Új Szó, 2006. július (59. évfolyam, 151-175. szám)

2006-07-15 / 162. szám, szombat

26 Egészségünkre - hirdetés ÚJ SZÓ 2006. JÚLIUS 15. www.ujszo.com KI HITTE VOLNA? , Az elhízott nőknél gyakoribb a rák Már korábban is felfedezték a kapcsolatot a klimaxos nők elhízása és az emlőrák között. Továbbra is maradtak azonban nyitott kérdések az elhízás és az emlőrák kapcsolatáról, valamint az emlőrák lehetsé­ges típusairól. Az American Cancer Society kutatói ezekre a kérdésekre keresik a választ a Cancer Prevention Study Ľ Nutrition Cohort-ban résztvevő 44 161 nő adatainak elemzésével. A nőket, akik közül egyik sem volt hormonterápián, a 18 éves koruk óta létrejött súlygyarapodásuk alapján osztották kategóriákba. A résztvevők közül 1200-nál invazív emlőrákot diagnosztizáltak. Általánosságban elmondható, hogy azoknál a nőknél, akiknek fel­nőtt korukban nőtt a testsúlyuk, valamennyi emlőráktípus gyakoribb volt. Minél nagyobb volt a súlygyarapodás, annál gyakoribb volt az emlőrák előfordulása valamennyi típusnál, stádiumnál és fokozat­nál. Az áttétképződés több mint háromszor gyakoribb volt a 30 kilo­grammnál többet hízó nők körében. A súlygyarapodás kizárólag az ösztrogén receptorral rendelkező daganatokra korlátozódott. Korábbi eredmények is alátámasztják, hogy az emlőrák kockázata összefügg a magasabb ösztrogén-szint- tel. Az ösztrogénszintet emeli a zsírszövet is, ami ily módon növeli a kockázatot. A kutatók szerint az elhízott nőknél csökkenhet az emlőrák kocká­zata, ha hormonpótló terápiát kapnak. Nem annyira az aktuális test­súly a fontos, mint inkább a 18 éves kor óta felszedett kilók. (origo egészség) KOMÁROM VÁROS A közszolgálatban végzett munkáról szóló 552/2004 sz. törvény 5 §-a értelmében, a későbbi előírásoknak megfelelően pályázatot hirdet a Komáromi Városi Hivatal hivatalvezetői posztjára Kvalifikációs és egyéb feltételek: a) főiskolai végzettség d) szervezői és vezetői képesség b) legalább 3 év gyakorlat e) számítógépes ismeretek c) feddhetetlenség A szükséges okmányok: 1. a kvalifikációs és egyéb feltételeket bizonyító okmányok hitelesített másolata 2. kitöltött személyi kérdőív 3. életrajz 4. erkölcsi bizonyítvány (három hónapnál nem régibbi keltezésű) A pályázat elbírálásakor döntő kritériumok: a) szakmai gyakorlat hossza b) szakmai rátermettség és vezetői képesség c) szakirányú végzettség A jelentkezők pályázati részvételi kérelmüket elküldhetik postán a városi hivatal címére: Mestský úrad, Nám. gen. Klapku 1, 945 01 Komárno, vagy lezárt borítékban személyesen leadhat­ják a városi hivatal iktatójában legkésőbb 2006. július 21-ig. A borítékra kérjük ráírni: Výberové konanie na obsadenie funkcie prednostu Mestského úradu Komárno. Komárom, 2006. július 6. MUDr. Bastrnák Tibor polgármester Növényi, homeopatikus és antropozófikus segítség kötőhártya-gyulladás kezelésére Homok ment a szemébe? A kötőhártyát ingerlő té­nyezők a leggyakoribb okai az akut szempanaszoknak. A finom szövet érzékenyen reagál a porra, a füstre, de az allergénekre és a fertőzé­sekre is: erei megduzzad­nak, a szem bepirosodik. De ami néha ijesztően néz ki, az többnyire ártalmatlan jelenség, és nem igényel gyógyszert. Ha csak kötő­hártya-gyulladásról van szó, általában segítenek a természetes, öngyógyításra is alkalmas szerek. TERMÉSZETGYÓGYÁSZAT A kötőhártya-gyulladás tipikus kiváltói a huzat, a túlterheltség (például képernyő előtt végzett munka vagy nem korrigált látás­probléma miatt), a szem kiszáradá­sa, a túlzott fényterhelés (például síelés vagy vitorlázás közben), vagy idegen test behatolása. Ilyen­kor a szem ég és viszket, a betegnek olyan érzése van, mintha homok ment volna a szemébe. A szem mindig pirossá változik, és a tüne­tek listája néha a szemhéj görcsös összehúzódásával bővül. A kötőhánya finom, áttetsző nyálkahártya, amely bevonja a szemhéjak belső felületét és a szemgolyót, és csak az ádátszó sza­ruhártyát hagyja szabadon. Folya­matos nedvesen tartásáról a könnymirigyek gondoskodnak, le­hetővé téve ily módon a szem sima mozgását. A kötőhártya egyidejű­leg a szem hátsó részét is védi az idegen testek és a baktériumok be­hatolásától. Erre szolgál a könnyfo­lyadékban lévő antibakteriális ha-' tóanyag, a lizozim, de ezen kívül immunsejtek (limfociták) is képe­sek szaporodni a nyálkahártya fe­lülete alatt, és maktivizálni a kór­okozókat. A piros szem lehet a jele az ártal- matían kötőhártya-gyulladásnak, de súlyos és veszélyes szembeteg­ségeknek is. Éppen ezért az öngyó­gyításról általánosságban elmond­ható, hogy ha a panaszok három nap után nem múlnak el, ha rosz- szabbodnak, ha erős fájdalmak, lá­tászavar vagy gennyes váladékozás lép fel, akkor feltédenül szakorvos­hoz kell fordulni. A veszélyes szembetegségek ki­zárásához tanácsos még a tükörbe is nézni: kötőhártya-gyulladás ese­tén az erek kitágulnak, de egymás­tól jól megkülönböztethetőek. Bár a mélyebben fekvő szemterületek veszélyes gyulladásai (például a szivárványhártya-gyulladás) is kezdődhetnek ilyen módon, ese­tükben általában diffúz vörös gyű­rű alakul ki a szaruhártya körül. Hasonlóképpen diffúz pirosság jel­lemezheti a szemet akut glaukó- maroham (zöld hályog) esetén is. Ilyenkor a szem belső nyomása kri­tikus mértékben megemelkedik, amely erős fájdalomhoz és esetleg émelygéshez vezet. Ha üyenkor a beteg nem kerül időben orvoshoz, látását tartósan elveszítheti. Mi köze a szemvidítófűnek a szem tisztaságához? A kötőhártya-gyulladás legfon­tosabb gyógynövénye a szemvp dítófű (euphrasia), amelyet már a középkor híres német orvosa, Pa­racelsus is ajánlott, és amelyet a népi gyógyászat Európa-szerte al­kalmazott. Nem véletlen, hogy a növény neve a magyaron kívül számos más európai nyelvben is szemgyógyító hatására utal: né­metül például szemvigasztalónak (Augentrost), angolul szemünk fé­nyének (eye-bright) hívják. A na­pos, homokos, magas fekvésű vi­dékeken növő kis növény virága nem felfelé néz, hanem az orchi­deához hasonlóan „belenéz“ az ember arcába. A szemhez való ha­sonlatossága adhatta a növény ne­vét és azt az ötletet, hogy szemba­jok gyógyítására próbálják ki. A vi­rág valóban nagy pillájú szemre emlékeztet, míg fehér része az egészséges tekintet „villogását” idézheti. A szemmel való összefüggések azonban a föld alatt is folytatód­nak. Az a különleges tisztaság, amely az egészséges szemet jellem­zi, az ásványvilágban a kvarc saját­ja, és a legtisztábban a hegyikris­tályban mutatkozik meg. A kvarc (szilícium oxid) vízzel összekever­ve pedig olyan áttetsző zselét ké­pez, amely a szemet feltöltő anyag­hoz hasonlít. A szaruhártyának, a lencsének és az üvegtestnek, de még az áttetsző kötőhártyának is különleges kapcsolata van a kvarc­cal. A növényvilágban a kvarccal való bánásmód mesterei a füvek, amelyeknek a kvarc művészi alkal­mazása rendkívüli rugalmasságot és stabilitást kölcsönöz. A füvek gyökerén élősködik azután a szemvidítófű, miközben felszívja a fű növényi nedveit. Feltételezhető, hogy a szemvidítófűnek az a tulaj­donsága, hogy visszaadja a szem elvesztett rendjét és tisztaságát, a kvarcvilággal való, fent vázolt kap­csolatának is köszönhető. Melléke­sen azt is említsük meg, hogy a ho­meopátiában a kvarcot „silicea“ ne­vű feldolgozási formájában gyulla­dásos folyamatok bevált szereként alkalmazzák. A rózsa is harmonizál A szemvidítófű többféle módon is felhasználható. Belsőleg ihatjuk teaként (1 teáskanál növényt for­rázzunk le 1 csésze forrásban lévő vízzel, 5 percig hagyjuk állni, majd napi 2-3 csészével fogyasszunk be­lőle). Miután az ilyen forrázat le­hűl, borogatásként is használhat­juk, ha egy kis vattát beleáztatunk, majd a teával átitatott vattát 5-10 percig a szemünkön tartjuk. Emel­lett arra is lehetőség van, hogy az euphrasiát homeopatikusan poten- cializált formában D3- vagy Dó­ként, golyócskák vagy cseppek for­májában szedjük, méghozzá órán­ként. Ez nemcsak könnyező kötő­hártya-gyulladás esetén segít, ha­nem az egyidejűleg általában szin­tén fennálló enyhe náthára is jó. A gyulladás fajtájától függ a gyógynövény A szemvidítófüvet elsősorban ott érdemes alkalmazni, ahol a kötő­hártya-gyulladás kialakulásának oka allergia, por, füst vagy fényha­tás, vagy a probléma a légutak ví­rusos fertőzésének következmé­nyeként lép fel. Ha azonban az ok a szem kiszáradása, akkor hatáso­sabb lehet az egynyári szélfu (Mer- curialis annua)-szemcsepp. Az em­lített elváltozás (szájszárazsággal párosulva) főként idősebbeknél, az úgynevezett Sjörgen-szindróma keretén belül lép fel - olyan auto- immun-betegség ez, amelyre a nyál-, könny- és faggyúmirigyek ki­száradása jellemző. Az egynyári szélfű nedves, sötét helyeken nő, lombos erdőkben. A növény zöld leve a levegőn először kékre, majd pirosra színeződik an­nak az eljárásnak a során, amikor a növényi kivonatot először a reggeli, majd az esti fény hatásának teszik ki, és felváltva 37 fokra melegítik, majd lehűtik. Az eljárás eredmé­nyeként olyan orvosi anyag kelet­kezik, amely hozzáadott tartósító­szer nélkül is eltartható. A növény­re kiváló átváltozó- és alkalmazko­dóképesség jellemző, szoros kap­csolatban áll a folyadékoknál meg­figyelhető folyamatokkal, és ezek lefolyását segíti száraz szem ese­tén. Néha előfordulhat, hogy kiegé­szítésként műkönny adagolása is szükséges. A vízhez vagy a sóoldat­hoz képest a könny viszonylag sta­bil védő filmréteget képez a sze­men. Bizonyos anyagok, például az emberi kötőszövetben is előforduló hialuronsav, hasonló védőhatást kölcsönöznek a szemcseppeknek is. Repülőutazások során is fellép­het olyan szemszárazság, amely kötőhártya-gyulladáshoz vezethet, ennek a fedélzeti rendkívül száraz levegő az oka. Ilyenkor a már emlí­tett egynyáriszélfű-szemcsepp mel­lett a sok víz fogyasztása segít. Akinek azért lesz kötőhártya­gyulladása, mert túlfárasztja a sze­mét a sok közeire való nézéssel (például számítógéppel dolgozik), annak a szemvidítófű mellett ajánl­ható a vérehulló fecskefű (Cheli- donium május)-szemcsepp is. Ez erősíti és ellazítja azokat a szemiz­mokat, amelyek a lencse törőerejét szabályozzák. Ez egy olyan kombi­nációval is elérhető, amelyben egy­felől ott az erősítő vérehulló fecske­fű, a rózsa és a vas, másfelől a ruta és a fenyőgyanta áthevítő kivonata. Megelőzésként tanácsos a szemet időnkénti távolba nézéssel pihen­tetni, például ha a látóhatárt szem­léljük vagy egy percig a felhőket né­zegetjük. így ellazíthatjuk a feszült szemizmokat. A tartósítószerek is okozhatnak gyulladást Mivel a felnyitott szemcseppes flakonban a szemre veszélyes mik­roorganizmusok szaporodhatnak el a felnyitás után, ezeket a készít­ményeket tartósítani kell. Időköz­ben azonban bebizonyosodott, hogy a szokásos szintetikus tartósí­tószerek közül több (thiomersal, benzalkonium-klorid, klórhexidin- glukonát) károsíthatja a szem felső sejtrétegeit, és ezzel bizonyos ese­tekben akár még súlyosbíthatja is az állapotot. Alternatív megoldást jelentenek az antropozofikus gyár­tók szerei, amelyek például nyo­mokban ezüstöt tartalmaznak. Ele­gáns megoldás az egyadagos szem­csepp, amely optimális a szem szá­mára, viszont drága, (-emel-) A szemvidítófű sokat segíthet... BP-6-13247

Next

/
Thumbnails
Contents