Új Szó, 2006. július (59. évfolyam, 151-175. szám)
2006-07-20 / 166. szám, csütörtök
2 Közélet ÚJ SZÓ 2006. JÚLIUS 20. www.ujszo.com RÖVIDEN Kaliňák kivételt tesz Thomasszal? Pozsony. Nem fizettetik meg a Magas-Tátrában kétnapos keresés után élve megtalált kisfiú szüleivel a gyermekük felkutatásával járó minden kiadást - helyezte kilátásba Robert Kaliňák belügyminiszter. A hegyimentésről szóló új törvény értelmében minden mentés költségeit téríteni kellene. A tízéves epeijesi fiú, Thomas esetében 662 ezer koronáról van szó. Több mint két napon át, nehéz terepen keresték. A kisfiú egy nyári tábor lakója volt, és múlt csütörtökön egy kiránduláson lemaradt a többiektől. Szombaton találták meg teljesen legyengülve, fej- és koponyasérülései miatt megműtötték, állapota az orvosok szerint javul. Kaliňák úgy véli, a tízéves Thomas nem sorolható egy kategóriába a felelőtlen, magukat önhibájukból nehéz helyzetbe hozó felnőtt hegymászókkal, túrázókkal. Másfelől azt is tudatosítja, hogy a kedvezményezéssel nem teremthet precedenst, (s, t) A kormányprogramig eshet a korona Pozsony. A korona árfolyamát gyengítő politikai bizonytalanság addig tarthat, amíg nem lát napvilágot a kormányprogram, esetleg addig, amíg nem válnak világossá a 2007-es állami költségvetés prioritásai - közölte Ivan Sramko, a Szlovák Nemzeti Bank elnöke, aki szerint a belpolitikai hatások mellett a regionális tényezők is befolyásolják a korona kurzusát. (TASR) Hárommilliós bírság az Unionnak Pozsony. Hárommillió koronás bírságot szabott ki az Union Egészségbiztosítóra az Egészségügyi Felügyeleti Hivatal, mivel az megtévesztő reklámkampányt folytatott. „A hivatal elemezte az intézmény marketinganyagait, a felkínált előnyöket, valamint a biztosító reklámszlogenjeit, és pontatlannak, homályosnak, félrevezetőnek találta őket” - tájékoztatta lapunkat Radoslava Miklá- šová szóvivő. Nem derült ki számára például az, hogy a biztosító miből akatja finanszírozni a megígért ingyenes védőoltásokat az influenza ellen, vagy milyen módon tájékoztatja külföldre utazó ügyfeleit. A hivatal kifogásolta azt is, hogy összekapcsolta a kötelező és az önkéntes egészségbiztosítást, vagyis olyan előnyökkel is reklámozta magát, mely csak az önkéntes biztosítottaknak jár. Az Union vezetőit tegnap nem sikerült elérnünk. (1-p-j) Kinevezések meglepetések nélkül, de botrányt okozott Muňko jelölése a környezetvédelmi minisztériumba Négy államtitkári hely még kiadó Minisztériumi másodhegedűsök Tárca Államtitkárok) Belügyi Jozef Buček (Smer), Vladimír Cečot (SNS) Védelmi Jaroslav Baska (Smer) Pénzügyi Peter Kažimír (Smer), František Palkó (SNS) Gazdasági Peter Žiga (Smer), ? (HZDS) Külügyi Diana Štrofová (HZDS), ? (Smer) Kulturális Ivan Sečík (Smer), Augustín Jozef Lang (SNS) Munka-, szociális és családügyi Emília Kršíková (Smer), Peter Sika (HZDS) Oktatási Bibiána Obrimčáková (Smer), Jozef Habánik (HZDS) Igazságügyi Anna Viteková (Smer), Daniel Hudák (SNS) Egészségügyi ■Daniel Kiačko (SNS) Környezetvédelmi Dušan Muňko (Smer), Jaroslav Jaduš (HZDS) Mezőgazdasági Marián Záhumenský (Smer), Viliam Turský (SNS) Közlekedési Milan Mojš (Smer),? (SNS) Régiófejlesztési Martin Glvač (Smer), ? (HZDS) Pozsony. Négy híján valamennyi államtitkári pozíció elkelt. A kormány tegnap 22 minisztériumi másodhegedűst nevezett ki. ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Robert Fico miniszterelnök ígéretet tett, a maradék helyek sem maradnak sokáig betöltetlenül. A Smer jelöltje számára fenntartott külügyi, a HZDS emberei által betöltendő gazdasági és régiófejlesztési, valamint a nemzetieket megü- lető közlekedési, második számú államtitkári poszt egyelőre nem lelt gazdára. A Smer nyolc, az SNS egy parlamenti képviselőjét delegálta államtitkári pozícióba. A HZDS-es államtitkárok kivétel nélkül „HáKét Robert a kormányülésen zon kívüliek”. A kormányfőt adó Smer az egészségügyi tárcát leszámítva valamennyi minisztériumban képviselteti magát államtitkári szinten. Sőt, a védelem teljesen szoc- dem irányítás alá került, vagyis a miniszter és a tárca második számú vezetője is a Smer színeit képviseli. Kisebb botrányt okozott Dušan Muňko kinevezése; az Ökofórum nevű szervezet mélyen felháborítónak tartja, hogy az egykori nagy- vállalkozó és kétes múltú papagájtenyésztő tölti be ezentúl az állam- titkári posztot a környezetvédelmi minisztériumnál. Muňko egyébként az egyeden a jelenlegi honatyák körében, akinek a neve szerepel a volt csehszlovák kommunista titkosszolgálat, az ŠtB ügynöklistáján. A környezetvédők emlékeztettek, 2004-ben az ügyészség Muňko (TASR-felvétel) képviselői immunitásának megvonását kérte, mert a gyanú szerint megsértette a veszélyeztetett állat- és növényfajok védelméről és kereskedelméről szóló jogszabályt. A személye ellen tiltakozó aktivisták szerint az új államtitkár sajátosan értelmezi a környezetvédelmet, ugyanis azt önnön vállalkozói érdekeinek veti alá. A nemzetieket a kulturális minisztériumban Augustín Jozef Lang, a Nemzeti Emlékezet Hivatala igazgatótanácsának tagja képviseli államtitkári szinten. Ellenben az SNS pénzügyi államtitkára, František Palkó kellemesen meglepte a pénzügyi köröket, mivel Palkó Ivan Mikloš idején is a szaktárca vezető, a költségvetési politikáért felelős tisztségviselője volt, aki az euró 2009-es bevezetését a legfontosabb prioritások közé sorolta. Szintén pozitív fejlemény, hogy Ján Počiatek pénzügyminiszter Richard Sulíkot, a mostani adóreform egyik kidolgozóját kérte fel személyes tanácsadójának. A régiófejlesztési minisztériumi állam- titkári posztot az a Martin Glváč kapta, aki nemrégiben beperelte Dániel Lipšic volt igazságügyi minisztert, mert azzal vádolta meg, alvilági kapcsolatai vannak, (cze) Tegnaptól jogerős az alkotmánybírósági határozat Visszakapják a járadékot? ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Egyelőre senki sem tudja, milyen hatással lesz a rokkantsági nyugdíjakra az alkotmánybíróság júniusi döntése, melyben az alaptörvénnyel ellentétesnek találta a szociális biztosításról szóló jogszabály egyes paragrafusait. A bírák azt kifogásolták, hogy azoknak a nyugdíjasoknak is felülvizsgálták az egészségi állapotát, akiknek egyszer már véglegesen meghatározta járadékát a biztosító. „Meg kell várni, amíg a döntés megjelenik a törvénytárban” - mondta lapunknak Olga Škoreco- vá, a szociális ügyi minisztérium szóvivője. Ez tegnap megtörtént, tehát jogerőre emelkedett, a konkrét intézkedésekre azonban továbbra is várni kell. A Szociális Biztosító a 2004. január 1-jén életbe lépett jogszabály alapján kezdte meg a rokkantsági járadékok átértékelését, az új törvény ugyanis szigorította megítélésük feltételeit. A biztosító több mint 135 ezer személy egészségi állapotát vizsgálta meg. „A felülvizsgálatokat egyelőre felfüggesztettük, az intézkedésekről csak a határozat nyilvánosságra hozatala után születik döntés” - mondta lapunknak tegnap Lýdia Výborná, a biztosító sajtóosztályának munkatársa. A már elvégzett felülvizsgálatok alapján 13 ezer ember esetében csökkent a rokkantság mértéke, több mint 10 ezer embertől pedig elvették a járadékot. A biztosító szerint 108 ezer személy esetében változatlan maradt a rokkantság mértéke, több mint 4 ezernek pedig rosszabb volt az állapota, mint a rokkantsági nyugdíj megállapításakor. Az alkotmánybíróság határozatából nem derül ki egyértelműen, hogy visszamenőleg megkapják-e a járadékokat azok, akiket a lépés hátrányosan érintett. A szakminisztérium tájékoztatása szerint ez mintegy 900 millió koronájába kerülne a Szociális Biztosítónak. A kormánynak és a parlamentnek hat hónapja van arra, hogy a törvény kifogásolt rendelkezéseit összhangba hozza az alkotmánnyal. (lpj, s) Nem csak kommunikatívnak kell lenniük, a miniszterek sokszor szakembereket választanak maguknak Szinte kötelező a korábbi szóvivő menesztése ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Az új miniszterek egyik első lépése, hogy leváltják elődjük szóvivőjét, és újat neveznek ki. Habár a személycserék miatt sok bírálat éri a tárcavezetőket, a korábbi szóvivő menesztése szinte kötelező, hiszen ő a miniszter egyik legközelebbi munkatársa. Az új kormányfő a Smer korábbi szóvivőjét, Sylvia Glendovát magával vitte a kormányba. Glendáék több szálon is kapcsolódnak a Smerhez; az édesapa, Tibor Glenda ugyanis a párt parlamenti képviselője. A Dzurinda-kormány szóvivője, Martin Maruška az SDKÚ parlamenti frakciójának munkájáról tájékoztat ajövőben. Sokan nem is vátják meg a leváltást, önként távoznak posztjukról. Martin Danko, a munka-, szociális és családügyi minisztérium szóvivője már július 4-én, a kormány kinevezésének napján hátat fordított a tárcának. Két minisztert „szolgált ki”, Ľudovít Kaník mellett kezdett dolgozni, de maradt annak távozása után is, mert Iveta Radičová nem keresett magának új embert. Információink szerint a Penta befektetői csoport „szócsöve” lesz. Gyakran válik szóvivő újságíróból. Viera To- manová nem sokkal kinevezése után Oľga Škorecovát választotta; ő korábban a nonprofit szervezetek által kiadott Humanita című újság főszerkesztője volt. Robert Kaliňák belügyminiszter is újságírót választott, szóvivője Erik Tomáš, a Markíza televízió volt riportere lett. Állítólag azért esett rá a választása, mert az elmúlt években gyakran bírálta a belügyminisztériumot, illetve elődjét, Vladimír Palkót. Tomášt tavasszal rúgták ki a Markízából, miután Pavol Rusko távozott, és a tévé új tulajdonosai eltávolították a vele szoros kapcsolatban álló munkatársakat. A Markíza korábbi tudósítói közül Braňo Kráľt választotta ki a tárca sajtóosztályának vezetőjévé Miroslav Jureňa agrárminiszter is. Információink szerint a szóvivő Magdaléna Fajtová lehet, aki jelenleg a HZDS-ben tölti be ezt a funkciót. Hamarosan František Kašický védelmi miniszter is kinevezi emberét: feltehetően Milan Vangát, a hadsereg jelenlegi szóvivőjét. Egyes éretsülések szerint Vladimír Gemela, az Országos Rendőr-főkapitányság sajtóosztályának munkatársa is az esélyes jelöltek közé tartozik - érdeklődésünkre viszont cáfolta a hírt. A korábbi szóvivő, Zénón Mikié a sajtóosztály egyszerű alkalmazottja lesz. Távozott Karol Farka- šovský is az egészségügyi minisztériumból, helyére Sylvia Balá- zsiková, a pozsonyi tűzoltóság - korábban a vámhivatal - szóvivője került. Ez a poszt gyakran ugródeszka más, az adott minisztériumon belüli vezetői tisztségekbe. A szóvivőnek nem csupán kommunikatívnak kell lennie, a miniszterek sokszor szakembereket választanak maguknak. Példa erre Ján Počiatek, aki Miroslav Šmált, a Postabank elemzőjét szemelte ki. A külügyminisztériumban Juraj Tomaga is távozik mostam helyéről, de marad a tárcánál: diplomáciai feladatra készül. Feladatait Igor Pokojný, a sajtóosztályvezetője veszi át. Ä gazdasági tárca vezetője Branislav Zvarát, a Szlovák Rádió tudósítóját vette maga mellé. Az oktatási, a kulturális és a régiófejlesztési minisztériumban még nincs új szóvivő. (1-p-j, dem) Zajac három szóvivőt „használt el” Pozsony. Rudolf Zajac volt egészségügyi miniszter három szóvivőt „használt el” a négy év során, Alexandra Novotná előbb az Egészség- ügyi Felügyeleti Hivatal elnöke, majd államtitkár lett, de maradt a minisztériumban utódja, Mário Miklóši is, akit osztályvezetővé neveztek ki. Őt követte aztán Karol Farkašovský.fl. p. j) Ivan Gašparovič köztársasági elnök addig nem megy szabadságra, amíg Robert Fico újsütetű miniszterelnök kabinetje nem kap bizalmat a törvényhozásban Főként Horvátországot választják a politikusok, ám van, aki itthon marad amíg Robert Fico újsütetű miniszÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGIALÓ Pozsony. A politikus is ember, ez abban is megmutatkozik, hogy időnként elfárad a mindennapos robotban, és a mezei polgárhoz hasonlóan szintén igényli a nyári pihenőt, a kikapcsolódást. Talán csak annyi a különbség, hogy míg az ország népének jelentős hányada a pálmafákban, az azúrkék sekély tengeröblök látványában csupán a magazinok színes képein gyönyörködik, az anyagilag jól eleresztett politikusi réteg képviselői mindezt a valóságban is megtehetik. Az államfő egyelőre ellenáll a nyár örömeinek, mind a tengerek, mind a pálmák, de még a karibi banánszoknyás hostessek csábításainak is. Szóvivőjével megüzente, terelnök kabinetje nem kap bizalmat a törvényhozásban, amíg a parlamenti képviselők többsége nem bólint rá a kormányprogramra, szó sem lehet lazításról. Mivel a Tisztelt Ház augusztus elején ül össze, még van ideje a köztársasági elnöknek, hogy kedvenc bermudáját utazóbőröndbe csomagolja. Az új miniszterek többségének egyelőre szintén le kell mondania az üdülésről, jelenleg ugyanis a kormányprogramot körmölik szorgosan, annak pedig el kell készülnie a parlament közelgő üléséig. Az üdülő kivétel egyedül - Jusztícia szemét saját tenyerével elfedő - Štefan Harabin igazságügyi miniszter, aki nem volt rest megszakítani drága horvátországi pihenőjét, hogy átvehesse tárcavezetői kinevezését. Mikuláš Dzurinda volt kormányfő szintén megvátja, míg összeül a törvényhozás, csak utána veszi vándorbotját, egyelőre nem tudni, melyik irányba. Legutóbb az Adriai-tenger partján és Itália napfényes ege alatt vakációzott. Addig is lelknsmeretesen gyúr az ellenzéki szerepkörre. A volt miniszterelnök jobbkeze, Ivan Mikloš egykori pénzügyminiszter szintén csupán fontolgatja a nyaralást. Hozzá közel álló források szerint csakúgy, mint annyi más egyszerű honpolgár, ő is Horvátországba készül. Tíz-tizenkét napra, nem tudni, ahogy a pénztárcája engedi. Pavol Prokopovič volt közlekedési miniszter a jelek szerint az üdülés elaprózásának a híve. Alighogy megérkezett a futball-vüág- bajnokság berlini döntőjéről, hazautazott fatomyos kis falujába, majd augusztusban családjával valamely déli tengerparton üt ideiglenes tanyát. Simon Zsolt, az agrárágazat eddigi vezetője saját bevallása szerint az ürömben is megtalálta az örömöt, leköszönésével, hosszú éveket követően végre újra alkalma nyflt családja körében elkölteni ebédjét. Az egykori mező- gazdasági tárcavezető amúgy belföldi nyaralásra készül. Bárdos Gyula, a Magyar Koalíció Pártjának parlamenti képviselője nem tervez hosszabb pihenőt a nyárra, legfeljebb egy-két napos balatoni üdülés fér majd bele. Iveta Radičová exminiszter előreláthatólag előadótermek hűvösében tölti a nyarat, mert meghívást kapott egy belgiumi és ukrajnai egyetemre is. Egyébként nála is Horvátország a nyerő. Jirko Mal- chárek - mivel pátija, a Nádej reménytelenül elbukott a választásokon - hosszabb időre távozik a politikából, az is lehet, hogy végleg. A politikába egyenesen a versenypályáról érkezett, és most a verseny- szférába távozik. Emellett újra autóversenyzőnek áll, elvégre akit a benzin gőze megcsapott... (-cz-e, s) Szmogriadót kell elrendelni? Pozsony. Elképzelhető, hogy szmogriadót kell elrendelni a fővárosban és környékén, mert a Hidrometeorológiai Intézet farkastoro- ki, pozsonypüspöki és csöllei állomásán kedden az ózontartalom meghaladta az informatív (figyelmeztető) határértéket. Az országban másutt nem mértek ilyen magas szintet. Az ózonérték hirtelen megnövekedésének kedvez a nyári forróság, s ha szélcsend van, nagyobb valószínűséggel kísérheti szmog is, amely leginkább a légúti betegségekkel és légzési zavarokkal küszködőket, valamint a gyermekeket és az idősebbeket viseli meg. (TASR)