Új Szó, 2006. augusztus (59. évfolyam, 176-201. szám)
2006-08-26 / 198. szám, szombat
„Benn a háziasszony elszűri a tejet, Kérő kisfiának enged inni egyet; Aztán elvegyül a gyermektársaságba, Mint csillagok közé nyájas hold világa ” (AranyJános] CSALÁDI KOR Jl gazda pedig mond egy szives jó estét, Leül, hogy nyugassza eltörődött testét, Homlokát letörli porlepett ingével: Mélyre van az szántva az élet-ekével ” (Arany János) 2006. augusztus 26., szombat 10. évfolyam 34. szám A séta mint rituálé és elkalandozás Önmagunk megtalálásának elegendő időt kell szentelnünk 12„ oldal Mi a teendő, ha túl sokat tévézik a gyerek? Tudást közvetít és szórakoztat, mégis óriási veszélyeket rejt magában 13. oldal Kapitálisra vágyik, pedig a kis hal is hal A horgász olyan állatfajta, amely mindig minden körülmények között tarolni akar 14. oldal Elegendő magyarázat, közös tevékenységek és egy kevés figyelem kell ahhoz, hogy az elsőszülött gyermek örömmel várja a kisebb testvér érkezését Féltékenység, irigység gyötri: kistestvére született Az első gyermek mindig is különleges helyet foglal el anyja szívében. Nem azért mert kiváltságos, nem is azért, mert szebb vagy okosabb testvéreinél. Csupán az első baba teszi szülővé édesanyját, vele foglalkozik a legtöbbet, s ő az, aki egészen a második gyermek megérkezéséig az egyeduralkodó szerepét tölti be életében. KÓKA1 KATA Az első babánál még mindenki aggódik, a legkisebb tüsszentésre is komoly bajra gyanakszik, míg egy második babánál már gyakorlottabb, sokkal engedékenyebb a szülő. Ha a második baba úton van, minden megváltozik - az anya is, a gyermek is, és nagyon sok múlik azon, hogy már kezdetektől jól kezeljék a helyzetet. Sokszor láthatunk féltékeny, irigy nagyobb testvért, aki állandóan rossz fát tesz a tűzre, hogy ő kerüljön a középpontba. De láthatunk olyat is, aki egy felnőtt felelősségérzetével gondoskodik és vigyáz kisebb testvérére. A reakciók okát egyértelműen abban kell keresni, hogyan vezette elő a szülő, hogy hamarosan új családtag érkezik. Persze nem egyszer az addigi nevelés is befolyásolhatja az el- sőszülött későbbi viselkedését. Ha a gyermeket nemcsak elkényeztették, hanem nevelték is szülei, szófogadó és már nem akaratos, akkor könnyebben fogadja a kistestvért. A gyerekek, akárcsak a felnőttek, szeretik azt érezni, hogy fontos szerepet töltenek be szeretteik életében, és kellő figyelmet kapnak. Minderre nagyszerű lehetőséget biztosít egy kistestvér érkezése. 9-14 éves korban A gyermek már elég nagy ahhoz, hogy megértse, mi történik. Emellett nagyon hatékony segítség is lehet, segíthet a baba szobájának díszítésében, nevének kiválasztásában, és mindezt nagy örömmel teszi, hiszen komoly, felelősségteljes feladatokat kap. Kamaszkorban Már nem annyira a családban elfoglalt hely játssza a központi szerepet, így valószínűleg a baba érkezése sem fog gondot okozni. Fontos, hogy elég időt töltsön kistestvérével, amikor otthon van, de S'oha nem szabad ráerőltetni, hogy akarata ellenére vele foglalkozzon, (csaladinet.hu) (CTK/AP-felvétel, képarchívum) Felelőssége tudatában A baba megszületését követően az édesanyának kevesebb ideje jut a nagyobb gyermekre, aki már kevésbé igényli az állandó odafigyelést. Természetesen a szülő továbbra is sülve-főve együtt van a csemetéjével, azonban a gyerek ezt is kevésnek tekintheti, s ilyenkor következik a féltékenység, az irigység. Ha azonban a szülő felelősségteljes feladatokat bíz gyermekére, s ezáltal közösen töltik az időt, nemcsak féltékeny nem lesz, de sok hasznos dolgot is tanulhat. Életkorának megfelelően megkérhetjük rá, hogy vigyázzon testvérére, segítsen a baba öltöztetésében, de akár a pelenkázásban, fürdetésben is részt vehet. Ebből megtanulhatja, mekkora felelősséggel ■ Ebben az életkorban a gyermekek már kezdenek aggódni édesanyjukért. Magyarázzuk el nekik, hogy a reggeli émelygés, a fáradtság természetes dolog, így nincs okuk aggodalomra! Bár ilyenkor már biztosak a saját helyükben, és általában örömmel fogadják a baba érkezését, érdemes egy kisebb extra figyelmet szentelni nekik. jár gondoskodni valakiről, ráadásul a közös elfoglaltságnak köszönhetően nem érzi azt, hogy szülei elhanyagolják. 2 éves kor alatt A gyermek valószínűleg még nem értené meg, hogy egy kisbaba van édesanyja pocakjában, így ne is próbáljuk elmagyarázni, ha a gyermek nem utal rá. Fontos, hogy a baba megszületésekor ne eszközöljünk drasztikus változásokat, mert ebből úgy érezheti, mindennek a kistestvér az oka. (Pl. ha addig a szülők szobájában aludt, ne tegyük át másik szobába!) 2-4 éves kor között Kilenc hónap hosszú idő, és a Az idősebb testvérek gyakran féltékenyek a kisebbre gyermek egyre több dolgot ért meg. Csak akkor szóljunk neki a babáról, ha már látható jelei vannak! Számára is izgalmas lesz, ha látja anyukája pocakját növekedni. Biztassuk, hogy beszéljen a babához, vagy simogassa meg anyukája hasát, hiszen ezt kistestvére is érzi! Ha nem szeretné, akkor természetesen ne erőltessük a dolgot! 5-8 éves korban Úgy tűnik, bármerre forgatom is a földgömböt, nehéz olyan helyet találnom, ahol garantálható lenne bárki számára a felhőtlen gyerekkor Manapság divattá vált verni a gyereket (Reuters-felvétel) Én meg azt hittem, hogy jó gyereknek lenni! EŐRY ANDRÁS Megdöbbenéssel vettem a napokban a hírt, hogy Finnországban nem jó gyereknek lenni. Ez már csak azért is érdekes, mert ha jól tudom, Szantaklausz - akit gyerekkoromban még Télapóként tiszteltünk - is ennek a fagyos, tavakkal telehintett országnak a lakója. Gondoltam, legalább ő síkra száll a gyerekek jogaiért, de ez, sajnos, nem így van. Azért nem jó Suomi félszigetén gyereknek lenni, áll a tudósításban, mert a családon belüli erőszak, mely főképp az ifjabbak ellen irányul, hatalmas méreteket ölt. Mondhatni: divattá vált verni a gyereket. A helyzet fölöttébb elkeserítő; mert ha a fagyos Észak ellentétjét, az állandóan napfényben fürdő fekete kontinenst, Afrikát veszem górcső alá, kiderül, hogy a gyerek élete ott sem fenékig tejfel. Szerintem az ott élő lurkók többsége nem is tudja, mi az a tejfel, s ha az UNICEF statisztikáit korrektnek tekintem, míg ezeket a sorokat megírtam, a harmadik világban több mmt öt gyermek halt éhen. Egy másik elkeserítő sajátossága ennek a világrésznek, hogy némely országában a lakosság majdnem egyhar- mada az egyik legveszélyesebb kórtól, az AIDS-től szenved; egyre több csecsemő jön úgy a vüágra, hogy túlélési esélyei egyenlők a nullával. De vegyük például Keletet! Japánban a társadalom részéről támasztott követelmények olyan magasak, hogy egy álló stressz a gyerek élete. Ez az ország vezeti évek óta az öngyilkossági statisztikákat, s leggyakrabban éppen a serdülőkorból a felnőttkorba lépő egyének vetnek véget önkezűleg életüknek. A technika ezer csodája között mintha elveszett volna a lényeg - az emberi kapcsolat. Ennél is rosz- szabb a helyzet a túlnépesedett Kínában, ahol még nem is oly rég a szülőcsatornából előbújó újszülött fejébe szúrt méreginjekcióval „szabályozták” a népszaporulatot. A másik véglet a szabadság szinonimájaként is emlegetett Amerika, mely rengeteg elsőséggel büszkélkedhet. Például a fiatalkorúak kárára vagy éppen az általuk elkövetett erőszakos bűncselekmények számával. Ahol még az iskolák előtt kábítószert árusító düernek is jogai vannak, s a fölérendeltség tudatának elsajátítása már az elemiben kötelező tantárgy, nem is lehet másképp. Nemrégiben egy amerikai riporter kétórás filmben tárta fel, hogy az amerikai hétköznapok legmeghatározóbb érzése nem a Coca Cola-érzés, s nem is a feneketlen völgy felett szárnyaló sas szabadságérzete, hanem az állandó rettegés. A következő terrortámadástól, attól, hogy mikor omlik ösz- sze megint egy perc alatt minden vagy éppen az arab származású szomszédtól. Marad a „világ köldöke” - ahogy a középkor nagy misztikusai nevezték -, a Kárpát-medence. A helyzet ugyan itt sem rózsás, hiszen az állam (mindegy, hogy melyik) nem igazán mutat érdeklődést a hátrányos helyzetűek, a csonka családban vagy teljesen árván felcseperedő, esetleg fogyatékkal élő gyerekek iránt. Jó jel viszont az, hogy már beszélünk a családon belüli erőszakról, a gyerekek jogairól, s védelmük érdekében mozgásba lendült a civil szféra egy jelentős része. Végül is: hogy milyen vüág- ban élnek, s jól érzik-e magukat, csakis rajtunk múlik.
