményen készülök, most heti 150-160 km-t futok. Úgy vélem, hogy jó úton haladok a sikeres be­mutatkozásom felé. Két héttel a prágai verseny előtt Klagenfurt­ban indultam egy félmaratonin, egy hétre rá pedig Budapesten fu­tottam ugyanilyen távon - mind­kétszer 71 perc belüli idővel. Ezt biztatónak tartom, habár tudom, hogy a maratón egy teljesen más erőpróba.” Kálovics Anikó (A szerző felvétele) Sopronban ismét Selymes Tibor a vezetőedző Harmadszor tért vissza Kálovics Anikó ötödik alkalommal nyerte a prágai női Grand Prix-versenyt Októberben futja első maratoniját KUBÁNY ÉVA

Next

/
Thumbnails
Contents