Új Szó, 2006. június (59. évfolyam, 125-150. szám)

2006-06-19 / 140. szám, hétfő

8 Külföld ÚJ SZÓ 2006. JÚNIUS 19. www.ujszo.com RÖVIDEN 40 lázadót megöltek Kabul. Legkevesebb 40 tálib lázadót öltek meg a koalíciós erők Afganisztánban - közölte szombaton reggel az ottani amerikai haderő egyik szóvi­vője. A harcokra azt követően került sor, hogy a koalíciós erők az elmúlt hét folyamán az eddigi legnagyobb offenzíváju- kat indították a lázadók ellen a tálib rezsim 2001-ben történt megdöntése óta. (mti) Jörg Haider Bushról Bécs. Ismét háborús bűnös­nek nevezte az amerikai elnö­köt Jörg Haider karintiai kor­mányzó, aki szerint George Bush szükségtelenül indított háborút Irak ellen, és ezzel destabilizálta a világot. Az osztrák politikus, akinek nép­szerűsége szűkebb pátriáján kívül jelentősen megcsappant az utóbbi időben, az osztrák Die Presse konzervatív napilap kérdésébe erősítette meg ko­rábbi véleményét az amerikai elnökről, (mti) Változások a Vatikánban Róma. Személycserék vár­hatók az egyházi állam kormá­nyában az államtitkár és a szó­vivő posztján. XVI. Benedek pápa már írásban is jóváhagy­ta egy új bíboros államtitkár kinevezését. A posztra, amely a Szentszék második számú politikai tisztsége, Tarcisio Bertone bíboros kerül. Ő jelen­leg Genova érseke, s mint hír­lik, már akkor közeli munka­társa volt Joseph Ratzinger- nek, amikor az még a hittani kongregáció vezetőjeként te­vékenykedett a Vatikánban. A vatikáni államtitkár lényegé­ben az egyházi állam külügy­miniszterét jelenti. A posztot évtizedek óta Angelo Sodano bíboros tölti be; ő azonban ha­marosan 80 éves lesz, és ezért nyugdíjba vonul. Távozik hiva­talából az egyházi állam szóvi­vője is, Joaquin Navarro-Valls, aki írásban tudatta az egyház­fővel az elhatározását, (mti) Navarro-Valls: „a Vatikán­ban eltöltött sok, talán túl sok év után a változás jót tenne nekem“. (ČTK/AP) Csapás a szakadárokra Groznij. A csecsen belügyi egységek egy szombati rajta­ütésben megölték Abdul- Malik Szajdullajevet, a szaka- dár csecsének vezetőjét, akit hívei Icskéria - így nevezik or­szágukat a csecsének - elnöké­nek tartottak. A terroristákat lényegében lefejeztük, olyan súlyos csapást mértünk rájuk, amelyet sosem fognak kihe­verni - közölte Kadirov cse­csen miniszterelnök, (mti) Népszavazást tartottak Katalóniában, a legfejlettebb spanyol tartományban Szélesebb autonómiáért Barcelona. Népszavazás kez­dődött Katalóniában teg­nap reggel az új autonómia­tervezetről, amely széle­sebb körű önállóságot biz­tosítana Spanyolország gaz­daságilag legfejlettebb, északkeleti régiójának. MTt-HÍR A referendumon mintegy 5,3 millió katalán választópolgár nyil­váníthatott véleményt a dokumen­tumról, amelyet idén márciusban hagyott jóvá a spanyolországi par­lament. A tervezet nemzetként ha­tározza meg a - spanyollal rokon, de attól jól megkülönböztethető - saját nyelvet használó Katalónia la­kóit, s bővíti a fejlett régió jogköreit az adózás, valamint az igazságügy terén. Ha - az előrejelzéseknek megfelelően - a katalánok többsé­ge igennel szavaz a dokumentum­ra, akkor az már törvényjavaslat­ként kerül ismét a madridi parla­ment két háza elé ratifikálás céljá­ból. A madridi központi és a kata­lán tartományi kormányt vezető szocialisták (PSOE), valamint a mérsékelt katalán nacionalisták (Cili) támogatják az autonómia re­formját, míg a konzervatív Néppárt (PP) elutasítja azt. Jósé Maria Aznar pártja úgy véli, hogy a kibő­vített tartományi autonómia ve­szélybe sodoija Spanyolország A tervezet ellentéteket hozott felszínre, sokan Spanyolország szétesé- nemzeti egységét. sétől tartanak, ha a javaslat törvényerőre lép (ČTK/AP-felvétel) Paroubek nem zárja ki, hogy pártja támogatná Topoláneket, ha... A személyi ügyek másodlagosak KOKES JÁNOS Prága. Jiri Paroubek^ a Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) el­nöke nem záija ki, hogy pártja eset­leg támogathatná azt a jobbközép kabinetet, melyet Mirek Topo- lánek, a képviselőházi választáson győztes ODS elnöke próbál meg felállítani. Topolánek a keresztény- demokratákkal és a zöldekkel kez­dett kormányalakítási tárgyaláso­kat, de kormánya csak akkor léphet hivatalba, ha a képviselőházban ezt a szociáldemokraták vagy a kommunisták lehetővé teszik. Paroubek tegnap a Nova televízió vitaműsorában azt mondta: min­den attól függ, milyen engedmé­nyekre lesz hajlandó Topolánek. A szociáldemokrácia egy „történelmi kompromisszum” esetén támogat­hatná a koalíciós kormányt. A távo­zó kormányfő nem adott világos választ arra, hogy a szociáldemok­rácia, amely a választáson 3 száza­léknyi különbséggel a 2. helyen végzett az ODS mögött, magának fogja-e követelni a házelnöki tiszt­séget vagy sem. „Most a kormány- programról fogunk vitázni. A sze­mélyi ügyek másodlagosak“ - állí­totta Paroubek. A székelyudvarhelyi nagygyűlés folytatása Ditróban Távol maradt az RMDSZ ÖSSZEFOGLALÓ Bukarest. A székelyudvarhelyi március 15-i nagygyűlés folytatása­ként egy gyergyói nagyközségben, Ditróban szervezett nemzetgyűlést a Székely Nemzeti Tanács. A ta­nácskozás a tegnap déli órákban kezdődött meg, s a résztvevők Szé­kelyföld önrendelkezéséről kíván­tak határozatot elfogadni. Bár az elmúlt napokban a köz­ponti román sajtóban megjelent cikkek és gyergyói településeken szétszórt röpcédulák diverziós cél­lal magyar személyiségeknek tu­lajdonított, elítélő véleményt hoz­tak nyüvánosságra, Ditróba autó­buszokkal, személyautókkal ér­keztek a résztvevők Székelyföld minden részéről. A szervezők azt remélték, hogy a rendezvényen minden történelmi Szék küldöttei képviseltetik magukat. Az RMDSZ nem vesz részt a Székely Nemzet- gyűlésen, mivel nem ért egyet az­zal a módszerrel, ahogyan a kez­deményezők meg akaiják valósí­tani Székelyföld területi autonó­miáját - jelentette ki szombaton Markó Béla, az RMDSZ elnöke, ál­lamminiszter. Mint mondotta, sem ő, sem az RMDSZ nem lesz je­len az eseményen, mivel szerinte nem a népgyűlésekkel lehet kikö­vetelni jogokat. Hasonlóképpen vélekedett az eseményről Borbély László, az RMDSZ ügyvezető alelnöke is, aki hangsúlyozta, hogy nem így oldód­nak meg a magyar közösség prob­lémái, hanem a parlamentben kell keresni ezekre a megoldásokat. A szövetség politikusa szerint a ren­dezvény kampánycélokat szolgál az MPSZ számára, az RMDSZ pe­dig nem támogathat ilyen szándé­kokat. (mro, stop!) Nem tudni, miért adták fel a tervet Gázzal támadtak volna MTl-HÍR Washington. Mérgező gázzal akart terrortámadást elkövetni az al-Kaida terrorszervezet a New York-i földalatti hálózatban néhány héttel az Irak ellen 2003 tavaszán megindított invázió előtt egy könyv szerint, amelyről a Time hírmaga­zin közöl rövid ismertetőt ma meg­jelenő legújabb számában. Ros Suskind könyve, az „Az egy százalék doktrína“ (The One Per­cent Doctrine) szerint a terroris­ták ahhoz hasonló mérges gázt - hidrogéncianidot - akartak bevet­ni, mint amilyet a náci haláltábo­rokban alkalmaztak. A terrortá­madást azonban tervezett végre­hajtása előtt 45 nappal Ajman az- Zavahiri, az al-Kaida vezérének, Oszama bin Ladennek a helyette­se lefújta. A vegyi anyaggal egyszerre több földalatti szerelvényt árasztottak volna el a The Wall Street Journal korábbi, Pulitzer-díjas riportere szerint. Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) először egy 2003 februárjában, Bahreinben elfogott terrorista laptopjának az átvizsgá­lása során szerzett értesüléseket ilyen értelmű tervekről. A techno­lógiai leírás alapján elkészítette a ciánhidrogént fejlesztő és kibocsá­tó szerkezet prototípusát, amelyet 2003 márciusában megmutattak George Bush amerikai elnöknek és Dick Cheney alelnöknek. Az al-Kaida szempontjából való­ságos technológiai áttörés a leírás­ban arabul egyszerűen mubtak- kamak nevezett, könnyen elrejthe­tő vagy álcázható szerkezet, amely- lyel a terroristák valóban nagysza­bású vegyifegyver-támadást hajt­hattak voína végre. A mérgező gáz legalább annyi áldozatot követelt volna, mint a 2001. szeptember 11- i New York-i és washingtoni terror- támadás. Az amerikai hírszerző szervek végül az al-Kaida egyik egyesült ál­lamokbeli sejtjének a tagjától, egy bizonyos Alitól azt az értesülést kapták, hogy Ajman az-Zavahiri, Oszama bin-Laden helyettese már lefújta a támadást. Egyelőre nem ismert, vajon Zavahiri miért dön­tött így. Az informátort később sza- údi biztonsági erők megölték. KÜLFÖLDI VISSZHANG Négy meglepetés a szlovákiai választásokon ÖSSZEFOGLALÓ Külföldről szinte kizárólag a hír- ügynökségek reagálásaiból lehetett felmérni, miként fogadták az egyes országok a szlovákiai választások eredményeit. Csak kevés politikus nyilatkozott, köztük Mirek Topo­lánek, a cseh parlamenti választá­sok győztese, a Polgári Demokrati­kus Párt (ODS) elnöke, Hans-Gert Pottering, az Európai Néppárt (EPP-ED) vezetője, valamint a ma­gyar külügyminisztérium nevében, Polgár Viktor külügyi szóvivő. Topoláneket kellemesen meg­lepte az SDKÚ sikere. „Gratulál­nom kell a választások győztesé­nek, s ez Fico úr és pártja, a Smer, ám gratulálnom kell a második győztesnek, Mikuláš Dzurindának és pártjának, az SDKÚ-nak. Hogy pártja az MKP-val együtt több man­dátumot tudott összehozni, mint a Smer egymaga jó előfeltétele lehet annak, hogy a reformkormány folytathassa tevékenységét. Igaz - mondta -, különféle variációk le­hetségesek, a legkevésbé valószí­nűnek a Smer-SDKÚ nagykoalíciót tartja. Magyarországnak az az érdeke, hogy Szlovákiában a választások után a lehető leghamarabb stabil kormány alakuljon. Magyaror­szág számára továbbra is rendkí­vül fontos partnerország Szlová­kia, amellyel dinamikusan és jól fejlődnek a kölcsönös kapcsolatok - hangoztatta Polgár Viktor ma­gyar külügyi szóvivő, aki azt is hozzátette: „Nagyon örülünk, hogy az MKP jó eredményt ért el, és reméljük, tagja lesz a kormány- koalíciónak“. Hans-Gert Pottering tegnap az összes szlovákiai pártot a politi­kai és gazdasági reformok folyta­tására szólította fel, amelyek erő­sítették Szlovákia jó hírnevét kül­földön, és a beruházók számára attraktív környezetet teremtet­tek. Az Európai Néppárt vezetője szerint Dzurinda kormányzása alatt Szlovákia „a politikai párbe­széd, a gazdasági növekedés és a kisebbségeket tiszteletben tartó politika példaképe lett“. A szlovákiai parlamenti választá­sok során három várható prognózis beigazolódott, de egyúttal a vokso­lás négy meglepetést is hozott - ál­lapította meg tegnap az osztrák APA hírügynökség a választások utáni elemzésében. A választások eredményei megerősítették, hogy a Smer a legerősebb párt Szlovákiá­ban, ugyancsak megerősítették az MKP stabü helyét, és beigazolódott a korábbi feltételezés is, mely sze­rint a kommunisták nem jutnak be a parlamentbe. Az első meglepetés, amit a szavazás hozott, az az SDKÚ-DS jó eredménye, a második pedig az az eredmény, amelyet az SNS ért el. A nemzetiek így a szlo­vák politika fontos tényezőjévé vál­tak - állapította meg az osztrák hír- ügynökség. A harmadik nagy meg­lepetés Vladimír Mečiar exkor- mányfő HZDS pártjának rossz sze­replése, a negyedik pedig az, hogy ezúttal semmilyen új párt nem lépi át a parlament küszöbét. A politikai játék olyan politikai pártok közt kezdődik meg, amelyek jól ismerik egymást, és tudják, melyiknek mi az erőssége, és hol a gyenge pontja- szögezte le az APA. Robert Fico ellenzéki Smer párt­ja nyerte meg a szombati parla­menti választásokat Szlovákiában- tájékoztatott az amerikai AP hír- ügynökség, megállapítva: a balol­dali blokk győzelme annak az or­szág lakosságának általános elége­detlenségét fejezi ki, amely nyolc évig kemény gazdasági reformok­kal küzdött. Elemzésében az AP a koalíció lehetséges variációit is fel­vázolja, és nem utolsósorban emlé­keztet arra, hogy Fico megígérte választóinak: visszavonják az Irak­ban levő szlovák katonákat. A szlovák baloldali ellenzék ve­zetője, Robert Fico, aki győztesen került ki a parlamenti választások­ból olyan kormányt próbál majd megalakítani, amely az eddigi gaz­dasági és szociális reformokat gyengíthetné - írta tegnap a brit Reuters hírügynökség. Nehéz lesz azonban számára a kormányalakí­tás - állapítja meg a továbbiakban a Reuters -, amely nem zárja ki, hogy Dzurinda miniszterelnök továbbra is hatalmon maradhat, ha a balol­dali vezetőnek nem sikerülne meg­alakítani a kabinetet. A hírügynök­ség a továbbiakban felidézi Fico vá­lasztások előtti, a nemzetközileg el­ismert gazdasági reformok vissza­fordítására tett ígéreteit. Ezek a re­formok a polgárok számára fájdal­masak, s az ország gazdasági fejlő­déséből csupán a gazdagok profi­tálnak - idézi a Smer elnökét a Reuters. A továbbiakban emlékez­tet a gazdasági elemzők figyelmez­tető szavaira, hogy Fico ígéretei a szociális szféra megerősítésére, magasabb pénzügyi deficithez ve­zethetnek, ami pedig késleltetheti Szlovákia belépését az euro- zónába. Komoly veszély lehet a Smer-HZDS-SNS koalíció, ame­lyet Szlovákia külföldi partnerei különösen hidegen fogadnának, ál­lapítja meg végezetül a brit hírügy­nökség. (tasr, -ú) Beismert visszaélések Nem alhattak a rabok Washington. Elismerte az amerikai védelmi minisztérium az iraki foglyokkal szembeni el­követett visszaéléseket Washing­tonban közzétett jelentésében. A 2003 ás 2004 közötti időszakot vizsgáló Pentagon-jelentés több olyan esetet sorolt fel, amelynek során az iraki rabokkal szemben az amerikai katonák nem a meg­felelő bánásmódot tanúsították. A visszaélések között említette, hogy a foglyokat több esetben nem hagyták aludni és rendkívül hangos zenét hallgattattak velük. Előfordult továbbá, hogy rabokat tizenhét napon keresztül kenyé­ren és vízen tartottak. Mindazonáltal a beszámolójá­ban a védelmi minisztérium arra a következtetésre jutott, hogy ez a magatartás nem volt ugyan meg­felelő, de nem nevezhető törvény­telennek. A Pentagon érvelése szerint a visszaélések az emberhiányra, ü- letve a felügyelet, továbbá az irá­nyítás elmaradására vezethetők vissza, s nem tudatos magatartás­ról volt szó. Az érintett különleges egységek nevét, illetve a visszaélések hely­színeit a beszámoló nem említet­te. (mti)

Next

/
Thumbnails
Contents