Új Szó, 2006. augusztus (59. évfolyam, 176-201. szám)
2006-08-28 / 199. szám, hétfő
4 Külföld ÚJ SZÓ 2006. AUGUSZTUS 28. www.ujszo.com Az araki nehézvizes atomreaktor ünnepélyes felavatását követően újabb atomreaktor építését jelentette be Teherán a hétvégén Iránba megy tárgyalni az ENSZ főtitkára Iráni erőfitogtatás. Az ország kipróbált egy tengeralattjáróról a felszín fölé indítható, nagy hatótávolságú, csúcssebességű rakétát a Perzsa-öbölben zajló nagyszabású hadgyakorlatán. (Reuters-felvétel) RÖVIDEN Újságírókra lőttek Gázában Gáza. Két újságíró megsebesült egy izraeli légitámadás során, amely a Reuters páncélozott terepjáróját érte tegnapra virradóra Gáza város keleti részében - közölték orvosok és helyi lakosok. Az izraeli hadsereg megerősítette, hogy támadást intézték a Reuters járműve ellen, mivel az gyanús módon tevékenykedett a harci övezetben és a hadsereg szerint nem szerepelt rajta a sajtó megjelölés. (MTI) Lezuhant a gép, 49 halott Lexington. Lezuhant az amerikai Comair légitársaság egyik utasszállító repülőgépe az amerikai Kentucky állambeli Lexingtonban tegnap. Az amerikai légiirányítás információja szerint a gépen 50 ember volt. Az eddigi jelentések szerint egyeden túlélője van a szerencsédenségnek. A gép Adantába tartott, amikor a pilóta kényszerleszállást kísérelt meg. A gép a repülőtértől másfél kilométerre, egy erdős területen csapódott a földnek és kigyulladt. Arról még nem tudni, hogy mi okozhatta a repülő lezuhanását. (MTI) Lázadóvezért öltek Iszlámábád. A kormányerőkkel való összecsapás során meghalt egy ismert lázadóvezér a pakisztáni Belud- zsisztán tartományban. „Megerősítették, hogy Navab Bugtit megölték a hadművelet során” - közölte Mohammed Ali Durrani tájékoztatási miniszter a földgázban gazdag Be- ludzsisztán nacionalista lázadóvezérére, Navab Akbar Hán Bugtira utalva. Biztonsági illetékesek szerint a harcokban legalább huszonnégy feltételezett lázadó fegyveres vesztette életét. (MTI) Fogva tartotta saját lányát Chrudim. Mintegy négy. évig a családi ház falai között, a külvilágtól teljesen elzárva tartotta lányát egy cseh asz- szony. A szinte hiheteden eset Kamenická nevű faluban a kelet-csehországi Chrudim környékén történt. A most 59 éves asszony tettének, viselkedésének indítékait egyelőre nem ismerik, s úgy az anyát, mint a 24 éves lányát is Havlíckűv Brodban jelenleg egy pszichiátriai intézetben kezelik - jelentette a Nova cseh kereskedelmi televízió. (Kokes) Elítélték a terrorizmust Ammán. Ajordániai parla- fnent elfogadta az ország első terrorizmus elleni törvényét, n. Abdalláh király kezdeményezte a szigorú terrorellenes törvények kidolgozását. Arra hivatkozott, hogy a novemberi ammáni terrorakciók után hatékonyjogi eszközre van szükség a terrorizmus elleni harcban. Öngyilkos iraki merénylők akkor több szálloda ellen is elkövettek robbantásos merényleteket. (MTI) Teherán. Az ENSZ főtitkára szombaton Iránba látogat. Ezt közölte tegnap délelőtt a teheráni külügyminisztérium. Kofi Annan látogatására azt követően kerül sor, hogy csütörtökön lejár az a határidő, amit a világ- szervezet adott Iránnak az urándúsítás leállítására. MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Irán nem hagy fel urándúsító tevékenységével Teherán ismételt kijelentései szerint, annak ellenére, hogy egyre csak nő a rá nehezedő nemzetközi nyomás, és az ENSZ követeli e tevékenyég augusztus 31-éig történő felfüggesztését. „A nukleáris fűtőanyag előállítása Irán stratégiai célja. Semmilyen olyan akcióval nem lehet elérni, hogy lemondjon erről, amely e tevékenyég korlátozására vagy megszüntetésére irányul” - jelentette ki Ah Laridzsáni, amikor találkozott az állami rádió és a televízió igazgatójával. Szavait tegnap idézte a rádió. A damaszkuszi látogatáson tartózkodó Mohammad Reza Bageri iráni külügyminiszter-helyettes pedig azt mondta, amikor találkozott szíriai vezetőkkel: „Teljes mértékben együttműködünk a nemzetközi szervezetekkel, de úgy gondoljuk, hogy az urándúsítás felfüggesztése már a vörös vonalon túl van számunkra”. MT1-ÖSSZEFOGLALÓ Berlin/Washington/Róma. Először utalt a német katonák harci bevetésének lehetőségére Libanonban tegnapi nyilatkozatában Franz Josef Jung védelmi miniszter A Welt am Sonntag című lapnak adott interjúban a miniszter kizárta ugyan, hogy Németország szárazföldi kontingenst is küld a libanoni ENSZ-békefenntartó erőkbe, egyértelműen utalt azonban arra, hogy az ígért haditengerészeti egységek szükség esetén harci feladatokat is elláthatnak. Német vezető politikusok mindeddig gondosan ügyeltek annak hangsúlyozására, hogy a Bundeswehr katonái csakis a szigorúan vett békefenntartásban, továbbá humanitárius feladatok ellátásában közreműködnek majd, de harci bevetésükre nem kerülhet sor. Jung azonban most első ízben jelentette ki, hogy a Bundeswehr katonái feladatuk ellátása során - például egy fegyvercsempészettel gyanúsított hajó ellenőrzésekor - harci cselekményekbe is bonyolódhatnak. Közben Franciország és Olaszország vezetői bejelentették, hogy a libanoni ideiglenes békefenntartó erők (UNIFIL) megerősítésére szánt újabb francia csapatok húsz napon belül megérkeznek állomáshelyükre, az olasz katonák pedig már kedden úrnak indulhatnak. Ezalatt az olasz külügyminiszter azt nyilatkozta az amerikai Time magazinnak, hogy a Hezbollah a liJeruzsálem. Lapértesülések szerint Izrael és a Hezbollah megállapodott a korábban emlegetett fogolycseréről. Az al-Ahram egyiptomi kormánylap magas szintű forrásokra hivatkozva köKözben egy iráni illetékes bejelentette, hogy az ország egy 360 megawattos könnyűvizes atomreaktor létrehozásán dolgozik. „Jelenleg egy 360 megawattos köny- nyűvizes atomreaktoron dolgozunk, áramtermelési céllal, és reméljük, hogy teljes egészében hazai létesítmény lesz” - mondta Mohammad Szaidi, az Iráni Atomenergia-ipari Szervezet alel- nöke a közszolgálati televízióban. A bejelentés azt követően történt, banoni társadalom fontos része, az ENSZ békefenntartó erejének ezért nem célja szétzúzni a libanoni síita szervezetet. Azért erősíti meg az ENSZ a dél-libanoni békefenntartó erőt, hogy támogassa a demokratikus libanoni kormányt - mondta Massimo D,Alema egy interjúban, amelyet tegnap közölt a tekintélyes hetilap internetes kiadása. Az arab világ válaszút előtt áll, ahol demokratikus impulzusok és az erőszakos vallási fundamentalizmus állnak szemben egymással - vélekedett az olasz politikus. „Mi a demokratikus erők győzelmét akarjuk. Ezért van ott ez az ENSZ-erő, hogy támogatást nyújtson a libanoni kormánynak”. Ezalatt nyilvánosságra került a hír, miszerint ma Bejrútba látogat Kofi Annan ENSZ-főtitkár, hogy a zölte, hogy a német közvetítéssel kialkudott fogolycserét két-három héten belül bonyolítják le. A megállapodás szerint a síita szervezet visszaadná Izraelnek azt a két katonát, akit július első felében hurhogy Irán befejezett egy újabb szakaszt az araki nehézvizes atomreaktorának építésében, és Mahmúd Ahmadinezsád elnök szombat délelőtt felavatta azt. A létesítmény a tervek szerint 2009- re készülne el. Az üzem plutónium mellékterméke felhasználható lenne atomrobbanófejek előállítására. Külföldi tudósítók egy kis csoportját iráni újságírókkal együtt elvitték szombaton Arakba, hogy jelen legyenek az államlibanoni vezetőkkel tanácskozzon a nemzetközi ENSZ-erők odatelepítéséről és a Szíriával közös határ biztosításáról. Annan a tervek szerint tárgyal Fuád Szinjóra kormányfővel, Nabih Berri (síita) parlamenti elnökkel, Elias Murr védelmi miniszterrel és Michel Szleiman hadsereg-főparancsnokkal. Nem tervez viszont találkozót Emile Lahud államfővel, mert szíriai nyomásra történt megválasztásának szabályosságát az ENSZ vitatja. A libanoni béke- fenntartás kérdései mellett bizonyára szóba kerül egyebek közt a síita Hezbollah által elrabolt izraeli katonák sorsa, s libanoni részről fölvetik az izraeli katonai jelenlét és blokád, valamint a vitatott hovatartozású, Izrael által megszállt Sebaa-tanyák ügyét. coltak el az izraeli-libanoni határnál. Cserében biztosítékot kapott arra, hogy másnap vagy harmadnap kiszabadulnak a libanoni foglyok is - ezek számát azonban nem közölte a lap. (hír) fői avatáson. Beszédében az elnök hangsúlyozta, hogy országa „erővel” megvédi az atomenergiához való jogát, miközben arról biztosította a világot, hogy Irán nem jelent veszélyt senkire, még Izraelre sem. „Alapvetően nincs szó atomfegyverekről - mondta. - Nem jelentünk veszélyt senkire, még a cionista rezsimre sem, amely pedig egyértelmű ellensége a térség népeinek.” Ahmadinezsád szavai szerint Bagdad. Csak tegnap délelőtt legkevesebb 11 ember halt meg három különböző terrorakcióban Irakban. Egy bomba Bagdad központjában, a Palestine szálló előtt robbant fel. Ez a hotel, amelyben mindig sok külföldi száll meg, már sokszor volt terroristák célpontja. Ezúttal egy öngyilkos merénylő a hotel előtti utcán haladva robbanMT1-HÍR Gáza. Sértedenül szabadon engedték a Fox News amerikai hírtelevízió két hete Gázában elrabolt két munkatársát - jelentette be tegnap a Hamász-kormány egyik tisztségviselője. A 60 éves amerikai Steve Centanni tudósítót és a 36 esztendős új-zélandi Olaf Wiig operatőrt augusztus 14-én, munkájuk végzése közben, Gázában rabolták el palesztin szélsőségesek. Az emberrablók korábban videofelvételt Szöul. Nem kizárható, hogy Észak-Korea kísérleti atomrobbantást hajt végre, ha az Egyesült Államok tovább fokozza azt, amit a kommunista phenjani vezetés az országgal szemben ellenséges politikának tart - vélekedett szombaton egy Japánban megjelenő Észak-Korea-barát újság. Ä cikk azokra az utóbbi napokban sokasodójelentésekre reagál, amelyek szerint Phenjan kísérleti földalatti atomrobbantás végrehajtását fontolgatja. „Nem mondhatjuk biz„senki sem foszthat meg egy nemzetet a képességein alapuló jogaitól”, ugyanakkor azt is hangoztatta, hogy „az iráni nép üzenete a béke és a nyugalom üzenete, minden nép együttéléséé az igazságosság alapján”. E békülékenynek tűnő szavakkal ellentétben Mohammed Reza Bahonar parlamenti alelnökharci- asabban nyilatkozott a Sark című lap szombati számában, arra figyelmeztetve a Nyugatot, hogy az országára gyakorolt nyomással atomfegyverprogram követelésére késztetheti az iráni közvéleményt. „Féljetek attól a naptól, amikor az iráni nemzet az utcákra vonul, és tüntetéseken követeli, hogy a kormány állítson elő atomfegyvereket a fenyegetések elleni harchoz” - olvasható a cikkben. Izrael nem hagyja becsapni magát Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök kijelentése által, aki azt bizonygatja, hogy atomprogramja nem fenyegeti a zsidó államot - közölte válaszul Avi Pazner izraeli kormányszóvivő. A szóvivő hangsúlyozta, hogy „az iráni elnök gyakran fejezte ki az Izraellel kapcsolatos valódi szándékait”, utalva Ahmadinezsádnak a zsidó állam elpusztítására vonatkozó ismételt kijelentéseire. Ilyen körülmények között „az iráni nehézvízüzem felavatása aggasztó előrelépést jelent afelé, hogy Teherán atomfegyverrel rendelkezzen” - szögezte le a magas rangú kormányilletékes. tóttá föl robbanóanyaggal megrakott kisbuszát. Legkevesebb öten meghaltak és 15-en megsebesültek. Később autóba rejtett pokolgép robbant az Al-Szahab című napilap szerkesztősége előtt. Ketten meghaltak, húszán megsérültek, az épület egy része leomlott. Ugyancsak tegnap reggel tucatnyi fegyveres tartóztatott fel egy autót az országúton, és lőtte agyon a benne utazó rendőröket. hoztak nyilvánosságra a foglyokról, és a felvételhez csatolt írásukban azt állítják, hogy túszaik áttértek az iszlám vallásra. Az egyik képsoron Wüg kifejezéstelen arccal felolvas egy szöveget, amely szerint „amerikai gyártmányú Apache helikopterek által kilőtt, amerikai gyártmányú rakétákkal gyilkolják a gázai lakosokat”, utalva az izraeli hadsereg Gázai övezetbeli hadműveleteire. Egy másik képsoron Centanni eskü alatt kijelenti, hogy áttért az iszlámra. tosra, hogy Észak-Kórea nem hajt végre nukleáris kísérletet önvédelme erősítésére, ha a George Bush kormányzata fokozza keményvonalas álláspontját katonai és más téren is” - áll a Csoszun Szinbo című lapban, amelyet Japánban élő észak-koreaiak adnak ki. Az újság szerint Észak-Korea az általa júliusban végrehajtott rakétakísérleteket is válasznak szánta Washington fenyegetéseire, nevezetesen a Phenjan ellen hozott pénzügyi szankciókra és újabb, Dél-Koreával közös hadgyakorlatára. Először utalt a német egység harci bevetésére az ország védelmi minisztere Harcra is foghatók a német katonák Többszáz francia katona érkezett tegnap Libanonba, hogy segítsenek újjáépíteni az izraeli légicsapásokban lerombolt és megrongálódott hidakat. A 240 francia katona nem tartozik az ENSZ Libanoni Ideiglenes Hadereje kötelékébe. (AP-Felvétel) Megállapodás született volna a fogolycseréről? Legkevesebb 11 ember halt meg a merényletekben Nem volt békés a hétvége MTl-JELENTÉS Szabadon engedték a Fox News elrabolt újságíróit Áttértek az iszlám hitre? Akár nukleáris robbantás is lehet Phenjan válasza Észak-Korea robbantana MTl-JELENTÉS