Új Szó, 2006. augusztus (59. évfolyam, 176-201. szám)
2006-08-17 / 190. szám, csütörtök
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. AUGUSZTUS 17. Vélemény és háttér 7 F,GYEl° _ Manipulált a Hezbollah Nick Robertson, a CNN riportere beismerte, hogy riportjának készítésébe beleszólt a Hezbollah, s így valójában fórumot biztosított a szervezet Izrael-ellenes propagandájához. Hasonlókról számolt be több neves tudósító is. A Hez- bollahnak kifinomult módszerei vannak a média befolyásolására, meghatározza, mely épületekhez mehetnek újságírók, s nincs lehetőségük alaposan körülnézni. A szervezet ellenőrzése alatt tartja Bejrút déli részét, újságírókat oda nem enged. így el tudja érni, hogy a szemlélő csak azt lássa, amit a szervezet mutatni akar.- Mennyi?! Új kormány van, osztogató politika és több szociális érzékenység illeti az ügyfelet. (Peter Gossányi karikatúrája) A sikeres gazdaságpolitika érdekes módon független az északi államok kormányának „színezetétől" Előre a skandináv úton! EU-rekordemek számít Németország a maga 4,4 millió állástalanjával, akik a keresőképes lakosság 10,5 százalékát teszik ki. Ráadásul a gazdasági növekedés is lagymatag: az utóbbi öt év áda- ga még az 1,6 százalékot sem éri el, miközben rekord- méretűre hízott az egészség- és a nyugdíjbiztosító pénztárak hiánya. Ezért egyre többen szorgalmazzák a Skandináv modell átvételét. MT1-ELEMZÉS Bár az idei második negyedévben váradanul erőteljes növekedést produkált a német gazdaság, tápot adva olyan reményeknek, hogy akár évi 2 százalék is lehet a növekedés. Különösen biztató, hogy a felpörgés motorját április és június között a belföldi beruházások és fogyasztás képezte. További reménysugár a német kormány számára, hogy Európa legnagyobb gazdaságában a várakozással ellentétben 12 ezerrel apadt az állástalanok száma; a tavaly júliusi szinthez képest pedig még impo- zánsabb (450 ezres) a csökkenés mértéke. Egyúttal nőtt a tb-járu- lékra kötelezett állást betöltők száma is - vagyis nem csupán átképzésre, nyugállományba, közhasznú munkára küldöttekkel csökkent az állástalanok serege. Ez pedig azt jelenti, hogy javultak a közteherviselés arányai, hiszen növekedett az egészségbiztosító és nyugdíjpénztárba befizetők száma. Német gondok az angolszász modellel Szakértők egy része évek óta sürgeti, hogy a Schröder-kormány által 1999-ben megcélzott angolszász gazdasági modell („segíts magadon, aztán majd az állam is segít neked - talán”) helyett a skandináv példát kövesse Berlin. No nem azt a jóléti modellt, amely látványosan csődbe jutott Svédországban a ‘90-es évek elején, hanem az azóta kimunkált és mind a négy skandináv országban eredményesen működő, megreformált változatot. Ebbe az irányba mutató lépésként értékelte a szaksajtó a német koalíció kisebbik pártja, a szociáldemokraták (SPD) által tett javaslatot, hogy az egészségügyi reform keretében az adókból tömje be a kormány az (állami) egészségbiztosító pénztárban tátongó milliárdos rést. „Ez bizony skandináv megoldás volna” - kommentálta jóindulatúan az előterjesztést a Financial Times Deutschland. Szintén „Skandinávia felé” tett lépésnek számít a nagykoalíció által már elfogadott új törvény a családi pótlékról. Ennek értelmében a gyermeket vállaló család (egyedülálló anya) 14 hónapon át jelentős anyagi támogatást kap az államtól. Kérdés, vajon Berlin más területeken is kész-e (vagy képes) követni az északi példát. Pozitív Skandináv példa A neoliberalizmus évei és az angolszász gazdasági modell dicsőítésének kora után újabban egyre több európai ország függeszti „vigyázó szemét” Skandináviára, többé-kevésbé nyíltan irigyelve az ott elért látványos sikereket. Ezek pedig szinte minden téren mérhetők, legyen szó akár foglalkoztatásról, akár gazdasági növekedésről. Tavaly a bruttó hazai össztermék (GDP) növekedésének átíaga 2,3 százalék volt, ezen belül Dániában 3,1, Svédországban 2,7, Norvégiában 2,3 és Finnországban 2,1%-ot tett ki. Vagyis még a sereghajtó mutatója is jócskán meghaladta a német értéket (1,1%). A szociális igazságosság érvényesítésének, a felülről történő újraelosztásnak a szándékát jelzik azok a mutatók, amelyeket a skandináv országok az adóbevételeknek a GDP-n belüli arányával érnek el. Eszerint Svédországban a GDP-nek több mint felét (50,8%) tették ki tavaly az adóbevételek, míg Dániában 49, Finnországban 44,9, Norvégiában pedig 43,9 százalék volt az arány. A sikeres gazdaságpolitika érdekes módon függeden az egyes skandináv államok kormányának „színezetétől”. Dámában a szociáldemokraták vetették meg a siker alapjait, amelyeken 2000 óta jobboldali, konzervatív kabinet építkezik tovább. Norvégiában balközép, Svédországban szociáldemokrata, Finnországban szoci- áldemokrata-centrumpárti kormányzat van hatalmon - a siker ettől függedenül garantált. Északi rokonaink kétszer lettek „világbajnokok” az oktatást értékelő PISA-tanulmány szerint. A rangsor közzététele óta zarándokként járnak Finnországba oktatási szakemberek a világ minden tájáról. A svájci Facts hetilap által idézett helsinki vicc szerint ma egy finn iskolai osztály ádagosan 17 tanulóból, egy tanárból és egy külföldi megfigyelőből áll. A finnek sikere annál is figyelemre méltóbb, mert a ‘90-es évek elején - a fő exportpiac, a Szovjetunió felbomlása nyomán - a kis ország a gazdasági összeomlás szélén állt. Ma viszont a davosi Világgazdasági Fórum értékelése szerint az első helyet foglalja el a nemzetközi versenyképesség tekintetében. Előrelátó, adakozó norvégok Az egy főre jutó GDP-t tekintve Norvégia lakosai állnak a világ- ranglista élén (64 ezer dollár). Ezt elsősorban az Északi-tengerben rejlő olajkincsnek köszönhetik. Ám miközben a hasonló arányú szénhidrogén-vagyont kiaknázó szaúdi hercegek vagy orosz oligarchák luxusautók, jachtok és brit futballklubok vásárlására szólják milliárdjaikat, a norvégok igazán rokonszenvesen fektetik be vagyonukat. A kormány és a nagy cégek alapot hoztak létre, amely részesedést vásárol a világ legjelentősebb részvénytársaságaiban. Oslo így gondoskodik arról, hogy az ország mai gazdagságából a jövendő nemzedékek is részesedhessenek. A norvégok egyúttal igen nagylelkű adakozók: nemzeti jövedelméhez képest ez az ország költi a legtöbbet külföldi fejlesztési segélyekre. (2005-ben az összeg meghaladta a 2 milliárd eurót!) A ‘90-es évek elején Svédország államcsőd előtt állt - az utóbbi tíz évben viszont a gazdasága ádagosan 2,5 százalékkal növekedett évente. Ezzel a svédek még az Egyesült Államokat is lekörözték; csupán az írek és a finnek előzik meg őket. Ma a svéd államháztartás kiegyensúlyozott (akár holnap csatlakozhatna Stockholm az eu- róövezethez), az ország példát mutat a bürokratikus előírások felszámolására és az állami szektor privatizálására. Dániában a jobboldali pártok hatalomra jutása nyomán sem történt meg a jóléti, szociális állam felszámolása. A koppenhágai kormány jelszava a flexicurity: a rugalmas munkaerőpiac és a szociális biztonság összekapcsolása. Ennek egyik fő ismérve, hogy nem létezik felmondásvédelem (amely a német munkaerőpiac egyik legerősebb béklyója). Ez azonban nem jelenti azt, hogy az állását elveszítő egyén „fekete lyukba” zuhanna: felfogja őt egy jól kiépített szociális háló. A munkanélküliek átfogó továbbképzésben vesznek részt, s a rendszer egyúttal finoman, de jól érzékelhetően arra ösztönzi őket, hogy mielőbb keressenek maguknak új állást. Az eredmények látványosak: évente a foglalkoztatottak 30 százaléka kerül új munkahelyre. Az állástalanok aránya 10 év alatt 12-ről 4,8 százalékra zuhant. Működik a megreformált jóléti állam A skandináv országok polgárainak sem pottyant ölükbe a siker. Mind a négyre jellemző, hogy a ‘90-es években alaposan megreformálták jóléti államuk modelljét. A svédek például felszámolták a „dadusrendszert”, amelynek keretében az állam a bölcsőtől a koporsóig gondoskodott polgárairól. Eltűnt az a szakadék, amely szembeállította egymással az egyéni felelősségvállalást és a szociális biztonságot, s ma már senki sem beszél arról, hogy állam és gazdaság „összeegyeztet- heteden” volna. Vagyis nem a privatizáció az egyedüli kulcs a gazdasági sikerhez. Az angolszász modellben sza- pult és kárhoztatott állam Skandinávia minden országában komoly összegeket invesztál abba (is), hogy polgárainak jobb feltételeket teremtsen a globális versenyben való helytálláshoz. Ide tartozik az oktatás és a kutatásfejlesztés területe, erre a nemzetközi átlagot jócskán meghaladó pénzeket áldoznak. Az állam sokat költ óvodák és napközi otthonok létesítésére és fenntartására is, hogy lehetővé tegye az anyák munka- vállalását. Az aktív keresők aránya Skandináviában az egyik legmagasabb Európában. Az angolszász gazdasági modellben a fenti kiadásokra mint a növekedést fékező tényezőkre tekintenek, mivel - úgymond - növelik az állami kvótát a GDP-n belül. „Ha a gazdaság rovására növekszik az állam részesedése, akkor az megfojtja a piacod’ - hangzik a neoliberális iskola egyik kedvenc dogmája. Ám a skandináv országok gyakorlata egyértelműen rácáfolt erre. A döntő tényezőt nem az állam részesedésének nagysága jelenti, hanem az, milyen jól működik az állam és a piac közötti kapcsolat. Ha ez rendben van, akkor a tőke nem menekül máshova (műit Németországban évek óta megfigyelhető), hanem vállalja a társadalmi újraelosztásban reá háruló szerepet. Ez a magyarázata annak, hogy bár a skandináv országokban már- már a kommunista rendszerek „maszekadóid’ idéző adókulcsok vannak érvényben, a gazdaság ennek dacára magas növekedési mutatókat produkál évről évre. KOMMENTÁR Békécske MALINÁK ISTVÁN Még az is benne van a pakliban, hogy ebből a nagyon törékeny tűzszünetből tartósabb nyugalom lesz. De felelős ember ilyet nem mer jósolni, mert annyira szép lenne, annyi jóindulat kellene hozzá minden oldalról, hogy az már a mesék világába tartozna, a Közel-Kelethez viszont keményebb műfajok illenek. Nincs baj a BT-határozattal, ha annak tekintjük, ami, s nem is várunk tőle többet. Elsősorban azt kell hangsúlyozni, a közel- keleti problémakörnek csak egy kis szeletéről szól. A libanoni háborúval szorosan összefüggő másik izraeli hadműveletre, a Hamász ellen vívott gázaira nem terjed ki. Az érem másik oldala: ha az izraeli-palesztin konfliktust is megpróbálták volna belepréselni az 1701-esbe, akkor sosem születik meg. Nem szól a libanoni politikai rendezésről sem. És megismételhetjük: ha ezt is bele akarták volna venni, akkor még mindig csak vitázgatná- nak róla New Yorkban. E kettő nélkül pedig bármiféle tartósabb megoldás elképzelhetetlen. Az 1701-es számú ENSZ-határozat tehát csak pillanatnyi megoldás, csak a tüneteket kezeli, az okokat nem. Minden fogyatékossága ellenére még lehetne nagyon hasznos, ha teljesítenék. De a legfontosabbat nem fogják belőle végrehajtani csakúgy, mint a 2004-es 1559-es számú határozatból, s ez a Hezbollah lefegyverzése. Az ENSZ-erők nem fognak harcba bocsátkozni a síita szervezettel, a libanoni hadsereg gyenge hozzá, s valószínűleg nem is akarna. Ki tudja garantálni, hogy Szíria és Irán ne fegyverezze fel újra? Senki. Másrészt a Hezbollah a két miniszterével és parlamenti képviselőivel a libanoni politikai rendszer része - ott vagyunk az előbb említett politikai rendezésnél -, Szinjóra kormányfő részéről bármiféle keményebb döntés az erőviszonyok felborulásával járna - és még a polgárháború rémképe is felsejlik. De Szinjóra már nem is akar fellépni a Hezbollah ellen. Ráadásul a Hezbollah a propagandaháborút máris megnyerte, az iszlám világ hőseként ünnepük. Libanonban is - a Hezbollah például kártérítést ígért azoknak, akiknek a házát Dél-Libanon- ban lerombolták. Nem nehéz kitalálni, mely szomszéd olajdollárjaiból. Az izraeli kormányt, katonai vezetést senki sem ünnepli, odahaza sem. Kárhoztatják, bírálják mindkettőt - nem alaptalanul -, vizsgálat indul. Nagy tragédia lenne a zsidó államra nézve, ha a jelenlegi helyzetben a libanoni háború miatt komoly belpolitikai válság robbanna ki. Szembe kell nézni azzal, hogy az országalapító nagy öregek győztes háborúinak ideje lejárt, az új politikusi nemzedék egy elfuserált hadművelettel mutatkozott be. Ezek azok a pillanatok, amikor sok zsidó visszasírhatja Saront, talán még azok is, akiket Gázából erőszakkal kitelepített. Összegzésül: amit az elkövetkezőkben várni lehet, az nem tartós béke, csak békécske. Ez is több a semminél. JEGYZET Günter Grass és a beismerés MISLAY EDIT Egyes vélemények szerint Günter Grass, a Nobel-díjas német író „erkölcsi nullává” vált, miután beismerte: 17 évesen behívót kapott a náci Waffen SS-be, és néhány hónapot töltött soraiban. Túl későn jött a beismerés, mondják. Főként, hogy a XX. század egyik legjelentősebb regényének tartott Bádogdob szerzője előszeretettel bírálta a politikát, és nemzete náci háborús múltjának feldolgozását mindig nagyon fontosnak tartotta. Én azoknak a pártján állok, akik azt állítják: kicsit túlzott ez a felháborodás és értetlenkedés, mint ahogy túlzottak a díjvisszavonásokról és díszpolgárság- megvonásról szóló kijelentések. Tény, Grass bevonult a Waffen SS-be. De volt-e mondjuk a náci Németországban egyáltalán más választása, ha behívót kapott? Mondhatta 17 évesen, szinte gyerekfejjel: én talán mégsem mennék? Ne lássunk mindent fehér-feketében, és talán abba a hitbe se kellene ringatnunk magunkat, hogy aki a német hadseregben harcolt, az mindenki önként, dalolva és meggyőződésből ment, és megátalkodott meg embertelen meg fasiszta volt. (Megboldogult nagyszüleim erről tudnának mesélni.) Tény, Grass több mint fél évszázadon át hallgatott. De, mint ahogy a védelmében elhangzott, az vesse rá az első követ, aki maga bűntelen. Maga az író, aki érett fejjel baloldalivá, szociáldemokrata érzelművé vált, tudhatta a legjobban, milyen mocsokban mártózott meg kamaszfejjel, még ha csak néhány hónapra is. Neki lehetett a legnehezebb szembenéznie ezzel a folttal a múltján. Sokunk számára ismerős talán a képlet: ha az ember hibázik, és ezt ő maga is a napnál világosabban látja, minél inkább halogatja a beismerést, annál nehezebb megtennie ezt a lépést. Közben a bűntudat meg csak dagad. Éppen azért, mert tudja: már azzal is tetézte a bajt, hogy hosszú ideig hallgatott. Valljuk be: saját hibáink beismerése a legnehezebb dolgok egyike. Kell hozzá jó adag erő és bátorság. Günter Grassban ezek szerint mostanra gyűlt össze az erő, hogy nyíltan vállalja élete egyik rövid, dicstelen fejezetét. Későn jött a beismerés. Ez igaz. De azért: jobb későn, mint soha. Grass hibázott. És sokáig hallgatott. De attól még ő az a Günter Grass, aki megírta (egyebek mellett) a Bádogdobot, ezt a nagyszerű regényt, és ezzel világhírűvé tette szülővárosát, Gdanskot (Danzigot).
