Új Szó, 2006. július (59. évfolyam, 151-175. szám)

2006-07-29 / 174. szám, szombat

ÚJ SZÓ 2006. JÚLIUS 29. www.ujszo.com 10 Kópé Kedves Gyerekek! Én legszívesebben csak változat­lanul a vízparton olvasok ebben a kánikulában, még mindig a Robin­sont, mert bár már olvastam, most, hogy majd erről fogtok ősszel írni nekem, fel kell frissítenem az emlé­keim róla. Bizony, nagyon tanulsá­gos Olláry Ildikó története, okvet­len olvassátok el ezt is. És nézeges­sétek meg a képeket, melyeket a gutái Mesevárosban leadott mun­káitokból válogattam. És mivel ren­geteg, ezer, tízezer, százezer, amer­re csak nézek ezeket látom, ezért valóban csak a legeslegszebbek ke­rülhetnek be. De amíg majd a nagy­mamámnál nyaralok, és nem tudok írni Nektek, akkor nagyobb terjede­lemben is kaptok belőlük. Vigyázzatok magatokra, és tud­játok, ahogy szoktuk: a megfejtése­ket küldjétek, eredményhirdetés meg majd egyszerre lesz, ha megjö­vök, augusztus 26-án. Remélem, nem lesz üres az asz­talom, remélem, nem hagytok el, barátok, a nyáron sem! Jó tanács az olvasáshoz Úgy döntöttem, hogy elmesélem ezt a történetet, mert szerintem na­gyon tanulságos. Már nagyon kicsi korom óta ér­dekeltek a könyvek, négyévesen megtanultam olvasni. Az iskola ta­nító nénii mindig dicsértek, nekem meg a fejembe szállt a dicsőség. Mindenkinek eldicsekedték, hogy müyen ügyes, okos kislány vagyok. Ettől fogva nagyon fent hordtam az orromat. Egyszer a tanító néni magához hívatott, és azt mondta, kaptam egy lehetőséget, hogy be­bizonyítsam, igenis én vagyok a legügyesebb, mégpedig egy olyan rendezvényen, ahol kisiskolás gyermekek mérhették össze tudá­sukat. Gondolkodás nélkül elfo­gadtam az ajánlatát. Volt egy hónapom a versenyig. Móra Ferenc Kincskereső kisköd- mönjét kellett elolvasni. Gondol­tam, minek olvassam el, hisz alig fél éve átolvasgattam. Az idő na­gyon gyorsan eltelt, s már csak egy napom volt a versenyig. Egy kicsit lelkiismeret-furdalásom volt, mert bele se kukkantottam, ÍGY ÍRTOK TI de mikor elkezdtem játszani a ku­tyámmal, el is feledkeztem róla. Reggel fürgén kipattantam az ágyból. Autóbusszal indultunk, Sopronban volt a verseny. Nagyon szívélyes fogadtatásban részesül­tünk. A megmérettetés két órakor kezdődött. Megkaptuk a lapokat. Én ámultam és bámultam a kér­dések láttán. Bevallom, csak egy­re tudtam a választ. Alig sikerült összekapargatnom 3 pontot a 40- ből. Mondanom sem kell, utolsó helyezett lettem. A tanító néni csak meredten ült a széken, és hallgatott. Az összes tanító ott volt, akinek eldicsekedte, hogy milyen ügyes vagyok. Mindegyi­kük arcán kárörvendő vigyor tűnt fel, hisz az ő tanítványaik az 1., 2. helyen végeztek. Gúnyosan így szólt az egyik:- Nem akartok itt maradni a va­csorán ezzel a „tehetséges kis­lánnyal”?- Köszönjük, de mennünk kell - válaszolt a tanító néni. És ekkor éreztem, hogy a gyom­rom összeszorul, a vérkeringésem leáll. Sötét ködöt láttam, s egy kór­házi ágyban tértem magamhoz. A szüleim ott ültek az ágyam mellett a tanító nénivel, Ránéztem az arcá­ra, és ekkor elkezdtem sírni. Mikor végre abbahagytam, csak ennyit tudtam kinyögni:-Bocsánat. A tanító néni szája mosolyra állt, és kedvesen így szólt.- Látod, látod, nem emlékszel A századik könyv című elbeszélésre. „Nem fecskemódjára kell átsurran­ni a könyvön, meg is kell abban me­rülni” - mondta emlékeztetőül. - Ez azt bizonyítja, hogy te nem fi­gyeled az elbeszélések tartalmát, csak olvasol. De téged csakis azért tanított meg anyukád olvasni, hogy tanulhass a betűkből. Mert a köny­vek sorai közt hatalmas bölcsessé­gek vannak, és ezeket használha­tod majd az életed során is. De örü­lök, hogy ebből is tanultál. Tüdőm, hogy bele sem néztél ebbe a könyv­be, de azt is tudom, hogy te okos lány vagy. Azóta négy év telt el, sok irodal­mi versenyt nyertem, de csak azért, mert megtanultam ezt az idézetet. És hogy ti is megjegyezhessétek, még egyszer leírom: „Nem fecske­módjára kell átsurranni a könyvön, meg is kell abban merülni.” Olláry Ildikó, 5. osztály, Móra Ferenc Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola - Nemesócsa Amátyód Kusnyír Melinda feladványa Ajúlius 15-ei megfejtés: Itt a szünet. A Lili um Aurum és az Új Szó ajándé­f kát nyerte: Onda István, Richárd és Komárom, Halász Lilla, Apácaszakállas. Az idei gútai Meseváros­ban az iskolák részére meg­hirdetett verseny győztesei: 1. Kováts József Alapiskola - Bátorkeszi (budapesti kirándulás) 2. Magyar Tannyelvű Alapiskola - Várkony (CD-lejátszó) 3. Magyar Tannyelvű Alapiskola - Alistál (könyvcsomag) Kálmán Edina, 9 éves, Alistál Szerecsek Annamária, 9 éves, Alistál Petrovits Dóra, 10 éves, Dunatőkés Ambrus Réka, 10 éves, Nagyszarva MESEVAROS A bátorkeszi alapiskola 4. osztályosai Kovács Magdaléna Fónad Boglárka Tóth Margaréta Kis Mónika Izsák Tamás Vasas Csaba Takács Mónika Csemez Tamás Lamí Monika

Next

/
Thumbnails
Contents