Új Szó, 2006. július (59. évfolyam, 151-175. szám)
2006-07-20 / 166. szám, csütörtök
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. JÚLIUS 20. Gazdaság és fogyasztók 3 A dél-koreai KIA Motors a londoni autószalonon bemutatta az ED (Európai Design) modelljét, amit a Zsolna melletti cégében fognak gyártani. A kocsi ötajtós változatát már idén decemberben piacra dobják. Eközben azonban a zsolnai gyár építéséhez szükséges telkek felvásárlása körüli problémákat még mindig nem sikerült megoldani. (TASR-felvétel) Az állam nem kötelezheti az olajtársaságokat arra, hogy faragják le az áraikat Kisebb adó, olcsó benzin? Indiai kézben a cseh Avia Végre talpra áll a teherautógyár Prága. Az évek óta veszteséges cseh Avia Letňany teherautógyárat az indiai Ashok Leyland társaság vásárolja meg. A tranzakció nagyságát egyelőre nem tették közzé, a tulajdonoscserére várhatóan 2006 szeptemberében kerül sor. Az 1919- ben alapított társaság 1999 óta veszteséges, annak ellenére, hogy a dél-koreai Daewoo 1995-ben átvette, azonban az ázsiai cég 2001-ben csődöt jelentett. Az Avia 2004-ben az összeomlás határára került, átmenetileg a termelését is leállították. Az India második legnagyobb járműgyártójának számító Ashok Leyland három év alatt a tavalyi 553-ról 5000-re akaija felfuttatni cseh szerzeménye éves termelését. „Idén mintegy 700 teherautóval számolunk. Az Avia kiváló márkanév és termék. Nagy lehetőségeket látunk vele az Európai Unió piacán, valamint azokon az afrikai és ázsiai piacokon, ahol jelen vagyunk” - nyilatkozta J. N. Amrolia, az indiai cég igazgatója. Az Ashok Leyland évi 77 ezer járművet gyárt, éves forgalma 1,3 milliárd dollárra rúg. A 12 ezer főt foglalkoztató, autóbuszokat, teherautókat, katonai járműveket előállító indiai társaság Afrika, Ázsia és Latin-Amerika 30 országában tevékenykedik, (t, č) Új munkajogi szabályok? Tiltakoznak a vállalkozók Pozsony. A Szlovák Kereskedelemi és Iparkamara (SOPK) képviselői tegnap csalódottságukat fejezték ki, mivel Fico kormányát nem sikerült meggyőzniük, hogy ne hozzon olyan módosításokat a Munka Törvénykönyvben, amelyek újabb előnyöket jelentenének az alkalmazottaknak. Peter Mihók, az SOPK elnöke szerint még nincs minden veszve, hiszen a kormánynak továbbra sincs egységes álláspontja ebben a témában. Az SOPK álláspontja szerint már a jelenleg érvényes munkajog is az alkalmazottakat juttatja előnybe. „Ha az alkalmazottam azt mondja, hogy holnap már nem jön munkába, akkor könyöröghetek, bíróságra adhatom, másnap mégsem jön munkába. Ám én, mint munkáltató, nem mondhatom, hogy holnaptól ki van rúgva” - panaszkodik Mihók, hozzátéve, hogy a jelenlegi munkajogi törvények az alkalmazottak szempontjából kielégítőek. Az SOPK szerint sikerült meggyőzniük a kormányt a vállalkozók hatékonyabb támogatásáról és az euró gyors bevezetéséről. Mihók agasztónak tartja azt a tényt, hogy Robert Fico még nem találkozott a brüsszeli Európai Bizottság vezetőivel, ugyanis augusztusban a szabadságok miatt erre nem kerülhet sor. (TASR) Pozsony. A kormány, a korábbi ígéreteihez híven, a tegnapi ülésén megvitatta, miképp lehetne csökkenteni a benzinárakat, konkrét javaslatot azonban még nem tett. Ehelyett jelezte, vagy megregulázza a Slov- naftot, vagy a csökkenti a benzin jövedéki adóját. Milyen hatással leime ez az árakra és a költségvetésre? ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ A kormánynak nincs teljesen szabad mozgástere a benzin jövedéki adójának a csökkentésénél. Be kell ugyanis tartania az Európai Unió által megszabott alsó határt. Ez a benzin esetében egy literre számítva 13,79, a gázolajnál pedig 11,60 korona. Szlovákiában a jövedéki adó ezer literre számítva a benzinnél 15,50, a gázolajnál 14,50 korona. A kormány így literenként legfeljebb 1,70 koronával csökkentheti a benzin és 3 koronával a gázolaj jövedéki adóját. Mindez a gyakorlatban azt jelentené, hogy egy átlagos gépkocsit 110-190 koronával olcsóbban tankolhatnák tele. Ám a kisebb adó évente több mint 3 milliárd koronás kiesést jelentene az államnak, hosszabb távon ráadásul a lakosság számára is vesztene a jelentőségéből, hiszen az olajárak szédületes iramban nőnek, így a benzin esetében akár pár héten belül újra a jelenlegi szintre nőhetnek az árak. Ráadásul az állam nem kötelezheti az olajtársaságokat arra, hogy az alacsonyabb jövedéki adó miatt csökkentsék az áraikat. A társaságok már most jelezték, hogy minden attól függ, hogy reagál majd a konkurencia és persze, hogyan alakulnak az olajárak. Ha ezek tovább nőnek, a lakosság alig érzi meg az adócsökkentést, és ha mégis, ez inkább negatív hatás lesz, hiszen a 3 milliárd koronás kiesést végső soron úgyis az adófizetőkön hajtják be. Nem kecsegtet túl sok jóval a magyar és lengyel példa sem. Szomszédainknál már kipróbálták a jövedéki adó csökkentését, és kiderült, hogy hosszabb távon csak a benzinkutak nyereségét sikerült növelni. Szlovákiában jelenleg a jövedéki adó és az áfa a benzinár több mint felét teszi ki. Az áfát ráadásul már abból az árból számítják ki, ami tartalmazza a jövedéki Miből áll a benzinár? Teljes ár 42 Sk Jövedéki adó 15,5 Sk Áfa (19%) 6,7 Sk Kőolajár 14,7 Sk Feldolgozás, szállítás, nyereség 5,1 Sk adót, vagyis minél magasabb a jövedéki adó, annál magasabb az áfa is. A 42 koronás literenkénti benzinárból, az adókat levonva, a tiszta ár csak 20 korona, aminek a nagy része, csaknem 15 korona az olajvásárlásra megy el. Az olajtársaságoknak így mintegy 5 koronájuk marad a feldolgozásra, szállításra és a nyereségre. Az adócsökkentés mellett az alacsonyabb benzinárakhoz az erősebb korona is hozzájárulhatna, hiszen az olajat a nemzetközi piacon dollárért vásároljuk. Jelenleg azonban - épp a Fico-kor- mány nemzetközi megítélése miatt - a korona drasztikus esésbe kezdett, a dollár pedig erősödik. A korona esését, és így áttételesen a benzin további drasztikus drágulását a jegybank az alapkamat növelésével állíthatná meg. A központi bank tanácsa legközelebb a jövő héten ül össze, és a pénzpiaci elemzők szerint nem kizárt, hogy már ekkor dönt az újabb kamatemelésről. (mi, hn, t) Jövedéki adó (Sk/I) Ország EU min. Benzin 13,85 Gázolaj 11,65 Szlovákia 15,50 14,50 Csehország Magyarország 16,07 14,24 13,50 11,70 Lengyelország 13,33 10,87 Ausztria 16,09 11,46 GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Túlzottan lanyha az agrárkivitelünk Pozsony. A szlovák agrárágazat és élelmiszeripar számára az egyik legnagyobb problémát továbbra is a túl magas behozataljelenti, amitől az agrárcikkek kivitele jelentős mértékben elmarad. A földművelésügyi tárca jelentése szerint míg az ágazat tavalyi kivitele 43,7 milliárd korona volt, addig a behozatal elérte a 65,1 milliárd koronát. Az ágazat külkereskedelmi hiánya így az ország külkereskedelmi deficitjének a 28%-át adja. A behozatal esetében a cigaretta és a sertéshús dominál, míg a szlovák cégek leginkább csokoládét, répacukrot és tejtermékeket exportálnak. (TASR) Pozsony Bécs ikervárosa lehet Becs. Szlovákia és a szomszédos országok uniós csatlakozá- sának köszönhetően egy rendkívül gyorsan növekvő gazdasági övezet jöhet létre az Ausztria, Magyarország, Szlovákia, Csehország négyszögben - áll az osztrák jegybank (OeNB) legfrissebb elemzésében. Az elemzés szerint azonban ehhez az összes említett országnak a lehető leghamarabb be kellene vezetnie az eurót, liberalizálnia kellene a murtkapiacát és jelentős beruházásoknak kellene irányulnia az infrastruktúra fejlesztésére. A jegybank külön kiemelte Bécs és Pozsony együttműködését. Az elemzés szerint a két város a jövőben gazdasági ikerpárrá válhat, megosztva egymás között a feladatokat. Míg Bécsben összpontosulnának a pénzügyi és céges szolgáltatások, Pozsony közlekedési, távközlési és ipari központtá válhatna. (TASR) Hová vándorol az unió pénze? Brüsszel. Minden tagállamot arra kötelezne az Európai Bizottság, hogy évente tegye közzé valamennyi olyan uniós támogatási program kedvezményezettjeinek a listáját, amelyet Brüsszel és a tagállamok hatóságai közösen menedzselnek. Brüsszel augusztusig konzultációt folytat a tagállamokkal a nagyobb nyilvánosság megteremtésének módjáról, utána konkrét jogszabálytervezettel is előáll az ügyben. „Sokkal nehezebb meggyőzni állampolgárainkat, hogy jól költjük el a pénzüket, ha szégyelljük elmondani, ki kapja meg a pénzt” - szögezte le indoklásként Fischer Boel agrárbiztos, (vg) Gyorsabban nő a gazdaságunk Budapest. Folytatta gyors növekedését az Európai Unióhoz újonnan csaúakozó 10 állam közül a kontinensen található 8 állam 2006 első negyedében. Kilátásaik kedvezőek a következő másfél évre: 2006-ban a GDP átlagos növekedése 6,3%, míg 2007-ben 5,6% lesz - áll az ICEG Európai Központjának előrejelzésében. Közép-Európában a növekedés Magyarország és Csehország kivételével gyorsul, köszönhetően az export korábbi éveknél erőteljesebb bővülésének. A munkanélküliségi ráta alacsony Csehországban, Szlovéniában, ám magas Lengyelországban és Szlovákiában. (MTI) MAI VALUTAARF0LYAM0K Aktuális középárfolyamok Valuta ____________Árfolyam Valuta____________Árfolyam EM U-euró 38,594 Lengyel zloty 9,602 Anqol font 56,467 Maqyar forint (100) 13,894 Cseh korona 1,357 Svéd korona 4,170 Dán korona 5,175 Szlovén tollár (100) 16,115 Japán jen (100) 26,278 Svájci frank 24,609 Kanadai dollár 27,162 USA-dollár 30,911 VETEL - ELADAS Bank euró dollár cseh korona forint Volksbank 37,58-39,58 29,90-31,56 1,33-1,39 13,20-14,50 OTP Bank 37,58-39,54 29,89-31,55 1,32-1,39 13,34-14,36 Postabank 37,59-39,53 30,00-31,54 1,33-1,39 12,05-15,65 Szí. Takarékpénztár 37,57-39,50 29,94-31,51 1,32-1,39 13,24-14,48 Tatra banka 37,59-39,59 30,05-31,65 1,32-1,40 13,32-14,42 UniBanka 37,59-39,55 30,03-31,60 1,32-1,39 13,52-14,23 Általános Hitelbank 37,58-39,58 30,04-31,65 1,32-1,39 13,32-14,35 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. A forint esetében 100 egységre vonatkozik az árfolyam. (Forrás: SITA) VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS; DERŰS ÉGBOLT, 28-32 FOK ELŐREJELZÉS A Nap kel 05.14-kor - nyugszik 20.42-kor A Hold kel 00.33kor - nyugszik 17.09-kor A Duna vízállása - Pozsony: 315, változatlan; Medve: 225, árad; Komárom: 205, árad; Párkány: 125, árad. ORVOSMETEOROLÓGIA Derűs, verőfényes nyári nap lesz a mai. A legmagasabb hőmérséklet 28 és 32 fok közt alakul, és éjszakára is csak 14-18 fokig hűl le a levegő. Holnap is marad a forróság, csak helyenként növekedhet meg a felhőzet, s néhol kisebb-nagyobb nyári zápor, zivatar előfordulhat. Napközben 30-34 fokot, éjszaka 16-20 fokot mutathat a hőmérő higanyszála. Szombatra országszerte megnövekedhet a felhőzet, emiatt kisebb lehűlés várható, de még így is 27-32 fokra számíthatunk. Kedvező hatással lehet szervezetünkre a mai időjárás. Viszonylag jó a szellemi és fizikai teherbírásunk, gyorsak a reakcióink. Hosz- szabb ideig azonban ne tartózkodjunk a tűző napon, kivált akkor ne, ha munkánk nagyon igénybe veszi a szervezetünket. A szív- és érrendszeri betegségekkel küszködőknek ajánlott kerülni a túlzott terhelést, stresszt. Ne fogyasszunk alkoholt és nehéz ételeket! Az időjárásra érzékenyen reagáló alacsony vérnyo- másúakat fejfájás gyötörheti.