Új Szó, 2006. augusztus (59. évfolyam, 176-201. szám)

2006-08-18 / 191. szám, péntek

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. AUGUSZTUS 18.

Gondolat 11

Az elmúlt 16 évben élt-e a politika, éltünk-e mi magyarok a történelem adta lehetőséggel, és melyek voltak azok az akadályok, amelyeket el lehetett volna kerülni?

Milyen kisebbségpolitikára van szükség?

I

___________MM—MH» Mil 1—1—

A K

árpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának ülése (2005) (Képarchívum)

„Figyeljük meg, mi történt 1990-ben! ’89 után lebom- lanak a határok... Magyar- ország és Románia között.

S akkor »mi« magyarok mit teszünk? Létrehozzuk a Határon Tüli Magyarok Hivatalát. Ahelyett, hogy arról beszélnénk: magyarok, vagy erdélyi magyarok.”

TÖRZSÖK ERIKA

Fentieket egy erdélyi magyar politikustól idézem. A gondolat- menet így folytatódik: „Magyarországon azon nyomban bélyeget sütöttek ránk: »határon túliak« vagyunk. Mi pedig bevettünk az erdélyiek identifikációjába egy olyan elemet, amelyről tudjuk: a jelentősége a jövőben napról napra csökkenni fog. Ez egy olyan mechanizmus, amely arra utal, hogy a lebomló határokat valamüyen mentális síkon újraépítjük. Olyan határokat hozunk létre, amelyeket egyébként más folyamatok lebontanak.”

A kérdés az, hogy az elmúlt 16 évben élt-e a politika, éltünk-e mi magyarok a történelem adta lehetőséggel Magyarországon és a Kárpát-medencében, és melyek voltak azok az akadályok, amelyeket el lehetett volna kerülni, de ma már meghaladásuk semmiképp nem halasztható.

Először a magyarországi helyzetről lesz szó.

1989. december végén (a hivatásos nyugati elemzőkkel ellentétben) sokan gondoltuk, Kelet-Kö- zép-Európában itt a nagy lehetőség, minden megváltozik. A térségben levő országok feladják hagyományos nacionalizmusukat, a bolsevik típusú hatalomgyakorlásnak vége, elindulunk egy modernizációs pályán, egy konszenzusos, együttműködő vüágba. (...) Másfél évtizeddel a rendszerváltás után viszont felmerül a kérdés: a magyar társadalomban érvényes-e még a modernizáció szándéka? Sajátossá vált ugyanis mára a helyzet. Míg a 19. századi nemzeti ébredés kezdeteitől közmegegyezés létezett konzervatívok és liberálisok között Magyarország modernizációja vonatkozásában, ma mintegy reneszánsza van a két világháború közötti időszakban kialakult új konzervativizmusnak. Ennek jellemzője, hogy a trianoni sokkra úgy kínált fogalmi kapaszkodót, hogy megteremtette az európaiság és magyarság dichoto- mikus elgondolását.

Sérelmi ideológiáról van szó, amely megkérdőjelezte a korábbi közös célt: a modern Magyarország létrehozásának addig köz- megegyezésen alapuló szándékát. S ezzel párhuzamosan egyre fényesebbnek tűnt a múlt. Az új konzervativizmus ezt a politikai gondolkodást hagyta örökül az ezredforduló Magyarországának. Az új konzervativizmus, melynek eszközrendszerében a kettős osztató (dichotomikus) gondolkodáson kívül megtalálható a múlt ha- misíthatósága, a kollektív nemzeti létezésnek alávetett individuális élet eszméje, a társadalom átszervezése és mozgósítása, ellenségképek megfogalmazása és aktivizálása, melyek által hamis tudati tartalmakat generál és tesz elfogadhatóvá. Elutasít minden olyan törekvést, amely valós válaszokat keres a kor problémáira. Mutációi a rendszerváltás utáni Magyarországon és a szomszédos országok magyar közösségeiben - melyeket a 20. század végén elért a globalizációs kihívás - virulensekké váltak.

Ma tehát olyan társadalmi mentalitás tömeges jelenléte formálja, illetve deformálja modernizációs esélyeinket, melynek gyökerei a két világháború közötti időkig, sőt bizonyos elemeiben a kiegyezésig (1867) nyúlnak vissza.

Anélkül, hogy ezen 1867 és 1990 közötti időszak elemzésébe belemennék - nem feledve a tényleges sérelmeket -, csak arra utalok, micsoda karriert fut be a kölcsönös sérelmi ideológia. Vagy gondoljunk a panaszkultóra mindennapjainkban való dominanciájára, mely már-már bénítóan hat; a faji jellegű nemzetkarakterológiai identitáserősítésre, mely térségünkben mind a románokat, mind a magyarokat jellemzi.

Mivel a modernizáció - az európai centrum országokkal szemben - az anyagi javakhoz való hozzáférést csak a társadalom felső részének garantálja olyan színvonalon, mint Nyugat-Európában, sem a gazdaság, sem a társadalom modernizációja nem vált az egész tárMagyarország és a magyar közösségek modernizációja ma aktuálisabb, mint valaha - és a feltételei is adottak.

sadalom ügyévé. A trianoni sokk máig tartó hatása pedig szinte kizárja, hogy szembenézzünk saját felelősségünkkel, akár az első világháborút megelőzően, akár a későbbi időszakokat tekintve. Arról nem is beszélve, hogy a nem-, zetfogyásért aggódók mind a mai napig lazán zárójelbe tudják tenni 600 ezer magyar zsidó, több ezer cigány honfitársunk, 200 ezer fiatal magyar férfi halálba (Don-ka- nyarba) küldését és mintegy 200 ezer német kitelepítését.

A hamis tudati tartalmak pedig olyan társadalmi mentalitást tö- megesítenek, melyek leheteüenné teszik a szembenézést saját múltunkkal. Ez a társadalmi mentalitás az, amely rendkívüli módon megnehezíti, hogy a rendszerváltás, majd a NATO-hoz és az Európai Unióhoz történő csatlakozás adta lehetőségeket kihasználjuk. Ez a torzult társadalmi tudat az, amely megnehezíti a 20. században húzott, mára már felbomlóban lévő határok lebontását önmagunkban is. Tizenöt évvel a rendszerváltás után sem nézünk szembe azzal a ténnyel, hogy Magyarország a 19. század végén a hamis kultórfölény, „a magyar glóbusz nagyszerű, ostoba hitében” (Ady) élt, s ma sem igen kívánunk szembenézni 20. századi rossz döntéseinkkel. Sőt!

Magyarország és a magyar közösségek modernizációja pedig ma aktuálisabb, mint valaha - és a feltételei is adottak. Ennek a történelem adta lehetőségnek a jegyében célszerű újragondolni a Magyarország és a szomszédos országokban élő magyarság lehetséges együttműködésén alapuló stratégiát. Ennek legfontosabb előfeltétele: meg kell haladni azt a helyzetet, miszerint „elvált egymástól a politika és a kultúra, minek következtében aligha lehet a nemzeti azonosságot a maga komplexitásában megragadni, még akkor sem, ha egynéhány politikus nemzeti jelszavakkal díszíti szónoklatait.” Nézzük meg, minek a következtében állt elő ez a helyzet.

Végei László szerint a probléma „a kapcsolatrendszer intézményes formáinak kialakításakor kezdődött, amit csak toldoztak-foldoz- tak, de nem alakítottak át. Az élet gyorsabban változott, mint a kormányzatok kisebbség-szemlélete. Ennek következtében a magyar társadalom kizárólag a határon túli kisebbségi pártokban találta meg partnereit. Nem született gazdag és autonóm, plurális kapcsolati intézményrendszer.” A magyar társadalom és a kisebbségi közösségek jelenleg is szűk pártcsatornán kommunikálnak, amelynek csúcsa a, MÁÉRT. Ez szükségszerűen eltorzítja a kapcsolatokat. A cél viszont, hogy egy fonal helyett egy egész szőttes kapcsolja össze a két entitást. A kisebbségi pártok saját vastörvényeik szellemében működnek, kiépítik klientúra-rendszerüket, állandósítják újraelosztási hatalmukat. Erről árulkodik a tény, hogy miközben az anyaországban a kormányzati hatalom változott - ugyanez történt azokban az országokban is, amelyekben a magyar kisebbségek élnek -, a kisebbségi közösség legszűkebb elitjének ösz- szetétele változatlan maradt, szinte feudális arculatot vett fel. A szlovákiai Hunčík Péter pontosan fogalmazta meg a jelenség lényegét. „Ha azt a kérdést tennénk fel, ki a szlovákiai magyarság legszebb nője,

akkor is egy politikus nyerné a versenyt, aki természetesen nem nő.” Gondolatmenetét később így folytatja: „Miközben a kisebbségi elitek a magyar kormányzat szűkmarkúságát bizonygatták - és időnként nemzettudatból leckéztették az anyaországi kormányokat (előfordult, hogy a magyar társadalom többségét is) -, a magyar kisebbség tagjai a választásokon egyre kevésbé szavaztak a kisebbségi pártokra... Ergo: a jelenlegi válság okai nem anyagi természetűek, hiszen a nagyobb támogatást is el lehet pazarolni meddő tevékenységre. Egy nyugati alapítvány lehet bőkezű

A kisebbségi pártok saját vastörvényeik szerint építik ki klientúra-rendszerüket és állandósítják újraelosztási hatalmukat.

ugyan, de szigorúan ellenőrzi az eredményeket. Az euró felhasználása racionális, a forinté romantikus.” Ahogy egy felvidéki író, Grendel Lajos joggal jegyezte meg: „a kisebbségi polgárnak tele van a hócipője a romantikus nemzeti jelszavakkal. A kisebbségi polgár úgy

válaszol, ahogy tud: nem megy el szavazni.”

A problémák eredete itt keresendő. Ahogy Végei László megállapítja: „Miközben az anyaország modernizálódik, a kisebbségek (elsősorban a versenyképtelen régiókban) retradicionalizálódnak. Miközben az anyaország egyre nyitottabb, a kisebbségi közösségek mind zártabbak.” Holott:- Nyolc és fél évtized után a magyarság jelentős része először kerül újra ugyanazon politikai-gazdasági egységen, jelesül az Európai Unió keretein belülre. (Kérdés: mit kezdünk vele?)- A szerencséden 2004. december 5-i referendumon Magyarországon megbukott az etnikai nacionalizmus. Ezt a határokon kívüli magyarság emancipációs kudarcként élte meg. (Kérdés: mit kezdünk magunkkal?)- A rendszerváltás óta a kisebbségi kérdés többnyire a kulturális és etnikai identitás körül forog, miközben a hétköznapok komoly gazdasági és társadalmi problémákkal szembesítik a szomszédos országok magyar lakosságát (is). (Kérdés: kíváncsiak vagyunk rá, milyen állapotban vannak a magyar társadalmak?)- A Vajdaság és Kárpátalja kivételével az új helyzetnek éppúgy vannak nyertesei, vesztesei, mint Magyarországon. Legitim érdek- képviseletek jöttek létre szinte minden szomszédos országban; Romániában, Szlovákiában kormányzati szerepet töltenek be a magyar pártok, és miniszterelnök- helyetteseket adnak. Tehát a hatalom részei. (Kérdés: következett-e ebből újfajta együttműködés?)- A magyar támogatáspolitika az előző időszakban nem választotta szét a közösségépítő és a politikai érdekvédelemre szánt forrásokat, ebből számtalan anomália keletkezett, de tisztázadan volt a támogatáspolitika társadalompolitikai célja is. (Kérdés: ma tudjuk ezt a célt?)- Az elmúlt másfél évtized hagyományos elosztó, paternalista támogatáspolitikája és az állam- igazgatásban kialakult struktúra létrehozta a kis redisztribútorok rendszerét és „állampárti” finanszírozást eredményezett. Ehelyett az elaprózott, gyakran kontraproduktiv, demoralizáló támogatás- politika helyett szerintem a közösségépítést az Európai Unió pályázati rendszerével kompatibüis módon kell kialakítani, kapcsolódóan a II. Nemzeti Fejlesztési Tervhez. Ezt a Szülőföld Program c. stratégiai tanulmány alapján lehet operacionalizálni. (Kérdés: érdekel valakit?)- A szülőföldön maradás és a szabad költözködés jogát tiszteletben kell és lehet tartani. (Kérdés: mit teszünk érte ?)

Ezen tények után tekintsük át egy korszerű, ütőképes fejlesztési stratégia korlátáit: 1. Az együttműködésre való szándék és kultúra hiánya; 2. a civiltársadalom állapota; 3. a kölcsönös felelősség elve helyett a sérelmi politizálás kultúrája; 4. a panaszkultóra dominanciája; 5. a közösen kialakított cél (ok) hiánya (szülőföldön maradás?); 6. a többség(ek) rövidlátó önzése; 7. a centralizált nemzetállam eszménye; 8. a bezárkózó, kitartásra támogatást kérő nemzeti kisebbség nemzeti érdekként való megjelenítése; 9. sztereotípiák, a nemzeti romantika sémái a gondolkodásban Magyarországon és a határon túli magyar közösségekben (székely legény tartja a vártát a végeken);

10. a kialakult retorika miatt devalválódott szavak burjánzása; 11. a realitás figyelmen kívül hagyása, az (új) lehetőségek negligálása, éveken keresztüli ki nem használása, elszalasztása.

(Folytatás a 12. oldalon)

Oktatási-nevelési támogatások ünnepélyes átadása Kárpátalján (2004)