Új Szó, 2006. június (59. évfolyam, 125-150. szám)

2006-06-15 / 137. szám, csütörtök

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. JÚNIUS 15. Riport-hirdetés 13 Macuška Rudolf évek óta levelez a hivatalokkal (Somogyi Tibor felvétele) A szóbeszéd elkerülhető lenne, ha az illetékesek szóba állnának a bérlőkkel Mitől nyugtalanok a kertészkedők? Amikor negyven évvel ez­előtt a Pomléi út egyik végé­ben, a vasúti sínek mellett kiskerteket mértek ki az ér­deklődőknek, nem feltéte­lezte senki, hogy néhány év­tized elteltével Somorja leg­felkapottabb részéről lesz szó. És hogy lesznek, akik a kerti telkeket felszámolnák - értékesítési szándékkal persze. PÉTERFl SZONYA Somoiján ugyanis úgy hírlik, hogy az utóbbi hónapokban fel­erősödött a harc a kertekért. Nem csoda, hogy a bérlők idegesebben reagálnak a szóbeszédre. Főleg azért, mert semmi biztosat nem tudnak, nem tárgyalnak velük, nem tájékoztatja őket senki. „Édesapám 1967-ben jutott a kerti telekhez, hosszú évek óta vi­szont már én bériem. Családunk valamennyi tagja rengeteget dol­gozott azért, hogy kellemes pi­henőhellyé váljék az általunk bé­relt háromáras telek. Úgy, mint a 36 kiskertbérlő közül a legtöbben, mi is jó néhány éve kérvényezzük a kert megvásárlását, de haszta­lan” - panaszolja Zakariás József. „Családom 1988-ban vette bér­be a kertet, az eredeti szerződés ti­zenöt évre szólt. Miután megkap­tuk az engedélyeket, 1990-ben kis házat építettünk a telekre. Hivata­losan kollaudáltattuk, nemcsak tulajdonlapot, hanem külön ház­számot is kaptunk az illetékes hi­vataloktól” - mutatja az iratokat Macuška Rudolf, aki a többi bérlő­vel együtt tart attól, hogy a város felszámolja és házhelyeknek méri ki a kerteket. A jelek arra utalnak, hogy néhány gazdag magánsze­mély érdeke áll a háttérben. „Úgy érezzük, a város vezetése szándé­kosan bizonytalanságban tart ben­nünket, jó ideje mindig csak két évre hosszabbítja meg bérleti szerződésünket. Jómagam 1993 óta szeretném megvásárolni a ker­tet, voltak idők, amikor válaszra sem méltattak, illetve az új város- fejlesztési terv elkészítése utáni időszakra halasztották ügyem megvitatását. Kilenc évvel ezelőtt, 1997-ben úgy tűnt, mégis elmoz­dulunk a holtpontról, elkérték a kerttel kapcsolatos összes hatot, ám döntés nem született. Fel­vetődött a kerti telkek házhelyek­ké minősítése, ám az ötletet 1999- ben a városi képviselő-testület mégsem hagyta jóvá. Egy évvel később az akkori polgármester az­zal nyugtatott, érdekünkben már tárgyal a földalappal, az ered­ményről majd értesít bennünket. Nem történt semmi, illetve csak annyi, hogy a 2002-ben alánt új bérleti szerződésbe sikerült beik­tatnunk az elővásárlási jogot.” Mivel a kertek közelében húzó­dó vasúti síneket az államvasutak használaton kívül helyezték, és a rendezetlen térséget benőtte a gaz, önvédelemből a bérlőkre há­rult a terület karbantartása. „Ha már rendben kellett tarta­nom, bérelni szerettem volna a senki földjét. Kérvényt nyújtottam be a Szlovák Államvasutak regio­nális részlegére, engedélyezzék a hétszázhetven négyzetméternyi terület bérlését. Később jeleztem vásárlási szándékomat is, úgy tűnt, ez a megoldás a vasutaknak is megfelel. Két évvel ezelőtt, 2004-ben árajánlatot is kértek tő­lem, majd a tárgyalások megtor­pantak. Személyes érdeklődé­semre az egyik hivatalnok közöl­te, az ügyet elvették tőlük, ugyan­is a város is bejelentette vásárlási szándékát.” A kerteket bérlő családokat az bántja a leginkább, hogy az ille­tékesek továbbra sem tájékoztat­ják őket terveikről. Amikor vi­szont a fejleményekről ér­deklődnek, egyértelmű válasz nélkül hagyják őket. „Kívülállóként nem nagyon ér­tettük, mitől idegesek, amikor ér­vényes a 2007 októberéig szóló bérleti szerződés, ráadásul elővá­sárlási jog védi őket. A bizonyta­lanságot, valamint a Pomléi út közveden közelében magánkézen lévő földek befolyásos tulajdono­sainak mozgolódását említették. Feltételezzük, ha a város és a vas­utak megkötik az üzletet, mi lab­dába sem rúghatunk. A 3,3 áras kertek a vasúti telekkel együtt 6-7 árassá, vagyis házhelyként kiváló­an értékesíthetővé válnának. Tu­domásunk van arról, hogy a város már 1999-ben kidolgoztatott egy tervezetet, mely szerint a térség­ben 13 iker- és két önálló családi ház épülhetne. Egyesek szerint a 2003-ban készült városfejlesztési tervbe a kertjeinket már háztelek­ként rajzolták be. Sajnos a városi képviselők közül csak egy állt ki érdekünkben, arról sem tudtunk, hogy a tavalyi októberi ülésükön napirendre kerül a kiskertek kér­dése. Biztosan vannak, akik nem kívánják vagy nem képesek meg­vásárolni a kertjüket, ám mi, akik évek óta kérvényezzük, elvárjuk, hogy tájékoztassanak és tisztessé­gesen tárgyaljanak velünk. Elis­merem, részünkről is szervezet­tebb fellépésre volna szükség, nem külön-külön, hanem közösen kellene kiállni jogainkért.” Indokolatlan a bérlők nyugtalansága? Mivel a somoijai Városi Hivatal­ban a polgármester házon kívül volt, hivatalos magyarázat nélkül maradtunk. Megtekinthettük ugyan a városfejlesztési tervet, de a színesen megjelölt részekből sem vált egyértelművé, hogy a térképen a jelenlegi kertek háztelkekként vagy zöldterületként szerepelnek. Domsitz Károly polgármester el­mondta: „A város meg akaija vásá­rolni a vasúti nyomtáv és a védősáv térségét, az előzetes megegyezés szerint 2,7 millió koronáért. A kert­bérlők nyugtalansága nem indo­kolt, hiszen szerződésük 2007 vé­géig szól, ráadásul elővásárlási jog­gal is rendelkeznek. Jogállamban élünk, a város nem szegi meg a tör­vényeket.” Szerinte nem kizárt, hogy akadnak, akik nem azért sze­retnék jutányosán megvásárolni a kertjüket, hogy legyen hol pihenni­ük, feltöltődniük, hanem azért, hogy alkalomadtán drágán értéke­sítsék. Úgy véli, jelenleg nincs ér­telme foglalkoznak az üggyel. A híresztelésekkel ellentétben a bérleti szerződések lejárta után sem lesz egyszerű a döntéshoza­tal. Nemcsak azért, mert lesznek, akik érvényesíteni fogják elővá­sárlási jogukat, hanem azért is, mert bár igaz, hogy a kiskertek mögötti telkek egy részét felvásá­rolta három magántulajdonos, a földterületnek sok tulajdonosa van. Bízunk abban, majd csak kide­rül: zörgött-e a haraszt. VÚB, a Gruppo Banca Intesa csoport tagja Azt növeltük, határidős betét A VÚB Bank határidős betétjével évi 3%-os kamatot kap: * a betét vezetése díjmentes * határidő előtt is kivehető * a betétvédelmi alappal biztosított A kamat nagysága a 12 havi futamidejű, 250 000 Sk feletti betétekre vonatkozik www.vub.sk • KONTAKT 0850 123 000 banka BP-6-12753

Next

/
Thumbnails
Contents