Új Szó, 2006. július (59. évfolyam, 151-175. szám)
2006-07-08 / 156. szám, szombat
„Benn a háziasszony elszűri a tejet, Kérő kis fiának enged inni egyet; Aztán elvegyül a gyermektársaságba, Mint csillagok közé nyájas holdvilága.” (AranyJánosj CSALÁDI KÖR gazda pedig mond egy szives já estét, Leid, hogy nyugassza eltörődött testét, Homlokát letörli porlepett ingével: Mélyre van az szántva az élet-ekével * (AranyJános] 2006. július 8., szombat 10. évfolyam 27. szám Mindennapi kenyerünk: Az Ige mint lámpás A legjobb távfény sem világít a távoli célig, hanem mindig egy következő útszakaszt tesz láthatóvá 12. oldal Kenguru mama s kenguru baba Miért hordozzunk? Mert az a kisbaba életét jobbá, az édesanyjáét pedig könnyebbé teszi. 13. oldal 14. oldal Hétvégi olvasmány Csáth Géza: A béka ...miért merednek meg az izmaim, mikor két békaszem pislogó rohadt fényét látom Az az igazi relaxáció, amikor nem kell sehová sem sietni, s közben jó beszélgetőtársra is bukkan az ember, ez energiát ad, nem csak az agynak, a fizikai testnek is Relaxálunk, lazítunk, kikapcsolódunk, tehát vagyunk És ti, igazi nyújorkiak, hogy relaxáltok? - kérdezte egy ismerősöm itthon, Nagymegyeren. El is gondolkodtam erősen, tulajdonképpen mit is csinálok én és a nyolcmillió New York-i relaxáció címen? MOLNÁR MIRIAM Otthoni ismerőseim, akik tehetősebbek vagy arra vágynak, hogy tehetősek legyenek, és úgy tesznek, mintha megengedhetnék maguknak a luxust, színházba járnak, operába és koncertekre, utána meg késő esti vacsorákra drága manhattani éttermekbe. Vagy ugyancsak drága klubokba járnak, ahol koktélokat fogyasztanak, darabját legolcsóbban öt, legdrágábban elképzelni sem tudom, milyen áron (ugyan a Timesban egyszer olvastam egy százdolláros koktélról), és legalább egydollárnyi borravalót is adnak italonként a bárpultosnak. A klubokban hangos zene szól, beszélgetni nem nagyon lehet, igaz, dohányozni sem, így azok, akik mégis füstölögni szeretnének, kivonulnak az étterem elé, s ott, az utcán pöfögnek és beszélgetnek. Pihentető kultúra Anyagi okokból én ritkán jutok el színházba. De az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy az olcsóbb, nem a Broadway-n játszott darabokra itt-ott elmehetnék, csakhogy nem egészen értem, a többiek hogyan iktatják be normál dolgozó életükbe a színházat, amely után éjfél előtt nem nagyon ér haza a kedves néző. Múzeumokba, kiállításokra szívesen elmegyek, hiszen ezek anyagilag nem megterhelők, oda viszont társaság nélkül nem szeretek járni, így korlátozom saját magam. Pedig a múzeumi környezet kimondottan megnyugtató és pihentető számomra. Csak hallomásból tudok a klubokról, és a tévéből egy keveset, de ennek az információnak nem nagyon adok hitelt, mert Hollywood mindent elferdít saját érdekeit szem előtt tartva. Néha viszont késő este, éjfél körül, elmegyek egy-egy felkapott étterem vagy klub előtt, látom a fiatal és középkorú relaxálókat. Nekik nyilván megfelel ez a fajta közeg, és biztos jól érzik magukat, engem leginkább irritálna a hangzavar s a részeg vendégek. Legtöbbször az jut egyébként ilyen alkalmakkor az eszembe, hála az égnek, hogy nem lakom ilyen klub közelében, mert a füst és a zaj, főleg nyári meleg éjszakákon nagyon zavarna. Különleges alkalmakkor megrendezett fogadásokra el szoktam menni, ha nem nekem kell fizetnem a belépőt - vannak még jó emberek, akik meghívnak másokat is egy-egy jótékony estére. Bár számomra az ilyen alkalom sem igazán relaxáció, mert beszélgetni kell, networkelni úgy, hogy egyik kézben a pohár, a másikban a kis papírtányérka, rajta sok finomság. A finomságokat gyorsan el kell foMostanában, a nagy hajtások közepette, leginkább csak otthon szeretek leheveredni a kanapén, lehetőleg két macskával. gyasztani, hisz mások is gyors tempóval esznek, és pillanatok alatt elfogy a kínálat, másrészt meg kell is a másik kéz kézrázogatásra, geszti- kulálásra, papírszalvéta használatára stb. Vendégfogadás Barátnőm unszolására évi több alkalommal fogadunk brunch- vagy vacsoravendégeket. Ezek az alkalmak a vendég számára remélhetőleg kikapcsolódást és kellemes élményt nyújtanak, én leginkább arra asszociálok, hogy ki kell gondolni, mit fogunk főzni, a hozzávalókat meg kell vásárolni és haza kell cipelni. A vendégfogadás napján a lakást ki kell takarítani, az alapanyagokat el kell készíteni, és mire a vendég megérkezik, sok esetben én készen állok az elalvás- ra. Persze, előfordul, hogy nagyon kellemes délután vagy este kerekedik a vendéglátásból, és ilyenkor úgy érzem, bőven megtérül a befektetett energia. Ha viszont én megyek vacsoravendégnek valahová, azon tűnődöm már előre, mi olyat fognak tálalni, amit én nem szeretek és nem eszem vagy iszom, s hogy ezen majd megsértődnek-e a vendéglátók. Szerencsére az amerikaiak tisztában vannak az emberek eltérő étkezési szokásaival, és előre tisztázni szokták a menüt. Séta, mozi Sétálni szeretek. Az az igazi relaxáció, amikor nem kell sehová sem sietni, és csak azért sétál az ember, hogy kint legyen a zöldben. A séta akkor is nagyon jó, ha jó beszélgetőtársra bukkanok, ilyenkor, érdekes módon, nem fáradok el, még ha órákig sétálgatok sem. A jó beszélgetés energiát ad, nem csak az agynak, a fizikai testnek is, főleg, ha egy parkban sétálgatunk közben. A mozi is ellazít. Csak arra kell figyelnem, hogy ne felejtsek el valami nassolni- és innivalót tenni a hátizsákba egy nagy pulóver kíséretében, ha nyár van, mert a mozis kukorica-kóla kombináció nemcsak, hogy megfizethetetlen, hanem műízű is, így csempészek. A pulcsi azért kell, mert a légkondit ilyenkor már bekapcsolják, s én pár perc alatt fázom. Egyébként a film után szeretek sorban állni a női mosdó előtt, mert ott a filmmel kapcsolatban sok érdekes megjegyzést lehet Néha csak ez tud relaxációt, ellazulást nyújtani: az irodalommal Jó írásokkal teli magányos nap hallani. Egy New Yorkban létesített internetes oldalra bárki beküldhet vicces, érdekes vagy abszurd bemondásokat, amelyeket valahol véletlenül hallott a metrón, az utcán, eseüeg valaki mobiltelefonozása közben. Én is beküldhetnék párat minden mozizás után, ha nem szenvednék időhiányban. Otthon, édes otthon Mostanában, a nagy hajtások közepette, leginkább csak otthon szeretek leheveredni a kanapén, lehetőleg két macskával valamely testrészemen, és olvasni egész nap. Le se venni a pizsamát, csak olvasgatni, esedeg megnézni egy jó filmet, és gondolkodni. A gondolkodást serkend egy kis csokoládé, amit ilyenkor majszolgatni szoktam, vagy legalábbis én ezt szoktam magyarázatként elmondani magamnak. Nem bánom, ha ezen a napon nem szólok máshoz, csak a dcákIgazi relaxáció, mikor nem kell sietni, csak sétál az ember kint a zöldben hoz. És ha sikerül elolvasnom egy könyvet, kicsit rendet raknom és átnéznem a felhalmozódott újságokat, akkor nagyon elégedett vagyok a napommal. Néha csak ez tud relaxációt, ellazulást nyújtani: az irodalommal, jó írásokkal teli magányos nap, és nem számít, hogy New Yorkban vagy Nagymegyeren vagyok-e éppen otthon. Micsoda keserves egy csalódás volt. Az a fagyi ugyanis, mint kiderült, attól olyan csodálatos, hogy lehetőleg hosszan és reménytelenül vágyakozunk rá. Szóval, ki a fenének kell a dinnye, ha mindig kapható? TÓTH FERENC Nem tudom, észrevették-e. Kérem, eltűnt az uborkaszezon. Hasonlóan nincs többé dinnyeszezon sem. S a kobakosok keserű sorsában a szerény hónapos retek is osztozik. Félreértés ne essék: nem az említett zöldségek - vagy kissé tényszerűbben: pirosságok - tűntek ám el. Dehogy! Sőt. A dinnyeszezon természetesen azért tűnt el, mert dinnyét immár bármikor lehet kapni. Akár'kará- csonykor is. Még hogy akár! Karácsonykor esetenként még jobban is. Mit mondjak, legutóbb olyan 20 Sk per kiló áron. (Volt olyan szezon - mikor még volt szezon -, hogy nyáron volt ennyi.) Tehát nem csak hogy mindig kapható, de ráadásul, bár ez viszonylagos, olcsó is. Hogy ez hogy lehet? Sajnos, nem áll rendelkezésünkre az egész újság, hogy belemerülhessünk a világpiaci törvények végtelen örvényébe: elégedjünk meg tehát annyival, hogy valaha végtelen Földünk egyeden nagyobb falu lett, ahol fürge repülőgépek rém olcsó dinnyét pakolnak föl ott, ahol terem télen is, és elhozzák a tátott szájjal bámuló kö- zép-kelet-európaiaknak is, akik tényleg annyira csodálkoznak, hogy még meg is tapogatják: - Jé! Dinnye télen! Abba se nagyon menjünk bele, hogy e téli dinnye bizonyos pesszimisták szerint, akik Közép-Kelet- Európában a népesség mintegy 99,9 százalékát teszik ki, a lehető legteljesebb mértékben íz és zamat nélküli. De a legjobb esetben is tökízű. (Ez fordítva azonban egyáltalán nem működik. Tehát például a tök sohasem dinnyeízű. Ha télen árulják, akkor se.) Több függeüen megfigyelő egybehangzó állítása szerint nemcsak ám az ilyen szezonok tűntek el ész- revéüenül. Hanem az évszakok is. Tehát a szelíd gyümölcsérlelő ősznek, légben száló ökömyállal, színes levélpompával stb. annyi, mert a forró száraz nyár után jön ám a hideg azonnal. Meg a virágpompával ékeskedő, szép fokozatosan ébredő tavasz is visszavonult, mert a hideg téli hónapok után ripsz-ropsz nyakunkon az év eleji forróság, a megszokott nagyobbodó ózonlyukkal és erősödő ultraibolya sugárzással együtt. Egyesek szerint persze azért kár ezekért az évszakokért, de ebbe már aligha van beleszólásunk. Az éghajlatváltozás, a globális felmelegedéstől kezdve a váradan nyári viharokig a Tátrában vagy olyan kozmikus erők munkája, amihez képest picuri porszemek vagyunk csupán, akárhogy jár is a szánk, vagy pedig igenis hogy mi okoztuk, ebben az esetben meg úgy kell nekünk. Tudják, valahogy olyan egyízű lett a világ. Hisz a dinnye zamatát a gondos termesztésen kívül nyilvánvalóan az is meghatározta, hogy évente alig egy hónapig volt újdonság. Az első zöld uborka ré- szegítően tavaszi illata is, csak hasonlóan kevés időre késztetett heveny uborkaevésre olyan megátalkodott egyéneket is, akik egyébként soha szájukba sem vették e nemes zöldséget. Volt egy fagyis, Csomár nevezetű. Amennyire tudom, az egész szoci - vagy mi - alatt az egész országrészben ő volt az egyeden maszek, talán mutogatásra szánták az elvtársak, vagy valami statisztika- kozmetikázásra, vagy csak igen jó kapcsolatai voltak, fene tudja. Természetesen neki volt a legjobb fagyija, meglett, öt-hat éves fejjel úgy hittük, az egész világon. (De a cukrászdái színes löttynél azért százszor jobb volt.) A nyár hivatalosan akkor kezdődött, mikor Csomár - ugyancsak egyedi darabnak számító - háromszólamú autódudájával megérkezett. Több generáció nőtt fel úgy, hogy semmi másra nem vágyott szenvedélyesebben, mint Csomár fagyijára. Na már most, úgy tizennyolchúsz évesen, az első pénzkeresetek idején az emberben még igen élénken élnek a gyerekkori vágyakozások amúgy is kiirthatadan emlékei. És persze, vehet már ekkor nemcsak egy kicsit vagy egy nagyot, netán egy hármast, hanem gyakorlatilag, amennyi belé- fér. Vagy még többet. Micsoda keserves egy csalódás volt. Az a fagyi ugyanis, mint kiderült, attól olyan csodálatos, hogy lehetőleg hosszan és reménytelenül vágyakozunk rá. Igen, önöknek természetesen igazuk van: ugyanígy van ez ezekkel a szezonokkal meg évszakokkal is, hogy egyebeket akár ne is említsünk. Csak akkor becsülünk bennünket is gazdagító dolgokat, mikor már végérvényesen és visszavonhatatlanul elvesztettük őket.
