Új Szó, 2006. június (59. évfolyam, 125-150. szám)

2006-06-12 / 134. szám, hétfő

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. JÚNIUS 12. Vélemény és háttér 5 TALLÓZÓ THE WASHINGTON POST A 24 iraki áldozatot követe­lő tavaly novemberi hadíszai vérengzésben részt vett egyik amerikai rajparancsnok azt mondta ügyvédjének, hogy egysége nem szándékosan vett célba polgári személyeket. A 26 éves Frank Wüterich törzs- őrmester elmondta, hogy láza­dók nyitottak rájuk tüzet egy házból, a raj erre berontott, egyik tagjuk repeszgránátot dobott be, egy másik pásztázó lövéssorozatot adott le. A bent lévő polgári személyek mind meghaltak. Ezek után egy má­sik házat rohamoztak meg. A lázadók nyilvánvalóan egyik házból a másikba menekültek - mondta, hozzátéve, hogy nem a polgári személyeket akarták megölni bosszúból, és jelentette a civil áldozatokat. (Gyenes Gábor karikatúrája) Kilenc feles után jön a roham, . ilyenkor lefogjuk, és rendelünk még egyet. A politikai centrum pártjai átvették a populista, marginális pártocskák témáit, melyek befolyása így csökkent Állandósul a globalizáció elleni globális populizmus A globalizáció elleni populis­ta lázadás kezd globálissá válni - mutat rá a Newsweek elemzése, fölidézve, hogy a gazdasági nacionalizmus­nak ez az önpusztító válfaja a Caracas-Moszkva tengely mentén szökkent szárba. MTI-ELEMZÉS Akkor ugyanis, amikor Vlagyi­mir Putyin orosz és Hugo Chávez venezuelai elnök fennhangon meghirdette a klasszikus populis­ta ígéretet: tereljük át a gazdagsá­got a dúskálóktól és a külföldiek­től a szegények és a hazaiak felé. Amit Dominique de Villepin fran­cia kormányfő pár hónappal ez­előtt „gazdasági patriotizmus” jel­szóval hirdetett meg - meggátolva egy francia energetikai óriáscég olasz kézre kerülését-, az mára el­fogadottá vált Tokiótól Washing­tonig. Ázsia legnagyobb országai­ban is megjelentek a több milliárd dollár volumenű kampányok, amelyeknek célja munkahelyek vagy jövedelmek szavatolása azon rétegek számára, amelyek hoppon maradtak a nemzetgazdaság fel­lendülése idején. Nyugat-Európában felvirradt a „populista korszellem” hajnala, s ennek hosszú távú következmé­nyei lesznek - jósolja Cas Műddé, az antwerpeni egyetem politológu­sa. „A populizmus állandósulni fog. Amikor ilyen erős az emberek­ben a bizonytalanság, az ellen­szenvek gádástalariabbul jutnak kifejezésre” - véli a belga tudós. A probléma sokkal nagyobb, mint Chávez és Putyin együttesen. A venezuelai elnök intézkedéseit, amelyekkel államosította az ener- giavagyont, és a petrodollárok je­lentős hányadát a szegények javá­ra fordította, már átvette Bolívia és Ecuador is. A populista jelenség nem áll meg Latin-Amerika hatá­rain. Ázsiától Kelet-Európáig azok az országok, amelyek egykor a gazdasági reform élvonalában ha­ladtak, újabban befelé fordulnak, az állami osztogatásnak ahhoz a módszeréhez folyamodva, ame­lyet vezetőik egykor elítéltek. Az egyik eklatáns példát India kormányfője szolgáltatja. Man- mohan Szingh volt az a reformer, aki 1990-ben megnyitotta a világ legnépesebb demokráciáját a glo­bális kereskedelem előtt. Amikor idén februárban „korunk legjelen­tősebb törvényéről” szónokolt, nem új utakról vagy külföldi szer­ződésekről beszélt - a falusi foglal­koztatási törvényt dicsérte. Azt a jogszabályt, amely Indira Gandhi néhai kormányfőnek a 60-as évek­ben meghirdetett szegénységelle­nes programjára emlékeztet. Az új törvény nem kevesebbet ígér, mint azt, hogy 2010-ig legalább egy-egy munkahelyet teremt India legsze­gényebb 150 millió családja szá­mára. Ez várhatóan 25 milliárd dollárba fog kerülni. Tavaly decemberben Kínában a kormány a duplájára emelte az adóköteles legalacsonyabb bért (mintegy havi 200 dollárra). Egyúttal eltörölte a parasztokat terhelő valamennyi illetéket, ami hatalmas könnyebbséget jelent a falusiaknak. Pár hónappal később a pekingi kormány átfogó köz­munkaprogramot hirdetett meg az „új szocialista vidék építésének” je­gyében. Japán miniszterelnökére nagy nyomás nehezedik az ellen­zék részéről, akik a táguló jövedel­mi szakadéktól érzett lakossági fé­lelmekkel revolverezik Koidzumi Dzsunicsirót. Populista átbillenés Európában A német kormány áprilisban el­fogadta a Reichensteuer néven emlegetett új adót, amely az évi 250 ezer eurónál többet keresők jövedelmét csapolja meg a koráb­binál jobban. Európa keleti felében is ugrásra készen állnak a populis­ták: Magyarországon áprilisban szoros másodikok lettek a parla­menti választásokon, Szlovákiá­ban nyerésre áll a Smer. A legerősebb kapocs az újkeletű populisták között az a szándék, hogy szembeszálljanak a helyi munkahelyeket fenyegető globális fenyegetéssel. Európa régi keletű gondja, hogy tartósan magas a munkanélküliség - más szóval igen lassan növekszik az új munka­helyek száma. A térség populista átbillenésének a gyökerei az EU két évvel ezelőtti bővítéséig nyúl­nak vissza. Tíz, zömmel posztkom­munista állam csadakozott az uni­óhoz, Rómától Rotterdamig a falra festve a helyi lakosok munkahelye­it elfoglaló Jengyei vízvezeték-sze­relők” rémképét. A meglepő a dologban az, hogy az egyenlősdi immár Ázsiában is kiszorította a gazdasági prioritá­sok éléről a gyors növekedési üte­met. Ázsia számos országában (köztük Kínában és Indiában) for­radalmi hangulat vett erőt a falusi lakosság százmillióm, akik „már nem hajlandók évtizedeket várni sorsuk jobbra fordulására” - fogal­mazott Ifeal Ali, a manilai Asian Development Bank vezető közgaz­dásza. Az emberek elvárásai Euró­pában is fokozódtak. Lengyelországban például, amely egykor éllovasa volt a refor­moknak, a nincstelenek szembe­fordultak egykori elnyomóikkal: a posztkommunista elittel, amely előbb felszámolta a gazdaság álla­mi ellenőrzését, majd tetemes hasznot húzott á piac szabadságá­ból. A tavaly szeptemberi választá­sokon a kormányzó posztkommu­nista baloldal (SLD) súlyos veresé­get szenvedett, és a nyíltan EU- szkeptikus és populista jelszavak­kal operáló nemzeti-konzervatív PiS került hatalomra a harsányan populista Önvédelem agrárpárttal és az ultrakatolikus, nacionalista családi ligával (LPR). Lózungok a mainstream szótárban Nyugat-Európában a populiz­mus beszivárgott a marginális pár- tocskáktól és vezéreiktől (mint az osztrák Jörg Haider és a néhai hol­land Pim Fortuyn) a politikai főso­dor szervezeteibe. Ezek a pártok a 90-es évek végén nagyszámú köve­tőre és támogatóra találtak azáltal, hogy ellenezték a bevándorlást, és előtérbe helyezték a nemzeti azo­nosságtudatot. Befolyásuk azon­ban az utóbbi időben csökkent, s ennek egyszerű oka van: a politi­kai centrum pártjai átvették a fenti témákat. A fősodor pártjainak politikusai egész Európában fokozták a „szí­vassuk meg a gazdagokat” stílusú kirohanásokat. A német szociálde­mokraták tavaly - még a Zöldekkel alkotott koalícióban, amelynek élén Gerhard Schröder kancellár állt - szenvedélyes vitát kezdtek a kapitalizmusról. Ebben Franz Müntefering, az alsóházi SPD- frakció vezetője élesen kirohant a „külföldi sáskák” ellen, akik felvá­sárolják a német cégeket, majd ki­szipolyozzák őket, mielőtt új áldo­zat után néznek. A populisták mind a jobb-, mind a baloldalon rutinszerűen szedik le a keresztvizet az „angol­szász módszerekről”, illetve az „amerikai körülményekről”. Ez náluk a szinonimája az élesebb pi­aci versenynek és a szűkösebb jó­léti garanciáknak. Cas Műddé sze­rint az új populista stílusban az tükröződik, hogy az emberek el­veszítették a hitüket a társadalom elitjében. Emellett zsugorodóban van a pártok iránti lojalitás, mi­közben a média egyre inkább haj­lik a karizmatikus outszáj derek tömjénezésére. Mindez bénító hatást gyakorol a politikai középre. Manapság a kor­mányok mindegyike foggal-kö­römmel kénytelen harcolni még a legenyhébb reformokért is - és gyakran még így is vesztesként ke­rülnek ki a küzdelemből. A10 szá­zalékos munkanélküliségtől súj­tott Franciaországban Villepin kor­mányfő abszolút elsőbbséget adott a munkahelyteremtésnek. Meg­próbálta rugalmasabbá tenni a munkaerőpiac szabályait azzal, hogy törvény révén megkönnyítet­te a munkaadóknak fiatal munka­erők felvételét és elbocsátását. A CPE nevű törvény azonban orszá­gos elégedetlenséget, iskolák és egyetemek bezárását, utcákra vo­nuló diákok millióinak heteken át tartó haragos tüntetését vonta ma­ga után. Két hónap elteltével Vil­lepin kénytelen volt meghátrálni és visszavonni a törvényt, ami pél­dátlan megaláztatás volt egy mi­niszterelnök számára. Közgazdászok egyetértenek ab­ban, hogy a kormányoknak igenis foglalkozniuk kell a társadalom egyes rétegei között növekvő jöve­delmi különbségekkel. A legtöb­ben közülük ugyanakkor hatásta­lannak és alacsony hatékonyságú­nak tartják a javasolt módszereket. Kínában a néhai pátriárka, Teng Hsziao-ping híres mondását („gaz­dagodni dicsőséges dolog”) mára felváltotta a jelenlegi államfő, Hu Csin-tao kiszólása: első az ember! Hu beváltotta azt az ígéretet, mi­szerint milliárdos összegű állami támogatásokat kell pumpáim az elmaradott térségekbe. Csakhogy az efféle vidékfejlesztés túlságosan gyakran válik kormány finanszí­rozta építkezési rohammá, amely­ben nagy léptékben folyik acél, be­ton és homok pazarlása. Még gya­koribb, hogy rosszul tervezett pro­jektekből a végén nem marad más, mint nagy halom kétes követelés az állami bankoknál. KOMMENTÁR Kihívás, szlovák módra BARAK LÁSZLÓ Ha Kossuth Lajos apánk és Rákóczi, a fejedelem a szlovák nemzet honfiait és honleányait gátlás nélkül gyilkolászó etnikai tisztogatók lettek volna, Kun Bélával egyetemben (sic!), akkor Ján Slotát, akitől e vádak származnak, most Szlota Jánosnak hívnák-jegyezte meg Bugár Béla, az MKP elnöke a minap. Amidőn a Sito elnevezésű poli­tikai talkshow-ban a nevezett személy éppen a szlovák nemzeti bili tartalmát igyekezett ráborítani. Slota továbbá, most nem az SNS el­nöke és Zsolna polgármestere volna, hanem legfeljebb egy rühes sin- tér, aki a zugban kotyvasztott „lavorovicától” naponta többször is összehányja magát valamilyen híd alatt - tesszük hozzá, kiegészítől- eg. Emberünk azonban virul, mint a mezei büdöske, egyszersmind milliomos, afrikai mamelukot, magához kéjrest szemtelenül fiatal fe­leséget tart, meg a zsolnai toronyórát, láncostul... Mármost, egy ilyen balfácánnak beszólni nem több, mint mondjuk, hullákba rugdalni egy másnapos csatatéren. Slota azon­ban korántsem hulla. Tetszhalott volt csak, mióta annak idején ki­rekedt a parlamentből hordáival együtt. Ám az alkalom szüli a fel­támadást alapon éppen most aktivizálódik egyre hangosabban. Olyannyira, hogy bizony már számottevő politikai körökben is számolnak vele. Ha ló nincs, szamár is jó alapon ugyan, ám ez mit sem von le a helyzet „fokozódásának” rizikójából. Igen, Robert Ficóval folytatott múlt heti tárgyalásairól van szó. Arról az egyezségről nevezetesen, amely a június 17-én, szombaton esedé­kes voksolás eredményeinek közös ellenőrzését célozta... Kész van hát immár a közös akol. A Fico vezette Smer és az SNS nyája számára. És, bármit mondjanak is az ilyen-olyan szakértők, be- somfordál majd szépen ebbe az akolba Mečiar számadó juhász úr HZDS-es nyája is. Aztán megnézheti magát Szlovákia! Azzal a po­litikai „elittel” együtt, amely cinkos semmittevéssel szemléli a kampány ingyencirkuszát. Különös tekintettel a szájkosár nélkül grasszáló és marakodó Slotára, szóban forgó nyűt szövetségeseire és potenciális „csendestársaira”. Ez utóbbi státusra, mármint a csendestársira, egyébként az MKP politikusain és lehetséges vá­lasztóin kívül sajnos minden létező politikai grupp vezetője - fáj­dalom, még az MKP jelenlegi koalíciós partnerei is ide tartoznak- pályázhat. Miért is ne, hiszen jellemzően úgy kussolnak Slotáékkal szemben, mintha azok nem is léteznének. Vagy azért, mert titkon azonosulni képesek velük, vagy pedig azért, mert in­telligenciahányadosuk eleve ilyesmire predesztinálja őket. Avagy, „csupán” a zavarosban halászva, még némi fogásban, néhány pluszszavazóban reménykednének? Legyen bárhogy, szokás szerint, ismét magukra maradtak a szlo­vákiai magyarok. A tények legalábbis ezt bizonyítják. Mivel azon­ban, úgymond, mindig is így volt e világi élet, nincs más lehetősé­gük, mint hogy megint megfelelő választ adjanak az aktuális kihí­vásra is. Hogy június 17-e eredményei tükrében ismét kénytelenek legyenek őket emberszámba venni még azok a szűkkeblű konjunktú­ralovagok is, akik most az eszközökben a legkevésbé sem válogatva, kizárólag az ő rovásukra griindolnának politikai jövőt, karriert. JEGYZET Virtuális valóság JUHÁSZ KATALIN „Eleinte még könnyű. Öt ké­zigránátod van, egy géppuska tele tárral, és persze a tőr. Csak az indákra kell vigyáziii, ha hozzájuk érsz, az mínusz tíz pont. A barna indákba viszont kapaszkodhatsz, és átlökheted magad a szakadékon. Hidat is építhetsz a farakásból, de az sokáig tart, az óra meg ketyeg, ne felejtsd! Hanem aztán jön a labirintusl. Ott észnél kell lenni! Mindenféle alakok nyúl- kálnak utánad, a sapkások ke­zében tőr van, őket kézitusá­ban kell likvidálni. A vicsorgók lőnek is.” Egy tíz év körüli srác magyarázza mindezt a buszon hasonló korú társának, aki fi­gyelmesen bólogat. Először csak fél füllel hallgatom őket, aztán megjelennek előttem a vicsorgó harcosok hatalmas puskákkal. Micsoda? Hol jár­kálnak ezek a srácok? Miféle rendhagyó testnevelés óráról, túlélőtáborról, paint-ball pá­lyáról beszélnek? Aztán rákez­di a másik: „A múltkor kilőttem az egész tárat, és tíz találatom volt, ötven pont. Ezzel átme­hettem a kettes terembe. Ott éj­szaka van, mindenféle fények villannak, de a dupla sárgába nem lőhetsz bele, mert az dzsungelharcos”. Ekkor már gyanítottam, számítógépes já­tékot elemeznek ezek ketten, aggodalomra semmi ok. Egy másik játék, a sílesiklás is terí­tékre került. Mindketten az egekig dicsérnek valami Tibort, aki másfél perc alatt leér a né­gyes pályán. Az a trükk, hogy az elején kihagy néhány aka­dályt, mert azok eléggé távol vannak egymástól, és az ember sok időt veszít, ám kevés pon­tot kap, ezért nem éri meg fi­gyelembe venni őket. A hegyol­dal közepén viszont rá kell menni a buckákra, mert ha megdobják az embert, húsz métert is repülhet. Vajon tudnak ezek síelni? Mármint igazi sítalppal, igazi hegyen. Eddig valahogy nem gondoltam bele, mennyire elra­gadhatja az embert a virtuális valóság. Hogy ezek a srácok egy idő után nem is igénylik a realitást. Teniszeznek, síznek, hegyet másznak, kártyáznak a számítógépen, és gyűjtik a pon­tokat, mert a pontok gyűjtése nagyon fontos. Ha te vezeted a tabellát, az olyan, mintha egyest kapott volna rúdmászás- ból. Sőt az lenne a legjobb, ha a suliban se osztályzatokért, ha­nem pontokért folyna a ver­seny. A folyosókat liánok, in­dák, szakadékok tennék izgal­massá, a tanár pedig óra köz­ben néha festékszóróval lőne a diákokra. Aki nem figyel, attól azonnal levonna tíz pontot, mí­nusz ötven pont pedig már osz­tályfőnöki intő lenne...

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents