Új Szó, 2006. július (59. évfolyam, 151-175. szám)
2006-07-20 / 166. szám, csütörtök
4 Régió ÚJ SZÓ 2006. JÚLIUS 20. www.ujszo.com email: regio@ujszo.com , fax: 02/59 233 469 RENDŐRSÉGI NAPLÓ Szívinfarktus végzett a gyanúsítottal Nálepkovo. A hatósági boncolás szerint egészen biztosan szívinfarktus okozta annak a roma származású férfinak a halálát, aki tegnapelőtt egy nálepkovói rendőrségi akció során vesztette életét. A halottkém kizárta az idegenkezűség és a szándékosság lehetőségét. A kommandósok uzsorások után kutatva bekerítették a helyi postahivatalt, ahol aznap osztották a szociális segélyeket. Hét gyanús személyt előállítottak, a rendőrség szóvivője szerint egyikük, a 45 éves Miloš P. dulakodás közben rosszul lett. A kommandósok kórházba szállították a férfit, akin már nem tudtak segíteni az orvosok, (juk) Szándékosan gyújtották fel az autót Besztercebánya. Egy pozsonyi cég Sang Young-Rexton márkájú gépkocsija vált a lángok martalékává kedden hajnalban. A gyújtogató ismeretlen összetételű gyúlékony anyaggal locsolta le az autót, majd felgyújtotta. A gépjárműben a szakértői vélemény szerint igen jelentős, 1 480 000 koronás kár keletkezett. Személyi sérülés nem történt. A tettes után nyomoz a rendőrség, (sz) Halálra gázolta a biciklistát Nagymihály. Tegnapelőtt a Hviezdoslav utcán egy gépkocsi elütött egy 78 éves biciklistát. A kerékpáros súlyos sérüléseket szenvedett, melyekbe kórházba szállítás közben belehalt. Hogy alkohol hatása alatt állt-e, csak a boncolás után derül ki. A gépkocsivezetőnél a szonda nem mutatott ki alkoholt, (kzs) Negyvenhat biciklista tüntetett (Képarchívum) Figyelmeztetnek a kerékpárosok „diszkriminációjára" Demonstráltak a bringások JUHÁSZ KATALIN Kassa. Negyvenhat kerékpáros vett részt azon a biciklis tüntetésen, amely az Óváros legforgalmasabb részem zajlott kedden, a kora esti órákban. A hatodik alkalommal megrendezett demonstráció célja felhívni a figyelmet a biciklisták „diszkriminációjára” és arra a tényre, hogy a városi kerékpárutak nem képeznek összefüggő útvonalat, ezért a gyakorlatban nem használhatók. „Az illetékesek nyilván ki akartak pipálni egy feladatot, amikor kijelölték ezeket az utakat, legtöbb esetben a meglévő járdák kárára. Arra már nem gondoltak, hogy ha az ember kerékpárral el szeretne jutni a város egyik pontjából a másikba, ezt csak a közlekedési szabályok megszegésével teheti” - mondta Karol Labaš, a Kassai Kerékpárosok Uniójának vezetője, a keddi akció egyik kezdeményezője. A bringások a demonstráció végeztével a frissen megválasztott óvárosi polgármester, Ľubomír Grega hivatalánál táboroztak le, ahol Ladislav Rovin- ský, a Kassa Szépítéséért Egyesület elnöke átnyújtotta a kerület első emberének a csoport javaslatait tartalmazó kiáltványt. A polgár- mester nyilvános ígéretet tett arra, hogy komolyan foglalkozni fog a biciklisták ügyével, és megvizsgálja a lehetőségeket. FELHÍVÁS Palást. Leánytábort szervez 2006. augusztus 7. és 11. között (hétfőtől pénteldg) Paláston az Ivánka-kastélyban a zselízi Mária Légió és a megváltós nővérek. Érkezés augusztus 7-én, hétfőn 16 óráig. A résztvevők hozzanak magukkal hálózsákot, laticelt és túracipőt. A hozzájárulás összege 1000 korona. Ajelentkezés határideje július 22. (szombat). Érdeklődni a 0905 831 994-es telefonszámon vagy az ml.zseliz@post.sk e-maü címen lehet. Délelőttönként előadások, délután pedig tematikus foglalkozások, játékok, elmélkedések, zsolozsmák, szentmisék, csendes imák és beszélgetések, filmvetítés, erdei túra, hídépítés, kézműves-foglalkozások lesznek. A szervezők mindenkit szeretettel hívnak a csend táborába, (fm) Mintegy ötven tűzoltó és száz önkéntes oltotta az erdőtüzet, a kár 100-120 ezer koronára tehető Két napig harcoltak a lángokkal Koháryháza (Pohorelá). Csak tegnap reggelre sikerült lokalizálni azt az erdőtüzet, amely több mint háromhektárnyi területen pusztított a breznói járásbeli község kataszterében. SZÁSZl ZOLTÁN A nehezen megközelíthető terep alaposan megnehezítette az oltást. A tüzet kedden délután észlelték, a riasztás után a breznói, losonci, besztercebányai, nyústyai és poltári tűzoltók érkeztek a helyszínre, sokan azok közül, akik alig néhány napja Rimaszombatban a vegyi- anyag-raktár oltásánál birkóztak meg a lángokkal. Kedden két tűzoltó-helikopter bevetésével kezdték meg az oltást, a terepviszonyok miatt alig lehetett gépjárművel megközelíteni az égő erdőt, az erdészeti dolgozóknak két traktor segítségével sikerült végül utat nyitniuk. A lángok fel- lobbanásának napján éjfélig folyt a munka, este már csak az oltóautókkal, miután a helikoptereket nem lehetett éjszakai repülésre bevetni. Az erdőtűz egy irtásos területen keletkezett, innen terjedt át a fákra. Az oltást végző, ötvennél több tűzoltó munkáját mintegy száz erdészeti munkás és a környékbeli falvakból verbuválódott önkéntes segítette. Szerda délelőtt már csak az irtáson belobbant farönkök izzottak, az összehangolt munka eredményeként sikerült megállítani a tűz továbbterjedését. A két helikopter mellett négy tartály- kocsi, erdészeti nehézgépek és mintegy negyven ember segítségével folyt az oltás. Szerdán késő délutánra sikerült teljesen eloltani az erdőtüzet, a helyszínt azonban továbbra is figyelőszolgálat ellenőrzi. A tűz oka egyelőre ismeretlen, a kiszáradt aljnövényzet fellobba- násához elég egyetlen rosszul eloltott cigaretta. A tűz egy korábbi szélkár miatt elkezdett irtáson gyulladt ki, ahol a faanyag kitermelése folyt. Senki nem sérült meg, az állami erdészetet ért anyagi kár előzetes becslések szerint százszázhúsz ezer korona. A gyermeklétszám növekszik, a működtetéssel sincsenek gondok a város magyar nevelési intézményében Egyéves a nagykaposi magyar óvoda LECZO ZOLTÁN Nagykapos. Az Ung-vidék központjában egy évvel ezelőtt nyitották meg a város magyar óvodáját. A nagykaposi önkormányzat ezt megelőzően úgy határozott, 2005. július 1-jéig a Tolsztoj-la- kótelepi óvodában helyezi el az addig két különböző intézményben működő magyar osztásokat, míg a Hviezdoslav-lakóte- lepi óvodában a szlovák csoportok kapnak helyet. Az önálló magyar óvoda létrehozását 2004ben a szülőkkel karöltve a Cse- madok és a Rákóczi Szövetség helyi alapszervezete, valamint a Nagykapos és Vidéke Társulás kezdeményezte. Egy ilyen intézmény kialakítása a Magyar Koalíció Pártja Nagykaposi Alapszervezetének választási programjában is szerepelt. A kezdeményezést akkor az egyik érintett óvoda iskolatanácsa támogatta, a másiké elutasította. Akkoriban Nagykaposon a szülők egy része petíciót juttatott el az önkormányzathoz, melyben kifejtették, szerintük miért nincs szükség önálló magyar óvoda megnyitására az Ung-vidék központjában. Az intézmény megnyitása mellett érvelő magyar gyerekek szülei szintén aláírás- gyűjtésbe kezdtek, s ezt az ívet az érintettek 97 százaléka írta alá. A helyi önkormányzat - miután az oktatási minisztérium is jóváhagyta az önálló magyar óvoda létrehozását - engedélyezte az intézmény megnyitását. A tárca 2005. január 25-én postázott döntése szerint február elsejétől gyakorlatilag már megnyithatták volna a magyar óvodát Nagykaposon, ám az ön- kormányzat végül úgy határozott, a tanévben ezzel az átszervezéssel már nem zavarja meg az érintett tanintézményekben folyó munkát. Nagykaposon a múlt évben nemcsak átszervezés történt, hanem a három helyi óvoda közül egyet be is zártak. A város kasszájából ugyanis mintegy 2,7 millió korona hiányzott ahhoz, hogy az óvodákat, az iskolai étkezdéket, a szabadidő- központot és a napközi otthonokat tovább működtessék. Jecko Ildikó, a nagykaposi magyar óvoda igazgatója elmondta, az intézmény egy éve 76 gyerekkel kezdte meg a működését, majd a létszám rövid időn belül 86-ra emelkedett. Örvendetes, hogy jövőre már 97 gyermek jár a nagykaposi magyar óvodába. Az elmúlt évben a szülők segítségével sikerült felújítani az épület belső tereit, és különböző pályázati forrásokból egyéb fejlesztéseket is eszközölhettek. Az önkormányzat eddig szívén viselte a magyar oktatási intézmény sorsát, így a működtetéssel nem voltak komolyabb gondok. Valószínűleg az idén még további felújítási munkálatok elvégzésére is lesz pénz. Az előzetes számítások szerint Nagykaposon a következő években nem várható a gyermeklétszám csökkenése, így az intézmény a közeljövőben zavartalanul működhet. Gabri Rudolf, a Nagykapos és Vidéke Társulás elnöke lapunkat úgy tájékoztatta, hogy bár a legutolsó népszámláláskor a város csaknem 10 ezer lakosának 57 százaléka magyar nemzetiségűnek vallotta magát, a helyi oktatási intézményekbe járó gyerekek létszáma nem ezt az arányt tükrözi. Míg a magyar óvodát az idén 86 gyerek látogatta, a tőle mindössze 200 méterre lévő szlovák óvodába 168 kisgyereket írattak be. (leczo) Egy éve 76 gyerekkel kezdte mega működéséta nagykaposi magyar óvoda, majd a létszám rövid időn belül 86-ra emelkedett. Örvendetes, hogy jövőre már 97 gyermek jár ide. (Szabó Bernadett felvétele) (TASR-felvétel) Helikopterekkel is oltották az erdőtüzet