Új Szó, 2006. szeptember (59. évfolyam, 202-225. szám)
2006-09-12 / 210. szám, kedd
8 Külföld ÚJ SZÓ 2006. SZEPTEMBER 12. www.ujszo.com RÖVIDEN Rendkívüli NATO-ülés Brüsszel. A NATO főtitkára rendkívüli ülésre hívta össze tegnapra a 26 tagország nagyköveteit, hogy megtárgyalják a szövetség Dél-Afganisztán- ban állomásozó, a tálibokkal újabban heves harcokba bocsátkozó erőinek megerősítésére vonatkozó igényt. Jaap de Hoop Scheffer szóvivője elmondta: a főtitkár bemutatta a nagyköveteknek a katonai bizottság tanácskozásának eredményeit. A tagországok vezérkari főnökei szombaton egyetértésre jutottak abban, több katonára lenne szükség Dél-Afganisztánban a felkelők elleni harchoz. (MTI) KNDK-radarok Szíriának Nicosia. Légvédelmi berendezéseket találtak egy Cipruson feltartóztatott, Eszak-Ko- reából Szíriába tartó hajó fedélzetén, amelyet az Interpol jelentése alapján kutattak át, fegyvercsempészet gyanúja miatt. A panamai felségjelű Georgio 1 fedélzetén 18, kamionra szerelt mobü radarállomást, valamint három irányító járművet találtak, ezeket a szíriai kormánynak kiállított számlán meteorológiai megfigyelő felszerelésként tüntették fel. „A kamionokon talált 18 radar egy légvédelmi rendszer részének tűnik” - •mondta a ciprusi rendőrség szóvivője. (MTI) Japán harmadik kémműholdja Tokió. Felbocsátotta harmadik kémműholdját tegnap Japán, amely nagy aggodalommal figyeli a szomszédos Észak-Korea nukleáris- és rakétaprogramját. A Föld körüli pályára állt H2A jelű űreszköz autónyi méretű földi tárgyakat képes észlelni. (MTI) Újoncokat robbantottak Bagdad. Egy újoncokkal teli kisbuszban robbantotta fel magát egy öngyilkos merénylő tegnap az iraki főváros, Bagdad nyugati részében. Tizenhat újonc meghalt, hét megsérült. A merénylő egy katonai sorozóközpontnál szállt fel a buszra, majd működésbe hozott egy pokolgépet. A fővárostól 250 kilométerre északra fekvő Beidzsinél fegyveresek egy olajmunkásokat szállító buszra nyitottak tüzet, itt négy ember életét vesztette, egy megsérült. Az amerikai haditengerészet egyik magas rangú felderítő tisztje szerint csekély az esélye annak, hogy sikerül biztonságot teremtenie az amerikai hadseregnek és az iraki kormányerőknek a nyugat-iraki Anbár tartományban, a szunnita felkelők fellegvárában. A titkos jelentést a The Washington Post ismertette. A tartományban nem működnek kormányintézmények, a keletkezett hatalmi űrt az al-Kaida iraki szervezete töltötte be. A Pentagon szerint az Anbárban fennálló állapotokat nem lehet egész Irakra kivetíteni. (MTI) Megosztja az amerikai társadalmat a 9/11 utáni politika értékelése, a többség bírálja a Bush-adminisztrációt az iraki háború miatt Minden országot fenyeget a terrorizmus Brüsszel/Washington. Európa fokozza együttműködését az USA-val a terrorizmus elleni küzdelemben. A terrorizmus komoly veszélyt jelent a biztonságunkra, demokratikus társadalmunk értékeire, a népek jogaira és szabadságára, különösen, mert válogatás nélkül veszi célba az ártatlan embereket. ÖSSZEFOGLALÓ A terrorizmus minden államot és népet fenyeget, és semmilyen üggyel nem lehet igazolni - hangsúlyozta az EU elnökségének nyilatkozata a 2001. szeptember 11-i merényletek kapcsán. A nyilatkozat szerint a terrorizmus elleni küzdelem a 25 tagú tömb elsődleges célja marad. Franco Frattini uniós igazságügyi és jogi biztos Michael Chertoff amerikai belbiztonsági miniszternek írt levelében hangoztatta, 2001 óta együtt küzdenek a terrorizmus megpróbáltatásai ellen. Európát nagy támadások érték ugyan, de számos merénylet megakadályozásával képes volt elejét venni annak, hogy a terroristák még több ártatlan ember életét oltsák ki. A biztos végezetül kiemelte: szembe kell nézni azzal a kihívással, hogy a rendfenntartó erőket ellássák a munkájuk végzéséhez szükséges adatokkal, miközben kitartanak a titoktartás és az adatok védelmének elve mellett. Jósé Manuel Barroso EB-elnök ezzel egy időben felhívta a figyelmet arra, hogy az egész világot átfogó terrorizmusnak nemcsak a kiváltó okaival és következményeivel kell megküzdeni, hanem azoknak az elveivel is, akik ezt a terrorhadjáratot elindították. A muzulmán világ mellett több európai országban különösen a média bírálta az USA 9/11 utáni politikáját. Berlinben ezt tette Wolfgang Schäuble német belügyZavahri újabb buzdító beszéde Kairó. Az Amerikával szembeni még nagyobb ellenállásra buzdítja a muzulmánokat Ajman az-Zavah- ri, az al-Kaida második számú vezetője egy új videofelvételen. Ezt az amerikai CNN mutatta be tegnap. „Vezetőitek eltitkolják előletek a csapás valódi nagyságát. Allah engedélyével és irányításával megérett az idő újabb események- Ajman az-Zavahri (Reuters) re” - jelenti ki Zavahri a felvételen, amelyet az amerikai hírügynökség nem talált meg egyeüen olyan internetes oldalon sem, amelyen al-Kaida-vezetők általában üzeneteket szoktak közvetítem. Nem tudni, hogy a CNN kitől vagy honnét szerezte a felvételt, amely frissnek tűnik, hiszen Zavahri utalt Izrael libanoni bombázásaira. Az al-Dzsazíra arab hírtelevízió vasárnap este pedig Oszama bin Ladern mutató videofelvételt sugárzott. A felvételen az al-Kaida mosolygó vezére az öt évvel ezelőtt végrehajtott támadások tervezőinek a társaságában volt látható, (m) . miniszter is. Úgy vélte, az afganisztáni katonai akciók, a terroristák kiképzőtáborai elleni támadások elkerülhetedenek voltak. Élesen bírálta ugyanakkor az Irak ellen indított háborút. A konzervatív CDU-t képviselő Schäuble hangsúlyozta, az al-Kaidával szemben határozottan fel kell lépni, de a jogállam alapelveit semmi esetre sem szabad hatályon kívül helyezni. Egyébként a New York-i ikertornyokban közel kilencven ország állampolgárai vesztették életüket, s ezen államok többségében tartottak megemlékezéseket, a legnagyobb szabásút talán Nagy-Britan- niában. Helen Clark, Új-Zéland miniszterelnöke szerint a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokat követő leszámolás nem tette biztonságosabbá a vüágot. 9/11 új korszakot jelez, mivel megmutatta, a terroristák képesek lecsapni a föld leghatalmasabb nemzetének szívében, és ez nagyon, nagyon kijózanító. Koidzumi Dzsunicsiro japán kormányfő szerint a terrorizmus ma is ugyanakkora fenyegetést jelent a világra, mint korábban. Kínában hivatalos megemlékezés nem volt az évfordulóról, de a központi pártiap, a Zsenmin Zsi- pao kommentálja szerint az USA rossz választ adott az incidensre, különösképpen az Irak ellen indított háborúval. Az amerikai társadalmat megosztja a 9/11 utáni politika értékelése. Condoleezza Rice külügyminiszter azt mondta, öt évvel a terrormerényletek után az USA biztonságosabb, és szerinte az al- Kaida nemzetközi terrorhálózat komolyan meggyengült. Hasonlóan fogalmazott Dick Cheney alel- nök, aki azzal érvelt, hogy 9/11 óta nem érte támadás az USA területét. Kijelentette: a kormány több milliárd dollárt költött az utóbbi öt évben az ország biztonságának fokozására, és a befektetés meghozta gyümölcsét,, jól megvédtük a nemMegemlékezés a Shanksville melletti réten, ahol a negyedik elrabolt gép lezuhant (Reuters-felvétel) zetet a terroristák ellen”. Védelmébe vette az afganisztáni és iraki háborús politikát. Ezzel szemben Harry Reid szenátor, a demokrata párti kisebbség vezetője szerint az alelnök kártékony befolyással volt a kül- és védelmi politikára, gyöngítette Amerikát. „Cheney volt az, aki kitalálta, hogy manipulált hírszerzési értesülésekkel igazolják az Irak elleni háborút, és ma sem tenne másként. Az alelnök egyszerűen nem fogja fel, miről van szó” - fogalmazott a demokrata szenátor. Richard Ben-Veniste, az úgynevezett 9/11-es bizottság tagja arra hívta fel a figyelmet: Amerika máig nem kapta el vagy ölte meg Oszama bin Ladern, aki jelenleg is az amerikaiak le- gyükolását tervező terroristák vezére. „Az iraki háború amolyan to- borzó plakát a dzsihádisták számára az egész muzulmán világban” - tette hozzá. (MTI, t, s, ú) Abbász megállapodott Haníjével, aki megtartaná a kormányfői tisztséget Lesz palesztin egységkormány ÖSSZEFOGLALÓ Gáza/Rámalláh/Jeruzsálem. Mahmúd Abbász palesztin elnök bejelentette, megegyezésre jutott Iszmáil Haníje kormányfővel egy egységkormány létrehozásáról, amely napokon belül megalakulhat. Abbász tegnap közölte, a kormányzó Hamász küldöttségével sikerült kidolgozni az új kormány politikai programját, amely a különböző palesztin csoportok által június 27-én aláírt nemzeti egyetértés dokumentumán alapul. (Ez magában foglalja Izrael hallgatólagos elismerését is.) A mérsékeltnek tartott Abbász azt reméli a koalíciótól, hogy a Hamász Izrael-ellenes ideológiának puhítására kényszerül, és hogy az egységkormány létrejötte véget vet a politikai és pénzügyi válságnak a palesztin területeken. További részleteket egyelőre nem közöltek a megállapodásról, amelynek létrejöttét utóbb a Hamász delegálta miniszterelnök is megerősítette. Előzőleg a Hamász közölte: Abbász beleegyezett, hogy Iszmáil Haníje maradjon a miniszterelnök. Ezt a Palesztin Hatóság elnökségénél egyelőre nem erősítették meg. Haníje annyit mondott, az új kormányban is megtartaná posztját. Haníje nem nyilatkozott arról, megegyezésre jutottak-e három központi kérdésben: az erőszak elítélésében, Izrael állam elismerésében és korábbi izraeli-palesztin békemegállapodások elfogadásában. A nemzetközi közösség e három feltételhez kötötte bármely Hamász vezette kormány elismerését. A ciszjordániai an-Nadzsa egyetem tegnap közzétett felmérése szerint a palesztinok 85 százaléka támogatja az egységkormány létrejöttét. Az egységkormány új lendületet adhat a békefolyamatnak, de csak ha elismeri Izraelt államként, elítéli az erőszakot és biztosítja a Hamász fegyveresei által elrabolt izraeli katona szabadon engedését - közölte Mark Regev izraeli külügyi szóvivő. (MTI, ú) Laridzsani felajánlotta Solanának: két hónapra felfüggesztik az urándúsítást Állítólagos előrelépés Bécsben MTl-OSSZEFOGLALO Berlin/Bécs/Teherán. Az EU egyik diplomatája úgy tudja, Ali Laridzsáni, az iráni atomügyekben illetékes főtárgyaló felajánlotta Javier Solanának, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének, hogy Irán két hónapra felfüggeszti urándúsítási tevékenységét. A névtelenül nyilatkozó diplomata ezt Berlinben újságírókkal közölte. Mint mondta, nem világos azonban, hogy Teherán mikor szan-dekozik megkezdem a felfüggesztést, a neki ajánlott gazdasági ösztönzőkről folytatandó tárgyalások előtt-e, vagy pedig azok után. Ali Asgar Szoltanieh nagykövet, Teherán képviselője a Nemzetközi Atomenergia-ügynökségben (NAÜ) azonban egyértelműen cáfolta, hogy Laridzsani és Solana között vasárnap Bécsben üyen megállapodás született volna. Mohammed el-Baradei, a NAÜ főigazgatója tegnap üdvözölte a vasárnapi tárgyalásokon tapasztalt haladást. Biztatónak ítélte a párbeszéd folytatódását, ami megteremtheti a feltételeket ahhoz, hogy a felek visszatérjenek a tárgyaló- asztalhoz. Egyébként a vasárnapi megbeszélésekről Laridzsáni is igen kedvezően nyüatkozott. Hangoztatta: ha azok ugyanezen elvek alapján folytatódnak, akkor a következő találkozók eredményei is pozitívak lesznek. „Eloszlattuk a kétértelműségeket, egyetértettünk bizonyos elvekben. Ez azt mutatja, hogy közös céljaink vannak.” Mise Németország legjelentősebb zarándokhelyén Felkereste szülővárosát MTI-HÍR Berlin. Németország legjelentősebb Mária-zarándokhelyén, a kelet-bajországi Altöttingben tartott misét tegnap délelőtt XVI. Benedek pápa. A katolikus egyházfő a hatnapos bajorországi vizit 3. napján Münchenből érkezett Altöttingbe, s az alig 13 ezer lakosú kisváros főteréhez, a Kapellpaltzhoz vezető utat - ezúttal is a hívők tízezreinek lelkes fogadtatása közepette - páncélozott pápamobüján tette meg. Altötting nemcsak Németország legjelentősebb zarándokhelye, hanem Európában is az egyik legismertebb Mária-kegyhely, ahová évente egymillió hívő látogat el. XVI. Benedek éppen a zarándoklathoz fűződő családi emlékek miatt iktatta be a kis bajor városkát programjába: szüleivel szinte minden évben elzarándokolt a Fekete Madonnához. A pápa felavatta a Kappelplatz közvetlen közelében épült új kápolnát, majd délután a helyi bazilikában újabb misét tartott. Kora este az osztrák határ közelében fekvő Marktl városkába látogatott, ahol Josef Alois Ratzinger néven 1927. áprüis 16-án meglátta a napvilágot. Megszerezték az abszolút parlamenti többséget Djukanovicsék taroltak MTl-ÖSSZEFOG LALÓ Podgorica. Megszerezte a parlamenti mandátumok abszolút többségét a kormányon lévő, az országot a függetlenség kivívásáig elvezető balközép koalíció a vasárnapi választások eredményeként. Milo Djukanovics, az Európai Montenegróért nevű pártszervezet vezetője tegnap közölte: a 81 tagú törvényhozásban legalább 42 helyet szereztek, és még harcban állnak a 43. mandátumért is. „Ez Montenegró Európa-barát politikájának a győzelme” - mondta Djukanovics, alti jelenleg is a volt jugoszláv köztársaság kormányfője. A felmérések alapján várható volt az Európai Montenegróért győzelme, csak az volt kérdés, hogy abszolút többségre is szert tud-e tenni a parlamentben. Fő riválisa, a Szocialista Néppárt hozzávetőleg 11 parlamenti helyre számíthat. A jelenleg 44 éves Djukanovics politikai pályafutása a nyolcvanas években kezdődött, és egy időben Szlo- bodan Müosevics volt szerb államfő szövetségese is volt, akivel 1996- ban szakított. Montenegróban most rendeztek először parlamenti választást azóta, hogy az ország júniusban kivált a szerb-montenegrói állam- szövetségből.