Új Szó, 2006. július (59. évfolyam, 151-175. szám)
2006-07-20 / 166. szám, csütörtök
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. JÚLIUS 20. Régió 5 Nagyfödémesen fiatalokat támadott meg egy csoport; a sértettek szerint bőrfejűek, a rendőrség úgy véli, nem Kizárható a rasszista indíték? Nagyfödémes. A rendőrség szerint nem állapítható meg rasszista indíték a helybeli fiatalok csoportja ellen keddre virradó éjszaka elkövetett támadásban. GAÁL LÁSZLÓ Éjjel fél egy körül a község főterén szórakozó fiatalokat egy csoport támadta meg és bántalmazta, többeknek könnyebb sérüléseket okozva. Viktor Plézel nagyszombati kerületi helyettes rendőrségi szóvivő tájékoztatása szerint a falu központjában, a téren tartózkodó négy-öt, 16-23 év közti fiút támadott meg négy helyi férfi. A támadás indítéka egyelőre ismeretlen. A rendőrségi szóvivő elmondta: amikor a rendőrök először a helyAz egyik sértett azt állította, a támadók kopaszra nyírt, bakancsos férfiak voltak, akik biztosan szkinhedek vagy neonácik. színre ékeztek, ott senki nem akart kommunikálni velük, a sértettek közül senki nem volt hajlandó feljelentést tenni. Amikor másodszor is kihívták a rendőröket, már két kereskedelmi televízió riporterei is a helyszínen voltak, és a sértettek csak ekkor egyeztek bele abba, hogy feljelentést tegyenek. Másnap a rendőrségen úgy írták le az esetet, hogy baseballütőkkel verték őket, a rendőrök szerint azonban a sérüléseik nem erre utalnak, hiszen hét napon túl gyógyuló sérülést egyikük sem szenvedett. Az egyik sértett - aki az egyik televíziónak adott nyilatkozatában púnknak vallotta magát - azt állította, a támadók kopaszra nyírt, bakancsos férfiak voltak, akik biztosan szkinhedek vagy neonácik, s csak azért támadtak rájuk, mert nem szeretik a punkokat. Ezt az állítást cáfolta a községi rendfenntartó testület, amelytől megtudtuk: a támadókon ugyan álarc volt, de semmiféle, a bőrfejűekéhez hasonló öltözéket nem viseltek, és más jel sem utalt arra, hogy ehhez a mozgalomhoz tartozókról lenne szó. Ha valóban bőrfejűek támadtak volna, a testület szerint akkor a sértettek komolyabb sérüléseket szenvedtek volna.Helyi hírforrás szerint a támadók „csak” meg akarták leckéztetni a fiatalokat, akik azt gondolják, nekik mindent szabad. Már többször volt velük gondja a helyi rendfenntartó testületnek is, mert ezek a fiatalok - alkohol vagy kábítószer hatása alatt - gyakran randalíroznak. AJÁNLÓ Július 21. (péntek) Komárom - 17.00: Prohászka Anita gödöllői képzőművész Természeti anatómia című kiállításának megnyitója a Csemadok Kossuth téri galériájában. Az augusztus 11-ig látható tárlat kurátora Kocsis Ernő festőművész, közreműködik Sauerbrei Benjámin klarinétos. (vkm) Vágsellye - 18.00: a Kicsi Hang verséneklő együttes ad koncertet a Feketeházy János Magyar Házban (Murgašova 7-9). (gl) Taksony -17.00: Taksonyi Nemzetiségi Fesztivál a falu főterén a Comunitaes Taksoniensis Polgári Társulás és a Csemadok helyi alapszervezete rendezésében, a belépés díjtalan; 17.00-19.00: taksonyi amatőr rockzenekarok fellépése (Why Not, Krakatit, Pija- mas Bananas, SKAfander); 19.00: Écsi Gyöngyi és Kováts Marcel (interaktív színház); 20.00: a Bendő zenekar táncháza; 21.00: Régimese - a Ghymes együttes volt tagjainak koncertje. A rendezvényt a kulturális minisztérium támogatta, (ú) Július 21-22. (péntek és szombat) Csallóközcsütörtök - IV. falunapok. Péntek - 19.00: Sül Aba Ferenc OEM szombathelyi plébános előadása A helyi Szent Jakab- templom története és a névadó Szent Jakab életútja címmel a községi hivatal üléstermében. Szombat - 10.30: szabadtéri szentmise (Fő tér), celebrálja Sül Aba Ferenc; 11.30: ünnepi képviselő-testületi ülés; 16.00: megnyitó zászlós felvonulással (fúvószene, mazsorettek); 16.30: az F-dance tánccsoport fellépése; 17.00: Molnár László énekes műsora; 17.30: Kováč Iván és kardcsapata tart bemutatót; 18.00: a balatonedericsi színjátszó csoport fellépése; 18.30: Goda Marika műsora; 19.00 Kiss MUan énekes koncertje; 19.30 Gasparik Ferenc és csapata (zenei előadás); 20.00: Rigó Mónika cigánydalé- nekes; 20.30: kabaréműsor; 21.30: Kováč Iván és kardcsapata; 22.00: Fiesta - magyarországi vendégszereplők; 22.30: utcabál. (vojtek) Július 22. (szombat) Taksony - falunapi rendezvény- sorozat. 13.00: Az étel ünnepe címmel főzőverseny kezdődik a falu főterén. A versenyzők bármilyen nyersanyagból és bármilyen ételt készíthetnek villany és gáz felhasználása nélkül. A nyersanyagot, az edényt, a tűzifát és a további szükséges eszközöket a versenyzők biztosítják be maguknak. Aki részt kíván venni a főzőversenyen, jelezze azt Bartalos Erzsébetnél a 0904/966493-as telefonszámon. (Hozzák magukkal csapatuk lógóját legalább A4-es formátumban!) A nemzetközi zsűri (Nagy Péter főszakács - Magyar- ország, Bartalos Dániel főszakács, Ivan Vojtek színész) az ételeken kívül a csapatdizájnt (a szakácsok öltözéke stb.) is külön értékeli. A főzés időtartama: 13.00-17.00; kapunyitás 11.30-kor; 17.00: kultúrműsor, benne: Bučkovanka fúvószenekar (Vágújhely), a helyi alapiskolások fellépése, a Féktelen Komédiások (Vágkirályfa) zenés színháza, a Nemeskosúti Népdalkor műsora; 19.00: Berkenye néptáncegyüttes (Nemes- kosút), Ivan Vojtek színész; 21.00: a Blusweiser bluesegyüttes (Nagyszombat) és a Treff nosztalgiaegyüttes (Ga- lánta) fellépése; 23.00: tombola; 22.30: mulatság (Robo De- ejay, Happy Band). (gl) Július 21-23. (péntektől vasárnapig) Alsóbodok - Generációk Találkozása, amelynek keretében szombaton megtartják az V. Zoboralji Rockfesztivált, a szlovákiai magyar amatőr zenekarok versenyét. Pénteken - 15.00: gyermekprogramok az alsóbodoki sport- komplexum területén (játszóház, táncház, bajvívás, íjászat, kiállítás a jurtában); 18.00: felvidéki népviseletes babák kiállítása a helyi alapiskolában; 21.00: a Kistehén tánczenekar műsora; 22.00: fellép a Bigman Blues Band Nagymegyerről, majd nosztalgiabuli. Szombaton - 15.00: V. Zoboralji Rockfesztivál - szlovákiai magyar amatőr zenekarok versenye; 18.00: fellép a galántai Előtag zenekar; 19.00: bemutatkozik a komáromi Kerecsen együttes; 20.00: az Ismerős Arcok műsora és nosztalgiabuli; 22:00: a rendezvény fénypontja - a magyarországi Karthago együttes koncertje. Vasárnap - 9.00: túra a Zoborra; 13.00: szabadtéri isten- tisztelet; 15.00: Zoboralja hagyományőrző csoportjainak a seregszemléje. A Zoboralji Kulturális és Információs Központ a társszervezőkkel együtt a következő telefonszámon várja az érdeklődők rendezvénnyel kapcsolatos kérdéseit: 037/741 3852; 0903 354 590. (száz) RENDŐRSÉGI NAPLÓ Nemi erőszak miatt tett feljelentést Pozsony. Ketten megerőszakolták, majd elvették az okmányait és az apróját - jelentette be a rendőrségen egy 46 éves pozsonyi nő. Az eset elmondása szerint az Óvárosban történt. Az ügyész nemi erőszak és rablás miatt ismeretlen tettesek ellen rendelt el nyomozást - tájékoztatott Alena Toševová, a Pozsonyi Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivője, (as) Családtagjait bántalmazta Pozsony. Éveken át lelkileg és fizikaüag is kínozta családját egy 43 éves fővárosi férfi: feleségét és két lányát rendszeresen kiűzte a közös ligetfalui lakásból, éjjel nem hagyta aludni és gyakran késsel fenyegette őket. Agresszivitása alkohol hatására csak fokozódott. Legutóbb hétfőn támadt rá két huszonéves lányára, akik az esetet jelentették a rendőrségen. A férfit családtagok kínzásával vádolják, fogdában várja a folytatást, a bíróság háromtól nyolc évig terjedő szabadságvesztésre ítélheti, (as) Ittas sofőr kétéves áldozata Papradno. Kétéves kisfiút gázolt halálra egy 47 éves ittas sofőr hétfőn a puhói járásbeli településen. A Peugeot 309-es sofőrje a lakott területen érvényes sebességkorlátozás ellenére sem lassított, így nem tudta elkerülni az ütközést, a gyermek az édesanyja után szaladt ki az úttestre. A kisfiú a helyszínen meghalt. A gázoló vérében 1,75 ezrelék alkoholt mértek - tájékoztatott Lenka Busóvá, a Tren- cséni Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivője. A férfit emberöléssel vádolják, négytől tíz évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetik, (as) Nyári iskolalátogatás az ablakon át Pozsony. A nyári szünetben sem bírta ki iskola nélkül egy 11 és egy 12 éves pozsonyi fiú - a gond csak az, hogy az ablakon át, az üveget betörve jutottak be a Gessay utcai alapiskola épületébe. A rendőrséget a pedellus riasztotta betörés gyanúja miatt, a rendőrkutyák pedig az alagsorban rátaláltak a két fiúra, akiket a rendőrségen szociális munkás és a törvényes képviselők jelenlétében hallgattak ki. Az iskolából semmi nem tűnt el, az ablak javítása mintegy 1600 koronába kerül. Az eset körülményeit a ligetfalui rendőrség tovább vizsgálja, (as) Kézre kerültek a zsarolók Bajmóc (Bojnice). Kézre kerítették a privigyei rendőrök azt a két tettest, akik július elején Bajmócon kiraboltak egy 34 éves férfit. Egy bajmóci étterem előtt a sértettet egy autóba kényszerítették, majd pénzt követeltek tőle. Ezt követően tettleg bántalmazták, könnyebb sérüléseket okozva neki. A két férfit rablással, személyi szabadság korlátozásával és zsarolással vádolják, (as) Mézeskalácstól a „kemény” csokiig Vágbeszterce (Považská Bystrica). Négy csokoládét lopott el egy vágbesztercei áruházból egy 35 éves helyi férfi mintegy 400 korona értékben hétfőn. Egy hónappal ezelőtt is próbálkozott, akkor mézeskalácsokat emelt el, és a tettenérést helyszíni bírsággal megúszta. Most azonban visszaesőként áll bíróság elé lopás vádjával - tudtuk meg Lenka Busóvá trencséni kerületi rendőrségi szóvivőtől, (as) regio@ujszo. com Szombaton rendezik meg Kolozsnémán a 44. Járási Dal- és Táncünnepélyt; a fesztivál és a község neve az elmúlt évtizedekben szétválaszthatatlanul összefonódott Nyilvános akasztásra is invitálják az erős idegzetű érdeklődőket V. KRASZNICA MELITTA Kolozsnéma/Komárom. Július 22-én immár a 44. Járási Dal- és Táncünnepélyre - vagy ahogyan a régióban emlegetik: Csemadok- napra - készülnek a komáromi járásbeli településen. Amint Szalay Rozália, Kolozsné- ma polgármestere fogalmazott: a fesztivál és a község neve az elmúlt évtizedekben szétválaszthatatlanul összefonódott. „Azokban az években is megrendezték az ünnepélyt, amikor magyar vonatkozású eseményeket nem volt ildomos tartani” - hívta fel rá a figyelmet a polgármester asszony. Tavaly úgy tűnt, megszakad a hagyomány, mivel a Csemadok Komáromi Területi Választmányának akkori vezetői úgy gondolták, az ünnepséget „elviszik” a községből, hogy összekapcsolják azt a csicsói hagyományőrző napokkal. Ám a helybéliek más véleményen voltak: önerőből mégis megszervezték saját ünnepségüket, amelyre több mint 2500-an látogattak el. „Úgy gondolom, a tavalyi óriási érdeklődés megmutatta, hogy a régióban élők ragaszkodnak a hagyományokhoz, és hűségesek maradtak Kolozsnémához - mondta Petheő Attila, a Csemadok Komáromi Területi Választmányának tavasszal megválasztott elnöke. - Örömmel jelenthetem, hogy Kolozsnéma újra él, mint ahogyan megújulni kész a Csemadok is, és remélhetőleg sok kerek évfordulót ünnepelhetünk majd közösen.” Ä szervezők szerint a járási szintű összefogást példázza az a tény is, hogy a rendezvény előtt sorra jelentkeztek a közelebbi és távolabbi települések polgármesterei, önkormányzatai, felajánlva segítségüket és díjakat biztosítva a tombolához. , A járási dal- és táncünnepély a régió legrégebbi és legjelentősebb kulturális eseménye, és eszerint is viszonyulnak hozzá az itt élők” - tette hozzá a Csemadok elnöke. A főszerep természetesen idén is a járásban működő hagyományőrSzalay Rozália (balra), Vass Laura és Petheő Attila minden érdeklődőt szeretettel vár a Csemadok-napra (Bárány János felvétele) ző csoportoké, de a fiatalok igényeit felmérve és az ő kívánságukra a szervezők a programba iktatták L. L. Junior koncertjét is. „Nyüvános akasztásra is meginvitáljuk az erős idegzetű nézőket, a Kajárpéci Vízirevü társulat vásári komédiájával Sobri Jóska betyár korát varázsolja ide - ismertette a program további részleteit Vass Laura, a Csemadok területi választmányának titkára. - A kísérőrendezvények sora is bővült az idén, több mint tíz különböző kézműves-foglalkozással, honfoglalás kori bemutatókkal, ételkóstolókkal várjuk a látogatókat. A Szövetség a Közös Célokért sátrában az uniós határ menti együttműködésről kaphatnak tájékoztatást az érdeklődők.” A nap folyamán 13 órától 22 óráig sétahajó hozza-viszi az utasokat a Duna túloldalán lévő Gönyű községbe, ahol ezen a napon hajósnapot tartanak, szintén sok-sok látnivalóval. Ezenkívül ünnepélyes keretek közt megnyitják a két község közti vízi határátkelőhelyet is, amelyet egyébként már július 8-tól használhatnak Magyarország, Szlovákia, valamint az EU-tagál- lamok polgárai. 44. JÁRÁSI DAL ES TANCÜNNEPELY - KOLOZSNÉMA lllMIWí'iitfOTIffTIIilJWt'i Július 22. (szombat) 13.00: SzkukálekLajos festőművész kiállítása a kultúrház- ban; 13.30: L. L. Junior koncertje; 14.00: megnyitó; 14.15: a Komáromi járás Csemadok hagyományőrző csoportjainak műsora, fellépők: a megyercsi Őszirózsa Énekkar, az izsai Búzavirág Hagyomány- őrző Csoport, az ekeli népdalkor, a naszvadi Búzavirág Enek- lőcsoport és a Viza Citerazene- kar, a tanyi éneklőcsoport, a lakszakállasi Jácint Népdalkor, a martosi hagyományőrzők, a szentpéteri Őszirózsa Népdalkor és a karvai népdalkor; 16.00: Nyilvános akasztás (Sobri Jóska színre lép) - a Kajárpéci Vízirevü társulat vásári komédiája; 17.00: a Komáromi járás Csemadok hagyományőrző csoportjainak műsora, fellépők: a megyercsi Őszirózsa Énekkar, a páti Piros Tülipán Éneklőcsoport, az ekeli Kiss Lajos népdalénekes, a madari Hagyomány- őrző Népdalkor, a csicsói énekkar, a martosi hagyományőrzők, valamint három magyarországi csoport, a gönyüi nyugdíjas énekkar, a kisbajcsi és a nagybajcsi énekkar; 19.00: az Érsekújvári Operettkvartett műsora; 20.00: zárszó; 20.15: tombolahúzás. Kísérőprogramok: sétahajózás a Dunán, kézműves-foglalkozások, arcfestés, honfoglalás kori bemutató, izsai rétessütés, mézeskalács-készítés. Szervezők: a Csemadok Komáromi Területi Választmánya, Kolozsnéma önkormányzata és a Kolozs- némai Csemadok Alapszervezet. (vkm)