Új Szó, 2006. szeptember (59. évfolyam, 202-225. szám)
2006-09-12 / 210. szám, kedd
ÚJ SZÓ 2006. SZEPTEMBER 12. www.ujszo.com 4 Régió RENDŐRSÉGI NAPLÓ Halálra gázolta a gyalogost Gyetva. Elütöttek egy 22 éves fiút egy benzinkút közelében vasárnapra virradó éjszaka, az áldozat a helyszínen belehalt sérüléseibe. Petra Babulicová rendőrségi szóvivő szerint az 56 éves sofőr vérében nem találtak alkoholt. A rendőrség vizsgálja az eset pontos körülményeit. (TASR) Rablások keleten Kassa. Hét napig lábadozik majd sérüléseiből az a férfi, akit a napokban fosztottak ki a vasútállomás előtti téren. Az elkövetők - egy huszonkét éves fiú és kilenc évvel fiatalabb társa - hamar rendőrkézre kerültek, a támadókkal együtt megkerült az áldozat mobiltelefonja és pénze is. Az idősebb támadó csak a fogdában józanodon ki, a férfi vizsgálati fogságba vételére javaslatot tettek. A városban egy 61 éves nyugdíjast is kiraboltak, a tolvajok a férfi aranyláncát, gyűrűjét és pénzét tulajdonították el. Az elkövetők két hétig gyógyuló sérülést is okoztak az áldozatnak. Rablással vádolnak egy 16 éves középiskolást és egy nyolc évvel idősebb lányt Nagymihályiban, a fiú már korábban is összeütközésbe került a törvénnyel. A páros egy 21 éves fiút fosztott ki, az áldozat egy hétig lábadozik majd sérüléseiből. Az elkövetők az eljárás során szabadlábon védekezhetnek. (SITA) Felgyújtották a ruhaboltot Tiszacsernyő. Felgyújtottak egy kínai ruhaboltot a hétvégén a városban, a tűz több mint háromszáz ezer koronás kárt okozott a tulajdonosoknak. Az ismeretlen elkövető előbb egy lyukat vágott a falba, majd egy égő ronggyal körültekert gyúlékony anyaggal teli üvegpalackot dobott a terembe. Személyi sérülés nem történt. A rendőrség keresi a gyújtogatót. (SITA) Azonosították a rasszista telefonálót Kassa. Rémhír teijesztésével és zsarolással vádolnak két tőketerebesi járásbeli fiatalembert. Augusztus 2-án éjszaka a kassai Ryba cég üzenetrögzítőjén magyar nyelvű üzenetet hagytak, melyben bombatámadással fenyegetőztek. Hibát követ el a cég, ha másnap délig nem üríti ki az épületet, közölte a telefonáló, egyben azt is bejelentette, rasszista, és gyűlöli a szlovákokat. Az épületből másnap evakuálták a 75 alkalmazottat, ám a pirotechnikusok nem találtak bombát az épület részletes átvizsgálása során. A rendőrség a 30 éves Ján K.-t és a 21 éves Jaroslav R.-t gyanúsítja. Peter Žaludek, a Kerületi Rendőrkapitányság szóvivőjének helyettese szerint a gyanúsítottak egytől öt évig terjedő börtönbüntetést kaphatnak. Hogy szlovák, vagy magyar nemzetiségűek, annak felderítése nem tartozik a rendőrség feladatai közé. „A gyanúsítottak állampolgárságának kiderítésével foglalkozunk, ám nemzetiségével nem - erősítette meg Žaludek. - Az bizonyos, hogy mindketten szlovák állampolgárok.” A gyanúsítottakat nem vették őrizetbe, (kozs) Higiéniai központot nyitottak Szútoron szeptember elején, az épületben a látogatók kimoshatják ruháikat és tisztálkodhatnak. A Rima- szombati járásban található, zömmel romák lakta községben nagy az érdeklődés a szolgáltatások iránt. A falubeliek többségének nincs mosógépe és fürdőszobája sem. (Ján Krošlák felvétele) Az üzemeltetők nem kockáztatták meg a szeptemberi nyitva tartást, féltik a pénzüket Visszavonhatatlanul vége Kassán a strandszezonnak Augusztus végén még telt ház volt a városi uszodában (A szerző felvétele Kassa. A városi uszoda kivételével valamennyi strand bezárt Kassán, beleértve a fedett uszodát is, ahol három héten át nyár végi nagytakarítást végeznek. Az állomás melletti strandfürdő, melyet viszont csak bérlettulajdonosok látogathatnak, szeptember 20-ig tart nyitva. Itt edzenek a sportolók is, amíg nem vehetik ismét birtokba a fedett uszodát. JUHÁSZ KATALIN A városi strand a tervek szerint e hét péntekéig látogatható, ám az utóbbi két hétben már az időjárás függvényében döntött a nyitva tartásról az üzemeltető. Szeptember első hetében például négy egymást követő napon át zárva volt a strand, mivel a nappali hőmérséklet 16 fok körül mozgott. A változékony időjárásra való tekintettel a belépők ára is csökkent, a felnőtt jegy jelenleg 50, a gyerekjegy pedig 30 koronába kerül. A strandolni vágyók száma a tanév kezdete óta alaposan megcsappant, naponta átlagosan százötvenen látogatják a városi uszodát, emiatt a büfék többsége is bezárt már. A tavalyi gyakorlathoz hasonlóan a bérletesek idén is ingyen fürödhetnek szeptemberben, ezt a lehetőséget azonban egyre kevesebben használják ki. Valamennyi kassai strand üzemeltetője hasonlóan vélekedik az idei szezonról: a júliusi kánikula megtette a magáét, tömve voltak a fürdőhelyek, a Triton strandfürdő például sokéves látogatottsági rekordot döntött. Augusztusban a forgalom kissé visszaesett, ám ezzel együtt az idei bevétel mindenütt meghaladta a tavalyit. Pontos számadatokat még sehol sem tudtak mondani, ám többen bevallották, hogy azért nem tartanak nyitva szeptemberben, mert nem akatják kockáztatni az idei szerény nyereséget. A régió első ilyen intézményének továbbfejlesztése folytatódni fog, a pénzt pályázatok útján szerzik meg Európa Ház nyílt a Bodrogköz központjában LECZO ZOLTÁN Királyheltnec. Bodrogköz központjában a napokban nyitották meg a Zemplén Európa Házat, melyet a Királyhelmeci Regionális Fejlesztési Ügynökség üzemeltet. Áz ingadanban 120 fő befogadására alkalmas konferenciaterem is épült, melyet modern audiovizuális rendszerrel és tolmácsolásra alkalmas berendezéssel szereltek fel. Az új információs központban bárki számára ingyenes internet-hozzáférést biztosítanak, a most megnyitott könyvtár mellett pedig 20 férőhelyes olvasóterem vátja az érdeklődőket. A multifunkciós tanterem 24 férőhelyes, itt 12 számítógép áll a hallgatók rendelkezésére. Németh István, a Királyhelmeci Regionális Fejlesztési Ügynökség igazgatója elmondta, ebben a helyiségben akkreditált vizsgaközpont működik, mely szeptembertől informatikai továbbképzést indít, valamint sikeres pályázatok elkészítésére oktatják majd a jelentkezőket. Reményei szerint hamarosan megkezdődhet az angol és a német nyelv tanítása is. A királyhelmeci Zemplén Európa Házat a Szlovák Posta Régió Kft. által megvásárolt helyi központjának átépítésével alakították ki. A 3500 négyzetméter alapterületű ingatlanban különböző cégek, ügyvédi irodák és civü szervezetek bérelnek helyiségeket, így az Ingyenes internet-hozzáférés, a könyvtár mellett pedig 20 férőhelyes olvasóterem váija az érdeklődőket. épület 80 százaléka van kihasználva. A konferenciaterem, az információs központ, a könyvtár és a tanterem kialakítására több mint 3 millió koronát költöttek, a beruházás költségeinek 75 százalékát európai uniós forrásból, 20 százalékát pedig állami támogatásból fedezték. A fennmaradó 5 százalékos önrész biztosításához az Új Kézfogás Közalapítvány is hozzájárult. Németh István hangsúlyozta, hogy ezzel a Zemplén Európa Ház fejlesztése nem fejeződött be, a jövőben az épület külső tatarozását végezik el, valamint ki szeretnék cserélni a nyílászárókat is. A beruházás utolsó részében a tetőteret építik majd be. A tervek megvalósításához szükséges pénzt pályázat útján próbálják előteremteni. A keskeny nyomtávú vasutakat elsősorban a turizmus területén lehet kihasználni Nemzetközi társulás a kisvasutakért ÚJ SZÓ-HÍR Kassa. Megalakult a keskeny nyomtávú kisvasutak működtetőinek társulása, melynek a szlovákiai csoporton kívül ukrajnai, magyarországi, csehországi és lengyelországi tagjai is vannak. A kis- vasutakkal foglalkozó szakemberek egy Kassán rendezett nemzetközi konferencián cseréltek tapasztalatot a múlt hét folyamán. A konferenciát a kassai gyermekvasút működésének ötvenedik évfordulója alkalmából rendezték meg. Az ünneplésnél ko- * molyabb okuk is volt a szervezőknek, a kisvasutak fenntartása ugyanis sok anyagi és más természetű nehézségbe ütközik. A konferencia résztvevői a finanszírozás, működtetés, rekonstrukciós munkálatok témájában egyaránt sok hasznos ötlettel örvendeztették meg egymást. Minden résztvevő fél megegyezett abban, hogy a megmaradt keskeny nyomtávú vasutakat meg kell óvni az enyészettől, és főként a turizmusban lehet hasznosítani őket. A közös társulás elsősorban az uniós pályázati lehetőségek kiaknázása céljából jött létre, ám a továbbiakban is működik majd a tapasztalatcsere is, és a kisvasutakhoz fűA tervek szerint a kassai gyermekvasút felkerülhet a szlovákiai műemlékek listájára (Képarchívum) ződő rendezvények kölcsönös propagálása. Ladislav Olexa, a Szlovák Vasúti Társaság elnöke szerint a keskeny nyomtávú vasutak esetében először a jogi problémákat kell rendezni. A tervek szerint a kassai gyermekvasút felkerülhet a jövőben a szlovákiai műemlékek listájára is, melyen ez ideig csak a vasút egy „része”, a Katka nevű gőzmozdony szerepelt. ' Kassa város önkormányzata is odafigyel a kisvasút további sorsára. Az árvái kisvasút rekonstrukciós pályázatát veszik mintául, mely az ottani kisvasúinak 27 mülió koronát hozott. Kassa szintén szeretne uniós pénzforráshoz jutni, ám előbb a telkek tulajdon- viszonyát kell tisztázni. A tervek szerint ugyanis a kisvonat rend- behozatalán kívül a Katka útvonalát a Csermely-völgyig hossza- bítják majd meg, Eugen Čuňo főpolgármester-helyettes tájékoztatása szerint, (s, kozs)