Új Szó, 2006. augusztus (59. évfolyam, 176-201. szám)
2006-08-18 / 191. szám, péntek
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. AUGUSZTUS 18. Vélemény és háttér 7- Asszony, te olyan rosszul főzöl, hogy az terrorista támadásnak is felfogható... (Peter Gossányi rajza Hamarosan kiderülhet, milyen volt a hatásfokuk az izraeli hadműveleteknek Korlátozott villámháború FIGYELŐ __ Mesterkélt a felháborodás Salman Rushdie kissé mesterkéltnek érzi a Günter Grass német író Waffen SS-es múltjával kapcsolatos felháborodást. Az indiai származású brit író azt mondta a BBC rádióban, őt is rendkívüli módon sokkolta Nobel-díjas kollégájának „csalódást keltő” vallomása, de szerinte semmi sem utal arra, hogy Grassnak bármi köze lett volna háborús bűnökhöz. A 78 éves író, a Bádogdob vüághírű szerzője a múlt hét végén ismerte be, hogy tizenhét éves korában néhány hónapig a náci párt hírhedt fegyveres alakulatában, a Waffen SS-ben szolgált, miután behívót kapott. Rushdie hibának nevezte Grass tagságát a Waffen SS- ben, de azt mondta, hogy talán megbocsátható fiatal korára tekintettel. A Sátáni versek című művéért az iszlám megsértésével, istenkáromlással vádolt és a néhai iráni vallási vezető, Khomeini ajatollah 1989-es rendeletében halállal sújtott regényíró szerint jottányit sem kisebbíti Günter Grass életművét a múltjával kapcsolatos leleplezés. Rushdie a vüágirodalom óriásának nevezte a német írót, aki - hangoztatta - ma is ugyanolyan nagy alkotó, mint néhány nappal ezelőtt. Kijelentette, továbbra is barátja marad a bírálatok össztűzébe került Grassnak. „Ő a barátaim egyike, és ezen semmit sem változtat pusztán az, hogy kiderült, elkövetett egy szörnyű hibát. Ő fél évszázada egy rendkívüli erő, amelyet nem tagadunk meg csak azért, mert egy foltot találtunk rajta” - mondta. Rámutatott: Grass soha nem csinált titkot abból, hogy náci környezetből származott. 1944-es múltjával kapcsolatos hosszú hallgatása szerinte nem képmutatás volt, hanem egy „most jóvátett részleges titkolódzás”. Rushdie párhuzamot vont a Grass-ügy és az antiszemita szimpátiával, náci kollaborációval vádolt francia író, Louis-Ferdinand Céline esete között. Rámutatott, hogy „nem szűnünk meg Célme-t olvasni sem, noha ő felnőttként szimpatizált a nácikkal, míg Grass 17 évesen követte el hibáját”. (MTI) Kazettás bomba civilek ellen? ENSZ-szakértők Libanonban azonosítottak tíz olyan helyet, ahol az izraeliek kazettás bombát vetettek be a légicsapások során, de félő, hogy a valóságos szám ennél jóval magasabb - állítja a Human Rights Watch amerikai székhelyű emberjogi szervezet. Közleménye szerint legkevesebb 16 ember vesztette életét vagy sebesült meg Libanonban jóval a kilövés után felrobbant lőszerektől, s félő, hogy a még fel nem robbant szerkezetek további áldozatokat követelnek. A szervezet az ENSZ Dél-Liba- nonban dolgozó aknamentesítő szakembereitől szerezte értesüléseit. A tíz helyet az aknamentesítés első két napja alatt azonosították, vagyis valószínűleg csak a jéghely csúcsáról van szó - véli az HRW, amely felszólította Izraelt, tájékoztassa az ENSZ-t, pontosan mely helyeken alkalmazott kazettás bombát. (MTI) Egy hónap után véget értek az izraeli hadműveletek Libanonban. Az események értékelésekor elsősorban azt kell vizsgáim, melyik félnek milyen céljai voltak, milyen eszközöket vetett be elérésük érdekében, és mennyire voltak hatékonyak ezek a lépések. ONDREJCSÁK RÓBERT Bár gyakran lehetett hallani „nagy kiterjedésű” izraeli hadműveletekről, a Tel-Aviv által indított operációk mind földrajzi kiterjedésükben, mind céljaikban korlátozottak voltak. Földrajzilag az izraeli légi műveletek gyakorlatilag Közép- és Dél-Libanonra korlátozódtak, ráadásul a szárazföldi hadsereg nem lépte át a közvetlen, pár kilométeres libanoni-izraeli határzónát. A korlátozottságra utaltak az izraeli részről bevetett szárazföldi erők is: nagyjából 10 ezer katona. Korlátozottak voltak az izraeli célok is: a Hezbollah meggyengítése olyan mértékben, hogy ne legyen képes nagyobb csapást mérni az északi területekre. Paradox módon azonban a szinte teljes mértékben ún. aszimmetrikus hadviselést folytató szervezet nagyobb fejtörést okozott az izraeli fegyveres erőknek, mint bármely más vele határos ország konvencionális hadereje. Izrael ugyanis katonai potenciáljának köszönhetően gyakorlatilag bármelyik szomszédjának haderejét képes lenne rövid idő alatt legyőzni. Csakhogy a gerillataktikát alkalmazó Hezbollah nem a hagyományos hadviselés szabályai szerint játszik, és ez fejtörést okoz minden fejlett hadseregnek, amely ráadásul demokratikus ország hadereje. Egy demokrácia ugyanis mindig ellenőrzött körülmények között háborúzik, ez a lényegéből fakad, és ez így van rendjén, azért demokrácia. Csakhogy ugyanez nem érvényes a terrorista szervezetekre. Érdekes még megfigyelni a környező országok reagálását is. Bár Irán közvetlenül nem szomszédja Libanonnak, mára már a Közel-Kelet megkerülhetetlen politikai és katonai tényezőjévé vált. Sokak szerint éppen Teherán érdekében állt leginkább a konfliktus kirobbanása abban az időben, amikor a nyugati világ figyelme az iráni atomprogramra fókuszálódott. A konfliktus miatt azonban most már mindenki Libanonra figyel, és szinte senki nem Iránra. Az Irán és a Hezbollah közötti kapcsolatok nem az összeesküvés-elméletek kategóriájába tartoznak, hiszen azonkívül, hogy Teherán látja el a szervezetet ideológiai és valószínűleg katonai munícióval is, nem szabad elfelejteni, a Hezbollahot gyakorlatilag Irán hozta létre. Szíriának szintén jól jött egy kis felfordulás az általa igazán el sem ismert Libanonban. Az országból történt szíriai csapatkivonást követően ugyanis csökkent Damaszkusz politikai befolyása Libanonban, és ami lehet, hogy még fájóbb, a lakosság jelentős részében is felerősödtek a Szíria-ellenes érzelmek a Hariri-gyilkosság után. A kardcsörtető szíriai kijelentéseket azonban, melyek szerint készen állnak egy háború megvívására Izraellel, sokkal inkább a libanoni lakosság felé kifejtett propagandának kell tekinteni. Damaszkusz ugyanis egyáltalán nincs felkészülve egy Izrael elleni Ha a déli részekre bevonulna a libanoni hadsereg és egy erős mandátumú nemzetközi haderő, Izrael elméletileg elérte célját háborúra, amely gyors szíriai vereséget hozna. Sokkal kevésbé lelkesedett a Hezbollah akcióiért a többi arab ország vezetése, beleértve a két legfontosabbat, Egyiptomot és Szaúd-Arábiát is. Ennek két, szorosan összefüggő oka van: az egyik vallási, a másik hatalmi-geopolitikai. Az, hogy a Hezbollah és a mögötte álló Irán síita, az említett regionális hatalmak pedig szunniták, már szinte frázisok és evidenciák közé tartozik csakúgy, mint az ebből fakadó következmények. Nem kevésbé fontosak azonban a hatalmi-geopolitikai tényezők, amelyek ráadásul komoly szimbolikával vannak átszőve. Azzal ugyanis, hogy Teherán egyértelműen a Hezbollah mögött áll, az Izrael elleni harc és a palesztinok jogainak legfőbb támogatójává vált az „arab és muzulmán tömegek” szemében. Márpedig Kairó, Rijád és Ammán számára más sem hiányzik, mint egy olyan Irán, amely az arabok és a muzulmánok szemében még a „palesztin ügy” élharcosa is. Ez ugyanis nagy presztízsnyereséget jelentene az irániak, presztízsveszteséget pedig a többi regionális hatalom számára. Mindennek a hátterében ugyanakkor ott van a regionális hatalmi-geopolitikai játszma a Közel-Kelet feletti befolyásért. Irak átmeneti meggyengülésével kiiktatódott az évszázados bástya, amely visszatartotta Iránt. Évtizedeken keresztül megvolt egy sajátos egyensúly a Közel-Keleten. Egyiptom, Szaúd- Arábia és Irak - Szíria időnkénti asszisztálásával - ellensúlyt képezett Iránnal szemben. Ezenkívül az említett hatalmak egymást is sakkban tartották, így lehetetlen volt, hogy egy „belső hatalom” döntő befolyáshoz jusson a régióban. Meg kell jegyezni, az egyensúly fenntartásához hozzájárult az Egyesült Államok politikai és katonai jelenléte, amellyel korrigálta az esetleges „kilengéseked’ - értsd: beavatkozott, ha valamely regionális tényező túlzott befolyásra tört. Természetesen ha a közel-keleti egyensúlyról beszélünk, meg kell jegyezni, hogy az arab-arab és az összarab-iráni egyensúlyon kívül van még egy harmadik, az izraeli-arab is. Izraellel szemben azonban az arab országok nem alkotnak homogén tömböt, mindegyiknek más-más a viszonya Tel-Áviwal. Paradox módon ez azt is jelentheti, hogy a jelenlegi konfliktusban néhány arab ország titokban esetleg Izraelnek „szurkolt”. Az elmúlt hetek libanoni eseményeit csak úgy érthetjük meg igazán, ha az említett összefüggésekben vizsgáljuk a helyzetet. Az izraeli célok és a nemzetközi geopolitikai összefüggések következtében a konfliktus korlátozott maradt, s nem lépte túl Libanon és a palesztin területek határait. Hogy müyen volt a hatásfokuk az izraeli hadműveleteknek, az valószínűleg rövid időn belül kiderül. A Hezbollah meggyengítése, hogy ne tudjon nagyobb csapást mérni az északi területekre, Izraelnek katonai eszközökkel nem sikerült teljesen. Ha azonban Libanon déli részére bevonulna a libanoni hadsereg és egy erős mandátumú nemzetközi haderő, Izrael elméletileg elérte célját. Az egész régió stabüitása szempontjából jelenleg az a legfontosabb, valóban sike- rül-e Dél-Libanon hatékony nemzetközi és libanoni ellenőrzése. Ha nem, az óriási presztízsveszteség lesz az ENSZ-nek, mi pedig újabb konfliktusra számíthatunk. A szerző külpolitikai elemző KOMMENTÁR Baloldali logika CZAJLIK KATALIN Még jóformán be sem indult a magát szociáldemokratának nevező kormány(fő) osztogató gépezete, máris megszólalnak azok a csoportok, amelyeknek nem jutott a csomagból. Alig jelentette be a szociális miniszter a karácsonyi nyugdíjakat, rögtön szót kért a belügyi és hadügyi tárca, követelvén, a kiszolgált rendőrök és katonák is részesüljenek a juttatásban. Úgy is lett. Nem voltak azonban ilyen szerencsések az árvák, az özvegyek vagy a korkedvezményes nyugdíjasok. Most bizonyára joggal teszik fel a kérdést, nekik miért nem jutott? Ami persze természetes, hiszen leheteüen olyan döntést hozni, amellyel mindenkinek a kedvében járnánk. Mégis úgy gondolom, ez a történet iskolapéldaszerűen mutatja a baloldali politikai szemlélet alapvető problémáját: az újraelosztó jóléti állam ideálját, ahol az állam fenntartja magának a kizárólagos jogot, hogy kiválassza a kedvezményezetteket, akiknek a javára redisztribuálni kívánja a megtermelt javakat. Az államot viszont minden esetben egyének képviselik, akik döntéseikben szubjektív, legtöbbször politikai indíttatásoktól vezéreltek. A „Kinek adunk, és kinek nem?” kérdés eldöntése így végső soron műidig szubjektív elhatározás tárgya. A kormányzati politika természetéből kifolyólag pedig az következik, hogy a kedvezményezettek köre csak bővül, hiszen ha már valakinek adtunk, azt milyen alapon vennénk el tőle, viszont ahogy azt az előbb szemléltettük, mindig újabb és újabb csoportok jelentkeznek, hogy részesüljenek a javakból. Nem kell olyan messzire mennünk térben, sem időben, hogy konkrét példán szemléltessük, miként végződhet egy baloldali kormány ámokfutása. Mindnyájan emlékszünk még a megboldogult Medgyessy-kabinet teljességgel irracionális és mértéktelen osztogatására, úgymond, hálaként a hű szavazóknak. A történet igazából még nem ért véget, hiszen Medgyessyt ugyan végül sajátjai tették el láb alól, az ország viszont még sok évig fogja nyögni a hajdani kormány bőkezűségét. A történet iróniája, hogy a magyar- országi viszonyokhoz képest valóban szigorú megszorító csomagot ugyanaz az MSZP-SZDSZ-koalíció kénytelen véghez vinni, amelyik végső soron az osztogatásért is felelős. Talán Fico is hallotta a történetet, mindenesetre a smeres pénzügyminiszter költségvetési javaslata, amelyben jövőre a 14 tárca közül 8 az ideinél kevesebből volna kénytelen gazdálkodni, inkább emlékeztet a Mikloš-érára, mint a választások előtt beígért bőkezű jóléti államra. S hogy visszakanyarodjunk bevezető elméleti értekezésünkhöz a baloldali ideológia gyenge pontjairól, felhívnám a figyelmet arra, honnan vette el Fico a legtöbbet: a gazdasági, a környezetvédelmi és a földművelésügyi tárcától, amely minisztériumok közül az utóbbi kettő nem smeres kézben van. A döntés politikai alapja tehát több mint átlátszó. A bőkezű állam kedvezményezettjei ezúttal is a kormányalkotó párt politikai ki- választottjai. Kérdés, miként lép erre a két koalíciós partner. Hosszú távon kétféle fejlemény várható: koalíciós viszály, vagy a kedvezményezettek körének bővítése, ami újabb és újabb kiadásokat követel majd. Ezt diktálja a baloldali logika. JEGYZET lenül, ők naponta tapasztalják, mennyire áll a helyzet magaslatán. Erre jön, és azt mondja, ő nem hibázott. Én úgy tanultam cégvezetés órán, hogy a főnök mindenért felelős, ami körülötte történik. Ha nem közvetlenül, akkor közvetve. Ő viszont nem. Legalább mondta volna, hogy nem tehetek róla, de azért icipicit rossz a kedvem, vagy valami hasonlót. Elég sok az ilyen főnök: tévedhetetlennek, sőt félistennek képzelik magukat, aztán csodálkoznak, hogy közutálatnak örvendenek. Persze ez utóbbihoz Aba esetében a média is jócskán hozzájárult. Például az egyik kereskedelmi rádió műsorvezetője gyakran viccelődik azon, mikor lesz akkora fizetése és prémiuma, mint a BKV mindenható urának. Köztudott, hogy elég szép summa üti a markát havonta, ami azért kifogásolható, mert hatalmas veszteséget termelő céget irányít - ugyan Demszky a közelmúltban kicsit megnyirbálta jövedelmét, de nem hiszem, hogy ez fejfájást okozna neki. Nem kell nagy jóstehetség ahhoz, hogy megállapítsuk: Aba a budapesti főpolgármesteri választás kulcsfigurája lesz. Az ellenzék kedvére támadhatja, a szocialisták és liberálisok uralta városvezetés pedig egyelőre nem tudja, hogyan viszonyuljon hozzá, mikor váltsák le, választások előtt vagy után. Az egyértelmű, hogy napjai meg vannak számlálva. Az én véleményem szerint már önmagában a „nem”-ével is kiérdemelte a felmondólevelét. Aba neme PUHA JÓZSEF Tudják, mi a közös a Budapesti Közlekedési Vállalat vezérigazgatójában és kétéves unkahúgomban? A beszédstílusuk egy fontos eleme mutat hasonlóságot. Ha Kittitől megkérdik, hogy végre elindulhatnak-e haza olyan helyről, ahol jól érzi magát, ugyanúgy ejti ki a nem szót, ahogy Ába Botond a napokban. Az egyik tévécsatorna riportere bírta szóra a nagykörúti villamosbotrányok kapcsán. A kérdés hallatán, hogy felelősnek ér- zi-e magát a kialakult helyzet miatt, szemmel láthatóan gondolkodóba esett, majd mondott egy határozott nemet. Az „n” hangot megnyomta, és hosszabban elhúzta, mint a másik kettőt. Pontosan úgy, ahogy Kitti szokta. Ráadásul sértődötten, pökhendien válaszolt. Nem csodálkozom, ha esedeg nem tudják követni a történteket, mert botrány botrányt követ Európa legforgalmasabb villamospályája körül. A felújítást trehányul végezték el, aztán a felső vezeték meghibásodása miatt többször leálltak a régi vü- lamosok, később egy oszlop dőlt ki a Margit hídon, végezetül az új Combinókat is ki kellett vonni a forgalomból határozadan ideig, az ajtók nem bírták a terhelést. Ahogy hallom a budapestiektől, tele a hócipőjük Abával, népszerűségi indexe a béka feneke alatt van - talán nem vélet-
