Új Szó, 2006. július (59. évfolyam, 151-175. szám)

2006-07-29 / 174. szám, szombat

8 Kultúra ÚJ SZÓ 2006. JÚLIUS 29. www.ujszo.con RÖVIDEN Új modern múzeum Luxembourgban Felavatták Luxemburg fővárosában a Modern Művészeti Mú­zeumot (MUDAM), amelyet Ieoh Ming Pei kínai-amerikai épí­tész tervezett. A múzeum egész területe 10 ezer négyzetméter, ebből 4800 kiállításoknak van fenntartva. Saját gyűjteménye egyelőre 230 műtárgyból áll, amelyet kortárs művészek alkot­tak. A nyitó kiállítás címe: Eldorado, építészet, belső terek és történelem elegye. (MTI) PENGE Németh Zoltán kritikai rovata Csehy Zoltán: Hecatelegium Kalligram, Pozsony, 2006 Csehy Zoltán azon kevés szlo­vákiai magyar költő közé tarto­zik, akinek verseit szinte minden jelentősebb magyar irodalmi fo­lyóirat közölte már. A Heca­telegium egyes darabjait is olvas­hatta már a tájékozottabb olvasó a pécsi Jelenkorban, a debreceni Alföldben, a békéscsabai Bárká­ban vagy a tatabányai Új Forrás­ban. Ezek a részletek akkor még a Pacificus Maximus Hecatele- giumából cím alatt jelentek meg: hogy Csehy feloldja a név rejté­lyét, frappáns szöveget helyezett el verseskönyve hátlapján. Ennek - vagyis a paratextusnak - alap­ján „Homérosz lelke a hagyo­mány szerint egy pávába szállt át, majd onnan Enniusba, az ar­chaikus Róma legendás költőjé­be. Janus Pannonius Martialis leikéért fohászkodott sikerrel. De mit tehet egy kortárs költő, ha neki csak egy XV. századi cinikus tréfamester lelke jutott, akit rá­adásul Pacificus Maximusnak hívnak? Erről szól ez a könyv.” Bevallom, a folyóiratbeli köz­lések után türelmetlenül vártam CSEHY ZOLTÁN HECATELEGIUM ennek a kötetnek a megjelenését, hiszen a Csehy Zoltán alagyái, danái és elegy-belegy kamatai (1998) után Csehy meglehető­sen sokáig nem jelentkezett ver­sekkel, pontosabban verseskötet­tel. Na nem arról van szó, mintha felhagyott volna az írással, sőt. Hiszen különösen nagy munka­bírású irodalmárról van szó; iga­zolásul elég, ha csak felsoroljuk a közbeeső időszak Csehy-köteteit: a Hárman az ágyban (2000), az Antonio Beccadelli: Hermaphro- ditus (2001), a Sztratón: Kölyök- múzsa avagy a Mszerelem mű­vészete (2002), a Marcus Vale- ' rius Martialis: Költők, ringyók, pojácák (2003) és a Frencesco Petrarca: Orpheusz lantja, Dávid hárfája (2004) című fordításkö­tetekre, valamint A szöveg her- maphroditusi teste (2002) című tanulmánygyűjteményre gondo­lok. Ennek alapján egy különö­sen tudatos költői alapállásra kö­vetkeztethetünk: Csehy a Heca- telegiummal mintha a Kazinczy által javasolt „életpályamodeU”-t valósította volna meg. Eszerint először nem az eredetiségre, az eredeti művek megalkotására kell törekedni, hanem a vüágiro- dalom legjobb szövegeit kell ma­gyarra fordítani, megtalálni az ezeknek megfelelő magyar nyel­vet, hajlítani, rugalmassá, acé­lossá tenni azt, és ha majd sikerül eljutni egy vüágirodalmi színvo­nalú magyar irodalmi nyelvhez, akkor szabad csak visszatérni az „eredeti” művek megírásához. Csehy a Hecatelegium előtt olyan bámulatos fordításkötete­ket tett le a magyar irodalom asz­talára, amelyeket méltán nevez­hetünk egy új műfordítás-felfo­gás darabjainak. A Hecatelegium, amely a költő harmadik verseskötete, legmeré­szebb elvárásainkat is beteljesíti. Nemcsak, ami a nyelvet illeti, amely különösen gazdag, hajlé­kony és kimunkált, hanem a té­ma kezelését illetően is. Olyan erotikus versek gyűjteményéről van ugyanis szó, amely a konzer­vatív, prűd olvasókat esetleg visszariasztja, tiltakozásra kész­tetheti, másik oldalon viszont a játékos, könnyed, élvező olvasást részesíti előnyben. Nemcsak mű­veltségünket, hanem szabadsá­gunkat is meg kell tanulnunk használni - sugallja a könyv. író­ja, aki poeta doctus és poeta ludens egyszersmind, különös tájékra vezeti olvasóját. A Danai- dákban ötven női nemiszervet sorol fel és jellemez, az Aigyptus fiaiban ötvenféle hímvesszőt is­merhetünk meg: „Phartis lába között süteményt lelsz, ízes, akár egy / agg füge, és aromás, műit Chius-adta nedű.” - „Lixus ölébe balett-táncost lelsz, mesteri mű­vészt, / szűk bőrköntöst hord, s bársony izomzata nőtt.” Ócsárol­ja a szoknyapecért, a tudálékos költőt, a kéjsóvár kiadót, az irigy irodalmárt, a fűzfapoétát: „Mondják, hashajtót szed a Mú­zsád, Aemilianus, / bárha elég verset szart ezelőtt is a korcs.” Csehy verseinek némelyike ta­lán kissé túlzottan úodalmias fordulatokkal bú, s a nemiség fel­forgató ereje is sokat veszít erejé­ből, amikor feloldódik a játék egyetemességében. Számomra kissé problémás a kötet szerkeze­te is: mintha a könyv végének versei nem érnék el a többi szín­vonalát, s ezzel a kötetkompozí­ció íve sérül (jellemző a Múzsa­pangás címe). Ezzel együtt: a Hecatelegium minden bizonnyal az idei év egyik legfontosabb ma­gyar nyelven út verseskötete. Értékelés: Száz éve született Modorban Rajter Lajos, a tüneményes dirigens, zenészgenerációk kiváló tanára ízig-vérig európai volt Nemzedékek számára ő volt „a” karmester. Legalábbis a művelt, zenekedvelő közön­ség számára. A kevésbé mű­veltek és kevésbé zeneked­velők, akik viszont emberi sorsokról és művészi karri­erekről dönthettek, igye­keztek úgy tenni, mintha nem létezne. Főleg az álla­mi elismerések, díjak oszto­gatásánál. VOJTEK KATALIN Csaknem hatvanévesen kapta meg az érdemes művész címet, ő, akinek érdemei messze felülmúl­ták e cím sok viselőjének érdemeit, és a rendszerváltásnak kellett el­jönnie, hogy nemzeti művész le­hessen. Rég túlnőtte a nemzeti ke­reteket, európai hírű és formátumú művész volt, minden fellépése ezt bizonyította, a közönség reakciói is, mindenütt a világon. Rajter Lajos könnyed eleganciá­val tudta magát túltenni mellőzé­seken és hántásokon. Ez volt a leg­főbb jellemzője: az elegancia. Éz áradt egész lényéből, minden moz­dulatából. Egy évvel volt idősebb Ferencsiknél, kettővel Karajannál, pályakezdő korában voltak zenitjü­kön a nagy karmesterlegendák, Toscanini, Bruno Walter, Klem­perer, Furtwängler. Ó is egy legen­dás dirigensnél tanult Bécsben, a zeneművészeti főiskolán: Clemens Kraussnál, Richard Strauss barátjá­nál és műveinek legavatottabb tol- mácsolójánál. Zeneszerzésre egy másik legendához, a pozsonyi szü­letésű Franz Schmidthez járt, aki Anton Brucknemak is tanítványa volt. Budapesten ismét egy pozso­nyi születésű művész, Dohnányi Ernő mesteriskolájába került, zene­szerzést tanult nála. Nem kisebb személyiség ajánlotta be hozzá, mint Bartók Béla, aki egyik pozso­nyi látogatása alkalmával átnézte Rajter kompozícióit, és nagyon megtetszett neki egyik vonósné­gyese. Dohnányi révén, aki Liszt legkedvesebb magyar tanítványá­nál, Thomán Istvánnál tanult, rá is átháramlott valami a gazdag liszti örökségből. Dohnányi rendkívül megkedvelte, nagy jövőt jósolt ne­ki. Dirigensi karrieije ragyogóan indult: 1923 és 1933 között Cle­mens Krauss asszisztense volt egy­kori mestere salzburgi mesterkur­zusain, 1935-től 1945-ig a Magyar Rádió szimfonikus zenekarának vezető karmestere, közben világhí­rű zenekarokkal és szólistákkal koncertezett, Bartók és Kodály mű­veinek bemutatóit vezényelte, a Liszt Ferenc Zeneakadémián taní­tott, gyakran hívták külföldi ven­dégszereplésekre. A háború után ugyanaz a sors érte őt is, mint Dohnányi Ernőt, akit irigyei gonosz és alantas rága­lomhadjárata egészen Amerikáig űzött, és még ott sem hagyta nyug­ton, noha az ellene felhozott vádak egytől egyig igaztalannak bizo­nyultak. Rajter visszatért Pozsony­ba, hogy egy másik üldözött nagy­sággal, a cseh Václav Talichhal se­gítse a Szlovák Filharmónia meg­(Fotó: a Szlovák Filharmónia archívuma) alakulását, és részt vegyen a rádió­zenekar újraindításában. De itt sem dolgozhatott zavartalanul. Volt időszak, amikor nem vezé­nyelhetett, mondva csinált ürügy­gyei a filharmónia archívumába száműzték. Nem esett kétségbe. Ott, ahol addig csak rendetlenség és káosz uralkodott, gyönyörű ren­det teremtett, a kottatárban még ma is találni jellegzetes kézúásával jelölt partitúrákat. Azokat tanul­mányozta, volt rá ideje bőven. Ké­sőbb sem lett a rendszer kegyeltje, ahhoz túl európai volt. Teljesen nélkülözni az elvtársak azonban soha nem tudták, rá kellett jönni­ük, hogy olyan formátumú kar­mester, műit ő, nem terem minden bokorban. Lenyűgöző volt a sokol­dalúsága: a klasszikus repertoárt és a kortárs zeneszerzők opusait ugyanazzal az elmélyedéssel és be­vérzéssel szólaltatta meg. Nevé­hez fűződik a legtöbb szlovák kor­társ mű ősbemutatója. A nyolcve nas években ő volt a világ legide sebb aktív dirigense. Akkor is soké hívták külföldre, kedvence Szombathelyi Szimfonikus Zene kar lett, amely tiszteletbeli elnöl karnagyává választotta. Élete se rán külföldi mesterkurzusok sok; ságát vezette, otthon remek fiat; muzsikusok nemzedékeit nevelt fel a Zeneművészeti Főiskolái ahol évtizedekig tanított, de a pre fesszori címet csak a rendszervá tás után, 1991-ben kaphatta mej „Ahol megjelent, ott megválté zott a légkör. Noblesse - ezzel francia szóval lehetne jellemezni lényét, egész habitusát. Nagyo kedves volt, mégis valami termi szetes autoritás áradt belőle. Fai tasztikus zenei műveltsége volt, e csodálatos memóriája. Mindem emlékezett, mindent tudott, ilye briliáns agyú emberrel ritkán talá kozni az életben. Vagy kétszáz mi vet - köztük Beethoven összes, Mi zártnak vagy húsz, Haydnnak me; közelítőleg harminc szimfóniája nemcsak hogy fejből bármikor k pes volt elvezényelni, de le tudta í ni a partitúrájukat, az utolsó szól mig. Egyszer egy szicíliai turnén másodfagottos leitta magát, mi beöltöztettük azt az állami hivatt nokot, aki - valószínűleg besúg minőségben - velünk utazott, i betanítottuk, hogy mindenben ut nozza a mellette ülőket, tégy« úgy, mintha fújná a hangszei Minden remekül ment, óriási sik rünk volt. A koncert után Lajos b esi fejét csóválva megjegyezi »Egész idő alatt láttam, hogy a m sodik fagott játszott, de nem halle tam. Romlana a hallásom?« Még lélegzetünk is elállt. Kihallotta a ból a rengeteg hangból a fagott n maságát!” - emlékezik viss: Reiter István, aki hosszú évekig ve a Szlovák Filharmónia első heg dűse. Rajter Lajos születésének száz dik évfordulója jó alkalom an hogy felcsendüljenek a művi Hogy ne felejtsük el Rajtért, komponistát. Rajter, a dirigens t vább él tanítványai hosszú sói ban, majd azok tanítványaiban, a rengeteg hangfelvételen, au lyek töretlenül idézik sugárzó m vészetét. Bemutatták Amerikában Woody Allen Scoop című, legújabb filmjét: alapja egy detektívtörténet „Nem tértem vissza, el sem tűntem” MTl-PANORÁMA „Nem tértem vissza, el sem tűn­tem” - nyüatkozott Woody Allen legújabb filmje, a Scoop tegnapi amerikai bemutatója alkalmából a The New York Timesnak. A legen­dás filmrendező-színész a 90-es években készített felejthető filmjei után tavalyi, nagy sikerű alkotásá­val, a Match Pointtal ismét a figye­lem középpontjába került. Woody Allen a Scoopot Londonban forgat­ta, mint ahogy a Match Pointot is, amely vüágszerte 90 millió dollá­ros bevételt eredményezett. Nagy ugrás ez legutóbbi New York-i mo­zijához, a Melinda és Melindához képest, amely mindössze 3,8 millió dolláros hasznot produkált az Egyesült Államokban. A rendező csillaga annyúa leáldozni látszott, hogy közelmúltbeli filmjei közül volt olyan, amelyik csak Párizsban nagyobb bevételt hozott, mint az egész Egyesült Államokban. A Match Pointtal viszont - amelyről a rendező elárulta, hogy részben azért forgatta Londonban, mert az európai szponzoroknak, közöttük a BBC-nek ez volt a feltétele - ismét népszerű lett. Woody Allen az amerikai film­ipar egyedülálló személyisége, Charlie Chaplinen kívül talán senki sem volt a rendezője, úója és színé­sze annyi kiugró sikerű filmnek, műit ő. Á 70 éves rendező eddig 37 mozit alkotott. Huszonegy alka­lommal jelölték Oscar-díjra, több- nyűe rendezésért és eredeti forga­tókönyvért. Az elismerést három ízben meg is kapta; a számára áttö­rést jelentő 1977-es Annie Hall négy kategóriában győzött. A The New York Times szerint Woody Allen soha sem a népszerű­ségért vagy a halhatatlanságot ker­getve alkotott. A filmrendezés szá­mára egyfajta terápia. A forgató- könyvúás, a szereplőválogatás, a felvételkészítés világát uralja, így szakad ki az általa értelmetlennek, istentelennek és abszurdnak tekin­tett vüágból. Ahogy maga fogal­maz, így tud kiszakadni az őt körül­vevő sötétségből. Morbid világlátá­sát jellemzi, hogy az életet gyakran egy koncentrációs táborhoz hason­lítja („az élet olyan, mint Ausch­witz”), ahol rettentő nehéz az em­berben a lelket tartani. Ha az em­ber őszintén szembenéz a valóság­gal, az megöli őt - mondja. Woody Allen a valóságban, egy interjúban korántsem az az izga­tott, gesztikuláló, szellemes meg­jegyzéseket ontó figura, akit oly sokszor alakított a vásznon. Bevall­ja, nem képes csípős ékekkel elütni a kétségbeesés pillanatait, úgy, mintha élete csak egy bohózat vol­na. S bár a Scoop - amely az angol­szász újságúói szlengben fülest vagy szenzációs értesülést, hírköz­lést jelent - alapja egy detektívtör­ténet, ez Woody Allen egyik leg­könnyedebb hangulatú filmje. A The Washington Post által i mantikus vígjátékként reklámozi film főszerepét Scarlett Johanss alakítja. Egy Londonban vakáció amerikai újságíró-hallgató sze: pét játssza, aki beleszeret egy ári: tokratába (Johansson partni Hugh Jackman), és nyomozás kezd egy sorozatgyilkosság üg; ben. Woody Allen az újságúó- nonc apjának szerepében láthati filmben. Scarlett Johansson és Jonathan Rhys Meyers a Match Pointban, am világszerte 90 millió dolláros bevételt eredményezett (Képarchívi

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents