Új Szó, 2006. szeptember (59. évfolyam, 202-225. szám)
2006-09-12 / 210. szám, kedd
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. SZEPTEMBER 12. Régió - hirdetés 5 Párkányban ma rendkívüli testületi ülés lesz a termálfürdőt üzemeltető cég körül kialakult helyzetről Lemondott a Vadas igazgatója (Képarchívum) Párkány. Lemondott a városi sikercég, a helyi termálfürdőt üzemeltető Vadas Kft. igazgatója, Gyetven Miklós. ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Az igazgató lapunkhoz is eljuttatott állásfoglalásában közli: december 31-én önként távozik posztjáról, s egyben azt javasolja, hogy addig nevezzék ki az új ügyvezető igazgatót. Megjegyzi: idén a tervezettnél jóval nagyobb bevételre számítanak, a fürdő az összes kötelezettségét teljesíti, a bankhiteleit is rendben és időben törleszti, továbbá a cég elegendő anyagiakkal rendelkezik a további gondtalan működéshez. Gyetven megállapítja: mivel a helyi képviselő-testület augusztusi ülésén másodszor sem szavazta meg a Vadas igazgatójának a tavalyi évre vonatkozó pénzjutalmát, bár 2005-ben jelentős fejlesztéseket hajtottak végre, s tavaly a rossz időjárás dacára is jelentős nyereséggel zárták az évet, számára egyértelmű, hogy nem a teljesítmény, hanem más szempontok alapján értékelik a munkáját. Ezt nem tudja elfogadni, ezért lemond a Vadas igazgatói tisztségéről, és a jövőben magánvállalkozóként tevékenykedik tovább. Párkányban az utóbbi hetekben a képviselő-testület egy része és a polgármester amiatt is bírálta Gyetven Miklóst, hogy városi cég igazgatójaként most, augusztus végén magáncéget alapított PD Štúrovo néven, s a cégjegyzékben hasonló tevékenységi kört tüntetett fel, mint amüyennel a Vadas és a Vadas Reality ingatlanközvetítő cég is rendelkezik. Bírálják a fürdőt üzemeltető cég igazgatóját azért is, mert a képviselő-testület egy része és a polgár- mester előtt nem kielégítően tisztázottak bizonyos bérleti szerződések, amelyeket a Vadas városi tulajdonban lévő vagyonra kötött egy A párkányi fürdő fedett uszodája harmadik jogi személlyel. Jozef Slabák képviselő súlyos könyvelési hiányosságokat is Gyetven szemére vetett a 2004-ben, a hullámmedence építése miatt elbontott büfék épületanyagának nyilvántartásával kapcsolatban. Az igazgató becsületsértésért feljelentette a képviselőt, s ennek kapcsán lapunknak korábban már kifejtette: a könyvelést azóta rendbetették, a lebontott épületek anyagából semmi sem tűnt el, minden megvan. Noha az ügyben rendőrségi vizsgálat folyik, Jozef Slabák legutóbb a városi újságban is ragaszkodott álláspontjához, azaz továbbra is állítja, hogy a Vadas a volt épületek anyagával nem tud rendesen elszámolni. Gyetven Miklós szerint az ösz- szes kritika és vádaskodás megala- pozadan és pletykaszintű, nyugodtan fogadja a támadásokat. Lapunknak hangsúlyozta: minden említett ügyben törvényesen járt el, a bírálatot megfogalmazóknak pedig illene konkrét bizonyítékokkal előrukkolniuk. Abban sem lát semmi kivetnivalót, hogy saját céget alapított, hiszen évek óta üzemelteti a Protex céget is. „Hogy a Protex és a PD Štúrovo tevékenységi köre a Vadaséval mennyire azonos és mennyire nem, továbbá hogy városi cég ügyvezetőjeként vállalkozhatok-e más cégben, döntse el mindenki maga. A cégnyilvántartásban meg lehet nézni, nincs titkolnivalóm. Ugyanakkor hangsúlyozom: ha valakinek bármi baja van ezzel, akkor arra léteznek megfelelő hatóságok és jogi fórumok, amelyek mindezt illetékesek eldönteni. Alaptalan pletykákra és rágalmakra sajtón keresztül nem válaszolok” - fejtette ki lapunknak Gyetven Miklós. Csepregi Zoltán képviselő, a Vadas felügyelőtanácsának elnöke csak annyit közölt lapunkkal: a mai rendkívüli közgyűlésig nem óhajtja kommentálni a lemondást és a körülményeket. Ján Oravec polgármester a Vadas igazgatójának lemondásával kapcsolatban azonban már előre is megerősítette lapunknak: az igazgató legújabb vállalkozása, továbbá a Lagúna nevű volt szórakozóhely bérlett szerződése és a könyvelési hiányosságok miatt valóban erélyesen bírálják a Vadas igazgatóját. A konkrét lemondást éppen ezért sem indokaiban, sem pedig határidejét, december 31-ét tekintve nem fogadja el, szerinte az utóbbi ügyek miatt azonnal meg kellene vonni a bizalmat Gyetventől. „Az igazgató úr arroganciája határtalan, viselkedése etikádan, mert akinek kifele áll a rúdja, az ne adjon be olyan felmondást, amelyben arra hivatkozik, hogy nincs eléggé megbecsülve. Az utóbbi ügyekhez any- nyit: a Lagúnát például valójában nem az bérli, mint aki az árverésen ezt a jogot megkapta. De várjuk ki a rendkívüli önkormányzati ülést” - fejtette ki a polgármester. Az ülésről lapunkban is beszámolunk. (buch) Idén a komáromi oktatási intézménynek már 997 nappali és 1062 levelező tagozatos hallgatója van Tanévnyitó a Selye János Egyetemen V. KRASZNICA MELITTA Komárom. A napokban átadott új, impozáns konferencia- központban tartották meg tegnap a Selye János Egyetem idei tanévnyitó ünnepségét, amely immár a harmadik volt. „Az egyetemünkre jelentkezők közül többen elmondták, hogy számukra idegen nyelven nem vállalták volna a felsőfokú képzést, hozzánk viszont, mivel anyanyelvükön folytathatják tanulmányaikat, szívesen jelentkeztek. Mi köszönjük ezt a bizalmat, egyben átérezzük a ránk háruló felelősség súlyát” - szólt megnyitó beszédében Albert Sándor rektor. A Selye János Egyetemet az idei tanévben már 997 nappali tagozatos - köztük 377 elsős valamint 1062 levelező tagozatos hallgató látogatja. „A fokozott érdeklődés azt mutatja, hogy igény van a magyar nyelvű felsőoktatásra, egyben összhangban áll azzal az egyetem alapításakor megfogalmazott céllal, miszerint növelni kell a felvidéki magyarok körében is a főiskolát, egyetemet végzettek számarányát. A magasabb iskolázottsági szint ugyanis magával hozza a szülőföldön való jobb érvényesülés lehetőségét és végső soron az asszimiláció lassulását eredményezi” - hangsúlyozta Albert Sándor. A rektor úr az elkövetkező évek fontos feladatának nevezte a további kapcsolatépítést és az egyetem infrastrukturális fejlesztését. A hallgatóságot Rudas Imre, a Magyar Rektori Konferencia társelnöke is köszöntötte, aki bejelentette: az Selye János Egyetem mindenkori rektorát állandó jelleggel meg: hívja a Magyar Rektori Konferencia plenáris üléseire, ezzel is kifejezve a Magyar Rektori Konferencia részéről megnyilvánuló bizalmat az első felvidéki magyar egyetem iránt. Egyben gratulált az elsőéveseknek döntésükhöz, hogy ezt az intézményt választották további tanulmányaik helyszínéül. Az elsőéves hallgatók fogadalomtételét követően Albert Sándor és Bastrnák Tibor, Komárom polgármestere leleplezte az egyetem névadójának, Selye Jánosnak az épület előcsarnokában elhelyezett mellszobrát. A szobor Berek Lajos szobrászművész, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem dékánjának alkotása. A megnyitón közreműködött a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének Vass Lajos Kórusa. A megjelentek között volt Bugár Béla, az MKP elnöke és a magyar párt több parlamenti képviselője is. Selye János mellszobrát Albert Sándor (balra) és Bastrnák Tibor leplezte le (Vas Gyula felvétele) RENDŐRSÉGI NAPLÓ Felismerték a gázolajos csalót Érsekújvár. Felismerték azt a 31 éves férfit, aki olcsó gázolajat kínált a napokban egy azemélynek, majd kereket oldott. A sajtóban közzétett fénykép alapján további szemtanúk és áldozatok is jelentkeztek az érsekújvári rendőröknél. Az illetőt azóta őrizetbe vették, és csalás vádjával eljárást indítottak ellene. Büntetése akár három év szabadságvesztés is lehet. A tanúk és károsultak vallomása alapján egyelőre az sem zárható ki, hogy a csaló több embert is megkárosított, (száz) Madzagos autótolvaj Nyitra. Összesen kilenc autót tört fel a június 2-től szeptember 7-ig teijedő időszakban egy 24 éves helyi férfi a kerületi székhely különböző pontjain. A nyitrai rendőrök az autófeltörés különös technikáját ismerhették meg múlt héten csütörtökön, amikor az elkövetőt sikerült tetten érniük. Akkor éppen egy Škoda Fábiába hatolt be a Na Vŕšku utcában. A leleményes tolvaj a gumiszigetelésen keresztül madzagot húzott át; ezzel a módszerrel korábban már Renault 5, Fiat Tipo, Opel Corsa, Peugeot 206 és Škoda Fabia személykocsikat sikerült feltörnie. A tettes elsősorban autórádiókat vitt magával, de lopott már teniszütőt, iratokat és készpénzt is. Az elkövető vizsgálati fogságba került, s akár két év szabadság- vesztésre is számíthat, (száz) Kifosztotta a szeszfőzdét Nagykoszmály (Veľké Kozmálovce). Ismeretien tettes hatolt be szeptember 7-én a lévai járásbeli település szeszfőzdéjébe. A tolvaj az oldalsó bejáraton található lakat eltávolításával jutott be a főzdébe, ahonnan 310 literes rézkatlant és egy 140 literes desz- tiláló katlant vitt magával, továbbá egy keverőberendezést, egy csövet és egy 190 literes réz gyűjtőedényt is zsákmányolt. A tulajdonosnak okozott kár 110 ezer korona. Több mint 13 miliós kárt okozott egy ismeretlen tettes a zselizi borászati üzem tulajdonosának: szivattyút, továbbá filtetereket és keverőedényeket vittek el a helyszínről. Mindkét esetet vizsgálják a lévai rendőrök, az első esetben a tettest két, a második esetben akár 15 évi szabadság- vesztésre ítélhetik, (száz) Kiszúrta a rendőrautó gumiabroncsát Pozsony. Hivatalos személy elleni támadással vádolnak egy 63 éves férfit. B. Zoltán vasárnap éjszaka a fővárosban előbb késsel támadt járőröző rendőrökre, majd kiszúrta szolgálati kocsijuk egyik gumiabroncsát. Az erőszakoskodót háromtól nyolc évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetik. Hasonló ügyben vonnak felelősségre egy 49 éves pozsonyi férfit is; káromkodni kezdett a városi rendőrökre, majd egyiküket mellbe vágta. A támadó szabadlábon védekezhet, (ú) Dl-es: tegnap reggel hat baleset volt Pozsony. Hat közlekedési baleset történt tegnap reggel a Dl-es autópálya főváros és Nagyszombat közti szakaszán. Daša Kollá- rová pozsonyi helyettes kerületi rendőrségi szóvivő tájékoztatása szerint az egyik baleset során három jármű ütközött egymásnak, de komolyabb sérülés szerencsére nem történt. A balesetek nagyobb torlódást okoztak a hétfő reggeli csúcs idején. Közvetlenül a fővárosban tizenegy koccanást vettek jegyzőkönyvbe; két esetben a városi buszok karamboloztak, (ú) Karambolozott a vasúti átkelőnél Ipolypásztó (Pastovce). Karambolozott, majd feltűnés nélkül távozott egy sofőr vasárnap a lévai járásbeli község vasúti átkelőjénél. A férfi kocsijával működésképtelenné tette a vasúti jelzőberendezést is. A rendszám nélküli Opel Vectra gazdáját a rendőrség keresi. A baleset miatt a vonatok lassabban haladhattak át az említett szakaszon. Az anyagi kár 50 ezer korona. (SITA) regio@ujszo. com HALÁLOZÁS Fájó szívvel tudatjuk, hogy életének 69. évében elhunyt JÄGER JÓZSEF. Temetése 2006. szeptember 13-án 14 órakor lesz a sikabonyi temetőben. A gyászoló család BR-6-14348 Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy NAGY GERGELY a Nagymegyeri Magyar Tannyelvű Gimnázium magántanulója hosszan tartó hősies harcát kegyetlen betegségével befejezte. 2006. szeptember 13-án 16 órakor a nagymegyeri református temetőben búcsúznak el tőle szülei, testvére, a rokonság, az osztálytársak és a tanári kar. BR-6-14330