Új Szó, 2006. augusztus (59. évfolyam, 176-201. szám)
2006-08-22 / 194. szám, kedd
8 Kultúra ÚJ SZÓ 2006. AUGUSZTUS 22. www.ujszo.com RÖVIDEN Esterházy új darabja a Ruhr-vidéken Berlin. Rubens és a nem-euklideszi nő címmel írt darabot a hétvégén megkezdődött Ruhrtriennale 2006 című színházi-zenei fesztivál felkérésére Esterházy Péter. A háromévente a német iparvidék ipar- történeti emlékeiben, nagyipari létesítményeiben rendezett, jobbára avantgárd estek sorát Bernd Alois Zimmermann A katonák című operájának bochumi előadása nyitotta meg. Az október 15-ig tartó fesztiválra várják többek között Günther Grasst, aki önéletrajzi könyvéből olvas fel részleteket - a mű nagy felzúdulást váltott ki, mivel a Nobel- díjas író elismerte benne, hogy a Waffen-SS tagja volt. Az idei triennále A barokk ember gyűjtőcím alatt mintegy 30 produkciót állít színre, közülük hat bemutató lesz. Rubens, a nagy flamand festő emléke előtt Esterházy darabjával tiszteleg a fesztivál. (MTI) A rítus állandóságát és összetartó erejét analizálja 90 évig tartó vacsora CSEHY ZOLTÁN Képzeljünk el egy kilencven évig tartó karácsonyi vacsorát 47 perc 27 másodpercbe sűrítve. A Bayard család karácsonyaiból komponált operát 1960-ban Paul Hindemith, a XX. század egyik meghatározó zeneszerzője. A bemutatóra 1961- ben került sor Mannheimben a szerző vezényletével. A zenemű a rítus állandóságát és összetartó erejét analizálja bámulatos rugalmassággal, s a darab gyakorlatilag a reális felszín és a misztikus mély kiegyensúlyozott megjelenítésén alapszik. A forrás Thornton Wilder 1931-ben írt egyfelvonásosa, A hosszú karácsonyi ebéd volt, melyet Peter Szondi találóan „dramatizált montázsnak” nevezett el. Az opera librettója olyan, mint egy kondenzált Thomas Mann-család- regény, egy ponttá sűrített roppant tér. Hindemith kérésére maga a szerző dolgozta át operalibrettóvá a drámát, mely az ünnep illúziója révén megálh'thatónak tűnő idő megállíthatadanságát foglalta filmszerű képekbe. Hindemith zsenialitása épp e filmtechnika felfokozásával tudta Wilder darabját (mely librettóként jelentős mértékben egyszerűsödött) még elevenebbé tenni, s az ismédődés, a reminiszcencia, az allúzió zenei gesztusait, hiszen az egy-egy szereplőre lebontott karakterisztikus énekszólamok a zenei memóriát intenzívebben képesek aktiválni, s átlátha- tóbbá teszik a konstrukciót. Egy hatalmas ebédlőasztalnál ül a Bayar- dok több nemzedéke, persze, szigorú egymásutánban, a történeti idő logikáját követve, ám egy átfogóbb történés idejében. Ezt az összefüggésrendszert a vissza-visz- szatérő zenei karakteijegyek emelik ki, s bekövetkezik az, amit Eric Salzman Hindemith zenei eljárásait vizsgálva úgy fogalmazott meg, hogy a lineáris hagyomány „kromatikusán hangsúlyozott tonalitás- sal” ötvöződik. A terem két oldalán egy-egy ajtó áll: a születés ajtaján lépnek be az új Bayardok, a halál ajtaján hagyják el a színt a megboldogultak. A beszélgetés teljesen hétköznapi, csiszoladan nyelvű, létrehoz egy erős dramaturgiai ívet, amit a zene még kifejezőbbé tud tenni. A mű épp ezért nevezhető szűkszavúnak a szó szoros értelmében és áttételesen is: a zeneszerző viszonylag kevés motívummal dolgozik, kerüli a látványos, teátrá- lis operai megnyilvánulásokat, de a lineáris narrációt számos idézettel (pl. a God rest you merty, Gentle- man... kezdetű karácsonyi dal motívumainak beiktatása), ismédéssel tagolja és teszi időtienné a szereplők közti zenei kommunikációt, mintegy túllépve egy-egy karakter időben behatárolható létén (pl. Lucia és Lucia II alakja). Ezt a személyiségen való túllépést segíti elő, hogy egy-egy szereplőt ugyanazok az énekesek jelenítenek meg a darab egy későbbi pontján, a hang tehát átöröklődik az emberéleten túlra és hordozója lesz annak a reménynek, mely az embert a halál legyőzésére ösztönzi. Hindemith operája legutóbb 2005-ben jelent meg a WERGO kiadásában, az életműkiadás keretei közt, olyan kitűnő énekesek tolmácsolásában, mint a Mozart-előadóként is ismert Rudi Ziesak, a más Hindemith- szerepeiről is nevezetes Arutun Kotchinian vagy a finn bariton, Herman Wallén. A CD-n a berlini Rundfunk-Sinfonieorchester játszik a Wagner-mterpretációiról is híressé vált Marek Janowski vezényletével. (Paul Hindemith: Das lange Weihnachtsmahl, CD, Wergo, 2005.) Távoli néptörzsek a modern világban Fordított antropológia MT1-H1R London. Távoli néptörzsek tagjait viszik Nagy-Britanniába egy do- kumentumfiim-sorozat készítői, hogy megvizsgálják, milyen módon reagálnak a modem világra. A dokumentumfilmekben általában a fejlett országok forgatócsoportjai utaznak távoli, egzotikus helyekre, ahol feltérképezik az ott élő népek szokásait, kultúráját. A Channel 4 televízió Reverse Anthropology (Fordított antropológia) című sorozatában ennek éppen az ellenkezőjére vállalkoznak - olvasható a BBC brit közszolgálati televízió és rádió honlapján. „Miközben gyakran meghökkentenek a bolygó más részein élő népek hagyományai, itt az ideje, hogy tükröt mutassunk magunknak, és végre megtudjuk, más társadalmakban - a miénkkel ellentétben - mennyire ritkák az olyan szokások, mint a középiskolába járás, a sorban állás, a pénteki bulizások, a golf, az idősek tiszteletének hiánya” - mondta Simon Dickinson, a Channel 4 dokumen- tumfilm-szerkesztőségének helyettes vezetője. A jövőre induló sorozatban a nézők láthatnak többek között brit vadászatokon részt vevő pigmeusokat, és Nagy-Britanniába látogatnak a Csendes-óceáni Tanna sziget őslakói is, akik II. Erzsébet brit királynő férjét, Fülöp herceget tekintik isteni vezetőjüknek. Szergej Eizenstein orosz rendező rajzaiból páratlan kiállítást rendeztek Karlovy Vary idei fesztiválján A leplezett vágyaival küzdő zseni Skiccek, vázlatok szinte minden filmrendező forgatókönyvében találhatóak. Peter Greenaway állítólag rajzok százait készíti el egy-egy filmjéhez, pontosan ábrázolva helyszíneket, kosztümöket és figurákat. Ezt tette Fellini, Tarkovszkij és Fábri is. SZABÓ G. LÁSZLÓ Folyamatos rajzbeszédük a film- készítés megszokott velejárója volt. Operatőrnek, díszlet- és jelmeztervezőnek, sminkesnek és fodrásznak papíron mutatták meg elképzeléseiket. Fellini rajzaiból az egész Róma „kirakható”. Tarkovszkij vonalai valósággal égnek a megmaradt forgatókönyvek oldalam. Huszárik Zoltán nemcsak hőseit, a saját életútját is megörökítette. Fábri Zoltán festett is, alkotásaiból kiállítást lehetne rendezni. Szergej Eizenstein a (szlovákiai filmklubhálózatban újra műsorra kerülő) Patyomkin páncélossal (1925) és a Rettegett Ivánnal (1944-45) felbecsülhetetlen hatást gyakorolt a filmművészet fejlődésére. Előbbit már 1958-ban, egy brüsszeli szavazáson minden idők legjobb filmjévé választották, utóbbit, munkásságának fényes koronáját teljes egészében csak Sztálin halála után mutatták be. Eizenstein azonban nemcsak filmrendezőként, filmpedagógusként, filmíróként alkotott maradandót, rajzaival is tetemes életművét gyarapította. Ezekből áhítottak ki 75 darabot az idei Karlovy Vary-i fesztiválon, a Thermal Szálló első emeletén, ahol eddig neves fotósok és plakáttervezők munkáit láthatta a közönség. A Montázsaival, képi szimbolikájával, érzelmi fűtöttségével valóságos forradalmat teremtett az egyetemes filmművészetben. rajzokat a moszkvai Muzej Kino kölcsönözte a fesztiválnak, megidézve a rendező moszkvai, alma- ata-i és mexikói éveit. Ezek a páratlan értékű jelmeztervek, illusztrációk a ’30-as, ’40-es években kerültek ki Eizenstein kezéből. Színpadi rendezéseihez és filmjeihez ugyanis ő maga készített kosztümterveket. Macbeth, Hamlet, Rettegett Iván, Orfeusz és a többiek, Apolló, Ni- zsinszkij, Rimbaud így elevenednek meg egy-egy pillanatra, megidézve hatalmi harcot, érzéki és gyilkos vágyakat, táncot, repülést, egy kamaszzseni szellemi erejét. Szergej Eizenstein kerek ötven évet élt. Rigában született, mérnökképző intézetben tanult Petro- grádban, majd Moszkvában végzett felsőfokú rendezői kurzust. Montázsaival, képi szimbolikájával, érzelmi fűtöttségével valóságos forradalmat teremtett az egyetemes filmművészetben. Járt Amerikában is, 1930-ban Walt Disney meghívására Hollywoodba is ellátogatott. A Disney kutatáshoz című, 1932-ből származó írásában Mickey Mouse képlékenységét sem hagyja figyelmen kívül. Halála után húsz évvel Moszkvában hatkötetes gyűjteményben adták ki válogatott műveit. Ha rajzait gyűjtenék össze, azzal is könyvek sorozatát tudnák megtölteni. Moszkvában halála után kilenc évvel csodálhatta meg először grafikai tehetségét a közönség, a rajzaiból összeállított első album pedig 1961-ben jelent meg Hogyan tanultam rajzolni? címmel. Önéletrajzi írásainak egyikében A huszonkilenc éves Eizenstein, až orosz film „cárja Ez a rajza is Cocteau érzéki világát idézi (Képarchívum) az áll: „Én már a bölcsőben is rajzoltam.” Egykori barátai, munkatársai szerint halála napjáig rajzolt, ezért is furcsa, hogy életében csak egy kiállítása volt, s az sem a hazájában, hanem egy New York-i moziban, 1946-ban. A New York Times hírül is adta tehetségének ezt az oldalát, az elismerő kritika nem kis örömet jelentett Eizenstein számára. Ceruzái, ecsetei mindig vele voltak. Rajzolva gondolkodott, rajzolva tanított, rajzolva rendezett. Még önmagát is rajzokban elemezte. Kamaszfejjel szatirikus lapokban jelentette meg karikatúráit. Pályakezdő színházcsinálóként díszlet- és jelmezterveket készített, pedagógusként a növendékeit ajándékozta meg rajzaival, filmrendezőként a munkatársait. Elsősorban természetesen azzal a céllal, hogy pontosan jelezze: mit kér, milyen képsorokat. Nem volt nap, hogy ne rajzolt volna. Rajzolt altkor is, ha vonatra ült, vagy ha hajón utazott, rajzolt kávéházakban, vágószobákban, forgatási szünetekben, műidig és mindenütt. Folyamatosan „kivetített”, mesélt, szórakoztatott. Vágyait, legbelsőbb érzelmeit ugyanúgy megmutatják ezek a rajzok, mint pontosan körvonalazott gondolatait, elvárásait. Finom iróniából fakadó karikatúrái mellett a drámai pillanatokat és a pajzán történeteket, a bizarr helyzeteket is zseniálisan ragadta meg. Szakmabeliek állítása szerint több mint tízezer rajz maradt utána, de ugyanennyit nyeltek el a papírkosarak, vagy vesztek el más módon. A megmaradt, mindent túlélt alkotások azonban így is tiszta képet adnak Eizensteinről. Az ő vonalai valóban a lélek legmélyebb rejte- keiből születtek, úgy futnak a papíron, olyan természetes könnyedséggel és olyan elemi erővel, ahogy az csak a legnagyobbaknak adatik meg. Hangulatában nem egy rajz Jean Cocteau érzéki világát idézi, de Picasso hatása is szembetűnő. Ez utóbbit bizonyítja az a vázlat is, amelyet a Rettegett Iván tüzeske- mence-jelenetéhez készített. (Egy dúskeblű nő ölében fallikus testű angyalok többek között az önkielégítés gyönyöréről énekelnek.) A túlfűtött érzékiség egyébként is fontos A túlfűtött érzékiség egyébként is fontos mozgatórugója Eizenstein fantáziájának. Nem egy rajza „erotikus őijöngés". mozgatórugója Eizenstein fantáziájának. Nem egy rajza „erotikus őrjöngés”. A szexualitás valósággal tombol a képein. Pánerotizmusát több írásában magyarázza: „A japán szamurájok harci felszerelése között mindig volt egy tok, pornográf rajzokkal. A szamuráj, amikor már dőlt a vér a sebeiből, bevetette magát sátrába, és elővette a rajzokat, hogy a rájuk vetett pillantás révén felszabaduló erotikus energiákat átfordítsa harci hősiességbe. E múzeumokban is látható rajzokon gyakran még ma is ott van a vér nyoma.” Mexikóba vezető útja során, 1929-ben néhány hétre Berlinben is megállt. A város leghíresebb kabaréjában, az Eldoradóban a festett arcú férfiak látványa annyira felkavarta, hogy ott döbbent rá kettős énjére. Titkos álmairól a Patyomkin páncélosban látható ágyúk felmeredő csöve, Rettenetes Iván kegyencének dionüszoszi tánca, a Bezsini rétben az ifjú rituális meggyilkolása is árulkodik. Nem egy rajza ezen képzelgéseinek kitárulkozó folytatása. Ifjú Dávidjában, Faunjában, Poszeidonjában ő maga is ott van. A leplezett vágyaival küzdő zseni.
