Új Szó, 2006. augusztus (59. évfolyam, 176-201. szám)
2006-08-12 / 186. szám, szombat
12 Családikor ÚJ SZÓ 2006. AUGUSZTUS 12. www.ujszo.com MINDENNAPI KENYERÜNK Szökés Alcatrazból Ha egy hétvégi kiruccanásra vágyik, melegen ajánljuk önnek és családjának a Cömörben található Betlér kastélyának megtekintését - a múzeumot az idei évben eddig csaknem százezer hazai és külföldi turista látogatta meg (További részletek a 4. oldalon) (TASR-felvétel) TÖRTÉNELMI VISSZAPILLANTÁS A zsebkendő története HAĽKO JÓZSEF A maguk műfajában vitán felül a börtönből való szökést bemutató filmek számítanak a legnépszerűbbeknek. Minél jobban őrzött az a bizonyos fegy- ház, minél nehezebb dolga van a szabadságra vágyó hősnek, annál jobban kiérdemli a néző ro- konszenvét. Sokan emlékeznek még a megtörtént eseményeken alapuló Szökés Alcatrazból és A nagy szökés című filmre vagy a kitalált történetet bemutató Monte Christo grófiára. Vajon miért van az ilyen típusú filmeknek akkora sikere a közönség körében? Aligha csupán a feszültséggel teli történet, a szereplők színészi teljesítménye miatt; a magyarázatot valahol mélyebben kell keresni. Bánata valószínűleg mindenkinek van, az emberek szabadulni szeretnének béklyóiktól, szorongatott helyzetükből. A filmekben látható, a legsötétebb zárkákból is kiszabaduló hősökkel való időleges, illuzórikus azonosulás ama bizonyos béklyóktól, a szenvedéstől való szabadulás élményével ajándékozza meg rövid időre a nézőt. Azt sugallja, lám, lehetséges az áthághatatlannak tartott korlátok leküzdése. A filmekben a bebörtönzött hőshöz általában kenyérbe sütve csempészik be a fűrészt, a kést, a reszelőt vagy bármilyen, a hőn áhított szabaduláshoz szükséges eszközt. A szabadság ígéretét egy teljességgel veszélytelen tárgy rejti és hordozza. A kenyérbe sütött fűrész voltaképpen tésztába bugyolált remény. Míg a szabadulás eszközét rejtő cipók csempészése a valóságban aligha elképzelhető, létezik egy bizonyos fajta kenyér, mely valóban elhozhatja számunkra a várva várt szabadulást. A bibliai magyarázat szerint Egyiptomot elhagyva nem volt idő a kenyér megkelesztésére, a zsidók keletlenül, kovász nélkül vitték magukkal a tésztát. A szabadulást bosszú és kínos várakozás előzte meg, de a szabadító Isten közbeavatkozására végül oly gyorsan következett be, hogy a szabadulás utánra előkészített kenyér már nem kelhetett meg. A ko- vásztalan kenyér, a kivonulás, a szabadság ünnepére, illetve Jézus testére emlékeztet máig. Jézus ugyanis az utolsó vacsorán a kovásztalan kenyeret felmutatva azt mondta az apostoloknak: „Ez az én testem.” Miképpen a rácsok elfűrésze- léséhez szükséges eszköz a filmbéli cipókban, azonképpen van jelen maga a Megváltó, aki szétzúzza a bűn és a gyarlóság béklyóit, a Krisztus testét jelképező kenyérben. Jézus belép az emberi romlottság cellájába, hogy megszabadítsa, megtisztítsa és megszentelje az emberi lelket. Újra és újra megismétlődik a híres jelenet, melynek színhelye Betánia, ahol Jézus kinyilatkoztatta személyét a már több napja sírban fekvő Lázár feltámasztásával, ekkor és itt hangzottak el híres szavai: „Jöjj ki!” A kommunista elnyomás évtizedeiben a börtönökbe „eltemetett” papok, akiket megpróbáltak árulásra kényszerítem, a belső szabadságukat szintén Krisztus testéből nyerték. „Titokban miséztünk a börtön vaságyán - emlékezik vissza a tíz évre elítélt Lénár Károly -, a rozsdás kanál volt a kehely... Volt ostyánk és miseborunk, és hiába tartottak a cellákban ellenőrzést, vetkőztettek le meztelenre és motoztak meg, az egyházi ünnepek előtt hiába helyeztek magánzárkába: nem inogtunk meg!” Lénár atya Jézus ígéretét példázza, melyet a Megváltó kétezer évvel ezelőtt tett az emberiségnek: „Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él.” (Jn 6, 51) Ezért van az, hogy a lelkiatya minden áldott nap, minden szentmisén ezekkel á szavakkal mutatja fel az áldozatot: „Boldogok, alakét meghív az asztalához Jézus, az Isten báránya.” Az önzés és a bűn fogságából viszont bárki megmenekedhet, mert a szabadító maga Isten fia, aki feltűnés nélkül, csendben jön a segítségünkre, viszont annál hathatósabban: a kenyér színe alatt. A szerző római katolikus pap Az ókori görögök és rómaiak között - bármilyen furcsán hangzik is - egzotikus és roppant ritka betegség volt a nátha. Olyan nagy ritkaság, hogy Plautus egyik vígjátékában és Juvenalis szatírájában egyenesen házasságbontó oknak nevezi. MARKÓ EMIL A rómaiak gazdag irodalma rengeteg apróságról tudósít bennünket. Tudjuk, hogy bőrből készült az ókori ember szandálja, milyen volt a kiszolgálás a római fürdőkben, hogyan nyírtak hajat a borbélyok... A zsebkendőről azonban egyetlen szó említést sem találunk, mert az ókorban még a legelőkelőbb emberek sem ismerték a zsebkendő fogalmát. A középkorban egyes kolostorokban a szerzeteseknek kötelességük volt izzadságtörlőt tartam arcuk tisztítására, ennek azonban semmi köze nem volt a zsebkendő fogalmához. Egyszerűen nem éltek vele. Ungerothen Menyhért bres- laui polgár 1490-ben Anna lánya kelengyéjéhez adott a többi között 10 törülközőt, 10 ágyterítőt, 10 asztalkendőt, de zsebkendőre Anna kisasszonynak nem volt szüksége, talán nem is tudott vele bánni. A középkori képeken a halottat sirató férfiak ruhájuk végével, a nők fejkendőjükkel törlik könnyeiket. A 15. század legvégén találunk végre említést a zsebkendőről, és Rotterdami Erasmus már illetlennek tartja, hogy valaki ruhájával törölte az orrát. Tulajdonképpen az olaszok hozták be a zsebkendő divatját, s az általuk fazolettónak nevezett zsebkendő többé-kevésbé átalakítva ezen a néven volt ismeretes hosszú ideig. Henneberg Henrik gróf 1520- ban egy ilyen keszkenőért nem kevesebb, mint 1000 forintot adott. A század második felében azonban a spanyol divattal együtt elterjedt a zsebkendő is. 1557-ben egy előkelő ember hagyatékában nyolc zsebkendőt találtak, ami bizonyosan nagy pazarlás lehetett. Később, különösen az előkelő nőket ritkán festették le nélküle. Mint minden divatos dologban, ebben is nagy volt a fényűzés. A lehető legfinomabb hímzések, csipkék, arany, ezüst és gyöngyök nem hiányozhattak a zsebkendőről. Inkább csecsebecse volt, mint használati tárgy, és a hatóságnak, mely ez időben mindenféle luxus ellen felemelte szavát, nagy gondja volt megszabni, hogya társadalmi rendfokozatok szerint mennyibe kerülhetnek. A drezdai tanács még 1595-ben is határozottan eltiltja a köznépnek, hogy zsebkendőt használjon, vagy azt menyasszonyi ajándékul adja. A zsebkendők gyors eltefiedését, a divat szeszélyén kívül némileg magyarázza az a körülmény is, hogy a nők ebbe rejtették el a szépítőszereiket. A17. században új, hatalmas szövetségese támadt: a dohány. IX. Károly francia királynak a főfájás ellen hathatós szerül ajánlották a bumótozást, s ez idő óta ennek divatja nagyon eltefiedt, és természetesen vele együtt szaporodtak a zsebkendők is. A 17. században már valóságos zsebkendőirodalom is kialakult. Költeményeket, színpadi jeleneteket, életszabályokat, minden elképzelhető dolgot nyomtattak rá. Érdekes divat teijedt el a 19. század elején: a nők a szájukat takarták el vele. Ezt a divatot I. Napóleon felesége hozta be, akinek meglehetősen csúnya fogai voltak. A parfümös, csipkés díszzsebkendők korszaka mára már lejárt. Ám a pamut zsebkendő sem bizonyult túlságosan korszerű megoldásnak. A megnyugtató megoldást a japánok találták fel. Ők papír zsebkendőt kezdtek használni, amelyet használat után tűzbe dobtak. Elég hosszú időbe telt, míg ez az ésszerű találmány meghódította Európát. ÖTLET-TAR Ma is hasznos lehet egy régi faláda, és egy üvegből is varázsolhatunk csodát TIPPEK Ha akad a lakásban egy régi faláda, nagyobb fadoboz, egy kis idő ráfordításával hangulatos ülőhelyet varázsolhatunk belőle. Hozzávalók: ♦ dekoratív faléc ♦ resteden faláda vagy alacsony fiókos szekrény ♦ ragasztó ♦ vizes hígításé diszperziós (színszórós) festék ♦ smirglipapír ♦ sima ecset ♦ bútorlakk Nem kell szakembernek lenni ahhoz, hogy elkészítsük ezt a kényelmes, hangulatos ülőhelyet. Bármilyen faláda vagy alacsony fiókos szekrény megfelel a célnak. Lehetőleg válasszunk festetlen darabot, különben első lépésként le kell dörzsölni róla a festéket, és beeresztő alapozóval lekezelni a felületet! Miután nagyon halvány festékkel lefestettük a ládát, hagyjuk száradni egy keveset, majd kissé kapatjuk le a megszáradt festéket, amíg a faalap áttetszik a festék mögül! Készítsük elő a láda dekoratív elemeit: vágjunk ki négy darab 310 mm-es, illetve négy darab 250 mines lécet, és két végét vágjuk be 45 fokos szögben úgy, hogy pontosan egymásra illeszkedjenek! Kenjük be ragasztóval az egyik oldalát, és ragasszuk úgy a ládához, hogy szabályos keretet alkossanak! (Festés előtt ne feledkezzünk meg ronggyal eltávolítani a felesleges ragasztót a felületről!) Hígítsuk fel 30%-ban vízzel a festéket, majd fessük be a felületet a farosttal megegyező irányban, és hagyjuk megszáradni! Dörzspapír segítségével távolítsuk el a festék egy részét, amíg láthatóvá válik a fa struktúrája! Gondosan szárítsuk meg a felületet, majd kenjük át bútorlakkal! Ezután díszítsük a már kész ülőhelyet színes, vidám párnahuzatba bújtatott díszpárnákkal! Díszüveg mint ajándéktárgy Máig nagyon divatosak azok az üvegek, melybe mindenféle természetes anyagot rétegeznek. Otthon fillérekből kihozható, és egyénien alakítható. Az üvegek közül bármilyen megfelel, amelyiknek különleges az alakja. A rétegezéshez különböző szemcsenagyságú anyagokat használhatunk, egy dologra kell csupán figyelni: a legkisebb szemcséjűtől a legnagyobb felé haladjunk, mert ha fordítva tesszük, nem maradnak meg a szép rétegek. A rétegeket tölcsér segítségével juttathatjuk egyenletesen az üvegbe, a nagyobbakat kézzel, s hogy a megfelelő helyre kerüljenek, hurkapálcával vagy egyéb kézre álló alkalmatossággal lehet egyengetni. Bármit rétegezhetünk az üvegbe - nyissuk ki a fűszeres szekrényt, vagy nézzünk körül a kamrában! Alulra liszt, só, pirospaprika, gríz, zsemlemorzsa, instantkávé, cukor, kakaópor, mák, mustármag, kömény vagy hajdina kerülhet, majd jöhet a rizs, a lencse, a sárgaborsó, az apró szemű száraztészta, a legtetejére pedig bab, napraforgómag, lencse, pisztácia stb. (o-o, é-f)
